Török Ferenc új filmjét, az 1945-öt a Titanic fesztiválon is nagy várakozás előzte meg: egyrészt mert Török Ferenc új filmje, másrészt mert a magyar történelmi szembenézésnek egy eddig kevésbé központi témáját vette témájául. Egy kánikulai napon, közvetlenül a második világháború után, két zsidó ember jön a faluba egy ládával. A helyi lakók között pedig azonnal kitör a pánik: miért jöttek vissza? Ahogy a két érkező átvonul a falun, úgy ébred föl mindenkiben a lelkiismeret és a félelem: mi lesz, ha vissza kell adni az önkényesen birtokba vett tárgyakat, házakat, vagy a falu boltját? És ha azzal is el kell számolni, hogy a falu lakói az ablakból nézték végig szomszédaik, barátaik elhurcolását?
A témaválasztás kiváló, ám a megvalósítás teljesen hiteltelenre sikerült. Érthető az alkotók szándéka, hogy a reakciók és pánikstratégiák spektrumának minél szélesebb palettáját mutassák be, a teljes tagadástól az óvatos szembenézésen át az őrületbe kergető lelkiismeret-furdalásig - ám így a szereplők valós karakterek helyett csak modelleket, sablonokat személyesítenek meg. Még a jegyzőt és főszerepet alakító Rudolf Péter is, aki remekül hozza a bunkó falusi kiskirályt, de nem nagyon mutat mást, mint amikor egy tóparti büfékocsit vezetett.
Persze rajta kívül is itt a magyar színészvilág színe-java, Szarvas Józseffel, Szirtes Ágival, Nagy-Kálózy Eszterrel, Derzsi Jánossal, Székely B. Miklóssal, Szabó-Kimmel Tamással, Tasnádi Bencével, vagy a nagy visszatérő Nagy Marival, de sajnos mindez itt fordítva sült el. Hiába a dokumentum jellegre ráerősítendő fekete-fehér kópia, az egész mű olyan laboratórium-szagú lett, hogy egy pillanatra sem lehet elhinni, hogy egy valódi magyar falut látunk. Például mert a szereplők a legszebb belvárosi kiejtéssel beszélnek, senkinek nincs egy minimális tájszólása. Hol vannak ma a Szirtes Ádámok meg a Horváth Terik? Török Ferencnek igaza van abban, hogy ennek a filmnek már a hatvanas években el kellett volna készülnie: a Húsz óra szereplő- és alkotógárdájával tényleg mestermű jött volna ki.
A díszletek is inkább hasonlítanak egy skanzenhez, a történelmi hűség pedig mintha egyáltalán nem is lett volna szempont. Például ki használta 1945-ben a "drogéria" szót, pláne faluhelyen? Esetleg "vegyesbolt", vagy az akkor divatos "népbolt". Az sem cirádákkal felírva, hanem normális sablon-betűkkel. Meg aztán nyilas egyenruhában sem grasszáltak már akkor, még ha az alkotók azt is akarták ezzel a néző szájába rágni, hogy a régi bűnösök akkor még bőven köztünk jártak. A feszültségkeltés sem sikerült a legjobban: a katarzis már az első pillanatban nyilvánvaló. Nem épül föl olyan szépen, mint mondjuk a már említett Húsz órában, ahol a nézőben fokozatosan, az utolsó percig áll össze a teljes kép. A két zsidó férfi alakja éppen azért kelt feszültséget, mert szinte az egész film alatt nem szólnak egy szót sem. Ha a falu lakói is ehhez tartották volna magukat, akkor a filmben is jobban érvényesült volna a westernes hatás, amit Török Ferenc eredetileg elképzelt.
Összegezve: ha tévéfilmnek készítik el, és összehúzzák egy órára, talán még élvezhető is lett volna. De ez így sajnos messze nem foglalja el azt a helyet a magyar filmművészetben, ami egyébként fönn volt neki tartva.
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [***]
