Lezárult a nevezés a 2017-es Oscar legjobb idegennyelvű film kategóriájára, ezúttal is megdöntve minden eddigi rekordot: 85 filmmel. (Viszonyításképp: öt évvel ezelőtt még 63 nevezésből lehetett választani.) Pontosabban 89 filmet neveztek, ám az akadémia négyet - feltűnően sokat - visszavont. Köztük a tizennégy év után kambekkelő Tunézia A peine j'ouvre les yeux [Amint kinyitom a szemem] című alkotását is, amit amúgy az Európai Unió Lux-díjára is jelöltek. Ugyanígy járt Kamerun, ami valami oknál fogva egy bullywoodi filmet akart nevezni, ám azt is kizárták a versenyből. Így idén a komplett szubszaharai Afrikát egyedül a Dél-Afrikai Köztársaság képviseli.
Akad azonban először nevező ország is: Jemen, ami a Nojoom vagyok, tíz éves, elvált című alkotással a gyerekházasság intézményére hívja fel a figyelmet. Ez is egyike az idén szintén rekordszámú: tíz, arab nyelvű alkotásnak, ugyanis idén Izrael is a beduin közösségben játszódó, teljesen arab nyelvű Homokviharral indul. Ennyit az ízelítésből, íme az eddig megnézett filmek, összevisszasági sorrendben.
Spanyolország: Julieta - Mi más is mehetne Oscarra, mint az Álmodó Vár legújabb műve? Egy magányos asszony backflash-ben elmeséli előző harminc éve történetét, életét férjével és lányával, és ahogy mindketten hirtelen eltűntek az életéből. Borús női sorsok az ezerszínű spanyol tájakon, Andalúziától Galíciáig, és persze a kikerülhetetlen Madrid.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Esélyek: Almodóvar ma már kisujjból rázza ki az újabb és újabb női történeteket. Ez az újabb opusz hozza az elvárt szintet, de semmi újító, vagy az átlagosnál extrémebb elem nincs benne. Bár, mi tagadás, a Julietát alakító két színésznő közötti átmenet valóban mesterien lett megoldva. A rendezői húzónév és a Cannes-i Arany Pálma-jelölés nyilván növeli az Oscar-jelölési esélyeit is, de a végső felhozatalban egészen biztosan van minimum kilenc, jobb és merészebb alkotás.
Hongkong: Port of Call (踏血尋梅) - A két idősíkon futó történet egyik dimenziójában egy tizenhat éves lány meggyilkolása ügyében nyomoz a rendőrség, a másikban pedig a lány utolsó hónapjait láthatjuk, ahogy a kínai szárazföldről Hongkongba vándorolt, hogy modell legyen, de végül az utcán kötött ki. Remek téma lehetett volna, akár egy távol-keleti Christiane F., de sajnos nagyon a felszínt kapargatja, és szinte végig megmarad szappanoperai szinten - mind dramaturgiailag, mind színészileg. Ám azt meg kell hagyni, hogy a kétórás filmből az 1:40 és 1:50 közötti tíz perc valóban mesterien sikerült. Ha egyedül azt megcsinálták volna rövidfilmnek, sokkal ütősebb lett volna.
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [ ]
Esélyek: Bizonyára megpróbálták mind a hazai, mind a hollywoodi közönségnek eladhatóvá tenni, de így olyan izzadságszagúra sikerült, hogy az említett filmvégi tíz perc sem menti meg a gagyitól és az érdektelenségtől. A díjak és jelölések alapján a távol-keleti nézőknek bejött, de kábé ennyi.
Venezuela: Desde allá [Távolról] - Középkorú, magányos férfi leginkább fiatal fiúprostituáltakban leli örömét. Közülük egyet különösen meg akar szerezni, ezért mindent eltűr tőle, míg végül különös kapcsolat alakul ki közöttük. Sajnos odáig a sztori eléggé lassú és vontatott, bár a végén a csattanó új értelmet ad az addigi másfél órának. Főszerepben a chilei Alfredo Castro, aki a tavalyi El club-ban is egy meleg papot alakított, szóval úgy tűnik, ez a karakter már örökre rajta ragad. (Bár az idei chilei nevezésben is feltűnik mint Videla elnök.)
Izgalom: [ ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Esélyek: A főszereplőn kívül hangulatban, sebességben és témában is hasonlít a tavaly nagy dirrel-durral beharangozott El club-ra, az mégse került be a legjobb kilencbe se. Ez a mostani még annál is lassabb és egyszerűbb, szóval - a számos nemzetközi díj, köztük az Arany Oroszlán ellenére - nem valószínű, hogy többet sikerül elérnie.
Ausztrália: Tanna - A kontinensnyi országnak ez már a tizedik nevezése a nem angol nyelvű kategóriában, de csak a negyedik, ami a helyi őslakosok világában játszódik. Inverz Rómeó és Júlia történet: nem az a baj, hogy a szerelmesek két külön törzshoz tartoznak, hanem hogy ugyanahhoz. Pedig a lányt a törzsfőnök már odaígérte a rivális törzsfőnök fiának, és ha ez a kitétel nem valósul meg, akkor ismét kitör a háború közöttük. A párnak tehát nem csak az avítt törvényekkel kell megküzdenie, hanem a szerelem és felelősség belső konfliktusával is. A filmet valóban a vanuatui Tanna szigetén forgatták, és a mai lakosai játsszák el az immáron több évtizedes történetet, aminek eredményeként a szerelmi házasságot beemelték a törzsi normarendszerbe. Közben megmutatják nekünk a természeti népek életét és együttélésüket őserdővel, vulkánnal és tengerrel, és a tájképekben is gond nélkül elmerülhetünk. A film zenéje pedig kiváló elegye a helyi folklórnak és a pszichedelikus instrumentális zenének, már-már Philip Glass-i szintekre emelkedve.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [* ] Mondanivaló: [** ]
Esélyek: Az eddigi, hasonló témájú filmeket nem értékelték túl sokra, de ezt a művet már otthonról is jobban propagálták, és a velencei filmfesztivál közönségdíját sem véletlenül kapta meg. Más források szerint is erősen a jelölt-esélyesek között van, és ez szerintem is megalapozott vélemény.
Belgium: D'Ardennen [Ardennek] - Kenny, a flamand nehézfiú idő előtt kijön a börtönből, és ezzel véget is vet a családi nyugalomnak. Főleg mert öccse és egykori bűntársa, Dave, időközben összejött Kenny volt nőjével, és ezt nem könnyű sokáig titkolni. Majd ahogy azt sejteni lehet, Kenny nem bír magával és újabb balhéba keveri magát, Dave pedig választás elé kerül: vagy továbbra is távol tartja magát az alvilágtól, vagy enged bátyja zsarolásának és elutazik vele az Ardennekbe, eltüntetni Kenny legutóbbi bűntettének nyomait. Szociodrámaként indul, majd fokozatosan véres verekedős-lövöldözős filmbe csap át. Közben mindvégig érződik tűz és víz, a nyugodt életre vágyó Dave és az állandóan kitörni készülő Kenny közötti feszültség, ami aztán erősen ki is csúcsosodik. Némely arcot már a 2011-es Bikanyakban is láthattunk, de nekünk az igazi húzónév a közös barátnőt alakító Veerle Baetens, akit leginkább a The Broken Circle Breakdown női főszerepéből lehet ismerős. És persze Jan Bijvoet, aki Borgman, de a tavalyi kolumbiai jelölt A kígyó ölelésében is feltűnt.
Izgalom: [** ] Érzelem: [** ] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Esélyek: A belga film mind bűnözés-, mind munkásosztály-témában, produkált maradandót az elmúlt években, elég csak a már említett Bikanyakra vagy az Egy nap, két éjszakára gondolni. Ha azokat a kritikák a mennybe vitték, akkor ez az film is könnyen esélyes lehet a jelöltségre.
Svédország: Az ember, akit Ovénak hívnak (En man som heter Ove) - A folyton morgó és fontoskodó vénember minden lakóközösség ismert réme. Ove sikeresen megnyerte ezt a címet, pedig csak felesége elvesztése miatti fájdalmát ruházza rá környezetére. Még az öngyilkosságában is mindig megzavarja valaki: egy szívességet kérő szomszéd, vagy a szemközti házba beköltöző, félig perzsa család. Ove ugyanis a környék őrzője, ezermestere és lelke, csak erre őt másoknak kéne rádöbbenteniük. A magányos, mogorva emberek sokszor belülről vajszívűek, csak elő kell varázsolni belőlük - kapjuk meg az örök tanulságot, lényegében minden formabontás vagy különösebb katarzis nélkül (hacsak a film végi, elcsépelt, meghatódás-vadász képsorokat nem vesszük annak). A komikus vonal gyakorlatilag egy geg ismételgetésében ki is merül, pedig egy igazi, fanyar skandináv emberi történethez nem ártott volna abból sem több. Így sajnos csalódás.
Izgalom: [ ] Érzelem: [** ] Humor: [** ] Mondanivaló: [* ]
Esélyek: A kisember rejtett életének ábrázolása a skandináv film kedvelt témája, ám ez a műfajon belül kicsit gyengébbre sikeredett. Otthoni díjeső ide vagy oda, csodálkoznék, ha filmakadémia zsűrije nem így látná.
Japán: Living with my Mother (母と暮せば - Haha to kuraseba) ["Élet anyámmal" vagy "Bárcsak anyámmal élhetnék"] - A Nagaszakira dobott atombomba megölte a helyi orvosi egyetem kilencszáz diákját és tanárát is. Köztük volt Kodzsi, aki három évvel később elkezd visszajárni gyászoló anyjához. Az elszakadás nem csak az élőknek nehéz, de sokszor a halottaknak sem könnyű szembenézni azzal, hogy az élet őnélkülük is folytatódik tovább. Nyolc évvel a legutolsó japán Oscart jelentő, és valóban csodás Távozások (Okuribito - Departures) után ismét a halál témaköre került középpontba, csak jóval filozofikusabb, mégis sekélyesebb formában, ráadásul a történelmi háttér bármi szerepe nélkül. Emmellett meg minden kockán látszik, hogy színpadi műből adaptálták, ami filmen már nem feltétlenül működik.
Izgalom: [ ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Esélyek: A lassú, de tartalmas filmeket szokták szeretni, ám az unalmas, túlnyújtott, lélekemelésre apelláló, de abban súlyosan félremenő darabokat már nem. Nem valószínű, hogy ezt fogják.
Dánia: A homok alatt (Under Sandet) - A második világháború után a dán hadsereg a nyugati parton elhelyezett taposóaknákat német hadifoglyokkal szedette föl. Köztük is sokan csak a háború végén odavezényelt gyerekkatonák voltak. Nekik állít emléket ez a film, ami egy tizenpár éves fiúkból álló, aknaszedésre vezényelt egység és agresszív dán parancsnokuk közös hónapjait mutatja be. A katona mint ember, a gyerek mint ember, a gyerek mint katona - valamint a srácok és a parancsnok közös, de korántsem egyenletes jellemfejlődése. Az idei felhozatal egyik - ha nem a - legjobbja. (Bővebb elemzés később olvasható.)
Izgalom: [***] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [***]
Esélyek: Dánia idén újra háborús témával foglalkozik. Ha a totális unalomba fulladó Egy háborúból tavaly képesek voltak jelöltet csinálni, akkor ez a mostani alkotás mindenképpen esélyes az aranyszoborra is. Az eddig látottak közül nálam már megkapta.
folyt. köv.
