A 2017-es év kétségkívül legnagyobb itthoni filmes eredménye: Magyarország megnyerte negyedik Oscarját: A légy, a Mephisto és a Saul fia után Deák Kristóf és Udvardy Anna műve: a Mindenki című alkotás kapta meg a díjat, ezúttal (idén először, de talán nem utoljára) a legjobb rövidfilmes kategóriában. Az alig fél órás film a rendszerváltás utáni években játszódik, egy budapesti általános iskolában, ahol a film főszereplője, a tízéves Zsófi az új lány. A kórusba is bekerül, ám ott Erika néni, a fiatal tanárnő megkéri: ne énekeljen, mivel kicsit hamiskás hangja veszélyezteti a közelgő kórusversenyen aratandó győzelmet, melynek díja egy svédországi út. Zsófi természetesen fél bárkinek elmondani, márcsak mert a tanárnő is ezt kérte tőle, de új legjobb barátnőjének, Lizának mégis bevallja. Liza pedig tudja: nem Zsófi az egyetlen, akit a tanárnő elhallgattatott, ezért magához veszi a kezdeményezést, és a kórust - fineszes módon - fellázítja Erika néni ellen.
A tanárnő eleve választhatna két másik út közül is: vagy a) csak a valóban tehetséges és jó hangú diákokat hagyja benn, a többieknek meg kerek perec megmondja, hogy nem elég jók. Ezzel pedig segíti, vagy legalábbis hagyja őket megtalálni azt a területet, ahol valóban kiteljesedhetnek. Vagy pedig b) a kórust sokkal inkább közösségként fogja fel, ami minden gyereknek megadja a közös elfoglaltság élményét, akkor is, ha ez a minőség rovására megy. A kevésbé jó hallású vagy hangú gyerekek hibáit pedig legfeljebb egyénileg megpróbálja korrigálni. Elvégre ez nagyon nagy részt zenei nevelés kérdése, amit elvileg a tanárnőnek is tudnia kell, hiszen ebből van diplomája. Ráadásul nem egy profi dalárda karnagya, hanem egy iskolai gyerekkórusé. Ezzel szemben ő már eleve beskatulyázza a diákokat, és úgy tesz, mintha valamilyen áthidalhatatlan különbség húzódna közöttük, amit valójában ő erősít fel és tesz valóban azzá. Ily módon a közös siker örömében is megakadályozza őket - sőt tőlük várja el a hálát, hogy kvázi érdemtelenül is a csapat részei lehetnek, miközben éppen ő veszi el tőlük az esélyt a valódi közreműködésre, és ajándékoz nekik borzalmas szégyenérzetet.
Hogy a nézőnek melyik út a szimpatikusabb, azt döntse el maga nyugodtan. Ám ha az oktatás és as iskola intézményének az eredeti funkcióját vesszük alapul, akkor eleve az iskola integráló szerepéből kell kiindulnunk. (Bár a nézőnek-olvasónak lehet erről is más véleménye.) Eleve kétszeresen is a legrosszabb stratégia az, ha egyeseket már gyerekkorban kirekesztenek az elit körből, a bennmaradókat meg versenylovakként trenírozzák, akiktől az egyetlen elfogadható eredmény a győzelem. Amit Erika néni tesz: a mindenkit összeeresztés és a közösségen belüli kasztrendszer kiépítése, az sem sokkal jobb. Ennek sincs semmi köze az integrációhoz. A tanárnő nem hogy dolgozna a különbözőségek csökkentésén, és mindenkit igyekezne a kórus hasznos tagjává nevelni (pedig hatalában állna, sőt éppen ez lenne a dolga), inkább az egész problémát érintetlenlenül hagyja és elfedi. Bár őt sem lehet feltétlen hibáztatni: ő is csak a Kádár-kor, különbségeket tagadó, éppen ezért róluk szándékosan tudomást sem vevő hozzáállásának a terméke.
Ezért is játszódik a film a rendszerváltás után: hirtelen kinyílt a világ, lehetett utazni nyugatra, de a gyakorlatok még ugyanazok maradtak, amiket a régi rendszerből örököltek meg: oktatásban, politikában egyaránt. Tudjuk jól: a múltban és a jövőben játszódó történetek valójában a jelenről szólnak. És valóban: itt élünk egy társadalomban, ami a nyugati javakat gond nélkül elfogadja, sőt követeli, de gondolkodásban nem hogy nem tud, de nem is akar integrálódni. Sőt: az elmaradottsághoz már-már tudatosan ragaszkodik. Ám naivitás azt gondolni, hogy egy ilyen rendszer - gondolígy sokáig működhet. A különbségek léteznek, és mindnyájan tudjuk, hogy ezeket nem lehet sokáig elfedni, még kevésbé elfogadni, és elfogadtatni azokkal, akik ebben a bot rossz végére kerülnek. Főleg mivel a kétpólusú rend másik oldalán is vannak olyanok, akik ezt a helyzetet nem hajlandóak elfogadni, és boldogan részt vesznek egy olyan forradalomban, ami ezt a torz helyzetet megszűnteti, és örökre véget vet az Erika nénik uralmának.
A történetnek persze még sokféle olvasata lehet: szólhat egy társadalomról, ahol a hatalmasok elhallgattatják a nekik nem tetsző hangokat, akik túl gyengék ahhoz, hogy ne engedelmeskedjenek. Aztán talán jön valaki, aki felforgatja az egész, hallgatólagosan elfogadott rendet. Akár ez az olvasat is lehet ismerős a jelen Magyarországáról. Minden további ötletet szívesen fogadok kommentben.
Mindenesetre a cselekmény önmagában kissé hiteltelen: a kilencvenes évek öntudatossági szinten teljességgel lehetetlen volt egy általános iskolai osztályközösség ilyen mértékű összezárása és győzelme. Tán még ma is lehetetlen lenne elképzelni, hogy egy ilyen akcióban minden tag teljesen benne lenne, és a tanár előtt is végig titokban maradna. A film angol címválasztása sem túl szerencsés: a tükörfordítású Everybody így is elég kifejező és frappáns lett volna, míg a Sing megegyezik egy szintén 2016-os, egész estés rajzfilm címével.
A filmet, bár Budán forgatták, a benne szereplő gyerekek a ferencvárosi Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola kórusából kerültek ki, és a dalokat is ők éneklik. (A fő produkciót jelentő bodzavirágosat is.) Természetesen örömmel játszottak benne, együtt izgultak a díjátadón, és a kerületi újság is hetekig büszkélkedett az elnyert Oscarral. Azonban mindez fölvet egy etikai kérdést is: mennyire lehet egy ilyen, konkrét politikai tartalommal rendelkező filmben gyerekeket szerepeltetni, ráadásul a már-már szájbarágós mondanivalót az ő szájukba adni? Persze ha ennek akadályt kéne jelentenie, akkor olyan remekművek sem készülhettek volna el, mint a Valahol Európában vagy A Pál utcai fiúk - hogy csak a magyarokat, és közülük is csak kettőt említsünk. (Utóbbi volt egyébként Magyarország első Oscar-jelölése legjobb idegennyelvű nagyjátékfilmként, a Tűz van, babám!-mal szoros versenyben, ám a díjat végül a hat és fél órás, szovjet Háború és béke-adaptáció vitt el előlük.)
A filmben szereplő diákok tehát most is remekül helytálltak, habár csak a két főszereplő kislánynak: Gáspárfalvi Dorkának és Hais Dorottyának, meg természetesen az Erika nénit alakító Szamosi Zsófiának van valóban színészi szerepe. De ezúton gratulálunk nekik, illetve a film készítőinek az Oscarért. Továbbá megköszönjükk nekik, hogy a Mindenkivel mindnyájunk hazájának szereztek újabb sikert. És ebben tényleg mindneki részt vett: valaki vilmet csinált, a maradék pár millió meg szolgáltatta hozzá az alapanyagot. Szóval valóban megtapsolhatjuk magunkat is, de meghajolni azért ne menjünk ki.
