Utolsó bővülés: 2025. március 2.
December 17-én kijött a 15 filmes előzetes lista, amiből az Amerikai Filmakadémia január 23-án kiválasztotta az öt jelöltet. A papírforma érvényesült: habár az összes nevezésnek csak egyharmada volt európai, a rövidített listának már kétharmada, az öt jelölt közül pedig már négy lett európai. A kivétel a brazil Ainda Estou Aqui [Már nem vagyok itt], amit jelöltek egyúttal az egész Oscar legjobb filmjének is. Sőt jelölték mindkét kategóriában a mexikói transznemű drogbáróról szóló, de francia színekben induló musicalt, az Emília Pérezt is, ami ezekkel együtt a legtöbb: 13 kategóriában kapott jelölést. Így könnyen előfordulhat, hogy - a dél-koreai Élősködők 2020-as győzelme után - az idei Oscar legjobb filmje ismét (nagyobbrészt) idegen nyelvű alkotás lesz. (A nemzetközi kategória mondhatni idén is már jó korán eldőlt.)
Legjobb nemzetközi kategóriában jelölt lett a német-iráni politikai-családi dráma A szent füge magja, a megtörtént dán gyerekgyilkos-történet Lány a tűvel, és a lett(-francia) csodás animációs Áradás is. A shortlistre ezeken kívül az északír rapes ír(-brit) Kneecap és a brit(-indiai) nyomozós Santosh is bekerültek - illetve a számomra kevésbé érthető norvég iskolás-szülős Armand vagy az izlandi öregkoros-régiszerelmes Touch. Az európaiak közül ott volt még az olasz történelmes-parasztos Vermiglio és mellettük a nagyon dicsért, az 1968-as prágai forradalomban játszódó cseh Rádió is (amit a miskolci Cinefesten még Hullámok címmel vetítettek). A maradék négy nem európai film közül Ázsia kettőt adott: meglepetésre a thai How to Make Millions-t és a palesztin From Ground Zero-t - Amerika pedig a fönti brazil mellett még egyet: a kanadai-perzsa Un langue universelle-t. Végül pedig marad Afrika, abból is az egy szem szenegáli(-benini) Dahomey. Ezek mind érdekes színfoltjai a felhozatalnak. Addig is jöjjenek a többiek.
Chile: Párhuzamos életek (El lugar de la otra) [A másik nő helyében] - Az alapja egy 1950-es évekbeli, valós bűneset: sikeres írónő Santiago legmenőbb szállodájának az éttermében, fényes nappal, mindenki előtt lelövi a szeretőjét. A kihallgatás során a bírósági titkárnő a hatása alá kerül: elbűvöli a tartása, büszkesége, és az a nagypolgári miliő, amiben az írónő alkotott. Egy intéznivaló miatt a tágas, fényes, belvárosi lakásához is kulcsot kap, és onnantól rendszeresen jár oda élvezni a másik nő életét, a jólétet, a magányt, a nyugalmat - és rádöbben, hogy a saját otthoni szegényes élete és a férjének alárendelt szerepe mennyire nem az ő világa. Jó hangulatú, aranyos, de tartalmas, könnyen nézhető, maximálisan élvezhető. Nőkről, nem csak nőknek.
A 2020-ban shortlist-es Kedves kém rendezője ezúttal játékfilmet készített, és ez sokkal jobban is sikerült. Nagyon örültem volnak, ha ez is bekerül legalább a legjobb tizenötbe, és nem csak a mezőny egy rejtett kincse marad.
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
(Fönt van Netlixen és magyar szinkronnal Videán is, utóbbi nyilván tök illegálisan.)
Kanada: Une langue universelle [Egyetemes nyelv] - Egy képzeletbeli Kanadát, legalábbis Winnipeget nem az angolok, hanem az irániak gyarmatosítottak, így a város ma is az észak-amerikai és a perzsa kultúrának egy nagyon bizarr ötvözetében él, és mindenki fársziul beszél. Itt keresztezi egymást három történet: két kisgyereké, akik jégbe fagyott pénzt találnak, és valahogy ki akarják onnan szedni; egy elszármazott helybelié, aki egy titokzatos találkozó miatt tér haza; és egy idegenvezetőé, aki a csoportját az (alaphelyzeten túl) nem túl izgalmas város annál is érdektelenebb helyeire kalauzolja. És rajtuk kívül is keresztezi mindhármuk útját mindenféle szürreális alak, például egy pulykatenyésztő cowboy, vagy egy két lábon járó karácsonyfa. Az egész tehát inkább finom, visszafogott szituációs abszurd humorra épül, ebben leginkább a svéd Roy Anderson műveire emlékeztet, mint a Dalok a második emeletről, vagy az Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről - de olyan darabok hangulata is visszaköszön, mint Quentin Dupieux-től a Rubber és a Wrong.
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [** ] Mondanivaló: [* ]
Lettország: Áradás (Straume /Flow) - A posztapokaliptikus Földön járunk: az emberi életnek már csak nyomai maradtak, azokat is benőtte a természet - ezt pedig most a víz veszi el magának. Jön egy nagy áradat, az állatok pedig az emberek által hátrahagyott vízi alkalmatosságokon keresnek maguknak menedéket. Így verődik össze egy dzsunkán (kínai vitorláshajón) egy fekete macska és egy mormota, majd csatlakozik hozzájuk egy kutya, egy maki, meg egy nagy fehér madár. Együtt haladnak az árral, közben látnak sok érdekeset, például egy elárasztott ősi várost, és tanulnak meg közben közösségként együttműködni. (Kicsit mintha a Das Boot gyerekbarát verziója lenne.) A rajzfilmben nincs emberi hang, de sok emberi tulajdonságot megismerhetünk belőle, felnőttek és gyerekek egyaránt, legfeljebb bizonyos dolgokat mindenki az életkorának megfelelően értelmez magának. Közben meg nézi a szépen megszámítógépezett rajzokat, ugyanis a történet és mondanivaló mellett a technikai része is nagyon jól sikerült.
Animációs filmeket változóan szoktak értékelni, de ezt most nagy favoritként tartják számon. A sorra nyert fesztiválok (például a budapesti 22. Anilogue Nemzetközi Filmfesztivál az Urániában) után a jelöltség az Oscaron is teljesen érthető, legjobb nemzetközi és legjobb animációs kategóriában egyaránt.
(Wikipedia szerint az ott nem mormota, hanem dél-amerikai vízidisznó, a madár pedig afrikai kígyászkeselyű, a maki meg ugyebár Madagaszkáron él. Szóval sem az állatokból, sem a romos épületekből nem lehet megállapítani, a Föld melyik részén játszódhat, mert amúgy bárhol lehet.)
Izgalom: [** ] Érzelem: [* ] Humor: [* ] Mondanivaló: [***]
Szlovénia: Megváltás kezdőknek (Odrešitev za začetnike) - Kőgazdag, magasművész család életébe némi felfordulást hoz az apa még soha nem látott, külföldön élő fiatal felnőtt fia, aki pár napra meglátogatja őket nemszerény házukban. Hamar átlát az egymástól is elhidegült, alakoskodó szülőkön, ám megtalálja a közös hangot a kamasz lányukkal, és visz neki egy kis színt a zord környezetben eltöltött életébe. Aztán kicsit jobban belelátunk mindegyik családtag belső világába, de ezzel együtt sem kapunk semmi átütőt. Szimbolika van, de többet beszél, mint amennyit valójában mond. Főleg mert az elején egy másik család is bejön a képbe, de ők hamar ki is mennek, pedig velük még lehetett volna kezdeni akár valami Élősködők-félét is. Így viszont hosszú, unalmas, és mesze nincs kiaknázva a benne rejlő sztori. Kár.
(Budapesten a 2024. októberi 17-i Szlovén Filmnapokon vetítették.)
Izgalom: [ ] Érzelem: [** ] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Vietnám: Đào, phở và piano [Barackvirág, pho leves és zongora] - Míg Európában 1945-től elhallgattak a fegyverek, Délkelet-Ázsiában éppen akkor kezdődött az indokínai háború, aminek keretében a vietnámiak elhajtották a francia gyarmatosítókat. A film elég furán ugrál helyszínek és idősíkok között, de annyi azért átjön, hogy a közpotjában az egyszeri hős szabadságharcos áll, akinek a nagyságát a saját parancsnoka sem ismeri föl, ezért berakja az öngyilkos osztagba. De a végső bevetés előtti nap-éjjel még összeszerelmesedik egy fiatal lánnyal, aki váratlanul jelenik meg a rommá lőtt Hanoi városában (vagyis az annak eladott stúdió-díszletekben), merthogy eljött a zongorájáért. Hogy ez bővebben mit jelent, az nem teljesen világos (talán lecipeli a harmadikról és eltolja magával?), de ha már így alakult, ott marad és beáll ápolónőnek. Aztán összejönnek, meg elszakadnak, és megint összejönnek, közben együtt álmodoznak a békés múltról, és a még békésebb jövőről. A régi szovjet háborús eposzok mintáját követi, csak több fölösleges hősi pózzal. A francia tankok meg pont úgy néznek ki, mint a húsz évvel későbbi amerikaiak (oldalukon fehér csillaggal), bizonyára csak ez volt a háborús filmek kelléktárában. A délkelet-ázsiai országban idén is megpróbálkoztak a filmkészítéssel, de most sem sikerült valami átütőre.
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [* ] Mondanivaló: [ ]
Kolumbia: La Suprema - A cím egy mindentől eldugott, feketék által lakott, andoki falunak a neve (magyarul "legfelső"). A békés nyugalomba az dob követ, amikor kiderül: a falu elszármazott szülötte, egy híres bokszoló, pár nap múlva világbajnoki döntőt játszik, amit a tévé is közvetít. Ám La Suprema-ban sem tévé, sem áram (a film 2001-ben játszódik, azóta hátha már változott a helyzet), így valahonnan mindkettőt sürgősen szerezni kell. Ebben főszerepet vállal egy tinédzser lány, aki a híres bokszoló unokahúga, és maga is bokszolni szeretne - valamint egy mogorva falusi, aki a bokszoló edzője volt, de azóta már kiábrándult a sportból. De rajtuk kívül is az egész falu kiveszi a részét, így ez nem csak egy fiatal lánynak felnövéstörténet, hanem egy közösségnek is összetartás-próba. Kis könnyed, aranyos, az 1999-es bhutáni Isteni játék dél-amerikai párhuzamos darabja.
Izgalom: [** ] Érzelem: [* ] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Irak: Baghdad Messi - Kiskamasz fiú focizás közben, egy utcai lövöldözésben elveszti a fél lábát. Édesapja az egyik amerikai zsoldoscsapat tolmácsa, ami miatt elég sokan nem szeretik a környéken. (A cselekmény még 2009-ben játszódik.) Amikor pedig a család házát egy éjszaka megtámadják és felgyújtják, együtt elmenekülnek az anya nővéréhez vidékre. Az itteni helyi srácok csak akkor veszik be maguk közé focizni a fél lábával, ha cserében a család tévéjén nézhetik az európai focimeccseket. Amikor pedig a tévé tönkremegy és újat kell venniük, úgy döntenek, hogy beszállnak a helyi nagy bizniszbe: a falu melletti aknamezőről szedegetik össze az ott hagyott fegyvereket és egyéb harci eszközöket.
Szóval nem egy könnyű felnövés-történet, ami egyaránt fest nyomasztó képet a félelemmel teli városi hétköznapokról, valamint a szegénységgel és helyi ellentétekkel súlyosbított vidéki életről. Szahim Omár Kalifa rendező saját 2012-es, azonos című rövidfilmjét bővítette másfél órásra. Az eggyel fentebbi alkotással elég sok közös jegyet mutat, de annál jóval sötétebb és komolyabb darab.
Izgalom: [** ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Ukrajna: La palisiada (Ля Палісіада) - Áldokumentumfilm, ami egy kilencvenes évekbeli rendőrségi nyomozást rekonstruál. Ungváron megölnek egy magasrangú rendőrtisztet, így a helyi rendőröknek személyes okokból is kiemelten fontos megtalálni a gyilkost. A környéken begyűjtik az összes rosszarcú kopasz figurát, és közülük, egyetlen kétséges tanúvallomás alapján, kiválasztják a célnak megfelelő tettest - akit nemcsak gyors sikerként lehet felmutatni, hanem a kemény államhatalom és stabil közbiztonság bizonyítékaként is, ami akkoriban, a függetlenség utáni első években valójában nem nagyon volt jellemző. (Az "ukrán maffia" kifejezés nem véletlenül vált ez időben állandósult szókapcsolattá.) A titokzatos operatőr mind a rendőrségi (ál)felvételekkel, mind a nyomozók magánéletébe való betekintéssel produkál zavarba ejtő jeleneteket. De összességében nem igazán érthető, mi ennek ma az aktualitása, főleg hogy a filmet bevezető, pár perces történetszálnak mi a szerepe a főcselekményt illetően. (Az megvan, hogy ebben a régi idősíkban látható kisfiú és kislány látható megnőve, de ez az infó még nem visz közelebb.) Szóval a befejezés fölvet pár kérdést, de odáig egészen nézhető, sőt feszült filmről van szó. Újra él a VHS.
Izgalom: [***] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Pakisztán: شیشہ گر (The Glassworker) [Az üvegműves] - Az anime műfaját jellemzően Japánhoz szokás kötni, ám ezúttal elkészült a dél-ázsiai ország első ilyenje is. Főhőse egy kamaszfiú, aki üvegműves apjával él egy kis műhelyben, és maga is tanulja a mesterséget. Az idillt természetesen egy kamaszlány és egy gyerekszerelem is fokozza, ám egy kitörő háború ennek véget vet. Annál is inkább, mert a lány apja tábornok, míg az öreg üveges megrögzött pacifista, aki utál minden egyenruhást. Aztán telnek az évek, és a két fiatal összekerül és elszakad, szóval kerülgetik egymást egy inkoherens fantáziavilágban.
A darab tehát az anime romantikus válfajából való, ami jellemzően európai környezetben játszódik, mint leginkább ez is, ám némely ponton azért befigyel egy-egy délázsiai ruha vagy épület. Ahogy az idősík is leginkább XX. század első fele lehet, ám pár helyen ebből a dimenzióból is durván kilóg. A többi hasonló elem betudható a műfaji sajátosságoknak: túláradó érzelmek, mindent beterítő negédes csilivili, valamint a szokásos lelkiszenvedés. A műfajnak megvan a maga rajongótábora, szóval biztosan vannak, akiknek ez is élvezhető.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Olaszország: Vermiglio - A második világháború végnapjait élő alpesi falu egy Petro nevű katonaszökevényt rejteget. Ez pedig megosztja a lakosságot: valaki ellenzi, főleg miközben a saját fiaik valahol máshol harcolnak, nem önszántukból - mások meg éppen ezért védik Pietrot. A helyzetet bonyolítja, hogy összejön egy falubéli lánnyal, ám a háború végén neki is haza kell térnie Szicíliába, miközben a lány hasa csak nő. De ez igazából csak egy mellékszál: a főszereplő a tanító, aki vaskezével irányítja osztályát, családját, és tekintélyével gyakorlatilag az egész falut. Közben a falu élete folyik a maga medrében: emberek kocsmáznak, zenélnek, ünnepelnek, remélnek, túlélnek.
Azon filmek közé tartozik, amiknek nincs igazán egzakt cselekményük, hanem egy közösséget, a dinamikáját, valamely változási folyamatát mutatják be, a kamera által a nézőt is résztvevővé avatva. És valahogy némelyek konkrét történések nélkül is élvezetesre sikerülnek, mások meg unalmasra és céltalanra. Ez a film számomra az utóbbiba tartozik - az Akadémia szavazói szerint viszont nem, legalábbis a legjobb tizenöt film közé már beszavazták. De akárhogy is nézzük: a mai napig győzelemrekorder ország filmipara, minden túlértékeltség ellenére, mára már nagyon messze került egykori nagyhatalmi jellegétől.
Izgalom: [ ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Dominikai Köztársaság: Csak lélegezz (Aire) - A XXII. század közepére a tönkrement klímájú Föld szinte teljesen elnéptelenedik. Csak néhányan maradnak a bolygón, de ők se feltétlen tudnak egymásról. Legalábbis a magányosan élő Tania biztosan nem, aki egy volt metróalagútban kialakított bunkerét egy Vida (Élet) nevű AI-vezérlőkomputerrel osztja meg. Közben egy üvegházban próbál ehető növényeket termeszteni, illetve saját embriókat keltetni, mindkettőt kevés sikerrel. Már tizenéve nem látott más embert, egészen míg egy Azarías nevű nomád arra nem jár. Tania elővigyázatosságból foglyul ejti, de idővel együttműködő társak lesznek, és együtt próbálnak választ találni a hogyantovábbra, illetve megszerelni az egyre több, aggasztó jelet mutató Vidát. Mindenesetre a férfi megjelenése véget vet Tania és Vida addigi harmonikus kapcsolatának, ami ember és ember, valamint ember és gép viszonyát egyaránt próbára teszi.
Egészen jó kis kamara-sci-fi, ami már műfajilag is elég szokatlan Latin-Amerikából. Ezen túl nincs benne nagy formabontás, jól ismert sablonokkal dolgozik, és hát ugye a rábízott emberek ellen forduló számítógép alakja is ismert a 2001: Űrodüsszeiából, vagy a Nyolcadik utas: a halálból, hogy csak kettőt mondjak. Egynek jó ez is.
(2025. január 16-ától vetítik a budapesti mozik. Szerintem ez az első dominikai film, amit Magyarországon rendes moziműsorban adnak.)
Izgalom: [** ] Érzelem: [* ] Humor: [* ] Mondanivaló: [** ]
Szlovákia: Emma és a halálfejes lepke (Ema a smrtihlav) - Kiváló és mellbevágó történelmi szembenézés északi szomszédunktól, a kiváló Borbély Alexandra főszereplésével. A főhősnő Marika, egy második világháborús hadiözvegy, aki a Tiso-i Szlovákiában él, egy Pozsony melletti faluban. (Tehát nem ő az Emma.) Eleve hátrányos helyzetben van: egyedülálló, fiatal, magyar nő, akinek éppen megszűnik a munkája, ugyanis a szalon tulajdonosnőjét, ahol Marika varrónőként dolgozik, elhurcolják a pozsonyi zsidósággal. Ám Marika a padlásán megtalálja főnökasszonya bujkáló kiskamasz fiát, akit onnantól Marika rejteget a házban. Ez pedig egyre nehezebb, főleg mert két férfi zaklató is jár hozzá: egy szadista német tiszt, valamint a Hlinka-gárda helyi parancsnoka. Közben érezhetően nő a feszültség a falu vegyes magyar-német közössége, és az odavezényelt szlovák fegyveresek között. Bár utóbbiakhoz egy magyar falubeli is csatlakozik, az ő mellékszála is egészen érdekes.
De van még elég sok érdekes figura és kisebb-nagyobb feszültségpont a történetben, ami egy borzasztóan katartikus templomi jelenetben csúcsosodik ki. Tehát közben a katolikus egyház is megkapja a maga felelősségét - de leginkább a határon túli magyarok ekkori helyzetéről sem készült talán még ennyire erőteljes film. És ez a rendező Iveta Grófová nagyon jó értelemben provokatív merészsége: hiszen magyar nézőnek nem nehéz azonosulni a magyar féllel. De - tekintve, hogy mégiscsak egy szlovák filmről van szó - egy szlovák nézőnek vajon mennyire sikerül? Mindenesetre ők ezt a filmet nevezték Oscarra, szóval egészen biztosan megmozgathatott valamit.
Marika alakja és Borbély Alexandra játéka nagyon visszafogott, és épp ezzel tartja fenn a feszültséget. A film remekül bemutatja a nyomasztó félelem légkörét, amiben a nőnek meg kell hozni a saját és a gyerek túlélését segítő döntéseket - miközben sokszor a film azt is mesterien lebegteti, hogy Marika fejében mi játszódik le, és a következő pillanatban mit fog tenni. A másik különösen érdekes figura Dušan, a Hlinka-gárda odavezényelt helyi parancsnoka, aki elég bizarr keveréke a frusztrációktól gyötört, agresszív és erőszakos, ugyanakkor elfogadásra és kötődésre vágyó figurának. Milan Ondrík odahaza elég felkapott színművész (eddig csak két filmben láttam: az Éva Novában és a Legyen világosság!-ban), de meggyőződésem, hogy ebben a szerepben ő is élete alakítását hozta. Nagyon-nagyon nehéz, feszült, zavarba ejtő és megdöbbentő, körülbelül a Saul fiával egy súlycsoportban lévő mestermű, aminek most simán az Oscar-jelöltek között volna a helye. Az Amerikai Filmakadémia nagy szégyene, hogy még a legjobb tizenötbe se válogatták be.
A budapesti mozik február 8-tól adják, de már premier előtt is jó párszor.
Izgalom: [***] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [***]
Málta: Castillo - Idő- és fantáziasíkokon ide-oda ugráló alkotás. Középpontjában a fiatal családanya Amanda áll, akinek apja haldoklik, ezért fölkeresi az őt régen elhagyó anyját, akit kisgyerek kora óta nem látott. Amanda próbálja kideríteni, hogy annak idején mi miért történt, közben fura álomképekben felelevenedik, ahogy az anyja akart annak idején utánajárni a saját húga erőszakos halálának. Sőt kiderül, hogy a gyilkosságnak és az elhagyásnak is valami köze van egymáshoz, így a két dimenzió összecsúszik, és képzeletben Amanda is részese lesz néhai nagynénje utolsó írói projektjének, nőszerelmi románcának, és regényhőse: a szintén megelevenedő Castillo rendőrfőnök kalandjainak. Eleinte nem nagyon lehet tudni, mi miért történik, de idővel minden szépen összeáll. Érdekes, ötletes, szellemes alkotás, ami remekül ellensúlyozza a komoly, drámai fő szálat. Az idei felhozatal egy rejtve maradt gyöngyszeme.
Izgalom: [***] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Montenegro: Supermarket - Zárás után a nagyáruház polcai közül előjön egy fura alak, aki éjszakánként ott él az üzletben. Élelemre nyilván nincs gondja, és úgy tud minden dobozt visszazárni, utána meg lapozgatni a színes magazinokban, hogy senki ne vegye utána észre, hogy bármelyik valaha ki volt nyitva. Szóval éli az éjszakai életét, amikor is egyre több jelből lassan arra gyanakszik: nincs egyedül a boltban. Eléggé elvont, szimbolikus, olykor suspense-horroros elemekkel tarkított mű, amiről valószínűsíthető, hogy sokkal inkább a főhős elméjében, mintsem a valódi életben játszódik. Egyhelyszínes, nagyon kevés szereplős, abszolút low budget alkotás, amiben a rendező: Nemanja Bečanović zenekara, a Bad Taste egyik száma is helyet kap.
Izgalom: [* ] Érzelem: [* ] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Kazahsztán: Баурына салу [Baurina szalu] - A kiskamasz Jerszultan a nagymamájával él, akinek szülei adták oda elsőszülöttként, a címben nevezett helyi hagyomány alapján. Ő a valódi kereső a háznál: sófejtőbe jár, nádat arat, vagy éppen otthon segít sarat tapasztani - szóval a maga ura, annak előnyeivel és terheivel egyaránt. Ám amikor a nagymama meghal, Jerszultannak vissza kell mennie szüleihez, ahol kap hirtelen egy alig látott anyát, egy domináns apát, és egy jobban szeretett testvért. Emellett sem az új iskola, sem a háztáji állatgondozás nem vonzza, szóval nem nagyon megy neki a beilleszkedés, emiatt pedig az otthoni feszültség egyre nő. Körülbelül a Négyszáz csapás óta tudjuk, hogy hasonló korú fiúk esetében pár jó szó, meg egy kis emberi odafigyelés súlyos eszkalációkat tudna megelőzni. Vajon itt erre rájön valaki, mielőtt a jobb sorsra hivatott fiú teljesen elkallódik?
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Peru: Yana-Wara - Backflash-ből tudjuk meg, hogy az idős őslakos nagypapa miért ölte meg kiskamasz unokáját. Címbeli lány már kiskorában elveszti a szüleit, azóta nem beszél - szóval eleve egy traumatizált alaphelyzetből indul. Nagyszülei nevelik, és tizenhárom éves koráig várnak, amíg iskolába adják, hogy tanuljon meg írni-olvasni. A tanító azonban teherbe ejti, a falu igazságszolgáltatása pedig úgy dönt: hogy senki ne maradjon szégyenben, a lány menjen feleségül megerőszakolójához - aki természetesen férjként is egy bántalmazó szarember. A falusiak meg persze mindenért csak áldozathibázatni tudnak, és egyre durvább lelki és testi bántásoknak vetik alá Yana-Warát, mindezt valamiféle "gyógyítás" címszava alatt.
Az andoki ország filmipara főleg az utóbbi években kezdett az őslakosok életével, kultúrájával foglalkozni. Ennek egyik úttörője a fiatalon elhunyt Óscar Catacora rendező volt, akinek első filmje, a Wiñaypacha volt az ország első aymara nyelvű alkotása. Ezzel a következő művével már a romanticizált idill helyett az árnyoldalakat mutatta be: a végtelenül káros babonák fogságát, amik csak megnyomorítják az itt élő emberek lelkét, testét és egész életét. Lassú, de hatásos alkotás, az amatőr szereplők színjátszókörös alakítását pedig a súlyos cselekmény és mondanivaló elég jól feledteti. A művet a rendező tragikus halála miatt már csak testvére tudta befejezni.
Izgalom: [ ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [***]
Nigéria: Mai Martaba - Sivatagban lovaglós-kardozós, kosztümös történet egy muszlim királyságról, ahol az uralkodó az örökösödést egy női utód kijelölésével akarja eldönteni. Ezzel pedig magára haragít jó pár más embert, főleg akik saját magukat tartották esélyes jelöltnek. Ezzel el is kezdődik a trón körüli helyezkedés, áskálódás és készülődés a nagy összecsapásra. Hangvételben és kivitelezésben körülbelül olyan, mint amiket közép-ázsiai (kazah, kirgiz) kollégáik szoktak készíteni. Vagy mondhatnám a mi Honfoglalásunkat is, csak ezúttal afrikaiakkal.
Izgalom: [* ] Érzelem: [ ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Örményország: Յաշան և Լեոնիդ Բրեժնևը [Jása és Leonyid Brezsnyev] - Jását, a kiszolgált jómunkásembert 45 év után nyugdíjba küldik a helyi szennyvízteleptől. Szembesül vele, hogy a nyugdíja hideg vízre sem elég, a régi rendszerben kapott elismerései pedig már semmit sem számítanak. Az egykori iparvárosban már üresen állnak a régi gyárak, és Jása gyerekei sem szívesen járnak haza a lepukkant lakótelepre. Egyetlen öröme a hallucinációi, amiben az egykori szovjet pártfőtitkár, Leonyid Brezsnyev meglátogatja, és megnyugtatja, hogy nem kell szégyenkeznie: a baj a mai világgal van, és nem ővele, aki a párt régi harcosa és az SZKP egykori kongresszusi küldötte. (Sőt olykor a Ceauşescu házaspár, Tito marsall és Commandante Che Guevara is beköszönnek hozzá.)
Egy idős ember harca az elmúlással, régi emlékeivel, a fölötte eljáró idővel, valamint a számára érthetetlen és megalázó jelenkorral. A nem túl emlékezetes Lengthy Night rendezője ezúttal egy helyenként kifejezetten szórakoztató, de alapvetően tragikus, arányokat jól eltaláló, jól összerakott művet hozott össze. A tavalyi Amerikatsi után ez is megérdemelte volna a shortlistet,
Izgalom: [* ] Érzelem: [* ] Humor: [** ] Mondanivaló: [** ]
Hollandia: De Terugreis [Hazautazás] - Idős házaspár levelet kap egy régi spanyol barátjuktól, ami után gondolnak egyet, és kis piros autójukkal útra kelnek Barcelona felé, hogy megismételjék a 45 évvel azelőtti, emlékezetes utazásukat. A tervet nehezíti a néni egyre súlyosbodó demenciája, de ezen felül is mindketten elmúltak hetven évesek, és a modern világot csak a tévéből ismerik. Útközben sok apró kalandba keverednek együtt, és szembesülnek az elmúlt évtizedek változásaival, jókkal és rosszakkal egyaránt - közben ifjúságukat fölidézve búcsúznak az élettől és egymástól. Lassú, lírai film, amiben nincs semmi különleges vagy formabontó, mégis nagyon fontos dolgokra döbbent rá. Az eggyel fentebbi alkotással szemben azt is megmutatja, milyen menő lehetett annak a fiatalsága, aki a hetvenes éveken nem csak háromévente utazhatott nyugatra - és egy mai káeurópai nyugdíjas esetében az is valószínűtlen lenne, hogy ha külföldön végleg lerobban az autója, akkor csak zsebből vesz magának egy újat.
Izgalom: [ ] Érzelem: [***] Humor: [* ] Mondanivaló: [** ]
Svédország: Den sista resan [Az utolsó utazás] - Nyugdíjas tanár egyre inkább elmerül az öregkori depresszióban, mire két negyvenes fia (egyikük sajnos pont dokumentumfilmes) valami miatt úgy gondolja, hogy az egyetlen módszer a kirángatására az, ha az idős, rokkant embert bepakolják egy régi autóba, és megismétlik vele a bő harminc évvel ezelőtti közös autóstúrájukat Franciaországba. Igaz, a vak is látja, hogy a bácsi már teljesen alkalmatlan ilyen nagy útra, ennek megfelelően még ki se érnek az országból, máris kórházba kerül. A két pasas, ahelyett, hogy belátnák, hogy ez így nem megy, inkább ketten továbbmennek, majd idős apjukat a felépülése után maguk után küldetik repülővel, hogy ismét együtt folytassák ezt a borzalmat.
Közben megörökítik az ő minden csetlését-botlását, sőt még egy templomi gyónását is - szóval az intimitás és személyes tér tisztelete maximálisan hiányzik. Ellenben rengetegszer látjuk elesettségében és megalázottságában, mintha a fiai nem is hálás szeretetüket akarnák kifejezni, hanem valami régi sérelemért akarnának nagyon cinikusan bosszút állni. Úgy tesznek, mintha az apjuknak akarnának örömet szerezni, de valójában nem szól másról, csak a saját maguk önzőségéről. Tavaly a szomszédos Norvégia nevezett dokumentumfilmet arról, hogyan kell idős korban élvezni az életet, és bár az se volt túl acélos, de azért a maga szintjén őszinte. Ez viszont itt egy rendkívül kínos és szégyenteljes alkotás, aminek minden filmkockája élesen szembemegy a jóízléssel, valamint minden dokufilmes és emberi etikával. A készítői mellett azok is szégyellhetik magukat, akik ezt a szörnyűséget választották Oscarra. (Éppen ezért nem is fogom pontozni. Olyan negatív pontszámok nincsenek, amiket én adnék.)
Paraguay: Los últimos [Az utolsók] - A Gran Chaco nevű fás terület a dél-amerikai ország nagy természeti kincse, de a világszerte jellemző időjárási szélsőségek és egyre gyakoribb erdőtüzek az ő fennmaradását is egyre inkább veszélyeztetik. Nem beszélve a termőföld- és marhalegelő-célú, szándékos erdőégetésekről. Ezért a film készítője nagybátyjával és annak német barátjával, Ulffal eljön ide, hogy még pusztulás előtt megörökítse Paraguay utolsó esőerdeit. Közben a két öreg, főleg Ulf kifejtik antikapitalista nézeteiket, ami olykor a fogyasztói társadalom jogos kritikáját jelentik, máskor meg "a mai emberek a saját szappanjukat sem tudják megfőzni" szintű boomerségeket.
A dél-amerikai ország eddigi nyolc nevezéséből ez a harmadik dokumentumfilm. Ráadásul ez ugyanott játszódik, mint néhány éve a szomszédos, bolíviai Chaco, ahol ez egy kegyetlen és lassan gyilkoló földi pokol, ám itt most éppen maga ítéltetett szomorú kihalásra. Az elmúlt években népszerűek lettek az ilyen természetfilmes köntösbe csavart figyelemfelhívások, hogy ha nem változtatunk az életünkön, akkor hamarosan búcsút mondhatunk a bolygónknak, és így saját magunknak is. Az üzenet ezúttal sem változik.
Izgalom: [ ] Érzelem: [ ] Humor: [* ] Mondanivaló: [***]
Guatemala: Rita - Címszereplő lány hányattatott sorsú kiskamasz, tizenhárom éves korában kerül intézetbe. Elég fura szokások működnek itt: például a lányok szobánként különböző jelmezeket viselnek: vannak nyuszik, tündérek, farkasok... Rita az angyalokhoz kerül, és tollas szárnyakat kap a hátára. Persze már az elején figyelmeztet, hogy nem feltétlen így igaz minden, valószínűleg ez se. De az intézet borzalmait, például a bentlakó lányok szexuális kihasználását csak úgy tudja elviselni, ha a valóságot egy általa elképzelt csodavilággal keveri - ami ezzel együtt értelmezve is elég súlyos. Szóval egy fantasy-elemekkel átszőtt, igen kemény totálisintézmény-drámával van dolgunk, ami egy megtörtént tragédia feldolgozása sajátos eszközökkel.
Izgalom: [** ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Nagy-Britannia: Santosh - Az Indiában játszódó történet főszereplője egy fiatal özvegy, aki a nevével ellentétben egyáltalán nem szántós. Rendőr férje szolgálat közben meghal, így szükségből maga csatlakozik a rendőrség női egységéhez. Itt hamar megismeri a helyi szervben működő korrupciót, rasszizmust, a férfi rendőrök érzéketlenségét és lenézését, illetve a női rendőrök rendszerbe simulását. A város nyugalmát egy tizenöt éves lány erőszakos halála borzolja fel, főleg miután a rendőrök nem voltak hajlandóak foglalkozni az eltűnésével. Santosh viszont egyre inkább a szívén viseli a bűneset felderítését, ami által a néző lesújtó is képet kap az indiai társadalom szellemi és morális színvonaláról, valamint az egyenlők és egyenlőbbek máig létező kasztrendszeréről. Egyszerre izgalmas, jól összehozott krimi és velős társadalomkritika. Nem biztos, hogy mindenképpen a legjobb tizenötben volt a helye, de azért egy teljesen élvezhető és helyenként mellbevágó alkotás.
Izgalom: [***] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Belgium: Julie zweigt [Julie hallgat] - Tinédzser lány nagyon tehetséges teniszező, a klubja szeretné nevezni őt a válogatottba. A dolgát viszont nehezíti edzőjének felfüggesztése, ami összefüggésben áll egyik játékostársa rejtélyes öngyilkosságával. Julie kezdetben tartja a férfival a kapcsolatot, akiről (a néző számára) kisvártatva kiderül, hogy egy elég nárcisztikus alak, aki tényleg szeret a rábízott fiatal lányokhoz etikátlanul közel kerülni. Közben meg persze ott van tehernek az iskola is, a sportbeli felkészülés, meg a titok, amit a volt edzője iránti lojalitásból nem akar elmondani senkinek. A cselekmény lényegében egy nagyon csöndes felnövés-történet, amiben a főhősnő szembenéz saját gyengeségeivel és mérgező kapcsolataival, és megtanul alkalmazkodni új emberekhez és életbeli szintekhez. A film egyik gyenge pontja talán a Julie hétköznapjait bemutató sok életkép, amire persze szükség van, de ilyen mértékben inkább csak időhúzás. A másik meg ugyanaz, ami a két évvel ezelőtti Közelé is volt: attól, hogy a kamera minduntalan elénk tolja a főszereplő maga elé néző arcát, abból a néző nem tudja meg, hogy épp mi játszódik le benne. Viszont itt ez legalább a konkrét történésekből jól követhetően összeáll. Oscaron a legjobbak közé nem került be, de az Európai Parlament jelölte LUX-díjra.
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Szingapúr: La Luna - Egy világvégi malajziai falut még a XXI. században is a helyi muszlim vallási vezető tart vasmarkában, aki kemény törvényekkel irányítja a vallássérrült közösség mindennapjait. Így kézenfekvő, hogy a falu legújabb lakója - egy fiatal nő, aki megörökölt egy házat - pont ott nyissa meg La Luna nevű női fehérnemű-boltját, csöppet sem szokványos árukészlettel. A cselekmény innentől totálisan kiszámítható: a falu vezetője mindent megtesz a nő elzavarásáért, míg a kamaszlányát egyedül nevelő, de még szintén fiatal helyi rendőrrel egyre vidámabb szimpátia alakul ki kettejük között. És persze a boltot is fölfedezi magának a helyi női lakosság, ami így szintén egyre inkább öntudatra ébred a patriarchális elnyomással szemben. Gyakorlatilag a Binoche-Depp-féle Csokoládé délkelet-ázsiai remake-e, olykor zavarba ejtően részletes koppintásokkal, csak éppen blődli vígjátékra véve.
Viszont Malajziában a film gerjesztett némi politikai vitát, mert állítólag kritizálja az iszlámot. (Amit valójában elítél, az a vallásos köntösbe bújtatott, fasisztoid hatalomgyakorlás. Meg valljuk be: az imám-faluvezető alakja tényleg egy bármilyen kritikátlan aljasságra képes, minden árnyalás nélküli, irreálisan sátáni főgonosz. Az ő szerepében egyébként a 2016-os Apprentice idős hóhérát láthatjuk viszont, aki ezt a filmet is végigbagózza.) Szóval nem sikerült túl magas színvonalúra, de ha ennek ellenére elindított valamiféle közéleti diskurzust, akkor már megérte elkészíteni.
Izgalom: [ ] Érzelem: [** ] Humor: [** ] Mondanivaló: [* ]
Románia: Trei kilometri pâna la capatul lumii [A világvégétől három kilométerre] - A tengerparti falujába hazautazó középiskolás fiút megverik, mert a sötétben meglátják a barátjával csókolózni. Mivel ebben az anyagilag és szellemileg elmaradott közegben a homofób támadás még mindig bocsánatosabb bűn, mint a melegség, ráadásul a támadók a helyi uzsorás nagyember fiai, a rendőrség is inkább eltussolná az ügyet - ám a feljelentés már megtörtént. Ezért a nagyember rá akarja venni a rendőrt, a rendőr a szülőket, a szülők pedig a srácot, hogy vonja vissza a feljelentést, és akkor a szülők adóssága is el lesz engedve. Amíg meg ezt nem teszi meg, nem akarják elengedni a faluból - pedig a fiú már nagyon távozna, és a szülők is jól tudják: a meleg gyerek miatti közmegvetést csak akkor kerülhetik el, ha ő minél hamarabb elmegy minél messzebbre. Szóval jó román realista drámához méltó dilemmák és szövevényes hálók láthatóak itt, és egy lesújtóan szomorú kép a jelenkori vidék legmélyéről: a kis falusi feudalizmusról, az áldozatok helyett a helyi kiskirályokat védő rendőrségről, a homoszexualitást ördögűzéssel "gyógyító" papokról, és a szegény, egyszerű szülőkről, akik még a saját gyerekükről is lemondanak, csak nehogy a falu a szájára vegye őket.
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Franciaország: Emilia Pérez - Mexikói drogbáró (Karla Sofía Gascón) úgy dönt, hogy eleget tesz régi titkos vágyának, és átműtteti magát nővé, hogy aztán nyom nélkül eltűnhessen a világ és üldözői elől. Ennek megszervezésére pedig egy tehetséges, de alulbecsült ügyvédnőt (Zoë Saldaňa) szemel ki, aki végre is hajtja a feladatot. Telnek az évek, az immár Emiliaként élő egykori rosszember újra feltűnik: egyrészt látni akarja feleségét (Selena Gomez) és gyerekeit, másrészt szeretné kompenzálni (másik énje) egykori bűneit, és alapítványt gründol a drogkartellek által kivégzettek tömegsírjainak feltárására. Tehát előjön a múlt, és ezzel kiderül, hogy Emilia előző élete sincs belül lelkileg annyira nagyon lezárva. Meg aztán jönnek még mindenféle tipikusan maffiás dolgok, hiszen egy ilyen múlttól nem olyan könnyű megszabadulni. ("Az egyik történetszála kísértetiesen hasonlít a Mrs. Doubtfire-re" - írta a Telex, én meg a homlokomra csaptam, hogy jé, tényleg.)
A tizenhárom Oscar-jelölésnek egyik fő oka, hogy ráadásul mindez musical műfajba van ágyazva: az egyik jelölést épp a zenéje kapta, illetve két betétdala (amiből az egyik szerintem épp a legrosszabb volt). Szóval vannak benne élvezhető számok is, de összességében zeneileg nem egy nagy eresztés. Másik fontos jelölés Karla Sofía Gascón-é, aki az első transz nő, akit legjobb női főszereplőnek jelölnek. Meg persze mellékszereplőként Zoë Saldaňa is a listára került. A legjobb film és persze a (gyakorlatilag már most megnyert) legjobb nemzetközi film kategóriája mellett Jacques Audiard rendezőt is jelölték, aki még filmíróként a Belmondo-féle A profival kezdte, és bő negyven évvel később alighanem most ért föl pályája csúcsára.
Ilyen előzmények után elég nehéz elvárások nélkül nézni, de nem csak emiatt volt hiányérzetem. Az igazán érdekes a film első harmada, az alaphelyzet fölvázolása, és a marcona drogbáró megnyílása az ügyvédnő és a néző előtt. Persze ezután sem lesz teljesen érdektelen, de hogy az idei Oscar tarolója legyen, kicsit túlzásnak érzem. A transznemű főhős visszacsúszását előző (férfi) életébe már a 2018-ban győztes, chilei Egy fantasztikus nő már elég jól ábrázolta. Az meg totálisan érthetetlen, hogy miközben Emilia az alapítványával ország-világ előtt parádézik, a nemváltó műtétek és arcfelismerő szoftverek korában hogyan nem tűnik föl azonnal millió embernek, hogy ez ugyanaz az ember átműtve. Szóval kissé túlértékelt, és erősen "a kevesebb több lett volna" kategóriába tartozik. Egyébként Franciaországnak ez a második, teljes egészében nem francia nyelven készült nevezése: az előző, a valójában brazil Fekete Orfeusz 1960-ban (szintén) megnyerte az Oscart, szóval ebből a szempontból ez a mostani is mindenképpen jó választás volt. De azért kicsit mégis szomorú, hogy idén ebben a kategóriában francia film nélkül maradunk.
(Magyarországon február végétől látható mozikban, illetve azelőtt mindenféle premier előtti vetítéseken.)
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Lengyelország: Pod wulkanem [A vulkán alatt] - Ukrán család Tenerifén üdül, amikor is az utolsó napjukon otthon kitör a háború. Így nyilván nem mennek már haza, és a szolidáris szálloda jóvoltából ezt meg is tehetik. A mindennapjaiknak pedig valahogy próbálják kihasználni, pótcselekvésekkel értelmet adni az ottlétüknek, főleg a gyerekek számára. A kisfiúnak talán sikerül is, de a kamasz nagylány már pontosan érti, miről van szó. És persze a két felnőttet is erős kritikával figyeli, amint az otthoni valóság miatti, kimondatlan belső feszültség lassan fölzabálja a kapcsolatukat. Többnyire visszafogott alkotás, ahol egyrészt a csöndek vagy a felületes párbeszédek, másrészt az idilli pálmafás strandok mögött is ott vibrál az érezhető feszültség, ami a történet haladtával egyre jobban tör a felszínre. Kicsit hasonlít a tavalyi győztes brit-német Érdekvédelmi területre: egy család normálisnak tűnő élete, miközben szeretnének úgy csinálni, mintha nem vennének tudomást az odakint dübörgő háborúról. Minimum a legjobb tizenötbe simán belefért volna.
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [***]
Ecuador: Al otro lado de la niebla [A köd másik oldala] - Portréfilm Iván Vallejo hegymászóról, aki 1999-ben első ecuadoriként följutott a Mount Everestre. A bravúr huszadik évfordulóján egy dokufilmes haverjával elmennek együtt Nepálba, hogy ismét fölmenjenek a nagy hegyre (persze nyilván nem a csúcsáig), miközben Iván elmeséli az életét és gondolatait, amik általában "az élet szép és kemény egyszerre"-féle közhelyek szintjén mozognak. Igaz, olykor látunk szép tájakat, vagy ami még érdekesebb: helyi életképeket, vallási sajátosságokat (sztúpákat és bazinagy imamalmokat), folklorisztikus élményeket, például egy temetést is - de nagyrészt sajnos a sokat beszélő, de keveset mondó Ivánt kell néznünk és hallgatnunk.
Izgalom: [ ] Érzelem: [ ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
A bejegyzés folyamatosan bővül további filmekkel, várhatóan a görög, török, portugál, dán, bosnyák, svájci, japán, brazil és cseh nevezésekkel.
Az előző rész itt olvasható.
