A múlt hét jelentős zenei híre volt, hogy újra összeállt Bery Ari. Pontosabban ő és a Pillangók nevű zenekara, és adtak a Dürer Kertben remek koncertet. Igaz, őt - böcsületes nevén Berencsi Attilát - nem annyira mint elvont újhullámos énekesként ismerjük, hanem sokkal inkább a múlt század nyolcvanas éveinek gyorsan fel-, majd letűnő üstököseként. Pedig nagykamasz zenészként kezdte, majd teljesen véletlenül bekerült Dobray György készülő tinifilmjébe: a Szerelem első vérigbe. Innentől villámgyorsan felívelt a karrierje, arcképe tinilányok faláról mosolygott, majd amikor megunta, inkább eltűnt a világ elől, és egy másféle művészeti területen: festőként vált egészen fölkapottá. Lássuk karrierje állomásait, nem feltétlen időrendben, de mindenképpen a trilógiával kezdve, majd lezárva a két, komolyabb alkotással.
Szerelem első vérig (1985) - "Ki tudja, kit ki hívott, mégis itt vagyunk.." - visszhangzanak fülünkben Demjén Ferenc sorai a főcímből, pedig maga a film legkevésbé őróla szól. Ellenben szól a nyolcvanas évek életérzéséről, a táguló szabadságról és az azzal párhuzamos kiábrándultságról, a zenekaralapítás viszontagságairól, egy szerelmespár: Füge és Ágota (Beri Ary és a szintén amatőr Szilágyi Mariann) suta egymásra találásáról, valamint az ifjúságot foglalkoztató örök kérdésekről, ahol a szex természetesen központi helyet foglal el, mint minden korban (bárki bármit is mondjon). Még némi nevelő jelleg is megjelenik benne: a védekezés nélküli együttlétből gyerek lesz, abból meg abortusz, már ha el nem kerülik.
Bár kultfilmként tartják számon, mai szemmel nézve borzasztóan mesterkélt és életszerűtlen. Mintha egy túlnyújtott Angyalbőrben-epizódot néznénk, ráadásul tele van utószinkronnal is. Még Beri Ary sem a saját hangján szólal meg (hanem talán Szerednyei Béláén?), ami borzasztó zavaró. Hogy ebből hogyan lett kultfilm, az számomra kérdéses, de Magyarországon olyat dobott, mint ami még nem volt előtte. Például végre egy film, ami nem Budapesten, hanem a festői Szegeden játszódik. Márcsak ezért is érdemes megtekinteni utólag. (Például itt.)
Szerelem második vérig (1987) - Az előző részben megismert szerelmespár visszatér, ám kapcsolatuk ismét sok próba elé kerül: kísértések, féltékenység, és persze a zenészi és a tudományos karrier széttartó útjai. A két főhős most nagyobb szerepet kap, mint az előző részben, ráadásul Beri Ary is már a saját hangján szólal meg, Szilágyi Mariannak pedig sikerül lejjebb adni a totál passzív naiva szerepköréből. A régi szereplőgárdából (értelemszerűen) csak Galambos Erzsi nem tér vissza, de Kovács Lajos, Újlaki Dénes, Kállay Ilona és az akkor még csak nyolcvan éves Jászai Joli néni ismét megjelennek. Az ex (mármint a lány exe) szerepében ismét Epres Attila rontja a levegőt, a lemezgyári főfejesként pedig Inke László. A zenekar a régi felállás szerint játszik: Beri Ary mellett a másik énekes a sajnos hamar letűnt Czakó Ildikó, akkori közismertebb nevén Gombóc, illetve a billentyűk mögött a még ifjú és hamvas Alföldi Róbert.
Sajnos nem lett akkora siker, mint az első rész, pedig egyértelműen életszerűbb, nézhetőbb, és több a jó szám, amiket Dés László Beri Aryval közösen hozott össze. Az első rész ismerete nélkül nehezen érthető, de szintén szolgál legalább annyi életvezetési tanáccsal, csak már nem feltétlen gyerekeknek.
Szerelem utolsó vérig (2002) - Tizenöt év telt el a második vér óta, ám azóta főhőseink sajnos eltávolodtak egymástól. Füge egy maffiózó behajtója, és a zenészmúltból is csak egy amatőr DJ-pult maradt. Ezzel szemben Ágota Olaszországba költözött és egy helyi nyomozóval alapított családot. Egy magyar-olasz maffiaügylet mind Fügét, mind az olasz nyomozót ismét Szegedre szólítja, nem nehéz kitalálni, hogy ellentétes oldalakon. Ágota pedig csak simán a férje után szökik, de előbb találkozik Fügével, és feléled valami a régi szerelemből. Ám idővel sajnos rá kell jönniük: életük már teljesen más mederben folyik tovább, és Füge bűnözői élete Ágotát is csak veszélybe sodorja.
Hiába tér vissza Beri Aryn és Szilágyi Mariannon kívül még Kovács Lajos, Újlaki Dénes, Kállay Ilona, sőt még az akkor 95 éves Jászai Joli néni is (aki egyébként 2008-ban hunyt el, 101 évesen), maga a történet annyira idegen az első két résztől, hogy teljesen nyilvánvaló: egy, már meglévő, csak eladhatatlan forgatókönyvet húztak rá a bevált franchise-ra. Az új szereplők közül Kamarás Iván említésre méltó, illetve Uhrin Benedek cameója. A zene viszont borzalmas: a főcímet és a betétdalokat ezúttal Presser Gábor kapta meg, aki élete mélypontját nyújtotta, persze a film sem érdemelt többet. Ha az első rész egy Angyalbőrben-epizód volt, akkor a harmadik egy kevésbé jól sikerült Kisváros, már a leszállóág idejéből. Érdekesség, hogy Szilágyi Mariann valóban Olaszországban él és a férje nyomozó, de ezzel le is zárul az izgalmak sora. Kár volt egy ilyennel befejezni.
Hótreál (1987) - Egy budapesti lakásban teng-leng néhány kora-huszonéves ember, akik eggyel szaporodnak, amikor egyikük bátyját kiengedik a börtönből. Valami rejtélyes oknál fogva nyugatra akarják szöktetni, ezért sürgősen kell neki egy útlevél (ekkoriban ugyebár még igényelni kellett, és nem mindenki kapott), miközben a kommuna tagjai ugyanazon a nőn akarnak osztozni. Nemkicsit elvont, láthatóan művészi-forradalmi minimalizmusra törekszik (ideértve az akkor még menőnek hitt VHS-formátumot is), de az sajnos az életszerűség és az élvezhetőség rovására megy, szóval a cím nem nagyon áll összhangban a tartalommal. Bery Arinak itt csak egy abszolút mellékszerep jut, a főhősnő az Első-Második vérigben megismert Gombóc, mellette Zsótér Sándor andja a lírai szerelmest. Illetve megjelenik még Kari Györgyi, Hollósi Frigyes, Bezerédi Zoltán, Bajor Imre(!), a szomszédokos Hável László, sőt egy cameóra még Cserhalmi György is. Aki akarja, nézze, ameddig bírja.
Túsztörténet (1988) - Beri Aryt a nyolcvanas évek végén sármőr szívtipróként ismerték. Ezért is keltett meglepetést, hogy a Szerelem második vérig után műfajt váltott, és főszerepet vállalt ebben a kőkemény pszichotrillerben. Ami ráadásul valós alapokonis nyugodott: Gazdag Gyula az 1973-as balassagyarmati túszdrámát vitte vászonra, amikor is egy testvérpár, egy magasrangú határőrtiszt két fia fegyverekkel behatoltak a városi lánykollégiumba, és túszként tartottak fogva tizennyolc lányt, öt napon keresztül. A cselekményt jelenkori (nyolcvanas évekbeli) környezetbe adaptálták, de ez a lényegen nem változtat. Az összezártság, a megalázottság, a szigorú alá-fölé rendeltség és az éberkóma hangulata, és az ehhez abszolút illő zene egyedi légkört teremt a filmnek, az és a többségében amatőr diákszínészek - köztük a tinédzser Dér Denissa és Bíró Kriszta - is remekül helytállnak. Persze valódi színészekből sincs hiány: a szülők szerepében Bitskey Tibor és Pogány Judit, a főtárgyaló a lengyel Zbigniew Zapasiewicz, sőt egy lényeges mellékszerepben még Szabó István is föltűnik. Bery Ari pedig élete legjobb alakítását nyújtja, amit a San Sebastian-i filmfesztiválon joggal díjaztak. A valaha készült egyik legjobb magyar film. Alap.
