Utolsó módosítás: 2024. február 15.
Csehország: Il Boemo - Aki már eltűnődött, hogy Csehország régi neve: Bohémia hogyan függ össze a művészek életmódját jelölő "bohém" kifejezéssel, az most megkapja a választ: az összekötő kapocs Josef Mysliveček klasszicista zeneszerző, aki az 1760-as évektől bejárta Itália városait, operaházait és ágyait. És mivel nevét elég nehezen tudták megjegyezni, csak úgy hívták: "Il Boemo", vagyis "a cseh". Egy ünnepelt sztár portréja, aki nemcsak zeneileg végtelenül tehetséges, hanem helyezkedésben, női szíveken átgázolásban, és a rajtuk keresztüli karrierépítésben is. Végül persze neki is belépett a meghódíthatatlan nő, akibe tönkre tudott menni - ráadásul az újabb idők és újabb zenészek, például az ifjú Mozart megjelenése is gondoskodtak az ő elfeledéséről és elszegényedéséről. Érdekes, fordulatos, őszinte, és nem utolsósorban élvezetes betekintést nyújt a kései barokk-korai klasszicista zene világába, valamint a CGI-szifiliszbe. Az olasz koprodukcióban készült alkotás párbeszédei szinte kizárólag olaszul zajlanak, de egy magyar énekesnőnek, a szoprán Baráth Emőkének is van egy fantasztikus pár perce a darabban. Nem akar túl sokat markolni, mint a Farinelli vagy az Amadeus, hanem pont kényelmesen nézhető és élvezhető.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Luxemburg: Ikarosz (Icare) - A többé-kevésbé ismert görög monda rajzfilmes feldolgozása, az ismertnél kicsit komplexebben. Például megjelenik egy szétesett, diszfunkcionális család: Minósz krétai királyé, aki egy bántalmazó, patriarchális zsarnok, a királynénak egyetlen vigaszt pedig házasságon kívül, Zeusztól született gyermeke, a Minotaurusz jelent. A király a félig ember, félig bika lényt igyekszik elzárni a külvilág és saját anyja elől - a kamasz Ikarosz azonban rátalál a falak között, és legjobb barátok lesznek. Ikarosz csodálja az őt egyedül nevelő apját, a feltaláló Daidaloszt - azonban egyre inkább kiábrándul, ahogy apja minden tehetségét a hatalom szolgálatába állítja. A konfliktusuk akkor éleződik ki igazán, amikor a Minotaurusz új börtönét, a félelmetes labirintust is apja tervezi meg. Aztán bejön a képbe Thészeusz, meg Ariadné, és végül a híres szárnyalás sem marad el - persze az ismertnél kicsit több jelentéstartalommal. Szimbólumokkal és antik utalásokkal teli, egészen művészi animáció, nem is kifejezetten gyerekeknek.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Lengyelország: IÁ (EO) - Egy szamár életének állomásai onnantól kezdve, hogy elhozzák a lengyel cirkusztól, ahol mutatványokan szerepel, egészen az olasz tájakig. Közben maga is keresi a helyét, de azt nem találja meg sem a versenylovak között, sem terápiás állatként, sem az erdőben, sem egy falusi focicsapat szurkolótáborában - és ez csak az első pár hely, hova keveredik. A probléma az, hogy az újabb és újabb helyszínek egyre kevesebbet adnak hozzá a cselekmény egészéhez. Nem is mindig lehet érteni, hogy a szamár miért és hogyan kerül egyik szituációból a másikba, és egy-egy szereplő (például a robotkutya) hogyan is kerül a képbe. Pedig az első percekben - amikor elszakítják szerető gazdájától - még úgy tűnik, hogy ez egy elejétől a végéig bőgős film lesz, de az illúzió fokozatosan szétesik. Mindig elindul egy újabb cselekményszál, de mindnek hamar vége szakad, lehetetlen igazán elmerülni. Pedig még Isabelle Huppert is feltűnik egy cameoban, de az ő epizódja is csak egy értelmetlen a sok közül - ráadásul annak van a legkevesebb köze a szamárhoz. A csacsi végtelenül aranyos (vagyis a csacsik, hiszen a főhőst hat különböző szamár alakítja), ez a jelöltséghez pont elég is volt.
Izgalom: [* ] Érzelem: [* ] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Tunézia: A fügefák alatt (Sous les figues) - Minden reggel kisteherautó viszi a faluból a kétkezi munkásokat a közeli fügefa-ültetvényre. Legtöbben fiatalok, fiúk-lányok, de van köztük pár idősebb is. Szóval munka közben járkálnak, beszélgetnek, mi pedig megismerjük a közösség viszonyait, párkapcsolatait, dinamikáját, konfliktusaikat - szóval pont olyan egy nap, mint máskor. Vagy talán kicsit más, ugyanis felbukkan a falu egy régi lakója, fiatal srác, akit a többiek - köztük volt barátnője is - öt év után most látnak először. Meg aztán ott van egy fügelopási ügy is, aminek a tettesét alighanem a munkások között kell keresni. Szóval úgy zajlik az élet, mint máskor, mégis van pár dolog, ami épp ma változik meg örökre. Nem túl mozgalmas vagy akciódús, és nagy drámákat sem kell tőle várni, de azért el lehet időzni kicsit az észak-afrikai arab emberek között.
Izgalom: [ ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Norvégia: Háború a tengeren (Kriegsseileren) - Amikor 1940-ben Norvégiát megszállta a náci Németország, akkor az épp tengeren tartózkodó hajóik a szövetégesek (konkrétan a britek) parancsnoksága alá kerültek, a legénységük pedig így a háború végéig nem mehetett haza. Ehelyett fontos szállítmányozási feladatokat láttak el, amivel viszont a német torpedók célpontjává váltak, a hajók fele és az emberek súlyos hányada oda is veszett a háborúban. Ha ebből készül egy két és fél órás mű (ami a Netflixen háromrészes minisorozatként 175 perces verzióban megy), akkor várható, hogy valamiféle hősi eposz kerekedik belőle, ám ennek pont az ellenkezője történt. A diadalittas pózok, vagy akár csak a részsikerek helyett egyedül szenvedést, reménytelenséget, halált látunk újra és újra, miközben az otthon hagyottak - elsősorban a főhős felesége és nélküle felnövő három gyereke - nehéz életét is töményen megkapjuk.
Eközben a film a szövetségesekről sincs valami nagy véleménnyel: míg a norvég tengerészeket (akik nem is katonák voltak, csak egyszerű civil hajómunkások) gyakorlatilag csalinak és ágyútölteléknek használták, addig a Bergenbe telepített német hadikikötőt is megbombázták, aminek szintén több száz norvég civil és a helyi általános iskola is áldozatául esett. (Ehhez képest a németekről elég kevés szó esik, az is leginkább vegyes vagy közömbös.) Aztán meg ott van a háború utóélete, a poszttraumás stresszel hazaérkező veteránok, akik életben maradásukkal a családjuk életét is jobban megnehezítették, mint azt a halálukkal tették volna. Szóval elég súlyos témákat érint, ráadásul a hetvenes évekig követi a szereplők életét, és mutatja be a háború lélekpusztító hatását.
Gyakorlatilag a Nyugaton a helyzet változatlan párja lehetett volna, de megvalósításban azért nem lett olyan erős. Vagy eszünkbe juthat egy másik német filmklasszikus: az 1981-es Das Boot, aminek itt gyakorlatilag a másik oldalát látjuk. Olyannyira, hogy itt az egyetlen közvetlen találkozás német katonákkal kísértetiesen ugyanaz, mint a Das Boot-ban a jelenet, amikor a német tengerészek elborzadva, tehetetlenül nézik az általuk szétlőtt ellenséges hajó legénységének a haláltusáját. Illetve ez a szerkezet, hogy párhuzamosan követjük a tengeren szolgálók és hátországi családjaik sorsát, erősen a 2018-as Das Boot sorozatra hajaz.
A lényeg, hogy elkészült a norvég filmtörténet eddigi legdrágább alkotása 11 millió dollártért, ami még mindig kisebb öszeg, mint az új magyar Petőfilm, de legalább szép lett, látványos, tartalmas, például a Kon-Tikiből is ismert arcokkal. Így a norvégok méltán érezhetik, hogy ez a mű az Oscaron őket reprezentálja.
Izgalom: [***] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Irán: جنگ جهانی سوم (World War III) [Harmadik világháború] - Egy Holokauszt-film forgatásához fölvesznek egy alkalmi munkást stáb körüli mindenesnek. Aztán kiválasztják kz-láger-fogoly statisztának, majd amikor a Hitlert játszó színész kidől, akkor egy csapásra ő lesz maga a Führer. (Körülbelül mint Szabó István Apájának leginkább zavarba ejtő jelenetében, amikor Bálint Andrásról egy pillanat alatt letépik a sárga csillagot, és nyilas egyenruhát adnak rá.) A gondok akkor kezdődnek, amikor a díszletek között rejtegeti siketnéma prostituált barátnőjét - akinek egy idő után a stricije is megjelenik a forgatáson, és pénzt követel a nőért cserébe. A wannabe filmsztár pedig egyre nagyobb hazugságok spiráljába keveri magát, ami végül tragédiába torkollik - megteremtve a párhuzamot a film és a filmben film cselekménye között. A tavalyi iráni nevezésben is megismerhettünk egy saját hazugságaiba belekavarodó, módszeresen önsorsrontó figurát, de az ő motívumait még lehetett követni és érteni. Ő abszolút kismiska volt ehhez a mostanihoz képest, aki csak saját gyengeségéből kerül egyre kilátástalanabb helyzetekbe. (A főhőst alakító Mohszen Tanabandeh egyébként abban is játszott, illetve még az afgán Rona, Azim anyjában is főszerepelt.) Plusz elég érdekes megfigyelni, hogy milyen a Holokauszt emlékezete egy olyan országban, amiből az kimaradt, pláne ami a mai zsidó állammal nem viseltetik valami barátságosan.
Izgalom: [***] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Kambodzsa: Retour à Séoul [Visszatérés Szöulba] - Koreai származású francia lány megérkezik szülőhelyére, Dél-Koreába, ahonnan őt annak idején örökbe fogadták. Minden terv nélkül jött, meg nem is ez volt az eredeti úticélja, de ha már itt van, megkeresi vér szerint szüleit. Ez részben sikerül is, közben helyi fiatalokkal is barátságot köt, és beleveti magát az éjszakai életbe. Ezt követően még három későbbi idősíkban látjuk újra, három különböző élethelyzetben és személyiséggel: nyugati turista, alvilági femme fatale, konszolidált üzletasszony, és magányos hegymászó. Különösebb kifutása talán az első résznek van, de a többiből is kihámozható némi tanulság. Mindenesetre a film eleji véletlen-váratlan belecsöppenés az egész életét megváltoztatja. Dél-Korea gyakorlatilag két (vagy három?) filmmel szerepelt az idei Oscaron, és mindkettő rákerült a shortlistre. (Egyedül rendező, Davy Chou kambodzsai származású. De hogy ettől hogyan indulhatott kambodzsai nevezésként, ez számomra rejtély.)
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Japán: Plan 75 [A 75-ös terv] - A nem túl távoli jövőben, vagy egy párhuzamos jelenben elfogadnak egy törvényt, miszerint 75 év fölött bárki jelentkezhet orvosilag segített eutanáziára. Nem kell még betegnek se lenni, csupán föl kell ismerni, hogy az ember, ha idős és magányos, mekkora szolgálatot tesz a rohamosan öregedő társadalomnak azzal, ha idejében meghal. Három ember történetét látjuk: egy idős nőét, aki jelentkezik meghalásra; az eutanáziát végző cég egy fiatal alkalmazottjáét, aki meghasonul a munkájában; és egy filippin ápolónőét, akinek a szerepe csak a film végén lesz fontos. Rajtuk keresztül látjuk egy szép és fejlett ország keresztmetszetét, ami valahogy egy átdolgozott élet után sem tud mit kezdeni az időseivel, így nekik sok esetben tényleg nem marad más, mint az önként vállalt halál - pedig a külvilág egy kis odafigyelésével lehetne más perspektíva is. (Magyarországon az Örkény Színház Isten című előadása foglalkozik az "öneutanázia" témájával. Ajánlom mindenki figyelmébe.)
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Algéria: Nos frangins [Fivéreink] - 1986-ban Franciaországban korlátozni akarták a felsőoktatási hallgatók számát, amire természetesen tömegtüntetések kezdődtek, az azzal járó szokásos csetepatéval együtt. A rendőrség pedig erősen a törvényesség határát átlépve vágott vissza, ami több halálos áldozatot is követelt, köztük két, algériai származású fiúét. Az egyiket a hírhedt motoros egység verte agyon, a másikat egy szolgálaton kívüli részeg rendőr lőtte le. A szerv persze mindent meg akart tenni a dolog elmismásolásáért - még jó, hogy a családjuk, valamint egy lelkiismeretes nyomozó kellően utánajárt az eseményeknek. Esetleg ezt a konfliktust ki lehetett volna még jobban domborítani, hogy egy rendőr a sajátjai ellen nyomoz - de egyébként teljesen nézhető, élvezhető és informatív alkotás. Inkább ez került be volna a tizenötbe.
Izgalom: [** ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Szingapúr: 花路阿朱妈 / Ajoomma - Magányos, középkorú, kínai-szingapúri asszony egyetlen szórakozása a kedvenc dél-koreai krimi-szappanoperája, ezért gondol egyet, és egy társasúttal elutazik az onnan is messzinek számító országba. Ám egyik este véletlenül lehagyják a buszról, és egyedül, nyelvtudás nélkül (ha a szegényes angolt, meg a tévéből eltanult egy-két koreai szót nem vesszük annak) kell boldogulnia egy teljesen idegen országban. Ez viszont olyan jól sikerült, hogy egy valódi maffiás kriminek is részese lesz, sőt még valamiféle időskori plátói szerelem is rátalál. Kis aranyos, lötyike, és némely ponton valóban mulatságos. Ennyi, nem több. Gyakorlatilag Dél-Korea idei harmadik filmje a versenyben.
Izgalom: [** ] Érzelem: [** ] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Taiwan: 該死的阿修羅 / Goddamned Asura [Bitang Aszura] - A sok szálon futó történet középpontjában egy meleg fiúpár áll, akik közösen írnak egy képregényt: a titkos szuperhős Aszura történetét, amihez az ihletet saját életükből veszik. Ám egyiküket elitista apja el akarja küldeni külföldre tanulni, ami nemcsak a pár közös életének, hanem Aszurának is véget vetne. Rajtuk kívül követhetünk egy alkoholista, siket asszonyt, annak kallódó, matekzseni lányát, egy online szerepjáték frusztrált házigazdáját, annak sikeres, mégis kisiklott életű feleségét, és egy újságírót, aki témát keres, és egész mást talál. Közben a cselekmény nem csak térben, de időben, sőt olykor valóságdimenzióban is váltakozik, és az sem teljesen világos, hogy a valóság ihleti-e a képregényt, vagy fordítva. Ez utóbbi vonásban hasonlít a 2016-os magyar Tiszta szívvel-re, ám annál jóval komplikáltabb, többrétű, és lövöldözés is több van benne.
Izgalom: [***] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Észtország: Kalev - 1990-91-ben már jócskán repedeztek a Szovjetunió díszletei, de az még nem látszott, hogy ilyen hamar össze is dől. Legfeljebb a balti államokban erősödtek az elszakadási törekvések, így a Kalev Tallinn kosárlabda-csapatnál - ami gyakorlatilag az egész Észt SzSzK-t képviselte - is komoly kérdés volt, hogy elinduljanak-e még a szovjet bajnokságban. Végül az indulás mellett döntöttek, és meg is nyerték, ez a filmopusz ennek a történetét meséli el. Nem mentes a hősi pózoktól, meg a szabadságról és kitartásról szóló hangzatos szólamoktól, de emellett a kényelmetlen valóságot is bemutatja - például a bundameccset, amivel egyáltalán sikerült a rájátszásba kerülniük. És persze az akkor divatos, elöl rövid-hátul hosszú hajakat sem spórolja le. A sportfilm műfaja tavaly nagyot ment, idén ez az egyetlen. Nézhető tévéfilmes minőség. Az arcok közül néhányat meg már láthattunk korábbi észt alkotásokban, leginkább az 1944-ben, de talán a Megszoksz vagy megszöksz főszereplője a legfeltűnőbb.
Izgalom: [** ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Marokkó: Le bleu du caftan [A kaftán kékje] - Középkorú házaspár együtt viszik a szabóságot, amit a férfi még apjától örökölt az értékes, de kiveszőben lévő mesterséggel együtt. A bolt jól megy, ők pedig harmóniában és szeretetben élnek, a férfi homoszexualitása ellenére. Ám gyermek híján csak abban reménykedhetnek, hogy jön majd egy szabóinas, akinek a szakmát továbbadhatják. Jön is egy fiatal fiú, akiről szintén hamar kiderül, hogy nem a heterók táborát erősíti. Fura háromszög, vagy inkább egység alakul ki közöttük, ami mély, őszinte érzelmekre, szavak nélküli őszinteségre, és szigorú egymásra utaltságra épül - főleg akkor, amikor az asszony rákbetegsége elhatalmasodik. Közben egy módosabb kuncsafttól megrendelés érkezik egy kék ünnepi kaftánra, aminek az elkészülése metaforikusan követi, sőt aranyszálként vezeti mindhármuk sorsát. Értékes, érzékeny, és nagyon finom eszközökkel készített alkotás, akárcsak a benne szereplő selyemkaftánok: nemhiába került a legjobb tizenöt közé. Ehhez persze a csodás Lubna Azabal és a kiváló Szaleh Bakri - az arab és a nemzetközi filmvilág ismert arcai - játéka is hozzájárul.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Svájc: Drii Winter [Három tél] - Fönn egy alpesi faluban, ahol a lakosság nagy része mezőgazdaságból él, és csodásan festői tájakon gereblyézi a szénát, két ember összeházasodik. A férfi messziről jött, de dolgos és megbecsült jómunkásember, a nő pedig kisgyerekes anya, napközben postai kézbesítő, este pedig felszolgáló a családi fogadóban. Ám a férfi fejében agytumort fedeznek fel, és hiába a műtét: nem csak munkáját veszti el, de személyiségében is kisebb-nagyobb változások mennek végbe, amiket tolerálni is egyre nehezebb, főleg amikor már a vele élő gyermek lelki épsége is veszélybe kerül. És ezzel jön a dilemma, hogy mi a helyzet helyes, humánus, ám hatékony és mindenki számára biztonságos kezelése. Meg persze az érzelmi hullámvasút, amin egy ilyen történet szereplői átmennek. Mindezt ráadásul amatőr szereplők játsszák el, cserébe a rendes életüket is megmutatják: munkájukat, ünnepeiket, közösségi programjaikat. A tehén fedeztetése például ugyanúgy történik, mint az 1969-es Vadásztörténetek Alsó-Bajoroszágban-ban. Közben egy kórus is meg-megjelenik, a rendező szerint azért, hogy a kar jelenléte jobban emlékeztessen görög tragédiára. Szóval nem egy vidám mű, de például amikor egy indiai stáb bollywoodi filmet forgat az Alpokban, az azért megmosolyogtató. Egyébként leginkább Ulrich Seidl filmjeire emlékeztet, csak itt jóval súlyosabb témával és tartalommal.
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [* ] Mondanivaló: [** ]
Görögország: Μαγνητικά Πεδία [Magnitka pedia - Mágneses mezők] - Egy nő és egy férfi találkoznak egy kompon. A nő életközepi válságában elmenekült otthonról bárhova - a férfi autója meg lerobbant, ezért a nő őt elviszi szintén bárhová, a fura csomagjával együtt. Ők ketten autóznak a szigeten, beszélgetnek, töltik az idejüket. Mindezt kiváló VHS-minőségben. Van némi sztori és kifutás, de semmi átütés. Inkább a "csak úgy ellevős" filmek szerelmeseinek való.
Izgalom: [ ] Érzelem: [* ] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Palesztina: Mediterrán láz (حمى البحر المتوسط - Mediterranean Fever) - Haifán élő arab családapa teng-leng otthon, leginkább írással próbálkozik, kevés sikerrel. Ekkor költözik be a szomszédba egy másik család, ahol az apuka egy elég rámenős, excentrikus alak, és kisvártatva kiderül, hogy a maffia pénzbehajtója. Mikor a főhős ezt megtudja, hirtelen egyre többet kezd lógni a szomszéddal, akit addig ki sem állt - mondván, hogy legújabb könyvéhez az alvilágból szeretne ihletet meríteni. A valódi szándékát persze nem árulja el, de tán nem meglepetés, hogy végül a visszahúzódó, depressziós figuráról derül ki, hogy elborultabb még egy maffiózónál is. Az alapsztori a Bérgyilkos a szomszédomra hajaz, csak persze a megszállásozós politikai farkat ide is bele kellett rakni (a főhős depijét konkrétan az okozza, hogy Izrael egyik legmenőbb városában kell élnie) - de ettől függetlenül is végre egy szellemes, szituációs humorban gazdag, jó kedélyű alkotás. A legjobb palesztin, amit valaha láttam.
Izgalom: [** ] Érzelem: [* ] Humor: [***] Mondanivaló: [* ]
Új-Zéland: Muru (The Raid) [A rajtaütés] - 2007-ben az új-zélandi TEK az egyik maori törzsben terrorista sejtet vélt fölfedezni, ezért a kommandósok megszállták a falut, és teljesen fölforgatták. Közben csináltak egy pár halottat és sebesültet, és adtak egy löketet a maori emberi jogi mozgalomnak. (Persze végül hivatalosan is ejtettek minden vádat az állítólagos "terroristák" ellen.) Ezt a nem túl dicső történetet dolgozták föl egy pörgős akciófilmes drámában, amiben az agresszív, de annál fogalmatlanabb izomagyúak, akik csak tökig fegyverben bátrak, lerohannak békés civileket, öregeket és asszonyokat, miközben a helyi maori rendőr őrmester próbálja menteni a helyzetet, nem túl sok sikerrel. A néző meg természetesen fölháborodik, és ismét fölismeri, hogy a valódi barbárokat nem a természethez közeli népek, hanem a magukat fejlettnek és civilizáltnak valló fehéremberek között kell keresni. Továbbá természetesen megjelennek olyan kötelező karakterek, mint az áruló, aki valami régi sérelmet akar megbosszulni; a másik áruló, aki aztán meggondolja magát, csak későn; és az agresszorok közül az, aki meghasonul a sajátjaival, és végül átáll. Érdekesség továbbá, hogy Tame Iti törzsfőnök, aki a rendőrség első számú célpontja volt, a filmben saját magát játssza el.
Izgalom: [***] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Costa Rica: Domingo y la niebla [Domingo és a köd] - Domingo egyedül élő idős ember, aki minden este megiszik egy üveg pálinkát (vagy amit isznak arrafelé a népek), reggel meg a hajnali füstköddel társalog, amiből néhai feleségét véli hallani. Egyébként ott segít, ahol tud, és ezért mindenki szereti - habár a faluja alighanem végnapjait járja, leginkább az épülő autópálya miatt, ami miatt a lakókat megpróbálják a földjeik és házaik eladására bírni, szelíd vagy keményebb eszközökkel. Amikor az egyik falubeli öngyilkos lesz, Domingo úgy dönt: megállítja a pusztulást, és fegyvert fog az agresszorok ellen. Így viszont ő kerül a maffiaeszközökkel működő útépítő vállalat célkeresztjébe. Lassú, csöndes, de a megfelelő pillanatban elég feszült alkotás.
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Vietnám: 578: Phát đạn của kẻ điên (578 Magnum) [578: Az őrült lövése] - Kábé Schwarzenegger Kommandója óta (ha nem régebben) létezik az alaphelyzet, hogy visszavonult elit harcos kislányát elrabolják, apuka pedig ismét szolgálatba helyezi magát, és mindent felforgat a gyerekért. (Pár éve éppen Vietnám nevezett már hasonlóval, csak abban anyuka volt.) Itt most egy kamionos apuka szeli át a délkelet-ázsiai vidéket, és veri agyon a háttérben álló főmaffiózó minden verőlegényét. (Még jó, hogy lehetnek bármekkora túlerőben, a főhősre csak egyesével támadnak, és türelmesen megvárják egymást.) Szóval nincs benne semmi újdonság, vagy amivel túlszárnyalná a műfaj eddigi darabjait. Az elején még ügyesen játszik az idősíkok közti ugrálással, de a aztán egyre erőltetettebbek a fordulatok, és dramaturgiailag is kigáncsolja saját magát. Így a végén a népi rendőrség megjelenése is inkább komikusra sikerült, mintha csak a cenzúra rakatta volna be, nehogy bárki is azt higgye, hogy holmi magányos akcióhősökben jobban lehet bízni, mint a központi karhatalomban. Odahaza biztos ezt szeretik, de európai szemmel elég gagyi.
Izgalom: [** ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [ ]
Horvátország: Egy biztonságos hely (Sigurno mjesto) - Főszereplő férfi megmenti testvérét egy öngyilkossági kísérlettől, és édesanyjukkal próbál utánajárni a dolog hátterének, valamint a neki való segítség lehetőségeinek. Ám a kórházban nem túl segítőkészek: sem a beteggel, sem a családtagokkal nem úgy bánnak, ahogy az elvárható lenne. Így inkább maguk veszik kézbe a testvér ügyét, ami egy pszichiátriai beteg esetében nem feltétlen jó ötlet. (Hova viszik a skizofrén srácot? Természetesen Split-be. És ez nem egy rossz angol szóvicc.) Közben többször fölvetődik a kérdés, hogy mi neki a biztonságos hely: a megbízhatatlan kórház, vagy a szakképzetlen, ad hoc akciózó, de legalább szerető család? A dilemma akkor is adott, ha a néző már előre tudja a bő egynapos sztori végkifejletét, hiszen a főszereplő-rendező Juraj Lerotić igazából már az elején elárulja, hogy a filmben a saját emlékeit meséli el, és a végkimenetet sem tartja titokban. De a külső-belső feszültséget így is szinte végig fenntartja, és a néző is a család plusz egyedik tagjaként agyal azon, hogy mi lenne ilyenkor a helyes megoldás. Sajnos a tavalyi szarajevói filmfesztiválról lemaradtam, de azért a többi film nélkül is kijelenthető, hogy a fődíj nem ment rossz helyre. (És az operatőri munka is kiváló: ahogy a különböző ablaktükröződésekkel játszik, az külön díjazandó.)
Izgalom: [***] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Szlovákia: Oběť [Áldozat] - Ukrajnából áttelepült, egyedülálló anya próbálja szerényen menedzselni saját és tinédzser fia életét, egy csehországi kisváros leszakadó lakótelepén. A fiú egyszer csak kórházba kerül: vallomása szerint három cigány fiú megtámadta a lépcsőházban. Természetesen ezzel lesz tele a helyi média, plusz beszáll a politika, minden oldal a saját érdekeivel. A bevándorló, nehéz sorsú, de törekvő asszony elnyeri mindenki szimpátiáját, és hirtelen olyan támogatást kap mindenfelől, amivel végre egyenesbe tudná hozni az életét. Aztán kisvártatva a fiú elárulja, hogy mégsem úgy történt minden, ahogy azt először mesélte, de akkor már késő bevallani, hogy az eddigi felhajtás - élén a rendőrségi feljelentéssel - egy hazugságra épült. Viszont már beleállni sem lehet ebbe úgy, hogy mindenki jól kijöjjön a végén, főleg amikor az eset fölkelti a kisváros etnikai feszültségeit, és a szomszéd roma srácot a rendőrség bizonyítékok nélkül is őrizetben tartja. Rendkívül feszült, fordulatos, nehéz dilemmákat és kényes témákat felvető alkotás. Valószínűleg legutóbbiak miatt nem került be a legjobbak közé, pedig ott lett volna a helye.
(Update: A budapesti mozikban 2024. február 22-étől vetítik.)
Izgalom: [***] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Banglades: হাওয়া (Hawa) [Szél] - Tengeri halászok kihúznak a Bengáli-öbölből egy fiatal lányt. Mivel sem a helyi babonák, sem a törvények nem engedik meg, hogy egy halászhajón nő tartózkodjon, a lányt a gépházban rejtegetik, és befogják háziszolgának, azzal a tervvel, hogy az első adandó alkalommal partra rakják. Igaz, egy tesztoszterontól duzzadó legénység, és egy igencsak erőszakos természetű kapitány mellett ez nem annyira egyszerű, ráadásul a lány jelenléte rontja a hajón folyó illegális üzletelést is. Még jó, hogy a gépészfiú mindig a lány segítségére siet, de idővel egyre több a hajót érő pech, amiért egyre többen a lányt kezdik okolni. Így egyre komolyabban merül föl a kérdés, hogy ki is a lány valójában, és hogyan került a nyílt tengerre, majd pont erre a hajóra. Sajnos pont ezt a legfontosabb rejtélyt nem dolgozták ki elég rendesen, így az össze lett csapva egy transzcendens szállal. Pedig a bő két órába bele kellett volna férjen, főleg, hogy az eseménysor sem volt olyan pörgős, bár egyáltalán nem nézhetetlen. Alaphelyzetben leginkább a dél-koreai Ködbe veszve-re vagy a tavalyi ecuadori Sumergible-re emlékeztet, de ide lehetne venni az ausztrál Buoyancy-t is. Ám a bangladesi filmek közül továbbra is a tavalyi Rehana volt a legjobb.
Izgalom: [** ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [ ]
Pakisztán: Joyland [Vidámpark] - A főhős Haider (nem Jörg - bár aztán róla is kiderült a témában ez-az), aki hosszú munkanélküliség után egy transznemű énekesnő: Biba varietéműsorában kap háttértáncosi állást. Haidert lenyűgözi Biba erős személyisége, ami éles ellentétben áll azzal a női szerepkörrel, amit otthon lát. Ráadásul odahaza a saját férfi gender-szerepének sem tud megfelelni, így nem csoda, hogy Haider egyre több időt tölt Bibával, miközben saját családját elhanyagolja. Közben pedig Haider szintén erős egyéniségű, így annál jobban elnyomott feleségének is megvan a saját drámája, sőt talán az ő mellékszála a film igazi lényege.
Persze Biba alakja a leginkább rejtélyes, és az sem igazán derül ki, hogy őt mi fogja meg a tutyimutyi és falábú Haiderban. Az is érdekes, hogy Pakisztánban ezt a transznemű témát hogyan kezelik, bár nem is biztos, hogy ez a film tekinthető reprezentatív alkotásnak. A drámai és tabudöntögető vonala viszont mindenképpen figyelemreméltó, Malala Juszafzaj sem véletlenül adta hozzá a nevét executive producerként. (És természetesen szintén fölháborodott, amikor a filmet Pakisztánban betiltották, hasonlóan az ország két évvel ezelőtti, szintén részben LMBTQ-témájú nevezéshez.) Magam részéről a pár évvel ezelőtti Cake-et erősebbnek éreztem, de azért az is kellemes meglepetés, hogy ez az alkotás fölkerült a decemberi shortlistre. (Ezzel pedig mind a tizenötöt láttam, a fentiekben a többi is megtalálható.)
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Szaúd-Arábia: أغنية الغراب [Raven Song / Hollódal] - Egy szállodai portással, Hollóval (eredetiben Al-Ghurab) különös események történnek, amiknek közük van ahhoz a néhány fura figurához, akik a hotelbe érkeznek, és valami miatt mind a 227-es szobában akarnak megszállni. Közben agydaganattal is küzd, így nem tudni, hogy mindebből mi az álom és a valóság. Mindenesetre Holló láthatóan élvezi, hiszen az életében végre történik valami, még ha egy idő után ő is sejti, hogy mindennek - elsősorban a föl-fölbukkanó titokzatos nőnek, az őáltala írt rejtélyes levélnek, és a rébuszokban beszélő öregembernek - legfeljebb csak a töredéke valóságos. Bizarr, kissé elvont pszicho-thriller-vígjáték, sajátos szituációs és képi humorral, valamint kiváló metafora-rendszerrel. Kicsit Tarantino, kicsit Wes Anderson, kicsit Total Recall - az idei Oscar rejtve maradt gyöngyszeme.
Izgalom: [** ] Érzelem: [* ] Humor: [***] Mondanivaló: [* ]
Hongkong: 風再起時 (Where the Wind Blows / Theory of Ambitions) [Amikor ismét fúj a szél / Ahová a szél fúj / Célok elmélete] - Két, valóban létezett rendőr szövetsége és vetélkedése a XX. század '50-'60-as éveiben, valamint ambivalens kapcsolatuk a helyi triádokkal. Egyúttal betekintés az egykori gyarmat-városállam múlt századi történelmébe, persze a jelenlegi kínai pártállami kurzus szűrőjén át. De a fő baj vele nem is ez, hanem hogy egy tizenkét részes minisorozatból lett megvágva két és fél órára, így ez gyakorlatilag nem más, mint különösebb kifejtés nélküli jelenetek egymásra dobálása. Így meg persze a karakterek sem tudnak közel kerülni, még a két főhős sem, akikkel következésképp szintén nem lehet semennyire azonosulni, pláne minden gyarlóságuk ellenére valahol mégis drukkolni. Akit érdekel a Szigorúan piszkos ügyek kosztümös előzményfilmje, nézze meg a sorozatot, de erre kidobni 140 percet teljesen fölösleges.
Izgalom: [** ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [ ]
Észak-Macedónia: Најсреќниот човек на светот [A világ legboldogabb embere] - Szarajevóban járunk, ahol egy negyvenes nő elmegy egy nagycsoportos randi-rendezvényre. A résztvevőket a szervezők állítják párba, és irányított kérdésekre kell egymásnak válaszolniuk. A kérdezz-felelek közben kiderül, hogy a főszereplő nő hozzárendelt párja nemcsak komoly poszttraumás stresszt hordoz magával a boszniai háború óta, hanem nekik kettejüknek személyes közük is van egymáshoz abból az időből. Amíg ez kifejtődik és eszkalálódik, addig a társaság többi tagja között is szóba kerülnek szintén olyan témák, mint a háború, vallás, hovatartozás - néhányaknak meg persze elegük van abból, hogy abban az országban harminc éve nincs az embereknek más beszédtémájuk. A majdhogynem valós időben, egy nap alatt lejátszódó történet nem új a témában: erősen hasonlít a Halál Szarajevóban-ra és a Férfiak nem sírnak-ra. Nem egetrengető, és a vége is kissé össze van csapva, szóval szembenézés-feldolgozás-továbblépés-megbocsátás témakörében láttunk már jobbakat. Pluszegyedik történet az emberi lelkekben tovább élő háborúról.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Hollandia: Narcosis [Révület] - Apuka búvár: járja a a világot, és különböző sötét vizekbe merül le. Anyuka pedig látnok: emberek halott rokonaival tart fönn kapcsolatot, egy elméjében létező fehér szobában. (Egyik kliens: "Apám meghalt, és szeretném tudni, hogy jól van-e.") Aztán apuka egy merülés után többé nem jön föl, anyuka pedig ezt olyannyira nem tudja feldolgozni, hogy a szellemével sem akar találkozni. Ezért a praxissal is felhagy, mert úgy érzi, hogy a fehér szoba egyik ajtaja mögül apuka akar vele kontaktolni. A film anyuka és a két gyerek: a kiskamasz fiú és az óvodás kislány gyászmunkájáról szól, valamint az önmagukra és az egymásra találásukról, remekül ugrálva valóság és látomások, valamint idősíkok között. Sajnos a végkifejlethez a látnoki szálnak nem sok köze van, így az nem is lett igazán elvarrva, és az sem derül ki, hogy anyuka miért is kerüli az apukával való túlvilági találkozást. Mintha ez csak egy metafora lenne, így meg az olykor szoft horroros jelleg is kiherélődik, és hagy nekünk egy átlagosnál valamivel érdekesebb családi drámát.
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Lettország: Janvāris [Január] - A cím 1991 januárját jelenti: tinédzser fiú mindenfélét kamerázgat apja gépével, például amikor a szovjet különleges erők megjelennek Rigában, hogy elejét vegyék a helyi függetlenségi törekvéseknek. Amúgy a srácnak különösebb célja ezzel nincs, a művészeti iskolába is csak azért felvételizik, hogy ne kelljen bevonulnia a szovjet hadseregbe. Itt összejön egy lánnyal, aki nemcsak a szerelembe, hanem a helyi underground-punk-szcénába is bevezeti. A szomszédos Vilniusba is csak a lány miatt ugrik át, ám itt már jobban eldurvultak az események, a szovjet hadsereg tankkal megy a tüntetőkre. Mire a fiú hazatér, már Rigában is épülnek a barikádok, a fiú pedig felismeri azt a felelősséget, amit a történelmi helyzet és a kezében tartott kamera reá szab. Rendszerváltáskori felnövéstörténet, ami emléket állít mindazoknak a filmeseknek, akik akkoriban munkájuk végzése közben haltak meg - részben azzal is, hogy az ő valódi archív felvételeikbe is belenézhetünk. (Amikhez az újonnan rekonstruált részek is remekül illeszkednek technikailag.)
Magyarországon egyébként ezt a munkát Elbert Márta, valamint a hírekben mostanában ismét sokat szereplő Pesty László végezték el, bár szerencsére idehaza nem volt lövöldözés. Apropó Magyarország: a Blokádnál ígértem, hogy majd összevetem ezzel a filmmel, ha látom. Viszonyításképp: Magyarország 1991 januárjában már túl volt a rendszerváltáson, és majdnem egy éve már az első szabad választáson is, a taxisblokádról nem is beszélve. Míg a Blokád Gorbacsovot egy szigorú, de végtére is korrekt és megértő, és szintén a saját országa érdekeit szem előtt tartó vezetőként ábrázolja, aki a karakánul fellépő Antallban sokkal inkább meglátja a partnert, mint a lapító és megalkuvó (filmbeli) Gönczben - addig a Janvāris rámutat arra, hogy a gorbacsovi glasznoszty, vagyis "nyitás" mégsem volt annyira őszinte, és erről az utcán heverő halottak is bőven tanúskodtak.
Izgalom: [** ] Érzelem: [* ] Humor: [* ] Mondanivaló: [** ]
Szlovénia: A zenekar (Orkestra) - Kisvárosi bányászzenekar átutazik a szomszédos Ausztriába, egy másik kisvárosba koncertezni. Odafelé a buszúton, ott a helyszínen, meg hazafelé a buszon nem történik velük semmi eget rengető, csak kis bagatell események, amiken keresztül viszont jól kirajzolódik a kisember esendősége és állandó, reménytelen kiútkeresésése a nihilből. Öt párhuzamos történetből megismerhetjük a bányász-zenészeken kívül a kamasz gyerekeik világát, a buszsofőröket, az otthon hagyott asszonyokat, sőt a befogadó osztrák házaspár életét is, szóval ez abszolút nem országspecifikus. A lényeg, hogy minden történetet visszafogott szituációs humor jellemez, és a nálunk is jól ismert sírva vigadás hangulata. Ehhez hozzáadódik még a nyomott novemberi időjárás, meg a fekete-fehér kópia, ami talán már kicsit túlzás volt, anélkül is jól működött volna. (Egy beszélgetésben futólag egy bosnyák bányászkollégájukról is szó esik - erről nem nehéz a pár évvel ezelőtti A bányász főhősére asszociálni.) Kis káeurópai kesergős, amit máshol nem biztos, hogy értenek, de itt egyszer egészen jól el lehet göcögni rajta. (Budapesten a 2023-as Szlovén Filmnapokon vetítették.)
Izgalom: [ ] Érzelem: [** ] Humor: [** ] Mondanivaló: [* ]
Mindenféle random zászlók egymás mellé pakolva. Balról második a magyar.
Örményország: Auróra tündöklése (Արշալույսի լուսաբացը / Aurora's Sunrise) - Az örmények elleni 1915-ös török népirtás talán legismertebb képe, amin keresztre feszített nők láthatóak. Az valójában egy amerikai némafilmből származik, amiben a mészárlások túlélője, Aurora Mardiganian saját maga történetét játszotta el. Ez a történelmi dokumentum-rajzfilm az ő történetét meséli el, az elhurcolását, a családja kivégzését, az ő számos szenvedését, megaláztatását, menekülését, bujkálását és újra fogságba esését - illetve kijutását Amerikába, ahol a filmmel és egy országos turnéval ő lett az örmények ügyének fő reklámarca, már amíg Hollywood és a politika érdekét ez szolgálta. A filmből csak pár perc maradt fönn, Aurora korabeli alakját innen rekonstruálták - illetve halála előtt készült vele egy mélyinterjú, ebből is láthatunk részleteket. Meg persze számos valódi fényképet, amik borzalmasabbak minden elképzelésnél. (Az említett nőket sem valójában keresztre feszítették, hanem karóba húzták, csak ezt akkor még túl durva lett volna megfilmesíteni. Most rajzfilmben pótolták. Szóval nem egy könnyű darabról van szó.)
Az örmény népirtás egyike azon témáknak, amikről sokszor sok mindent elmondanak, mégsem lehet róla soha eleget beszélni. Például mert már itt is megjelentek német katonák, akik azt is látták, hogy mennyire nem foglalkozik ezzel senki, így ilyesmit meg lehet büntetlenül tenni máskor is, másokkal. A film elkészültekor pedig hol volt még a Karabah-hegyvidék 2023. szeptemberi azeri inváziója, és a helyi örmények tömeges elvándorlása - ismét különösebb nemzetközi visszhang nélkül.
(A hivatalos magyar címét a 2024-es Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm-Fesztiválon kapta.)
Izgalom: [** ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Moldova: Szén (Carbon) - A Románia és Ukrajna közé ékelődött országnak már rögtön a függetlenedés után szembe kellett néznie a maga oroszpárti szakadárjaival és egy velük vívott háborúval a kilencvenes évek elején. Ekkor történik, hogy két falusi ember: egy szeleburdi srác, valamint a nála jóval komolyabb, a szovjet-afgán háborút is megjárt szomszédja egy traktorral útnak erednek a frontra. Ám útközben találnak az út mellett egy elszenesedett holttestet, és úgy döntenek, hogy megkeresik, honnan hiányzik. Megjárják a barikád mindkét oldalát, az összes létező hivatalt, és bár mindenhonnan elküldik őket, a titokzatos holttestnek mégis híre megy, és odavonz némely nemkívánatos figurát is.
A fekete vígjátékoknak az a típusa, amiben a cselekmény egy ismeretlen holttest körül bonyolódik. (Pár éve a bangladesi Oggatonama is hasonló történetet mesélt el, de gondolhatunk a Swiss Army Man-re, vagy akár a Hóbortos hétvégére is.) Közben szatirikus keresztmetszetet kapunk a rendszerváltáskori Káeurópáról, az általános csencseléstől kezdve, a korrupción és sikkasztáson át a szokásos hivatali bukdácsolásokig. (Főleg ha még egy ünnepélyre is elő kell készülni, hogy ha jönnek a fejesek, el legyenek ájulva. Ez is teljesen tipikus.) Például amikor nem tudnak milyen zászlót felhúzni, mert a szovjet már nem aktuális, de újat még nem kaptak - viszont a szovjet hősi emlékművet gond nélkül át tudják festeni kék-sárga-pirosra. A háború kérdésében természetesen jóval inkább a moldáv oldal mellett foglal állást, de attól még annak is komoly kritikát és görbe tükröt mutat. Egyszerre van benne emberi jellemfejlődés, szórakoztatás, történelmi fejtágítás - és persze sok áthallás a mai ukrajnai háborúval. Érdemes volt megnézni a 2023-as Román Filmhéten.
Izgalom: [** ] Érzelem: [* ] Humor: [***] Mondanivaló: [** ]
Ecuador: Lo invisible [A láthatatlan] - Negyven körüli, kőgazdag feleség három hónapos függőségi gyógykezelés után hazatér, hogy visszavegye a hatalmat óriási villája, családi élete, és persze saját maga fölött. De bármerre megy, magát idegennek, láthatatlannak érzi. Gyerekeivel sem tud mit kezdeni, szóval egyre inkább rájön, hogy az addigi életében nincs helye, sőt az egészet egy börtönnek érzi. A terepfutásban keresi a pillanatnyi kitörést, de aki láthatóan soha nem járt még a hipergazdagok világán kívül, az igazából még próbálkozni sem tud komolyabban. Lassú és csendes, néhol óvatosan feszült alkotás, ami remekül járja körbe a főhősnő alakját és élethelyzetét, miközben a bekerülése és pszichikai állapota szintén csak csöndes, néhol elejtett félszavakból derül ki a nézőnek. Egyszer érdekes.
Izgalom: [ ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Peru: El corazón de la luna [A hold szíve] - Sok nyomorúságos élet van a Földön, közülük egyik az idős, limai hajléktalan asszonyé. (Eggyel fentebbi filmmel szemben most a dél-amerikai valóság másik végét láthatjuk.) Nem beszél (legalábbis mi nem halljuk), kevéske bevételét pedig zsákcipelésből szerzi hajlott hátán, és naponta kimegy a temetőbe halott gyermeke névtelen sírjához. Egyetlen öröme egy hangya, akit a buszon talál és berakja magának egy befőttesüvegbe. Egyébként leginkább saját bomlott elméjének a foglya, amiben horrorisztikus rémálmok gyötrik - máskor viszont meglátogatja egy védelmező robotember, aki valamilyen japán animációs sorozatból bújt elő. (Aztán ki tudja, a hangya nem csak úgy valódi-e, mint ebben az Örkény-egypercesben?) Szóval egy siratós, együttérzős, mellbevágó alkotás, amit a dialógusok hiánya, valamint a kiváló Haydeé Cáceres játéka is tovább fokoz.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Ide már nem fér több, a további filmek mostantól a II. részbe kerülnek.
