Az észak-írországi konfliktus (másnéven: "The Troubles" - "a bajok" vagy "balhék") lényegében a XX. század utolsó harmadának volt a ronda puskapor-foltja a fejlett Északnyugat-Európa fehér békelobogóján. A töriórát most hanyagolom (akinek kérdése van, mi miért történt, tegye föl kommentben, vagy nézzen be a bejegyzés html-kódjába), a lényeg: a hatvanas évek végétől az 1998-as, nagypénteki békéig Belfast és a többi város utcáin mindennaposak voltak a robbantások, lövöldözések, gerilla- és terrorakciók. A katolikus Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) nevű terroszervezet (semmi köze nem volt a szomszédos Írország hadseregéhez) és a teljhatalmú Ulster-i Királyi Rendőrség (RUC), valamint a brit-protestáns paramilitáris alakulatok időnként összecsaptak egymással, robbant egy bomba, vagy csak a rendőrség belelövetett egy tüntető tömegbe - szóval olykor igen magas hőfokon zajlott az élet. Ezeknek az éveknek, áldozatainak, valamint esetleges hőseinek számos film állított már emléket, ezekből álljék itt egy kis válogatás.
Síró játék (Crying Game, 1992) - IRA-terroristák túszul ejtenek egy brit katonát (a fiatal Forest Whitaker), és az egyik tag (a témában személyesen is érintett Stephen Rea) lassan össze is barátkozik vele. Főleg amikor a katona a barátnőjéről mesél - így a filmet kettétörő fordulat után az ír ember úgy dönt: felkeresi a nőt, aki aztán nem várt meglepetést tartogat a számára. (És innentől nem szabad szinkronosan nézni, mert az önmagában szétszpojlerezi az egészet.) Fent említett fordulattal sajnos mind a politikai szál, mind a film érdekes fele véget ér, és kezdődik egy érzelmeskedő, romantikus dráma. Ama bizonyos meglepetéstől annak idején ez a mű igen forradalminak számított, sőt a forgatókönyv még egy Oscart is megért, még ha a mai mércét e téren nem is igen üti meg. Szóval egyszer talán érdemes végignézni, főleg,hogy ezt most a jútúbon is meg lehet tenni, amíg le nem szedik.
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Hidden Agenda (1990) – Két amerikai újságíró – akik munkaidőn kívül egy heteró párt is alkotnak – Belfastban oknyomoz a brit rendőrség embertelen módszereiről. A férfit közben ismeretlenek megölik, a helyi hatóságok pedig egy fedősztorival óhajtják elintézni az ügyet. Ám mivel külföldi vendégről volt szó, Londonból is átküldik Kerrigan nyomozót, hogy erősítse meg a tényállást, ám ő annál komolyabban veszi a munkáját. Az újságírópár megmaradt (női) tagjával (Frances McDormand) közösen járnak utána a történetnek, mely során a szálak egészen magasra vezetnek, és a rejtély is messze túlmutat az északír konfliktuson. Ennél fogva ennek a témának legfeljebb az elején van némi szerepe, egyébként meg egy közepesen összerakott krimit láthatunk, ami egy már teljesen idejétmúlt összeesküvés-elméletet próbál leleplezni.
Izgalom: [** ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Reggeli a Plútón (Breakfast on Pluto, 2005) - Az LGBTQ és északíres téma összekapcsolására már a korábbi filmekben is történtek próbálkozások, de ezúttal egyenesen egy transzvesztita főhős utazásán keresztül láthatunk aprócskát bele a témába. A történelmi-politikai hátteret nem viszik túlzásba, annál inkább a személyes konfliktust és önmaga keresését, amiben érdekes módon éppen a nemi és szexuális identitás játssza a legkisebb szerepet. Sőt érdekes módon a külvilág is egészen elfogadó vele, ami egy hatvanas-hetvenes évekbeli környezetben kissé hiteltelennek tűnik. Sajnos olykor a történet sem megy semerre, csak sorakoztatja föl az újabb és újabb szereplőket, hogy végül az egész egy öncélú lélekdrámában csúcsosodjon ki - de még ezután is húzzák a végét, nehogy két óránál hamarabb vége legyen. Tény, hogy ez a főszerep Cillian Murphy pályájának (eddigi) csúcsa, de sajnos a karakterek jövése-menése még Liam Neeson-nak, Stephen Rea-nek vagy Brendan Gleeson-nak se teszi lehetővé, hogy hatékonyan hozzájáruljanak az érdektelenség elkerüléséhez. A kevesebb több lett volna.
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Rettegés Belfastban (Resurrection Man, 1997) – A hetvenes-nyolcvanas évek Belfastjában a köztársaságiak és lojalisták harca mellett még egy sorozatgyilkos banda is tizedelte a lakosságot. Ennek a vezetőjét a sajtóban csak „megváltás embereként” ismerték, mert mindig addig kínozta az áldozatait, amíg maguk nem kérték a halált. Az ő nyomába ered egy bátor újságíró (James Nesbitt), aki az oknyomozás során még annál is többet tud meg, mint amire kíváncsi lett volna. A dolognak legfeljebb csak annyi köze van az északír konfliktushoz, hogy a banda tagjai büszke protestánsok voltak, akik ebből kifolyólag a katolikus negyedbe jártak emberanyagért. Gyenge idegzetűeknek nem kifejezetten ajánlott – egyébként tisztességes vérfürdő, sőt néhol a feszültséget is egészen jól tartja.
Izgalom: [** ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
'71 (2014) - Brit katona a belfasti frontvonal rossz oldalán ragad. A 2015-ös Titanic fesztivál kapcsán már írtam róla igen jókat.
Jim Sheridan's "The Troubles" Trilogy
Apám nevében (In the Name of the Father, 1993) - Igaz történet egy srácról, akit tíz rokonával és barátjával együtt, koholt vádak, hamis bizonyítékok, valamint kínzással és zsarolással kicsikart vallomások alapján ítéltek életfogytiglanra - nem ám Észak-Koreában vagy a sztálini Szovjetunióban, hanem a fejlett, nyugati Nagy-Britanniában, 1974-ben. Akkoriban ugyanis már Londonban is elszaporodtak az IRA robbantásai, a rendőrségnek és a kormányzatnak pedig kellett a gyors eredmény, és éppen az arra csavargó Gerry Conlon (Daniel Day-Lewis) volt kéznél. Ezen a szándékos tévedésen még a valódi tettesek előkerülése sem változtatott, és így is csupán egy szerencsés véletlennek, valamint egy buzgó ügyvédnőnek (Emma Thompson) köszöngető, hogy mindebből "csak" tizenöt évet kellett leülnie. Gerry-t - a film szerint - ráadásul a saját apjával (Pete Postlewhite) tették egy zárkába, így a bő két órán át nem csak a börtön falait szemlélhetjük, hanem az egyébként is érzékeny apa-fiú kapcsolat alakulását is. Az Arany Medve és a hét Oscar-jelölés ma már kissé túlzásnak tűnik, de kétségkívül remekül bemutatja a rendszert, ami bárkit eltapos, rámutatásos alapon.
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Őt is anya szülte (Some Mothers’ Son, 1996) – Észak-Írországban, lévén 1979, éppen dúl az ír-brit konfliktus. A középkorú tanárnőtől, Mrs. Quigley-től (Helen Mirren) mindez távol áll, mígnem az ő fiáról is kiderül, hogy IRA-tag. Sőt mi több: felrobbantott egy brit katonai gépjárművet, amiért évtizedes büntetését kezdi a hírhedt belfasti H-blokkokban. Az asszony eleinte értetlenül áll a dolog előtt, de megismerkedik egy másik, hasonló cipőben járó anyával (Fiona Flanagan), aki viszont nagy ír honleányként büszke fia hőstettére. A két nő barátságából mindketten új tapasztalatokra tesznek szert: egyikük ráérez az ír hazafiság ízére, másikuk pedig megtanulja, hogy a világ nem fekete-fehér, és az angolok is lehetnek emberek. Közben történelmi áttekintést kapunk a „blanket protest”-ről („takarós tiltakozás”), a „dirty protest”-ről („piszkos tiltakozás”), az ír körökben máig nemzeti hősként tisztelt Bobby Sands (John Lynch) alakjáról, és az általa vezetett 1981-es éhségsztrájkról. Tanulságos, jó darab.
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
A boxoló (The Boxer, 1997) - A trilógia befejező darabja, ám ezúttal nem a börtönből, hanem a lakóit hasonlóan szigorú őrizet alatt tartó városból.
Tizennégy év után szabadul a börtönből Danny, az egykori ifjúsági bokszoló (Daniel Day-Lewis). Ám visszatérését az IRA által uralt Nyugat-Belfastba nem mindenki nézi jó szemmel, kiváltképp amikor régi edzőjével újranyitja az edzőtermet, katolikusoknak és protestánsoknak egyaránt. Az pedig csak hab a tortán, hogy régi szerelmét (a Hullámtörés után egy évvel - és azóta is - még mindig csodás Emily Watson) is egyre többet keresi fel, habár ő már másnak a felesége - nem mellesleg pedig a helyi keresztapa lánya. Közben dübörög a kilencvenes évek, a küszöbön álló fegyverszünet, és a mélyülő konfliktus a békepártiak és a radikálisok között. Az Apám nevében-hez képest jóval kevésbé sztárolták, pedig sokkal fordulatosabb, és még az olykor teátrális érzelmi jelenetekkel együtt is jóval nézhetőbb. Ráadásul a karakterek sem csak sodródnak, hanem tudatosan vállalják a külső-belső harcaikat, hogy saját döntéseikkel alakíthassák maguk és közösségük életét.
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Az összeállítás második részében majd olyan alkotások jönnek, mint az Éhség Michael Fassbenderrel, Az ördög maga Brad Pitt-tel, vagy a Véres vasárnap. Hamarosan folyt. köv.
