Zupasta filmélményei

Utolsó bővülés: 2026. június 4.

Előző részek: I. és II.

Csak kijött az öt jelölt is: a brazil A titkosügynök, így a dél-amerikai országnak címvédőként ismét van esélye nyerni. (Igaz, duplázásra Dánia 1988-as Hódító Pelléje óta nem volt példa.) De ha már Skandinávia: itt a norvég Érzelmi érték is, amiért valami miatt idehaza is odavan mindenki. Jelölt lett a spanyol Tánc a sivatagban, valamint a francia színekben versenyző, de azért valójában inkább iráni Csak egy baleset volt is. Illetve a közel-keletről itt egy másik alkotás is: a tunéziai Hind Radzsab hangja, ami palesztinos filmek dömpingjéből egyedüliként jutott tovább. Három európai, egy dél-amerikai, egy észak-afrikai alkotás.

Update március 16.: Először is gratulálok a dán nevezés Senki tanár úrnak, hogy megnyerte a legjobb egészestés dokumentumfilm Oscar-díját. És udvariasságból gratulálok Joachim Triernek és a norvég Érzelmi értéknek a nemzetközi Oscarért, ám nem teljesen őszintén. Persze nem ez az első ilyen, ami (szerintem) érdemtelenül nyeri meg, hiszen ott volt nemrég az olasz A nagy szépség vagy a mexikói Roma is. Itt pedig az összes többi (egy része), ami nem lett nyertes, de elindult:

Libanon: نجوم الأمل و الألم (A Sad and Beautiful World) [A fájdalom és remény csillagai / Szomorú szép világ] - Egy véletlen karambolnak köszönhetően ismét találkozik egy harmincas férfi és nő, akik régen egymás gyerekkori szerelmei voltak. Az érzelmek ismét föllángolnak, habár azóta teljesen más életük lett, teljesen más tapasztalatokkal, ami a párkapcsolati működésükre is kihatással van. A pasas például jobban elengedi az érzelmeit és jobban hisz a konzervatív családi értékekben, a nő viszont egy önmagában is erős, független személyiség, akiben a múltbeli sérülések bizalmatlanságot és kötődési problémákat hagytak hátra. Mindehhez pedig ott van az ország hányattatott, állandó háborúkkal tarkított történelme, ami szintén nem a személyes biztonságérzetet növeli.  Újabb évek múlva pedig, immár családként, a gyereknevelés és a közös jövő elképzelése okoz közöttük konfliktusokat. Egy kis visszafogott, főzős szerelmi komédiának indul (mert apuka amúgy éttermesként dolgozik), ám az alkotók láthatóan azzal a vonallal egy idő után elakadtak, így végül az egészet egy búskomor családi-házassági szétesés-történetbe taszították bele. Kár érte.

Izgalom: [   ]  Érzelem: [***]  Humor: [*  ]  Mondanivaló: [*  ] 

Előző rész: I. , következő rész: III.

December 16-án az Amerikai Filmakadémia kihozta a tizenötös shortlistet. Minden évben van benne csalódás, leginkább pár érdemtelenül bekerült és kimaradt alkotás, de idén ez hatványozottan igaz. Nyilván illúzió volt, hogy olyan rejtett gyöngyszemek, mint a haiti Kidnapping, Inc., az indonéz Sore vagy a szlovák Otec fölkerüljenek, sőt én még a magyar Árvának is drukkoltam. Ezzel szemben idén is a szokásos országok vannak ott, akkor is, ha a versenyművük enyhén szólva alulmúlja a megszokott színvonalat: ilyen a német A zuhanás hangja, a norvég Érzelmi érték, a dél-koreai Nincs más választás, de még a spanyol Tánc a sivatagban is nélkülözhető lett volna. Az indiai Homebound kiválasztása teljességgel érthetetlen. Talán csak a francia-perzsa Csak egy baleset és a svájci Heldin az, aminek fenntartás nélkül lehet örülni. De például az argentin Belén vagy a tajvani A balkezes lány se annyira erős alkotások, hogy mindenképpen itt legyen a helyük.

Némileg meglepetés viszont az arab nyelvű filmek átütő sikere: négy került be a versenybe, abból három palesztinos témájú: a palesztin, a jordán és a tunéziai alkotás - miközben az ukrános témájúak teljesen kimaradtak. Látatlanban is sejthető, hogy ebben nem csak a minőség döntött. (A negyedik arab film az iraki The President's Cake, ami pedig a szaddámos időket idézni. Érdekes, hogy ezek mellett egy palesztin kisfiú hányattatásait bemutató, izraeli The Sea valahogy nem fért be, vajon miért.) Előbbieken kívül a brazil A titkosügynök, valamint a japán Kokuho lettek azok, amik közül majd januárban kikerül az öt jelölt, és februárban az egyetlen győztes.

Spanyolország: Tánc a sivatagban (Sirât) - Középkorú férfi (Sergi López - az egyetlen hivatásos színész a filmben) és kiskamasz fia egy marokkói techno-fesztiválon keresik előbbi lányát, utóbbi nővérét. Aztán amikor a hadsereg felszámolja a bulit, megtudják, hogy lesz egy hasonló fesztivál is máshol, így csatlakoznak egy oda tartó társaság konvojához. Megkezdődik tehát egy hosszú, viszontagságos és bizonytalan út a sivatagon át, messze a pusztuló civilizációtól, egy homályos cél felé, amiről azt sem tudni, hogy egyáltalán meg lehet-e oda érkezni. Közben meg ringat a pszichedelikus minimál-techno és a gyönyörű, idilli sivatagi tájak. Apropó pszichidélia: nem lennék meglepődve, ha Oliver Laxe rendező szeretné a Pink Floyd-ot, hiszen a sivatagi katlanban hangfalakat pakoló és bulizó emberek mintha a zenekar híres koncertfilmjét: a Live in Pompeii-t idéznék. Az utána következő cselekmény egy másik PF-filmhez, a La Vallée-hoz hasonlít nagyon (csak ott sivatag helyett őserdővel), nem beszélve a szintén a sivatag szépségeit kiemelő Zabriskie Point-ról. Szóval ez aligha véletlen.

Esélyek: A Cannes-i fesztiválon megnyerte a zsűri nagydíját. Az itt-ott olvasható nézői kritikák eléggé lehúzzák, és valóban, kell hozzá egy hangulat és filmnyelvi jártasság, hogy az ember tudja értékelni a hosszú utakon kevés cselekményt bemutató alkotásokat. A körülötte keltett hájp viszont erős túlzás. Nem kizárt, hogy az élen fog végezni, de az inkább a marketing eredménye, mint a film valós érdemeié.

Izgalom: [*  ]  Érzelem: [** ]  Humor: [   ]  Mondanivaló: [** ]

Következő részek: II., III.

2025-ben Törökország júliusi nevezésével kezdődött a nemzetközi (idegen nyelvű) Oscar-nevezések szezonja. Idén is izgalmas a felhozatal, elég csak a rendezők névsorát nézni: itt van többek között Agnieszka Holland, Joachim Trier, a Dardenne-fivérek, Dzsafar Panahi, Kaouther Ben Hania, Jasmila Žbanić, vagy az Oldboy-Vengeance-trilógiás Park Csan-vuk legújabb alkotása - és természetesen ne feledkezzünk el Nemes-Jeles Lászlóról se. Rendesen megjött 92 film, idén két különleges, új beszállóval: és Madagaszkárral és Pápua Új-Guineával (bár a Filmakadémia valami miatt csak az előbbi nevezését fogadta el) - továbbá a nagy visszatérő Grönlanddal, ami 2012 után jelentkezik új filmmel a kategóriában. 

Magyar címek gyanánt a forgalmazók által vagy valaha volt vetítésen adottakat használom.  Idéntől változás is lesz a posztokban: ha egy filmen egy idő után látom, hogy nem érdemes végignézni, akkor nem fogom vele pazarolni az időmet.

Haiti: Kidnapping Inc. [Emberrablás Kft.] - A világ legveszélyesebb, legrosszabb közbiztonságú, legtöbb gyilkosságot és emberrablást termelő országában járunk. Két ügyefogyott, rasztahajú gengszter elrabolja az egyik menő politikusnak, a napokon belül esedékes elnökválasztás egyik esélyesének a fiát. Ám a túszuk véletlenül meghal, aztán megszökik, aztán mindkettő (ebben a sorrendben) - aminek ők eleve nem örülnek, a főnöküknek meg pláne nem merik elmondani. Inkább csak összevissza ügyeskedéssel próbálják a dolgot korrigálni, amivel mindig csak egyre nagyobb galibába keverik magukat, meg egész Port-au-Prince városát. Miközben a többi szereplő is összevissza botladozik, és az emberrablás mellett a váltságdíj kifizetését is sikerül minden ponton elszúrni. Egy tipikus, holttesttel ügyetlenkedős fekete komédia kereszteződése egy akció-vígjátékkal, egyszerre véres és humoros megoldásokkal, körülbelül mint egy Tarantino-filmben. (A két főhős, Doc és Zoe valahol kifejezetten a Ponyvaregény Vincent és Jules párosára emlékeztet.) De azért nagyon vigyáz, hogy ne menjen át blődlibe, és megfelelő mennyiségű komolyságra, élet és halál kérdéseire is jut idő, kiválóan adagolva.

Esélyek: A karibi szigetállam tavaly már nevezte ezt az alkotást, csak valami miatt az mégsem lett érvényes. Sebaj, idén ismét itt van, és ez már önmagában is jó. 

Izgalom: [***]  Érzelem: [*  ]  Humor: [***]  Mondanivaló: [*  ]

Utolsó bővülés: 2025. november 2.

Guatemala: Rita - Címszereplő lány hányattatott sorsú kiskamasz, tizenhárom éves korában kerül intézetbe. Elég fura szokások működnek itt, például a lányok szobánként különböző jelmezeket viselnek: vannak nyuszik, tündérek, farkasok... Rita az angyalokhoz kerül, és tollas szárnyakat kap a hátára. Persze már az elején figyelmeztet, hogy nem feltétlen így igaz minden, valószínűleg ez se. De az intézet borzalmait, például a bentlakó lányok szexuális kihasználását csak úgy tudja elviselni, ha a valóságot egy általa elképzelt csodavilággal keveri - ami ezzel együtt értelmezve is elég súlyos. Szóval egy fantasy-elemekkel átszőtt, igen kemény totálisintézmény-drámával van dolgunk, ami egy megtörtént tragédia feldolgozása sajátos eszközökkel.

Izgalom: [** ]  Érzelem: [** ]  Humor: [   ]  Mondanivaló: [*  ]

Utolsó bővülés: 2026. január 9.

December 17-én kijött a 15 filmes előzetes lista, amiből az Amerikai Filmakadémia január 23-án kiválasztotta az öt jelöltet. A papírforma érvényesült: habár az összes nevezésnek csak egyharmada volt európai, a rövidített listának már kétharmada, az öt jelölt közül pedig már négy lett európai. A kivétel a brazil Ainda Estou Aqui [Már nem vagyok itt], amit jelöltek egyúttal az egész Oscar legjobb filmjének is. Sőt jelölték mindkét kategóriában a mexikói transznemű drogbáróról szóló, de francia színekben induló musicalt, az Emília Pérezt is, ami ezekkel együtt a legtöbb: 13 kategóriában kapott jelölést. Így könnyen előfordulhat, hogy - a dél-koreai Élősködők 2020-as győzelme után - az idei Oscar legjobb filmje ismét (nagyobbrészt) idegen nyelvű alkotás lesz. (A nemzetközi kategória mondhatni idén is már jó korán eldőlt.)

Legjobb nemzetközi kategóriában jelölt lett a német-iráni politikai-családi dráma A szent füge magja, a megtörtént dán gyerekgyilkos-történet Lány a tűvel, és a lett(-francia) csodás animációs Áradás is. A shortlistre ezeken kívül az északír rapes ír(-brit) Kneecap és a brit(-indiai) nyomozós Santosh is bekerültek - illetve a számomra kevésbé érthető norvég iskolás-szülős Armand vagy az izlandi öregkoros-régiszerelmes Touch. Az európaiak közül ott volt még az olasz történelmes-parasztos Vermiglio és mellettük a nagyon dicsért, az 1968-as prágai forradalomban játszódó cseh Rádió is (amit a miskolci Cinefesten még Hullámok címmel vetítettek). A maradék négy nem európai film közül Ázsia kettőt adott: meglepetésre a thai How to Make Millions-t és a palesztin From Ground Zero-t - Amerika pedig a fönti brazil mellett még egyet: a kanadai-perzsa Un langue universelle-t. Végül pedig marad Afrika, abból is az egy szem szenegáli(-benini) Dahomey. Ezek mind érdekes színfoltjai a felhozatalnak. Addig is jöjjenek a többiek.

Chile: Párhuzamos életek (El lugar de la otra) [A másik nő helyében] - Az alapja egy 1950-es évekbeli, valós bűneset: sikeres írónő Santiago legmenőbb szállodájának az éttermében, fényes nappal, mindenki előtt lelövi a szeretőjét. A kihallgatás során a bírósági titkárnő a hatása alá kerül: elbűvöli a tartása, büszkesége, és az a nagypolgári miliő, amiben az írónő alkotott. Egy intéznivaló miatt a tágas, fényes, belvárosi lakásához is kulcsot kap, és onnantól rendszeresen jár oda élvezni a másik nő életét, a jólétet, a magányt, a nyugalmat - és rádöbben, hogy a saját otthoni szegényes élete és a férjének alárendelt szerepe mennyire nem az ő világa. Jó hangulatú, aranyos, de tartalmas, könnyen nézhető, maximálisan élvezhető. Nőkről, nem csak nőknek.

A 2020-ban shortlist-es Kedves kém rendezője ezúttal játékfilmet készített, és ez sokkal jobban is sikerült. Nagyon örültem volnak, ha ez is bekerül legalább a legjobb tizenötbe, és nem csak a mezőny egy rejtett kincse marad.

Izgalom: [** ]  Érzelem: [***] Humor: [*  ]  Mondanivaló: [*  ]

(Fönt van Netlixen és magyar szinkronnal Videán is, utóbbi nyilván tök illegálisan.) 

Szerettem volna még a legújabb Oscar-jelölések előtt megnézni az összes jelentősebb tavalyit. Ez sajnos nem sikerült, de addig is utólagosan itt van, ami van, véletlen sorrendben:

Megfojtott virágok (Killers of the Flower Moon) - Martin Scorsese legújabb alkotása valós bűnesetet dolgoz fel: az 1910-20-as években olajat találtak a oklahomai oszázs indiánok rezervátumában, aminek köszönhetően soha nem látott jólét köszöntött a törzsre. Ez odavonzott egy William Hale nevű spekulátort (Robert de Niro) és családját, akik benősültek a gazdag indián családokba, újdonsült rokonaikat pedig kinyírták, hogy ők, és mindenekelőtt a helyi keresztapaként működő öreg Hale megszerezzék ezeket a földeket. Hogy ez az átverésekkel és mindenféle manipulációkkal hajtott folyamat hogyan kezdődött, sajnos nem tudjuk meg: csak onnantól szállunk be a történetbe, amikor is Ernest Burkhardt (Leonardo DiCaprio) hazatér az első világháborúból, és ő is beáll a nagybátyjához. Nem ő a legélesebb kés a fiókban, de fokozatosan egyre inkább a halál-olajbiznisz kulcsszereplőjévé és egyik fő tettesévé válik, miközben indián feleségét és közös gyerekeiket mégiscsak szereti - csak éppen a sógorai megölésében vállal aktív szerepet.

Ezt a kettősséget DiCaprio remekül hozza, miközben egy ékegyszerű figura emberi mivoltját is remekül kiemeli. Ő sokkal inkább megérdemelte volna a jelöltséget, mint de Niro, aki már kisujjból hozza a gátlástalan, álszent manipulátort, aki bármely két ismerősét seperc alatt kijátssza egymás ellen - márcsak mert láthatóan eleve olyan ostoba figurákkal veszi körbe magát, akik nem látják az első pillanatban, hogy az öreg Hale bármikor képes bárkit kinyíratni. És persze kiemelendő még Lily Gladstone is, aki nemcsak szintén kiválóan hozta a bízni akaró, labilis, jobbra érdemes asszonyt, de önmagában is egy különleges szépség, és az első őslakos, akit jelölnek legjobb női főszerepre. Scorsese pedig olykor brutális kegyetlenséggel állít emléket a gyilkosságok, meg egyáltalán a szélhámosság áldozatainak, valamint a húszas évek rezervátumi életének. (Oklahoma)

Izgalom: [*  ]   Érzelem: [*  ]   Humor: [   ]   Mondanivaló: [*  ]

Összeállt a következő Oscar nemzetközi kategóriájának a mezőnye. A nevezések elég korán, már augusztus elején megindultak. Ráadásul egyből két filmmel, hiszen Ausztria és Írország ugyanazon a napon jelentették be nevezéseiket. Új beszállók idén nincsenek, csak hiányzók: elsősorban Luxemburg, ami leginkább a nemzetközi filmalapja által tud a kategóriában alkotásokat nevezni, de olykor odahaza is egészen jókat produkál. De sajnos idén sem nevez Ausztrália, Új-Zéland, Észak-Macedónia vagy Koszovó, és - függetlenül a fennálló világpolitikai helyzettől - kicsit az orosz filmek is hiányoznak már. De addig is örüljünk annak, ami van.

Malajzia: 富都青年 (Abang Adik) [Testvérek] - A film címe malájul testvéreket jelent, egyben két huszonéves, kínai származású fivér neve is. Napról napra próbálnak életben maradni Kuala Lumpur zűrös negyedében, ahol többnyire illegális bevándorlók laknak, a rendőrség pedig bármelyik éjszaka razziázhat. Hivatalos irataik nincsenek, így abból élnek, amit a helyi feketemunkaerő-piac kínál nekik. Ráadásul az idősebbik, Abang siketnéma, ezért jobb híján megelégszik alulfizetett kulimunkákkal. Öccse, Adik viszont egészséges, és nem akar belenyugodni a mélyszegénységbe, így ő már komolyabb alvilági zűrökbe keveredik. Árvák lévén egy transzvesztita prostituált nevelte föl őket, de a kinti világban csak egymásra számíthatnak. Aztán jön egy véletlen emberölés, amikor a kölcsönös felelősségvállalás új szintet lép, és a testvéri viszonyukat is kockára teszi.

Esélyek: Nagyon komoly és súlyos, egyben érzékeny és emberközeli alkotás, a pozitív kritikák sora nem véletlen. Taiwani koprodukcióban készült, és itt-ott hasonlít is olyan taiwani alkotásokhoz, mint a pár évvel ezelőtti A Sun vagy a Goddamned Asura, de azoknál sokkal erősebb, kiváló alkotás. Nagyon nagy csalódás lenne, ha legalább a shorlistre nem kerülne föl.

Izgalom: [** ]  Érzelem: [***] Humor: [   ]  Mondanivaló: [** ]

Szeretettel gratulálok Nagy-Britanniának, Jonathan Glazernek, valamint az Érdekvédelmi terület minden  szereplőének és alkotójának a 96. Oscar-gála legjobb nemzetközi filmnek járó díjáért! Kiváló alkotás, nem véletlenül jelölték legjobb filmnek is (amiből már előre lehetett sejteni, hogy a nemzetközi kategóriát ő fogja elhozni). Továbbá különösen gratulálok a 20 nap Mariupolban stábjának a legjobb dokumentumfilm szobráért, amit nem csak maguknak, hanem legalább annyira hazájuknak: a háború sújtotta Ukrajnának nyertek. Nemhiába mondta Msztyiszlav Csernov rendező, vagyis inkább fő riporter a díj átvételekor: "Ehelyett még mindig inkább az választanám, hogy Oroszország bárcsak soha ne támadta volna meg Ukrajnát." De ezeken kívül is vannak még filmek a kategóriában szép számmal.

Svédország: Motståndaren [Ellenfél] - Iráni profi birkózó családjával a skandináv országba menekül, állítása szerint az ellenzékiség hamis vádja miatt. Hogy maradhassanak, elvállalja, hogy ezentúl a svéd válogatottnak birkózzon. Az egyik új csapattársa elkezd iránta némely baráti határokat átlépve érdeklődni, és bár hősünktől kosarat kap, azért lehet sejteni, hogy nem közömbös ő se, és ez összefüggésben állhat azzal, ami miatt Iránból valójában el kellett jönnie.

Amikor pár éve az And Then We Danced meleg grúz néptáncosai után ajánlottam pár lehetséges folytatást, a biszex perzsa birkózók pont nem jutottak eszembe, de így se rossz. Komolyra fordítva: egy jól adagolt, olykor feszült, máskor kellően lassú dráma, ami remekül körbejárja a menekült-létet, az emberi dilemmákat és érzelmi hullámzásokat, a viszonyulást az új lakóhelyhez és a régi hazához - a belső vívódást pedig dinamikus párhuzamba állítja a birkózószőnyegen zajló küzdelmekkel. Emlékezetes részek a nemzetközi edzőtábor, amikor a főhős találkozik a volt iráni csapattársakkal - vagy amikor a család belopózik egy helyi üres házba, és eljátsszák, hogy milyen lehet ott igazi svéd családként élni. Ehhez az iráni film legismertebb arca, a többek között az Oscar-díjas Náder és Szimin, valamint a Camp X-Ray főszereplője: Payman Maadi kiváló alakítása is hozzájárul - illetve az operatőr is megtalálja az alkalmat a férfitest és a férfierő művészi bemutatására.

Izgalom: [** ]   Érzelem: [** ]   Humor: [   ]   Mondanivaló: [** ]

Utolsó bővülés: 2026. január 19.

Ahogy arra számítani lehetett, kijöttek a jövő évi Oscar-kategóriák shortlistjei, így a legjobb nemzetközi filmé is. Nagyon örültem volna, ha a legjobb tizenötbe bekerül az előző részben taglalt bolgár Blaga leckéi, vagy a lentebb tárgyalt svájci Foudre, de a nepáli Halkarának vagy a jordán Inshallah a Boy-nak is simán lett volna itt helye, az indonéz Autobyographyról vagy az észt Smoke Sauna Sisterhoodról nem is beszélve. Az eddig látottak közül azonban ott van az ukrán 20 nap Mariupolban (ami nekem nagy favoritom, habár dokumentumfilm), a marokkói Mother of All Lies, az izlandi Isten földje, nagy örömömre a német A tanári szoba, az örmény Amerikatsi, a finn Hulló falevelek (az új Kaurismäki), valamint az olasz Io Capitano. Amiket pedig még kíváncsian várok, az Wim Wenders japán filmje: a Tökéletes napok, a tunéziai Négy nővér, a dán A fattyú Mads Mikkelsennel, a francia A szenvedély íze Juliette Binoche-sal, a Höss-családot bemutató brit Érdekvédelmi terület, (ezeket adják majd a magyar mozik is), a bhutáni The Monk and the Gun, a mexikói Tótem, vagy az Életben maradtak valós sztoriját újra feldolgozó spanyol La sociedad de la nieve. 

Svájc: Foudre [Vihar] - Fiatal apácát, egy tinédzser lányt hazaküldenek nyárra az évek óta nem látott családjához, hogy segítsen a betakarítási munkáknál, valamikor a XX. század hajnalán. Ekkor értesül nővére haláláról is, akinek feltűnően ridegen bánnak az emlékével: nem beszélnek róla, még a nevét sem ejtik ki. A húg a megtalált naplóból és elharapott félinformációkból rakja lassan össze, mi is történt a nővérével, és miért emlegetik még mindig az ördög szolgájaként. Annyi történt, hogy fölfedezte magának a testi örömöket és a falu három fiatal fiúját. Az Istent a jó szexben és a poliamoriában találta meg, ezt pedig abban a bigottan vallássérült közegben nem tolerálták. Amint a húg mindezzel képbe kerül, benne is eddig ismeretlen gondolatok és ösztönök kezdenek kifejlődni - aminek sejthetően szintén nem lesz jó vége. Az anya szerepében Sabine Timoteo, akit a lett Melanija történetében láttunk, meg egyszer-kétszer Szarajevóban is.

Az alpesi ország legtöbb nevezett alkotása németül van (vagyis annak helyi nyelvjárásában), szóval üdítő most innen francia nyelvet hallani. Még inkább különleges, hogy az LMBTQ+ skálának egy olyan színe kerül a palettára, amiről nem sok szó esik, ráadásul történelmi környezetben. Érdekes, újszerű, bátor, jók az eszközök - az élbolyban lett volna a helye.

 Izgalom: [*  ]   Érzelem: [***]   Humor: [   ]   Mondanivaló: [** ]

Az Amerikai Filmakadémia kiküldte a tagjainak a jövő évi Oscar legjobb nemzetközi filmes hivatalos felhozatalát. A nevezések szokás szerint augusztusban kezdődtek: az ajtót Svájc rúgta be Foudre (Vihar) című történelmi identitás-drámájával. Ez még nem olyan meglepő, ám annál inkább a következő ország: Tadzsikisztán, ami 2005 után először nevez filmet. Van egy másik nagy visszatérő is: Burkina Faso, ami 1987 után most küld újra filmet. A harmadik ilyen ország Szudán, ami szintén másodszor indul, a Húszévesen meghalsz rendezőjének új alkotásával. És új beszálló is van: idén először Namíbia is nevez egy afrikaans nyelvű krimit.

Viszont szomorú, hogy Oroszország ismét kimarad (akármit is gondolunk az országról politikailag, a filmjeik azért általában jók), és a korábbi években egészen ígéretes Koszovó sem küld alkotást Losziba. Hasonlóan meglepő olyan, rendszeresen és olykor egészen figyelemfelkeltő alkotásokkal nevező országok kimaradása, mint Kazahsztán, Kambodzsa, Algéria, vagy ippeg Libanon.

(Apdét: Végül a tadzsik mű mégsem került föl a hivatalos listára, és így járt Hongkong, valamint Kirgizisztán nevezése is.)

Aminek van hivatalos magyar címe, forgalmazótól vagy fesztiválról, annál azt használom elsőnek. Aminek nincs, annak az eredeti címe/címei után közlöm kapcsos zárójelben a magyar nyersfordítást. Nem latin betűs nevek esetében pedig a magyar fonetikus átírást használom, kivéve ha az illetőnek van latin betűs környezetben is állandó jelleggel használt neve.

Plusz még egy megjegyzés: senki nem kérdezte, hogy honnan szerzem be a filmeket, ezért erre nem is válaszolok. Az viszont bizonyos, hogy ami Magyarországon legálisan hozzáférhető, főleg ha moziban is adják, azt mindenképpen ott nézem meg, hiszen a filmszínházak, illetve a különböző filmfesztiválok fennmaradása a magyarországi kulturális élet elengedhetetlen eleme, támogatásuk pedig elvi kérdés.

Kolumbia: Un varón [Egy férfi] - Nehéz sorsú tinédzser fiúnak egyetlen vágya, hogy a karácsonyt prostituált nővérével és börtönben ülő anyjával tölthesse. Közben belekeveredik az utca mocskába, drogok és fegyverek, valamint a mérgező maszkulinitás világába, ahol az az igazi férfi, aki hatékonyan tud terrorizálni másokat. A srác tehát megrekedt a meg nem élt gyerekkor és az egyáltalán nem vágyott férfiség között, miközben csak kötődni szeretne valahova. Ahogy az a hasonló témájú filmeknél lenni szokott, a szerepeket amatőrök, valódi utcagyerekek, tinédzser bandatagok alakítják, vagyis gyakorlatilag saját magukat játsszák. Így a reális ábrázolás adott, miközben a főhős srác emberi érzékenysége és reménytelen magánya is remekül átjön.

Esélyek: Az utcagyerekek élete a latin-amerikai filmnek egyik leggyakoribb témája. Kolumbia tavaly is hasonlóval indult, a határos Panama pedig két éve szintén ilyennel kapaszkodott föl a tizenötös shortlistre. (Három éve pedig Mexikó.) Ezen az alapon ennek a filmnek is van ugyanerre valamennyi esélye.

Izgalom: [*  ]   Érzelem: [***]   Humor: [   ]   Mondanivaló: [** ]