Az Oscar fődíja 2017-ben is szoros versenyt ígér, ám idén sajnos nem az annyi remek alkotás miatt. Persze az fitymálja le Hollywood csúcsát, aki jobbat tud csinálni, de sajnos kijelenthetjük: a tavalyi, minőségi felhozatal után idén jogos a hiányérzet. Ellenben akik az afroamerikai alulreprezentáció miatt megorroltak az Amerikai Filmakadémiára, azok most megkapják a kártérítést: a kilenc jelölt film harmada (gyk: x=3) kifejezetten afroamerikai témájú, ráadásul mindhárom kapott egy legjobb női mellékszereplői jelölést is, azaz abban a kategóriában az öt jelöltből három színésznő is színesbőrű. (Érdekes módon a legjobb női főszereplő kategóriába csak egyetlen, legjobb filmnek jelölt műből érkezett jelölés. Részben talán azért, mert a kilencből csupán háromban van olyan. Igaz, ez a tavalyi kettőhöz képest sima emelkedés. Azt hiszem, megvan a téma a következő évekre.) Ennyit a statisztikáról, jöjjenek a filmek.
Érkezés (Arrival) - Jönnek az élijjenek, de nem tudunk velük kommunikálni, habár mindkét fél nyitott lenne rá. Itt lép közbe egy egyetemi nyelvész (Amy Adams), akit a hadsereg bevisz az egyik hajóba, hogy próbáljon közös nyelvet találni az elefánt-bálna-polipemberekkel, és alkalmasint tudja meg, hogy mi a halál ette őket pont a Föld bolygóra. Nem is lenne igazi hollywoody szuperprodukció, ha erre nem derülne fény, és nem nyerne ismét bizonyságot, hogy az orosz és kínai előretörés ellenére még mindig az Egyesült Államok a világ legjobb fej szuperhatalma. Az alapkérdés már párszor fölmerült a filmtörténetben, a végkifejlet pedig kissé hajaz egy két évvel ezelőtti, másik sci-fire (spoiler miatt nem árulom el, melyikre), de attól még ez is tud újat adni. Főleg, ha a nézőben megvan a szükséges IQ-szint, mert ehhez azért az is kell. A felhozatalból talán ez érdemelné meg legjobban a győzelmet, ha nem lenne az egész Amy Adams silány játékára építve. (Ez évi másik filmje: az Éjszakai ragadozók is simán befért volna a kategóriába, ha az ő semmilyensége nem higítja fel azt is.)
(Montana)
Izgalom: [** ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [***]
A számolás joga (Hidden Figures - kb. "rejtett alakok", ami alighanem egy matematikai szakkifejezés is egyben) - A hatvanas évek elején az amerikai-szovjet űrverseny fő tétje az volt: ki küldhet előbb embert az űrbe? A NASA természetesen rajta volt az ügyön, de többek között az is nehezítette a dolgát, hogy nem mindig a megfelelő emberek kerültek a megfelelő helyre. A fekete női alkalmazottaknak például csak egy alagsori lyuk jutott, ahol a szükséges számításokat végezték, és reményük se volt, hogy ennél feljebb jussanak. Ez a film hármójuk történetéről szól, hogyan tudták leleményességgel és rámenősséggel, még a korabeli szegregációs törvényeket is áthágva elfoglalni a képességeiknek megfelelő helyeket, és kiharcolni a faji és nemi alapú diszkrimináció megszűntetését a világ egyik legfontosabb szellemi központjában.
Néhol túlhalivúdizált, és egy fizikus is bizonyára agyfrászt kapna a szakmabeli utalások kapcsán. De színészileg nem lehet kifogás, részben a főhős Taraji Henson, részben A segítségért egyszer már Oscart kapott (és most ismét jelölt) Octavia Spencer miatt, meg az se mindegy, hogy kisebb-nagyobb mellékszerepekben beugrik Kevin Costner, Kristen Dunst, és a Bing Bang Theory-ból ismert Jim Parsons is. Remélhetőleg egy másik filmből pedig majd azt is megtudjuk: ezalatt a fekete férfiak hol voltak?
(Virginia)
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [* ] Mondanivaló: [***]
Holdfény (Moonlight) - Hollywood történetében talán ez az első a film, amiben - egy hispán rendőr statiszta kivételével - csakis afrikai amerikaiak szerepelnek. A főszerepben is rögtön hárman, ugyanis egy Chiron nevű srác életének három szakaszába kapunk betekintést. Először tízéves kisfiúként, aki a többi gyerek szadizása és nemtörődöm anyja elől a helyi díler apáskodása alá menekül. Másodszor ugyanő középiskolásként, harmadrészt pedig amikor már ő a környék kigyúrt, fukszos nagymenője. Ebben a környezetben talán még nem készült soha ilyen érzékeny és emberi film, ami ilyen finoman operál a kemény külső mögé rejtett érzésekkel és az elfojtott homoszexualitással. A színészek között feltűnik A számolás jogában is szereplő Jeanette Monáe és Mahershala Ali - utóbbit Oscarra is jelölték, akárcsak a fiú drogfüggő anyját játszó Naomie Harris-t. Nem egy könnyű film, de az operatőri munka - ami szintén jelölést érdemelt - új értelmet ad a mozgó kamera műfajának.
(Florida)
(Apdét: Végülis minden jellemző benne van, amiért alkalmas volt a győzelemre, ebben a mezőnyben meg valóban több esélye is volt egy ilyen csendes, alacsony rezgésű filmnek. Ráadásul még a díjátadón is külön meg kellett érte küzdenie, mint ismeretes. Mindenesetre innen is gratulálok az alkotóknak.)
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
A préri urai (Hell or High Water - kb. "ha törik, ha szakad") - Egy bankrabló testvérpár (Ben Foster és Chris Pine) garázdálkodik Nyugat-Texasban - ráadásul pont annak a banknak a fiókjait célozzák be, ami jelzálog alá vette néhai anyjuk birtokát. Így tehát egyiküket a bosszú hajtja, másikuk pedig vissza szeretné vásárolni a földet, hogy legalább a gyerekeit kirángassa a szegénységből. Nyomukat pedig egy öreg, türhő sheriff üti bottal (Jeff Bridges), aki már elég vén róka a szakmában, hogy sokáig túl lehessen járni az eszén. Modern western, ahol ismét a rosszfiúkról derül ki, hogy valójában csak érzőszívű csibészek, akik csupán igazságot szolgáltatnak maguknak és Texas adósrabszolgáinak. Teljesen nézhető és élvezhető, ám kissé meglepő, hogy a legjobb filmes jelöltek közé is fölkerült. Viszont Chris Pine az új Jack Nicholoson.
(Texas)
Izgalom: [***] Érzelem: [** ] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
A régi város (Manchester by the Sea) - A szótlan házmesterként dolgozó Lee bátyja halálhírére hazatér szülővárosába: a Massachusetts-beli Manchesterbe. Jobb híján bátyja házába költözik be pár napra, közben régen látott, azóta nagykamasszá nőtt unokaöccsével is újféle emberi kapcsolatra tesz szert. A be-beugró, visszaemlékező képsorokból pedig kiderül: egykor Lee is boldog családapaként élt ugyanott, és megvolt az oka arra, hogy az egész várost maga mögöt hagyja. Lassú, érzelmes film, de az már nem igazán érthető, hogy mitől került föl a legjobb filmek közé, vagy hogy a főszerepet játszó Casey Affleck (Ben öccse) a bő két órás bambulásért miért is jelölték legjobb férfi főszerepre? A húzónév Michelle Williams, de az ő pár mondatáért sem teljesen világos a legjobb női mellékszereplői jelölés oka. Szóval erősen túlértékelt az egész, de akik annak idején minden filmet megnéztek a Hallmarkon, nekik ez is biztos bejön majd.
(Massachusetts)
Apdét: Most már tényleg kíváncsi vagyok, hogy Casey Affleck erre a két órás, nagy büdös semmire mi a frászért kapott Oscart? Az ilyen odaítélések hiteltelenítik el az egészet és vonják kétségbe az igazságosan kapott díjak értékét is.
Izgalom: [ ] Érzelem: [***] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Jackie - Ez egy kakukktojás, mivel nem jelölték legjobb filmnek, csupán a címszerepet játszó Natalie Portmant legjobb női főszerepre, bár most neki sem jött össze a nagy alakítás. A valódi Jackie Kennedy gesztusai és beszédstílusa Portmantől most csak mesterkélt affektálásnak tűnnek. Maga a film eleinte még érdekes, ahogy bemutatja a Kennedy-gyilkosság utáni pillanatokat és napokat a színfalak mögül, amire a tévés arányú kópia is ráerősít, ami szépen összhangba kerül a korabeli híradófelvételekkel. Ám ez a kezdeti izgalom a főhősnő és sógora: Robert Kennedy (Peter Skarsgard) közötti beszélgetésekben folyamatosan feloldódik. A belső konfliktusokba nem nagyon ad betekintést - legalábbis nehezen hihető, hogy azokban a napokban az volt a legnagyobb gondja, hogy hogyan sétáljon a férje temetésén? Összességében pedig egy közepesen érdekes történelmi figura portréját szeretné bemutatni, csak közben elfelejti, hogy mégiscsak mozgóképről van szó, ami nem csak pillanatképek és szituációk sorozata, hanem valami cselekmény se ártana bele.
(Massachusetts, Texas, D.C.)
Izgalom: [ ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
A fegyvertelen katona (Hacksaw Ridge - kb. "fűrész-orom") - Mel Gibson újabb rendezői alkotása a második világháború csendes-óceáni hadszínterére kalauzol el, egy valós személy: bizonyos Desmond Doss történetén keresztül. Desmond (Andrew Garfield) önkéntesként vonult be az amerikai hadseregbe, ám vallási meggyőződése szerint nem foghatott fegyvert a kezébe, ezzel pedig már a kiképzése alatt föladta a leckét feletteseinek. Inkább kiképeztette magát szanitécnak, az okinawai csatában pedig egyedül - a maga egyedi módszerével - hetvenöt bajtársa életét mentette meg. Remek példa arra, hogy nem mindig az a legbátrabb, aki fegyverrel megy az ellenségnek, hanem aki anélkül ugrik bele a vérszivattyúba, és úgy teszi a dolgát. Teljesen fölösleges volt tehát még hősiesebbre csinálni, mint amennyire a cselekményből már önmagában is magától értetődő. Amennyire a harci jelenetek beleviszik a nézőt a háború borzalmas realitásába, úgy zúzzák mindezt szét a gagyi lassított felvételek és a vallásos máz. A színészgárda is nagyjából ehhez passzol: a főszereplőn kívül Sam avatáros Worthington, Hugo kovácsügynök Weaving és Vince Vaughn növelik a harci kedvet, de mindezekkel együtt is azért egy életigenlő és felemelő alkotás.
(Virginia, Dél-Karolina)
Izgalom: [***] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Oroszlán (Lion) - Indiában még mindig több millió gyerek nő fel borzasztó szegénységben, minimális eséllyel, hogy onnan valaha kitörhetnek. Ehhez képest Saroo-nak mondhatni szerencséje van, hogy egy ausztrál házaspár fogadta örökbe, bár azon az áron, hogy többé már nem talált haza, ahonnan egy akaratlan, 1600 kilométeres vonatút szakította el. Előbb Kalkuttában kötött ki, megismerkedett az utcagyerek-léttel, nyomorral, pedofíliával - majd végül sikerült egy kontinenssel arrébb kikötnie. Csak jó huszonéves korában kezdett utánajárni, honnan is jött ő valójában, és mi lehet igazi anyjával és testvéreivel, akik tán azóta is őt keresik. A brit Dev Patel a Gettómilliomos után alig egy évtizeddel ismét egy indiai témájú csodamesének a főszerepét viszi, ezúttal egy igaz történetben. A gyerekkori rész elég mellbevágó, de a film második fele kissé leül, a vége - amire elvileg az egész film kimegy - pedig eléggé össze van csapva. Kisebb szerepekre feltűnik Nicole Kidman és Rooney Mara is, de az igazi sztár egyértelműen a kissrác: Sunny Pawar, aki garantáltan belopja magát mindenki szívébe.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
folyt. köv.
