Összeállt a következő Oscar nemzetközi kategóriájának a mezőnye. A nevezések elég korán, már augusztus elején megindultak. Ráadásul egyből két filmmel, hiszen Ausztria és Írország ugyanazon a napon jelentették be nevezéseiket. Új beszállók idén nincsenek, csak hiányzók: elsősorban Luxemburg, ami leginkább a nemzetközi filmalapja által tud a kategóriában alkotásokat nevezni, de olykor odahaza is egészen jókat produkál. De sajnos idén sem nevez Ausztrália, Új-Zéland, Észak-Macedónia vagy Koszovó, és - függetlenül a fennálló világpolitikai helyzettől - kicsit az orosz filmek is hiányoznak már. De addig is örüljünk annak, ami van.
Írország: Kneecap - A "Térdlövés" nevű hip-hop-trió valós alapú története. A bandát két belfasti srác alapította, akik a "tűzszüneti generációhoz" tartoznak: az észak-írországi konfliktus 1998-as lezárása után nőttek föl, ami békét ugyan hozott, de a szociális és etnikai-vallási feszültségeket nem szüntette meg. Az ezzel kapcsolatos gondolataikat öntötték rap-szövegekbe, ráadásul ír-kelta nyelven, ami nem egyszerű vállalkozás, főleg miközben az ír nyelv státusza a napi politikának is mindennapos krízispontja. Ehhez jött nekik a harmadik tag, aki tanári és rendőrségi tolmácsi állását adta föl, hogy az ír szeparatizmusnak pörgesse a keverőt. De a srácok hadartak még szexről és drogokról is, sőt utóbbit a koncerteken is tolták: így nemcsak a brit hatóságok, hanem a kábítószer-ellenes járőrszolgálattá alakult volt IRA-sejtek is fölfigyeltek rájuk. (A kábítószer-kereskedelmet egyébként már az IRA is jellegzetes módon büntette, innen az együttes neve.) Szóval ez a darab az ő kezdeti nehézségeiket és a helybeni világhírnév felé haladásukat örökíti meg, amiben a tagok önmagukat játsszák, de húzónévnek ott van Michael Fassbender is.
Esélyek: Jó kis összeszedett, nem rapperek számára is abszolút élvezhető mű, körülbelül a Trainspotting stílusában.
(Update: 2025 első felében a Kneecap kapcsán leginkább botrányokról, a Hamaszt és a terrorizmust éltető, valamint brit politikusok megölésére buzdító dalszövegekről lehet hallani. És persze szervezők által lemondott koncertek soráról. A filmben - a leírtakon kívül - semmi ilyesmi nincs, és tényleg egy nagyon jó kis élvezhető mű lett belőle.)
Izgalom: [** ] Érzelem: [ ] Humor: [** ] Mondanivaló: [* ]
(Magyarországon az első Budapest International Film Festival-on vetítették, és november végétől a mozik is adják.)
Taiwan: 老狐狸 (Old Fox) [Öreg Róka] - A '80-'90-es évek fordulóján játszódó történet főszereplője egy kiskamasz fiú, Liao Csie, aki az apjával él együtt egy nem túl jó környéken, és együtt arról álmodoznak, hogy néhai anyuka akarata szerint nyitnak majd egy fodrászüzletet. Ám a környék összes lakása, üzlete és ingatlana a helyi gazdag ember kezében van, akit mindenki csak Öreg Rókaként ismer. Ő egy véletlen találkozásnak köszönhetően felfigyel Liao Csie-re, és elkezdi mentorálni, meg tanítgatni az élet dolgaira - mármint arra, hogyan kell másokon érzéketlenül átgázolni. A kisfiút elbűvöli az öregember fényűző gazdagsága, és lassan lojálisabb lesz hozzá, mint szegény, de jólelkű apjához. Aztán persze fölteszi ő is magában az elkerülhetetlen erkölcsi kérdéseket. A Bronxi mese alapsztorija, más helybe és időbe helyezve.
Esélyek: A kínai szigetállam elég hullámzó teljesítményt szokott nyújtani, de különösen emlékezetes alkotásokat nem nagyon. (Pedig még az ezredforduló környékén Ang Lee három jelölést és ebből egy győzelmet is összehozott hazájának. Azóta nem is forgat otthon.) A tavalyi borzalomhoz képest ez mindenképpen jobb, de nincs benne semmi olyan, amitől kiemelkedhetne a mezőnyből.
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Ausztria: Des Teufels Bad [Az ördög fürdője] - Az elején annyit látunk, hogy Felső-Ausztria 1750. Majd egy asszony elrabol egy csecsemőt, felsétál vele egy hegyre, és lehajítja egy vízesésen. Az in medias res kezdés után egy falusi lakodalomban találjuk magunkat, majd az ifjú házaspár és a falu népe dolgos mindennapjaiban. Ezen belül is az ifjú menyecske: Agnes kis világában, aki nem nagyon találja a helyét az új közösségében, és ebben sem mulya férje, sem domináló anyósa nem segít. Az egyébként is különc lány egyetlen menedéke az erdő, ahol lassan elveszti a kötődését a kinti világgal, főleg amikor a film eleji gyerekgyilkos asszony sztorijával és közszemlére kitett, megcsonkított holttestével is találkozik. Aztán persze lassan összeáll, hogy mi mivel hogyan függ össze, a film végi szöveges inzert pedig elmondja, miért és kiknek szól ez a filmes emlékmű.
Bevallom, én végig rosszul néztem: amikor megtudtam, hogy kedvenc horrorom, a 2015-ös Jó éjt, anyu! alkotóinak új műve jön, akkor azt hittem, itt is valami hasonló csavarra kell majd számítani, amit az elhintett agymozgató morzsák majd jól fölvezetnek, és végül minden előzményt maradéktalanul megértünk. Pedig ilyenről most itt nincs szó, de nem is ez a lényeg. Ami szükséges Agnes lelkének és későbbi motivációinak megértéséhez, az így is benne van: a nők helyzete egy rideg, érzelemmentes, patriarchális és vallássérült világban, illetve az ebből való egyetlen kitörési lehetőség az adott hely és kor körülményei között.
Esélyek: A horror sajnos nem egy sikerműfaj ebben a kategóriában. A történelmi horror talán mégannyira sem, így sem az egészen jó ausztrál-macedón You Won't Be Alone, sem a szintén macedón Milko Mancsevszki nagyszerű Fűzfája sem került föl még a shortlistre sem. (Kivétel a mexikói-spanyol A faun labirintusa, ami legalább jelölt lett 2007-ben.) Szóval már ennél erősebb darabok sem kerültek följebb, és némileg tényleg csalódás, hogy a Jó éjt, anyu! színvonalát nem sikerült ismét elérni.
Izgalom: [* ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [***]
Dél-Korea: Az árulás napja (서울의 봄) [Szöuli tavasz - vagy 12.12: The Day = 12.12: A nap] - Ma már nehéz elképzelni, de a távol-keleti kistigris nem volt mindig a mai hiperfejlett demokrácia: a koreai háború és a szöuli olimpia között ott is csak katonai diktatúrák váltogatták egymást. Ebbe az állóvízbe dobott követ, amikor 1979-ben merényletben lelőtték az akkori elnököt (erről négy éve a The Man Standing Next szólt részletesebben). Az ezt követő politikai instabilitást kihasználva pedig Cson Tu Hvan parancsnok a mögötte álló Hanahoe ("Egyek") nevű katonai klikkel a december 12-i puccs során magához ragadta a hatalmat, és még keményebb diktatúrát vezetett be. A film ezt a néhány napot, és különösen az említett éjszakát mutatja be, nyilván fiktív elemekkel tarkítva, de azért nagy vonalakban hűen maradva az eseményekhez. Így lehet egy igazán élvezetes, pörgős, egyben tájékoztató történelmi akciófilmet és politikai krimit készíteni. Még ha a karakterek kicsit sematikusak is: a főgonosz Cson egy pszichopata, az emberei a saját vezérüktől is félő bólogató Jánosok, az aktuális hatalom embereinek fogalmuk nincs semmiről, csupán a pozitív hőssé kiemelkedő tiszt az, aki végül egyedül veszi föl a harcot a rendszer elárulóival szemben - mint tudjuk, sikertelenül.
Nézése közben folyton Kovács András Októberi vasárnapja jutott eszembe, ami az 1944-es Horthy-proklamációt és nyilas hatalomátvételt mutatja be: így megy az, amikor egy ország vezetőinek fogalmatlanságának és fejetlenségének köszönhetően a hatalom egy kezdetben esélytelen, és mind szellemileg, mind erkölcsileg (még az addigiakhoz képest is) alkalmatlan társaság kezébe kerül.
Esélyek: A maga műfajában tehát egészen rendben van, de az akciójelenetek közé nem nagyon sikerült érdemi mondanivalót erőltetni. Ide meg ez kevés.
(Magyar nézők ezzel a címmel a 2024-es Koreai Filmfesztiválon láthatták.)
Izgalom: [** ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [ ]
Izland: Snerting [Érintés] - Hetven pluszos úrnak az orvosa azt tanácsolja, hogy ha van még elintézetlen ügye, azt kezdje el most. Így a kezdődő Covid-lezárások ellenére elutazik Angliába, ahol ifjúsága egy részét töltötte, hogy megkeresse egykori szerelmét. Közben felelevenedik a legendás 1969, amikor a Londonban tanuló egyetemista fiú munkásmozgalmi hevületből beáll egy japán étterembe mosogatónak. Itt aztán megtanul japánul beszélni és főzni, illetve összeszerelmesedik a tulajdonos lányával, akivel aztán elég kurtán-furcsán szakad vége a románcnak. Így az idős ember elrepül aztán Japánba is, hogy végére járjon az akkori miérteknek, és lehetőség szerint bepótolja a kiesett fél évszázadot. Baltasar Kormákur új alkotása egy sok témát és kultúrát érintő főzős-romantikus történet, érzékenyen bemutatva idős emberek emlékekben élését és a XX. századi japán történelem egy szeletét. (Ha valaki nem találná a filmbeli étterem helyét, az a Widegate és a Sandy's Row sarkán keresse.)
Esélyek: Főzés és szerelem kapcsolatát elég sok film bemutatta már, japán konyhával is egészen biztosan nem ez az első ilyen. Ha csak tavalyig akarunk visszanyúlni, akkor ez a körülbelül a francia A szenvedély íze és a japán Tökéletes napok keveréke, amik közül az egyik shortlistes, a másik jelölt lett. Itt a gyenge pont egyértelműen az angol dialógusok túlsúlya, ami miatt szoktak filmeket kizárni a versenyből. Ez szerencsére megúszta, de a japán és a minimális izlandi nyelvhasználat együtt is legfeljebb csak minimálisan kerül abszolút többségbe.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Egyiptom: رحلة 404 [Al-Rihla 404 = A 404-es járat] - Harmincas ingatlanközvetítő nő készül Mekkába hadzs-ra (mekkai zarándoklatra), amire már előre ráment az összes anyagi tartaléka. De közben az édesanyját baleset éri, a kórházi számlákat meg valahogy fizetni kell. Így kényszerből fölkeresi régi ismerőseit, elsősorban exeit, pontosabban volt kuncsaftjait - ugyanis régen escortlányként dolgozott, de ezt a múltját már hátrahagyta. És most sem kunyizni vagy kölcsönkérni akar, hanem házakat eladni, és abból részesedni - de attól még nagyon nem érzi jól magát ebben a kényszerhelyzetben. És ahogy egyre jobban alámerül, úgy sodorja magát egyre kínosabb és nehezebb szituációkba, és kerül ismét saját lelkiismereti kérdések elé, amik miatt a tervezett zarándokút is egyre távolodik tőle, fizikailag és lelkileg egyaránt.
Esélyek: Az alapsztori teljesen jó, de az abból kihozott forgatókönyv elég kusza lett. Lehet, hogy aki jobban jártas az arab kultúrában és élethelyzetekben, jobban tudja követni, vagy érti az eredeti nyelvet (az angol felirata is nekem elég zavaros volt volt). Kár, pedig ebből valami nagyon jót is ki lehetett volna hozni.
Egyébként szaúd-arábiai koprodukcióban készült, ami idén nem nevez külön, szóval ez akár mindkét ország nevezésének is tekinthető.
Izgalom: [** ] Érzelem: [** ] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Hongkong: Twilight of the Warriors: Walled In [Harcosok alkonya: A falak városa] - Egyszeri karatéjozós szuperhős egy menekülthajón érkezik a nyolcvanas években, és már a legelején összetűzésbe kerül a helyi triádokkal. Így hát bemenekül a (valóban létezett) "Falak Városába", ami egy óriási, összetákolt, önálló zárt épületkomplexum. Elvileg ezek egymásba épített lakóházak, de működnek itt üzletek, éttermek, illetve van saját vezetőség, törvénykezés, rendfenntartás, természetesen az itteni maffia irányításával. Szuperhősünk beilleszkedik a helyi belső társadalomba, és az egyik helyi nagyfőnök is szárnyai alá veszi. Ám kisvártatva kiderül, hogy tudtán kívül egy régi családi vérbosszú célpontja, ez pedig a Falak Városának kényes egyensúlyát is felborítja.
Esélyek: Fantasy-elemekkel átszőtt csihipuhis akciófilm, nagyon látványos és egyúttal követhető is, mivel a szereplők is végig jól elkülöníthetőek egymástól. (Ezeknek a filmeknek általában ez a gyengeségük.) Ám ebben a kategórában nem biztos, hogy erre van szükség. Pedig egyébként a műfajban tényleg teljesen élvezetes. Ráadásul a hivatalos kínai nevezést az Akadémia kizárta a versenyből, szóval idén a városnyi tartomány reprezentálja az egész nagy országot is.
Izgalom: [***] Érzelem: [* ] Humor: [* ] Mondanivaló: [ ]
Indonézia: Perempuan Berkelamin Darah [Nők, szex, vér] - A huszonéves Marta apja temetésére megy haza a Timor melletti Rote szigetére, de láthatóan bomlott elmével. Kommunikálni nem nagyon lehet vele, olykor pedig idegrohamok jönnek rá, rendszerint férfiak jelenlététől. Hogy mi történt vele előzőleg, azt nem lehet tudni, de az biztos, hogy most így egy férfi nélkül maradt, védtelen család legvédtelenebb nője. Ez pedig fölkelti a környék szexuális ragadozóinak - gyakorlatilag az összes férfi - figyelmét. De már az ezt fölvezető körülményekből és szöveges kiírásból is lehet tudni, hogy a film a velünk élő, nők elleni erőszak körül fog forogni - annak pedig bemutatja nagyjából minden módját, a tömegben dörgölőzéstől és a szoknya alá kukkantástól kezdve az erőszakos koituszon át a brutális gyilkosságig. És persze a szokásos reakciókat is a lelki közösségvállalás és a "minekmentoda" között - miközben arra is kitér, hogy szexuális erőszakot nem csak nők ellen lehet elkövetni. További különlegesség, hogy a néhány százezer ember által beszélt rote nyelven készült, illetve ebből kifolyólag amatőr szereplőkkel forgott, akik remekül helyt álltak színészileg.
Esélyek: Amellett, hogy kellemes csalódás volt, oktatólag is bemutatja, hogy hogyan nem szabad viselkedni nőkkel, és hogy a bűnösök ilyen-olyan bocsánatkérő rituáléi nem váltják ki a büntetőjogi felelősséget. Sajnos nem valószínű, hogy ez önmagában itt elég lesz a számításba kerüléshez.
(A Vimeo-n nézhető meg, bejelentkezés után, ami a korhatárosság miatt szükséges.)
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [* ] Mondanivaló: [ ]
Észtország: Biwa järve 8 nägu [A Biwa-tó nyolc arca] - Nyolc japános témájú, egymással összefüggő, de eléggé filozofikus-metaforikus történet átültetése a mai Baltikumba. Állítólag egy 1911-ben írt regény adaptációja, és lehet, hogy könyvben és korabeli japán környezetben még működik is, de így filmen eléggé vontatott és értelmetlen lett. Legalább hagyták volna meg a díszleteket sejtelmesebbre, mert ez az erőszakos modernizálás egész biztos nem tett jót neki. De nem is érdemes tovább boncolgatni: a lényeg, hogy végignéztem, hogy másnak már ne kelljen.
Esélyek: Számomra érthetetlen, miért ezt választották ki, egyáltalán miért készült el. Biztos odahaza van a könyvnek olyan súlya, hogy valakinek meg kellett már filmesítenie, de kétlem, hogy az eredeti mű kedvelői valami ilyesmire gondoltak volna. Nálam eséllyel pályázik az idei legrosszabb film címére.
Izgalom: [ ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [ ]
Norvégia: Armand - "Armand és szerelem" - A film címét látva reméltem, hogy ezt a 30+ éves Geszti-poént a Wayne világa szinkronjából majd el tudom én is sütni, de nem így lett. Armand ugyanis egy kisiskolás fiú, akinek az édesanyját behívják a tanintézménybe, ugyanis a gyerek valamilyen balhéba keveredett egy másikkal. Konkrétan azzal vádolják, hogy a vécében szexuálisan zaklatta a másik gyereket - ami egy hatéves esetében azért hallás után is megdöbbentő. Aztán a megbeszélésen, ami a másik gyerek szülei is jelen vannak (viszont a gyerekek nem), természetesen kiderül, hogy ez sokkal inkább szól a felnőttek egymáshoz fűződő viszonyáról - olyanokéról is, akik már nincsenek köztünk. Felszínre kerülnek régi sérelmek és családi tragédiák, amikbe - mivel a szülők közül egynéhányan szintén ugyanoda jártak - az őket régről ismerő, idős igazgató is bevonódik. Mindezt a szűk, zárt terek teszik még nyomasztóbbá, illetve tarkítják mindenféle álomképek, kivetítendő a karakterek érzéseit. Utóbbiak sajnos olykor a valós cselekmény rovására mennek: inkább tudtunk volna meg még többet a háttérkörülményekről, mint hogy mozgásszínházzal plusz egyedszer is a szánkba rágják a szereplők aktuális lelkiállapotát. Előnye viszont, hogy a két anyát a 2021-es sikerfilm, A világ legrosszabb embere főszereplője: Renate Reinsve, valamint a norvég film állandó női arca: Ellen Dorrit Petersen játsszák.
Esélyek: Az iskolai drámák mostanában eléggé mennek, gondoljunk csak a tavalyi német A tanári szobára, de Magyarországon sem véletlenül készült el az Elfogy a levegő és legutóbb a kiváló Fekete pont. Szóval az alaphelyzetben nagyon sok lehetőség van, de ez a mű az - amúgy komplex - tartalomnak csak néhány mozzanatát akarja túl hosszan és többszörösen körbejárni, miközben a többit összecsapja. Szerkezetében leginkább a svéd Lavinára hasonlít: egy banális alapkonfliktus a szereplők párhuzamos szálaiban külön önálló életekre kel és dagad tovább, de ott valahogy egy kevésbé komoly alaphelyzetből is többet tudtak kihozni. Az Armand rendezője megkapta Cannes-ban a legjobb elsőfilmesnek járó Arany Kamerát, de ennél több nincs a műben.
(A 2024-es Skandináv Filmnapokon vetítették többször is, illetve október végétől tűzik műsorra a budapesti mozik.)
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Mongólia: Баавгай болохсон (If Only I Could Hibernate) [Medve lettem vagy Bárcsak hibernálódhatnék] - Egy városszéli jurtában él egy kamasz fiú, munkanélküli és alkoholbeteg édesanyjával, valamint három fiatalabb testvérével. Az otthoni munka nagy része is rámarad, amit felelősségteljesen el is lát, de legszívesebben menekülne a helyzetből. Erre pedig két útja van: egyik a bandázás, piálás és lezüllés, a másik egy országos fizikaverseny, aminek a megnyerésével stabil hely jár egy külföldi (japán) egyetemen. A pálya tovább nehezedik, amikor édesanyja vidékre megy dolgozni, a gyerekeit pedig ott hagyja a városban, így a kistestvérek eltartása és nevelése is a srác nyakába szakad, miközben a versenyre is készülnie kéne. Ez az alapsztori, hogy a tanulás tudja kihozni a gyereket a nyomorúságból, korábban leginkább csak afrikai filmekre volt itt jellemző, de ugyanazt a sztorit láthatóan a világ más pontjain is meg lehet működően, ám nem feltétlen újszerűen csinálni.
Esélyek: A távol-keleti ország az elmúlt években inkább a gyermeki lélekkel volt elfoglalva, ezúttal a kamaszkor kerül sorra. Realista szociodráma, az ábrázolás akár még keményebb is lehetett volna, de azért jó, hogy a mélyszegénység bemutatása nem csap át nyomorpornóba. Biztosan lesz jó pár erősebb alkotás, de azért jó, hogy elkészült egy ilyen is.
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Németország: A szent füge magja (Die Saat des heiligen Feigenbaums / دانهی انجیر معابد) - Iráni család élete anyagilag és egzisztenciálisan nagyot fordul, amikor az apát kinevezik törvényszéki nyomozónak. Ám ez pont a 2022-es diáktüntetések idején történik, amit a rendőrség brutálisan szétvert, a hatalom pedig mindenkit még jobban megfélemlített. Apuka is hamarosan rájön, hogy őt valójában vérbírónak vették fel, statáriális halálbüntetések számolatlan kiosztására. A kezdeti lelkiismereti gondok után hamar belesimul a rendszerbe, így amikor eltűnik a fiókból a szolgálati fegyvere, rögtön két egyetemista lányát gyanúsítja. Főleg mert ők sem maradnak távol az összecsapásoktól, sőt egyik barátnőjük súlyosan megsebesül, majd eltűnik. Leginkább anyuka a borzasztóan érdekes, aki megpróbál egyensúlyozni a családi béke és jólét megtartása, valamint a gyerekeihez való kötődés, és valamennyire saját lelkiismerete között is. A címbeli szent füge egyébként egy parazita növény, ami apró magként rátelepszik élő fákra, rájuk nő, majd megfojtja. Itt a családi harmónia esik áldozatul a politikai lojalitásnak, a kölcsönös gyanakvásnak és a hatalomféltési paranoiának.
Esélyek: A Németországba emigrált iráni rendező, Mohammed Rasulof előző filmje, a Nincs gonosz mellbevágóbb volt. Ez inkább az otthonokba is beférkőző diktatúra nyomasztó és feszült légkörét mutatja be: pont amivel Németország már 2007-ben nyert A mások életével. Ezt a filmet is esélyesként tartják számon, a jelöltségre minimum.
(Magyarországon az első Budapest International Film Festival-on vetítették, és január végétől a mozik is adják.)
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [***]
Malajzia: 富都青年 (Abang Adik) [Testvérek] - A film címe malájul testvéreket jelent, egyben két huszonéves, kínai származású fivér neve is. Napról napra próbálnak életben maradni Kuala Lumpur zűrös negyedében, ahol többnyire illegális bevándorlók laknak, a rendőrség pedig bármelyik éjszaka razziázhat. Hivatalos irataik nincsenek, így abból élnek, amit a helyi feketemunkaerő-piac kínál nekik. Ráadásul az idősebbik, Abang siketnéma, ezért jobb híján megelégszik alulfizetett kulimunkákkal. Öccse, Adik viszont egészséges, és nem akar belenyugodni a mélyszegénységbe, így ő már komolyabb alvilági zűrökbe keveredik. Árvák lévén egy transzvesztita prostituált nevelte föl őket, de a kinti világban csak egymásra számíthatnak. Aztán jön egy véletlen emberölés, amikor a kölcsönös felelősségvállalás új szintet lép, és a testvéri viszonyukat is kockára teszi.
Esélyek: Nagyon komoly és súlyos, egyben érzékeny és emberközeli alkotás, a pozitív kritikák sora nem véletlen. Taiwani koprodukcióban készült, és itt-ott hasonlít is olyan taiwani alkotásokhoz, mint a pár évvel ezelőtti A Sun vagy a Goddamned Asura, de azoknál sokkal erősebb, kiváló alkotás. Nagyon nagy csalódás lenne, ha legalább a shorlistre nem kerülne föl.
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
India: लापता लेडीज़ (Laapataa Ladies) [Eltűnt hölgyek] - Ugyanazon az éjszakai vonaton több frissen egybekelt házaspár utazik, a menyasszonyok meg ugyanolyan fátyolt hordanak. Így amikor álmukból fölriadva le kell szállni, nem csoda, hogy két nő összecserélődik, és egyiküket egy másik férj viszi haza anyósékhoz. A másik nőt viszont nem viszi senki haza, így ő az állomáson marad, és ott próbál boldogulni a helyi koldusok és büfések között. Az sem könnyíti meg a helyzetét, hogy - mivel egész életében gyermeki tudatlanságban tartották - nem tudja pontosan, honnan jött, pláne hová kéne mennie. Míg a másik meg nő örül, hogy jobb helyre került, mint várta, és azon mesterkedik, hogy ne is kelljen onnan eljönnie. Szóval egy Szeszélyes évszakokból kivágott klasszikus bohózat is lehetne, csak némi zenével és bollywoodi sablonokkal körítve.
Esélyek: A kontinensnyi ország illetékes bizottsága azért nem a Cannes-i nagydíjas, és akár Oscarra is esélyesnek tartott Minden, ami fénynek tűnik-et nevezte, mert az szerintük nem indiai film, hanem egy európai film, ami Indiában játszódik. Ezért inkább nevezték ezt a kis zenés komédiát, ami nyilván alkalmatlan könnyed szórakoztatásnál többre. Viszont elég lesújtó képet ad a helyi fiatal lányok és fiúk szellemi képességeiről, nők helyzetéről és lehetőségeiről - valamint a többi maradi normáról, ami az élet minden területét megnehezíti, még a cselekménybeli nyomozást is. Ha egy film ettől lesz elég indiai, az inkább szomorúságra, mint büszkeségre ad okot.
Izgalom: [** ] Érzelem: [** ] Humor: [* ] Mondanivaló: [ ]
Kenya: Nawi - Pluszegyedik afrikai film az okos kislányról, aki tanulni szeretne, de az apja inkább kiházasításban gondolkodik, egy öreg és bunkó pasashoz. Itt annyi a csavar, hogy középtájon sikerül megszöknie, hogy az ismeretlenen keresztül valahogy megérkezzen Nairobiba, ahol már várja egy gimnáziumi férőhely. Odafelé meg - road movie révén - megáll pár helyen, és találkozik sok emberrel, miközben benne is egy felnövéstörténet megy végbe. Kérdés, hogy lesz-e értelme az életének, vagy végül ő is gyerekfeleségként végzi? Leginkább a kameruni The Fisherman's Diary szólt szó szerint ugyanerről, és bár ez minőségileg jobban sikerült, nem nyitott meg különösebben új dimenziókat a témában.
Esélyek: Pont annyi, mint a többi hasonlónak.
Izgalom: [** ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Spanyolország: A Szaturnusz visszatér (Segundo premio) [Második premier] - Egy szebb napokat látott altrock-zenekar megmaradt két tagja próbálja újra összerakni a bandát, meg saját magát, a kilencvenes évek Granadájában. Közben persze elsősorban drogfüggőségükkel, a bennük élő nihillel, saját barátságukkal, és a közös volt barátnő emlékével próbálnak megküzdeni. Körülbelül olyasmi, mint egy ízetlenre higított Trainspotting, a rockbandás vonal meg a tavalyi uruguayi Temas proprios-ra hasonlít. Csak ez mintha a XX. század legvégének is próbálna valamiféle emléket állítani, illetve átadni az akkori életérzést, meg a korabeli zenei irányt, ami igazából tök fos volt, szóval ma sem kellett volna erőltetni. Aki már játszott zenekarban, vagy látott erről szóló filmet, az nagyjából már tisztában van a helyzetben rejlő emberi viszonyokkal és konfliktusokkal. Aki viszont nem, annak garantáltan nem ez fog kedvet csinálni hozzá.
Esélyek: A 2024-es Spanyol Filmhéten egészen biztosan láttam volna ennél sokkal jobbakat is, nem is teljesen világos, miért pont ezt jelölték. Már a tavalyi A hó társadalma is szerintem érdemtelenül lett került a legjobb ötbe, de ez már végképp túlzás lenne.
Izgalom: [ ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
(A Spanyol Filmhéten vetítette az Uránia.)
Thaiföld: หลานม่า (How to Make Millions Before Grandma Dies) [Unokák vagy Hogy keressünk milliókat, mielőtt a nagyi meghal?] - Amikor a nagymamáról kiderül, hogy rákbeteg, a család akkor jön rá, hogy mennyire nem foglalkozott addig vele. A nagykamasz srác is eleinte csak az örökségért akar hirtelen "kedvenc unoka" lenni, és egyre többet jár a nagymama házába segíteni. Időközben azonban kialakul benne az emberi kötődés és felelősségtudat, amitől megutálja a nagybácsik-nagynénik álszent és nyerészkedő magamutogatását. Nincs benne különösebb meglepetés vagy formabontás, csak búcsú, gyász és jellemfejlődés. Körülbelül mint a tavalyi thai nevezésben, csak laposabban.
Esélyek: Pedig lehetett volna ebből is egy jóval komplexebb darabot csinálni, mint mondjuk a pár évvel ezelőtti One for the Road vagy a Happy Old Year, (amiket tényleg kellett volna ebben a kategóriában is értékelni), így viszont az átlagtól jócskán el van elmaradva minőségileg. Erős közepes.
Izgalom: [ ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Jordánia: Édes otthonom (حلوة يا أرضي / Տունս քաղցր ա / My Beautiful Land) - Jobban kéne ismerni az örmény-azeri konfliktust, hogy megértsük: miért utálják ők egymást annyira, és miért háborúznak állandóan. Vagy hogy Karabah (más néven Artszakh) 2023-as el- vagy visszafoglalása után miért kellett minden örménynek elhagynia az otthonát. Ennek a mögöttes okaira ebből a dokumentumfilmből sem jövünk rá. Viszont látunk háború árnyékában felnövő gyerekeket, akiket nézve még csak az a kevésbé szörnyű, hogy olykor családostul menekülniük kell az otthonukból (és szerencsére visszatérniük, ugyanis ez még a 2020-as összecsapáskor készült), hanem hogy az egész tudatukat mennyire ez a téma tölti be. Ami egyrészt érthető, hiszen ez sajnos az ő életük része is - például amikor az iskolában a hazafias szólamok mellett katonai kiképzést is kapnak aknamentesítéssel és lőfegyver-használattal, és a legkisebbek is háborús dalokat énekelnek az azeriek elleni hősies harcról. Azt persze mindenki magának eldöntheti, hogy világpolitikailag hova álljon, kiváltképp a 2023. szeptemberi események után. De hogy megbékélés ebből egy jó darabig nem lesz, az egészen biztos.
Esélyek: Eleve furcsa volt, hogy Jordánia, ami rendszeresen palesztinos témájú filmeket nevez, pont amikor most az eddigieknél is aktuálisabb lenne, érdekes módon egy másik konfliktust mutat be. Abban is ráadásul a keresztény örmények oldalát a muzulmán azeriekkel szemben, ami egy arab országtól különösen furcsa. (Bár nekem az örmény oldal is elég rémisztő volt.) Ez elsősorban Sareen Hariabedian jordán-örmény-amerikai rendezőnőnek köszönhető. Ám a közel-keleti királyság végül mégis úgy döntött, hogy diplomáciai okokból visszavonja a nevezést, így ez a mű mégsem szerepel az idei Oscar listáján. (Jordánia hívott már vissza filmet hasonló okokból 2022-ben, akkor a palesztin szervezetek tiltakozása miatt.)
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
(A 21. Verzió Filmfesztivál műsorán szerepelt.)
Szenegál: Dahomey - 2021 végén Franciaország 130 (első körben 26) műkincset szolgáltatott vissza az egykor Dahomey-nak hívott Beninnek, amiket még a XIX. században, a gyarmati időkben zsákmányoltak. Ez pedig igencsak megmozgatta a nyugat-afrikai ország közéletét, és diskurzusokat indított el arról, hogy hogyan viszonyuljanak a gyarmati múlthoz, a poszt-gyarmati jelenhez, etnikai és nyelvi hovatartozásukhoz, valamint a saját ősi kultúrájukhoz, ami ezek szerint sem az oktatásban, sem a politikai és kulturális térben nem kap elég helyet - talán mert ott sem tudják igazán hová tenni. A múzeumi vitrinbe helyezés segíti a társadalom kulturális önmagára találását?
Látjuk a szobrok szállítását, valamint az ő fogadásukra rendezett, érdekesen folklorisztikus népünnepélyt, majd helyi egyetemisták nagyon izgalmas vitáját a fenti fontos témákról. Igazából a legutóbbi adja az egész dokufilm értelmét, szóval jó lett volna ebből sokkal többet látni. Az elég rövid, 68 perces műsoridőt simán ki lehetett volna még bővíteni - de ehelyett valami miatt fontosabb volt az egyik szobor elképzelt, tök fölösleges és értelmetlen monológja.
Esélyek: A 2020-ban (szerintem tévedésből) shortlist-re került Atlantique rendezője ezúttal dokumentumfilmet készített, egy Szenegáltól földrajzilag távoli, de ugyanazon kultúrkörbe tartozó országról. Ezt most jelölték az Európai Unió LUX díjára is, amit szintén túlzásnak tartok, mert ebből a témából tényleg jóval többet ki lehetett volna hozni. De ennek ellenére láthatóan értékelik.
Izgalom: [ ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
(A filmet a 21. Verzió Filmfesztiválon és a Mozinet Filmnapokon is vetítették, valamint 2025 elejétől a mozikban is látható lesz.)
Magyarország: Semmelweis - Színes, szélesvásznú, kosztümös portré Semmelweis Ignácról, az anyák megmentőjéről, aki az 1840-es években rájött, hogy egy egyszerű klórmészes kézmosással mennyi fertőzés előzhető meg, és főleg egy szülészeten hány anya és újszülött életét lehet megmenteni.
A filmbeli történet szerint a bécsi szülészeti klinikán dolgozó, fiatal Semmelweis doktort (Vecsei H. Miklós) zavarja a magas halálozási arány. Nagyon szeretné a lehető legegyszerűbb tudományos módszertannal megállapítani a halálozások okát, rácáfolandó az addigi elméletekre (pl. csillagok állása), de az igazgató dr. Klein (Gálffi László) ezt a saját tekintélye elleni támadásnak veszi, és ott gáncsolja Semmelweis-t, ahol tudja. Ő viszont nem hagyja magát, és a frissen érkezett és őhozzá beosztott nővér segítségével (Nagy Katica) valamiféle szakmai gerillaharcot folytat. Eközben a lehető legtöbb emberrel utáltatja meg magát: a beosztottjaival pokróc, a diákjaival kíméletlen, a feletteseinek pedig mintha szándékosan taposna állandóan a lábára, hadd nehezítse még jobban a saját életét. (További szerepekben látható Elek Ferenc, Kovács Lajos, Györgyi Anna, Lengyel Ferenc, Znamenák István, Hajduk Károly, Mészáros Blanka, és még jó sokan mások.)
A film legnagyobb dramaturgiai hibája, hogy magyarul van. Ugyanis a teljes történet Bécsben játszódik, és a főhősön kívül szinte az összes karakter osztrák-német, valami miatt mégis mindenki magyarul beszél. Ezzel pedig az első pillanatban elszáll minden illúzió, hogy itt most egy reális történetet fogunk látni. Innentől kezdve pedig akár már meg is lehet barátkozni a papírmasé karakterekkel és a sablonos párbeszédekkel, illetve a valós események és a filmes kitalációk közötti határt is fölösleges már feszegetni. (Igaz, Szabó István Mephisto-trilógiájának filmjei is - amiket szintén Koltai Lajos fényképezett - német nyelvterületen játszódtak, de azok koprodukcióban készültek, a színészek legalább fele eleve németül játszott, így azoknak alapból volt magyar és német nyelvű verziójuk is.)
Ettől persze még kaphatnánk egy maga szintjén jól értelmezhető történetet, ám még ebbe is bele kellett erőltetni egy szerelmi szálat szexjelenettel, ráadásul főnök és beosztott között. (Pedig egy korrekt és kölcsönös bizalomra épülő, kollegiális kapcsolat jóval előremutatóbb lett volna.) Meg persze van gonosz labanc magyargyűlölet versus egymással összezáró magyar hazafiság, a szerelmi szálban összeveszés és kibékülés, szóval minden műfajsabloni követelmény cakkumpakk. Talán csak a végén a győzelmi nagyjelenet sikerült az előbbiekhez képest is kínosan teátrálisra, ami stílusilag az 1940-es Semmelweis-filmbe sokkal jobban passzolt volna.
Az viszont mindenképpen dicséretes, hogy a nézőt röviden bevezeti a tudományos statisztika és módszertan alapjaiba: a Covid-járvány, illetve a növekvő oltásellenesség közepette láthatóan még az olyan egyszerű összefüggések se mennek át mindenkinek, hogy ha egy betegségben kevesebben halnak meg, mint korábban, akkor az alkalmazott gyógymód jó. Mindezt tehát Semmelweis-szel és a hullamérgezéssel szemléltetni betudható akár aktuális üzenetnek is. Mint ahogy az is, hogy megemlékezik a kórházi nővérek szexuális kizsákmányolásáról és alárendelt helyzetéről, aminek szintén megvan a mai megfelelője. A #metoo az államilag dotált magyar filmgyártásba is betette a lábát.
Összességében a rutinos Koltai Lajos egy nem túl eredeti, de jól nézhető, kábé tisztességes iparosmunkát tett le az asztalra, de egy Semmelweisből ennél jóval többet ki lehetett volna hozni. Majd talán újabb 80 év múlva valaki ismét megpróbálhatja.
Esélyek: Olykor ilyen formabontások nélküli, konzervatív életrajzi filmek is rákerülnek a shortlistre vagy a jelöltek közé. Bár idén elég sok a történelmi témát feldolgozó versenymű, ráadásul magyar érintettségűből is van egy sokkal jobb, szóval akad konkurens bőven.
(2023 novemberétől volt látható a magyar mozikban, amíg át nem kellett adnia a helyét a Most vagy soha!-nak.)
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
