Egy kis szubjektív válogatás az elmúlt évek tengerentúli filmjeiből.
The Peanut Butter Falcon [Mogyoróvaj Sólyom] - Zak, a huszonéves, Down-szindrómás srác (a valóban Down-os Zack Gottsagen) egy öregotthonban él, mivel a film szerint egész Virginiában nincs egy intézmény se, ahol el tudnák szakszerűen helyezni. Így egy este érthető módon megszökik, és összefújja a sors Tyler-ral (Shia La Beouf), aki a helyi rákhalász-maffiával rúgja össze a vizet. Így ketten menekülnek dél felé, a szabadság felé: Tyler Floridába, Zak pedig példaképéhez, a Salt Water Redneck ("Sósvízi Suttyó") nevű pankrátorhoz, hogy végre beteljesítse nagy álmát és profi bunyóssá válhasson. Közben pedig a nyomukban Eleanor (Dakota Johnson), a bájos és jobb sorsra érdemes gondozó, akinek az állása függ attól, hogy Zak-et vissza tudja vinni az otthonba. Aranyos, szórakoztató, felemelő és szívmelengető rad movie három emberről, akik - ahogy ez a műfajban lenni szokott - agyban és lélekben is eljutnak egy magasabb szintre: Zak tanul egy kis önbizalmat, Tyler egy kis felelősséget, Eleanor pedig kilépést a maga kis provinciális keretei közül. Nem csoda, hogy független filmként az elvártnál jóval magasabban teljesített, valóban érdemes megnézni. (Virginia, Észak-Karolina)
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [** ] Mondanivaló: [** ]
Szövetségesek (Allied, 2016) - A második világháború közepén egy kanadai brit tiszt (Brad Pitt) egy francia ellenálló-lánnyal közösen (Marion Cotillard) Marokkóban megmerénylik a helyi főnácit, majd Londonba térnek, összeházasodnak és együtt családot alapítanak. Szépen alakul az élet, mígnem a belső elhárítás gyanakodni nem kezd az asszonykára: tán valójában német kém, aki ilyen remekül beépült a Brit Királyi Hadseregbe. Márpedig ha így van, akkor a saját férje kapja majd a kivégzési parancsot, különben őt is árulással vádolják. Izgalmas háborús dráma, amiben - a mozgalmas akciójelenetek ellenére is - a csendes részek a legfeszültebbek és a megnyugtató válaszok keltik a legnagyobb kételyeket. A két főhős az egyértelmű húzónév, meg persze a Forrest Gump-os és Vissza a jövőbe-trilógiás Robert Zemeckis, aki a végén kicsit nyálba forduló, de azért abszolút nézhető alkotást tett le ismét az asztalra.
Izgalom: [***] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Éjszakai ragadozók (Nocturnal Animals, 2016) - A gazdag és szemrevaló kellékfeleség (Amy Adams) egy nap postán megkapja volt férje, az egykor nem elég ígéretes író (Jake Gyllenhaal) legújabb regényét. Megelevenedik a történet a történetben, amiben egy család egy éjszaka az autójával országúti kalózokba botlik, majd az elrabolt feleséget és tinédzser lányt a családfő próbálja megtalálni (szintén Jake Gyllenhaal), a sajátos módszerű seriff (Michael Shannon) segítségével. Olvasás közben pedig nem csak az válik egyre inkább világossá, hogy az asszony egy mesterművet tart a kezében, hanem hogy a regény egykorvolt közös életükkel mutat igen furcsa párhuzamokat. Lényegében két film: egy feszült krimi és egy szintén elég érdekesre vágott érzelmi dráma egybegyúrva, amiért nem csak Michael Shannont jelölték Oscarra legjobb férfi mellékszerepért, de még Laura Linney-nek és Michael Sheen-nek is jut egy-egy cameo. (Kalifornia, Texas)
Izgalom: [***] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Egy nemzet születése (Birth of a Nation, 2016) - Ügyes válasz az azonos című, száz éve készült, a Ku Klux Klánt és az amerikai polgárháborút dicsőítő, háromórás némafilmre, ám ez pár évtizeddel korábbra: az 1831-es rabszolgalázadáshoz nyúl vissza. A gyapotfarmon felnőtt Nat hiába tanult meg olvasni, rabszolgaként legfeljebb csak vallási prédikátor lehet belőle. Mint ilyen, ellátogat más birtokokra is, ahol szembesül a rabszolgák sanyarú sorsával. Amikor pedig a saját gazdája is kezd igazodni a nem túl humanista korszellemhez, Nat úgy dönt: sereget toboroz és határtalan istenhitétől vezérelve nekiáll lemészárolni a fehér ültetvényeseket. Kissé véres, de felemelő alkotás. A cím pedig jelzi: ez már nem az a nemzet, amiből az afrikai amerikaiakat és a történelmüket ki lehet hagyni. (Virginia)
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Luce (2019) - Címszereplő fekete srác a gimnázium legjobbja, az egész iskola, valamint örökbefogadó szülei (Tim Roth és Naomi Watts) nagy büszkeségére. Ám ebből a bezzeg-néger szerepből már kezd elege lenni, ráadásul a hamarosan közeledő érettségit némely szőnyeg alá söpört, alighanem valamilyen nemi erőszakkal is összefüggő eset árnyékolja be, illetve egy titokzatos tanár (Octavia Spencer) machinációi, akiről sosem lehet tudni, hogy a maga módján akar-e jót, vagy tényleg ennyire végtelenül aljas (és ha az, akkor miért)? Közben ugyanez a kérdés Luce-szal kapcsolatban is fennáll, mi csupán a két ember furcsa és kívülről értelmetlennek tűnő, de aztán összeálló macska-egér játékát látjuk. Ahogy a szereplők az alapkonfliktust kezelik, az kissé hiteltelen, de a szomorú keresztmetszet átjön a társadalomról, ahol az emberek jobban figyelnek a píszíre és a sztereotípiák elkerülésére, mint egymás valódi megismerésére. (Virginia)
Izgalom: [** ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Összefüggés (Coherence, 2013) - Nyolc ember (aki négy pár) összeülnek vacsorázni egyikük házában, szóba kerül mindenféle, meg viccelődnek az éppen felettük áthaladó üstökösön, hogy vajon fog-e őnáluk is furcsaságot okozni, mint az üstökösök általában. Aztán elég hamar arcukra fagy a mosoly, amikor a hirtelen áramszünetben ketten átmennek a környék egyetlen világító házához, és egy furcsa dobozzal térnek vissza, amiben mindenki megtalálhatja a saját fényképét, hátán egy számmal. (Nem, nem halálozási sorrend, az olyan kézenfekvő lenne.) És mindez csak a sor kezdete, már ami az aznap esti megmagyarázhatatlan furcsaságokat illeti. Aztán idővel kirajzolódik a rejtély mibenléte, bár ez se hoz sok megnyugvást. Abszolút low budget horror, viszont kellően elmés, megmozgatja az agyat és fenntartja a feszültséget, sőt még emberi tanulsággal is szolgál. Annyira alacsony költségvetésű, hogy a rendező a saját házában forgatta, és a saját barátai játszanak benne, és ehhez képest pláne nagyon jól sikerült. (Kalifornia)
Izgalom: [***] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
A ház, amit Jack épített (The House that Jack Built, 2018) - Lars von Trier kétségkívül nem normális, de szerencsére ő se tartja magát annak. Így hatvanon túl pedig idejét látta elkészíteni az ars poeticáját, a saját lényét egy sorozatgyilkos alakjára osztva (Matt Dillon), aki konkrétan az emberek öldöklését találja művészetnek. Beteges útja során pedig maga Vergilius (Bruno Ganz), az ókori költő kíséri, miközben az egyes esetek - akárcsak a legutóbbi Nimfomániásban - asszociációkban gazdag szkeccsekként jelennek meg. Már az se volt túl finomkodó, ám most a dán mester minden eddigi határt átlépett. És nem csak az ábrázolt borzalmakban, hanem a szekunder szégyenben is. Ugyanis ezt a filmet már bámulni is borzasztó kínos, amivel alighanem sikerült a kitűzött célt elérni, ám most a végén már nem marad meg az a bizonyos bizsergés, ami legközelebb is beültetne LvT bármijére. Emlékezzünk rá a Birodalommal, a Táncos a sötétbennel, vagy akár a már emlegetett Nimfomániással, csak ez ne kerüljön még egyszer a szemem elé. (Washington)
Izgalom: [***] Érzelem: [* ] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány (Extremely Wicked, Shockingly Evil and Vile, 2019) - Számos sorozatgyilkosnak van egy rendes élete, és a szabadidejében hódol különös hobbijának. A világhírű Ted Bundy is ezek közé tartozott, és már sok alkotás dolgozta fel tevékenységét, ám talán ez az első, ami szinte teljes egészében a hétköznapi életéről szól, majd a hosszadalmas bírósági tárgyalásról, amiben mindvégig ártatlannak vallotta magát. Egyébként ez volt az első tárgyalás a hetvenes években, amit a tévé is közvetített, aminek köszönhetően Ted Bundy megcsinálhatta saját show-ját, éppen úgy manipulálva a nézőket, mint azt a harminc lányt (legalábbis ennyit találtak), akiket csőbe húzott és meggyilkolt. A film éppen ugyanezt teszi a saját közönségével, és ha nem tudnánk a végkifejletet, akkor mi is simán elhinnénk a rendszer áldozatául esett, ártatlanul bebörtönzött mártír pózát. Mindebben segít Zac Efron bociszeme is, de fontos szerepet kap benne Phil Collins lánya: Lily Collins is, valamint az egykori gyerekszínész ("halott embereket látok") Haley Joel Osment. Nem sötét, nem brutális, a gyilkosságok helyett sokkal inkább a környezetének okozott lelki traumát mutatja be. (Washington, Colorado, Utah, Florida)
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Három egyforma idegen (Three Identical Strangers, 2017) - 1980-ban három fiatal srác találkozik egymással. Ugyanúgy néznek ki, ugyanazok a szokásaik, ugyanaz a születési dátumok és ugyanaz az anyjuk is. Ám minderről életük ezt megelőző tizenkilenc évében nem tudtak, mivel három különböző örökbefogadó családban nőttek föl. Miután Amerika összes showműsorát megjárták, elkezdték kutatni, hogy miként is történt az ő szétválasztásuk - ennek során pedig igen érdekes és rémisztő adatokra bukkantak. A dokumentumfilm a két, még élő testvér, nevelőszülők és közeli barátaik segítségével bemutatja a találkozás és a közismertség eufóriáját, majd a kutatás során előkerült adatokat az őket kiadó ügynökség emberkísérletéről, aminek ők voltak az alanyai. (Illetve ahogy az eset nyomán kiderült: még sokan mások.) A film külön érdeme, hogy olyanokat is lencsevégre kap, akik a történetben az utóbbi oldalon vettek részt, és tán még a fiúk létezéséről is végig tudtak. Sajnos az igazi nagy titkok megismerése helyett falba ütközünk, de amit megtudunk, így is éppen elég, hogy elborzadjunk a mások életét tönkretevő emberi gonoszságon. Illetve a végén megkapjuk arra is a választ, hogy a személyiségünk és életünk alakulása a genetika vagy a neveltetés eredménye-e. (New York)
Izgalom: [***] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Unorthodox - Elvileg sorozatokról külön posztban kéne írni, de egyrészt ez a minisorozat elég nagy port vert fel, másrészt négyszer egy órából áll, és simán föl lehet fogni egyetlen hosszú filmnek. A főhősnője a tinédzser Esty (Eszti) (az izraeli Shira Haas), egy orthodox zsidó lány, Brooklyn Williamsburg nevű részéből, ahol ma a világ talán legnagyobb haszid közössége él (legalábbis Izraelen kívül, de valószínűleg attól függetlenül is). Ők a zsidóság talán legkonzervatívabb ága: csak fekete-fehér ruhát hordanak, a férfiak kaftánt, kalapot, vagy akár malomkő alakú és méretű szőrmekucsmát (időjárástól függetlenül), a házas nők pedig parókát, nehogy a hajukat a férjükön kívül más férfi is lássa. Szigorú szabályok és elrendezett házasságok világa ez, kis túlzással a sária pepitában. Estynek ebből lesz elege, ezért elszökik Berlinbe, ahol semmi ismeretsége és összeköttetése nincs, de legalább életében először nem a családja határozza meg minden lépését. Közben a párhuzamosan futó, korábbi idősíkból megismerjük a rossz házasságot, amibe belekényszerítették, és azt a megalázó elnyomást, amit nőként mindennap el kellett viselnie. A jelenlegi idősíkban pedig ismerkedését a mindenki másnak természetes élettel, ami különösen nehéz, ha az ember külsősként csöppen bele. Tanulságos, és bár néhol kissé hiteltelen, az alapsztori egy valós történet adja, tehát lehet neki hinni. (New York City + Berlin, Németország)
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Még több amerikai filmről lehet olvasni a legjobb filmes Oscar-jelöléses posztokban.
