A blog természetesen az elmúlt hónapokban sem aludt: a legjobb külföldi Oscaros bejegyzések folyamatosan bővültek. Ám az Egyesült Államokon kívüli világ filmgyártásának legnagyobb seregszemléje idén is menetrendszerűen elkezdődött: legelőször Svájc nevezte legjobbnak tartott művét a legjobb nem angol nyelvű film versenyére, majd másik kilencvenkét ország - közöttük hat: Laosz, Mozambik, Honduras, Szenegál, Haiti és Szíria - megejtették első Oscar-nevezésüket, Kenya és Paraguay pedig a másodikat.
Mivel idén futball-világbajnokságot is tartunk, ezért az országok neveit ezúttal nem a zászlók, hanem a hagyományos szerelésük színével fogom színezni. (A kettő között azért többnyire van összefüggés, szóval a legtöbb esetben nem lesz változás, de azért kipróbáljuk.)
Kambodzsa: First They Killed My Father [Először apámat ölték meg] - A vietnámi háború alatt az amerikai hadsereg olykor átbombázott a szomszédos Kambodzsába is, ám ez a fővárosban, Pnomh Penhben alig zavarta meg a hetvenes éveket. Az ötéves Loung is itt él katonatiszt apjával, anyjával és öt, idősebb testvérével, mígnem a vidéki elégedetlenségből kinőtt "vörös khmer" mozgalom elfoglalja az országot. Ekkortól a kislány kénytelen sorban átélni minden borzalmat: kitelepítést, nyomort, kényszermunkát, egyedüllétet, terrort, félelmet, a kambodzsai-vietnámi háborút, és azzal együtt a gyerekkatonaságot. Angelina Jolie ezúttal egy délkelet-ázsiai történelmi tragédiát forgatott, a maga kissé elnyújtott és cseppfolyós, amerikanizált stílusában. Viszont egyértelmű pozitívum a végig szubjektív nézőpont (márcsak mert az egész a valódi Loung Ung saját története alapján készült), és az emlékeket felidéző, gyermeki nézőpontba helyezkedő kamera.
Esélyek: Angelina Jolie ide vagy oda, ebben a kategóriában nem a hollywoodi mércék szerint mérnek. Ez ráadásul inkább egy remekül összerakott, bő kétórás tévéfilm, ami akár még a családi kategóriát is megüthetné, ha egyébként nem tocsogna a vérben (teljesen indokoltan). A direkt vizuális hatásokból is talán a kevesebb több lett volna, a főszereplő kislány így is remekül elviszi a hátán az egész filmet. Úgy látszik, Kambodzsának van még mit kibeszélnie a közelmúltjával kapcsolatban, akárcsak két évvel ezelőtti jelölésekor, ami azért elég sokat elárul. A Netflixnek hála hamar hozzáférhetővé vált, de azért várjuk meg a többi művet is.
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Lengyelország: Pokot [Zsákmányszámlálás] - A határmenti, hegyi kisváros vadásztársasága rejtélyes módon fogyatkozni kezd, az áldozatokkal pedig minden jel szerint az erdő állatai végeztek. A bohókás, állatvédő angoltanárnő egyre inkább gyanítja: nem véletlen balesetekről van szó, hanem a vadak így állnak bosszút gyilkosaikon. A rendőrség persze futóbolondnak tartja, de régi és új barátai segítségével mindenre fény derül. Sajnos a teljesen jó ötlethez hiteltelen helyzetek, kibontatlan szálak (pl. a szerelmi) és baltával faragott karakterek társulnak, a szóban elhangzott eseményeket illusztráló, borzasztóan idegesítő bejátszásokról nem is beszélve. Agnieszka Holland készített már pár mesterművet, de ez most valahogy nagyon nem sikerült. (Gyaníthatóan mások túl sokat nyúltak bele, vagy hasonló oka lehet, de ez most tényleg nagyon gázul sikerült.)
Esélyek: Talán valamelyik német körzeti tévé késő esti műsorsávjába beférne, de semmi több.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Svédország: A négyzet (The Square) - A négyzet egy kortárs művészeti alkotás a stockholmi királyi palotából alakított múzeum előtt. A hivatalos tájékoztatás szerint a kölcsönös odafigyelés, az egyenlő jogok és kötelességek zónája - valójában pedig a mi békésen elrendezett életünk szimbóluma, amin belül teljesen jól elvagyunk a saját magasztos eszméinkkel, de kilépni belőle már nem merünk. A múzeum egyik vezetője, aki maga is képzőművész, az életét szintén a saját négyzetében éli, de mobiltelefonja elvesztése hirtelen kirángatja addigi komfortzónájából. Tökéletes látlelet napjaink modern emberéről, a maga gátlásaival, sztereotípiáival, pótcselekvéseivel és félelmeivel. A tízes évek második felének filmje ezennel elkészült.
Esélyek: Ruben Östlund a Lavinával már jelölt lett egyszer, most pedig a Cannes-i arany pálma után az újabb alkalom sem lenne meglepetés. Igaz, erre kicsit talán jobban rá kell hangolódni, de akinek sikerül, azt biztosan megmozgatja belülről. Még arra sem lett volna szükség, hogy Elizabeth Moss-t berakják húzónévnek, neki koránt sincs annyi szerepe, mint azt a trailer vagy a plakát alapján gondolhatnánk. Egyébként minden szerteágazósága ellenére koherens alkotás, aminek a megértéséhez viszont tényleg kell a megfelelő szem és értelem.
Izgalom: [** ] Érzelem: [* ] Humor: [***] Mondanivaló: [***]
Magyarország: Testről és lélekről - Két ember azt álmodja visszatérőleg, hogy szerelmes szarvaspárként futkároznak a téli erdőben, és ivás közben összeér az orruk. Ezt sokáig nem is tudják egymásról, amíg egy munkahelyi pszichológiai vizsgálatnak köszönhetően ki nem derül, hogy ők valójában ugyanabban a húsüzemben dolgoznak. A negyvenes, morózus, kiábrándult személyzetis, és a jóval fiatalabb, komoly szociális deficittel küzdő állatorvosnő nem is igazán kedvelik egymást, a közös álom miatt viszont a való életben is meg kell találniuk az egymáshoz vezető utat. A férfit alakító Morcsányi Géza amatőrként kapott főszerepet, a lányt játszó Borbély Alexandra viszont a Katona oszlopos tagja. Feltűnik továbbá Tenki Réka, Schneider Zoltán, valamint a vágóhíd bikája: Nagy Ervin is.
Esélyek: Enyedi Ildikó kétségkívül egyedi témát dolgozott fel. A film a berlini Arany Medve megnyerése után az Oscaron is minimum esélyes a jelöltségre, ám ami európai szemmel jól érthető volt, nem biztos, hogy amerikaival is az lesz. Magyar szemmel meg talán akkor működött volna még ennél is jobban, a cselekmény és a karakterek egyaránt, ha Budapest helyett egy vidéki városba helyezik - bár ez utóbbi odaát aligha lesz szempont.
Izgalom: [ ] Érzelem: [***] Humor: [* ] Mondanivaló: [** ]
Japán: 湯を沸かすほどの熱い愛 [Juvovakaszu hodo no acui ai - Vizet forraló szeretet] - A kamasz lányát egyedül nevelő Futaba eleve a filmes anyukák mintapéldánya: mindig laza, mosolygós, minden helyzetben megvigasztal és bátorít. Amikor pedig megtudja, hogy a rák végső stádiumában jár, és már csak hetei vannak hátra, akkor sem esik össze lelkileg - inkább visszahozza elcsámborgott férjét, befogadja annak balkézről született kislányát, újranyitja a közeli bezárt közfürdőt, és még sok más jót tesz, hogy utoljára mindent elrendezzen maga körül. Összességében pedig megtanítja a környezetét (és a nézőket) a nagy alapigazságokra: maxoljuk ki az életet, ameddig lehet, valósítsuk meg álmainkat, bátran nézzünk szembe a mindennapi akadályokkal, legyünk mindig őszinték, tegyünk minden napot ünneppé, a titkainkat pedig ne vigyük magunkkal a sírba. Könnyednél komolyabb, komolynál könnyedebb családi mozi, lényegében egy egyrészes, kétórás sitcom. Némely mozzanata kissé hiteltelenre sikerült, de ez nyugodtan a japánfilmes gyermekded hangvétel számlájára is írható.
Esélyek: Japán tavaly is a halál témájával nevezett, és utolsó (egyben egyetlen, több jelölt közül elnyert) Oscarját is ebben kapta, 2008-ban. Az idei nevezés azonban ahhoz még mindig túl limonádéra sikerült, hogy a díjesőben komolyan lehessen venni.
Izgalom: [ ] Érzelem: [***] Humor: [** ] Mondanivaló: [** ]
Románia: Fixeur - A fixer (vagy franciásan fixeur) az a médiamunkás, aki az ő hazájába érkező, külföldi sajtósoknak vagy tévéseknek szervezi meg a riportjait. Ez a feladat ezúttal a bukaresti újságíró Radura hárul, akinek egy francia stáb számára kell előkerítenie az emberkereskedelem egyik áldozatát: egy tizennégy éves lányt, akit korábban elraboltak, majd Párizsban prostitúcióra kényszerítettek. Ám hogy ez létrejöjjön, addig Radunak elég sok fizikai, etikai és erkölcsi akadályon kell átvergődnie, és szembesülnie a szakmája, valamint saját maga prostituáló szerepével is. (Magyar nézőknek meglepetés: pár mondat, amit más egészen biztos nem fog megérteni.)
Esélyek: A román filmnek már régóta kijár legalább egy jelöltség, és bár az újhullám felfutásán már rég túl vagyunk, most sikerült ismét valami ütőset és mindenkihez szólót letennie. A Radut alakító Tudor Istodor - aki nem mellesleg Maia Morgenstern fia, de emellett is Románia egyik vezető fiatal színésze - meggyőzően hozza az eleinte nem túl szimpatikus főszerepet. Kiválóan sikerült alkotás, remélhetőleg a Filmakadémiának sem marad majd észrevétlen. (Az itt felsoroltakból egyértelműen ez a legjobb.)
Izgalom: [** ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [***]
Ausztria: Happy End - A tizenhárom éves Eve saját anyja megmérgezése után apja hipergazdag családjához kerül. Ahogy az lenni szokott, a rangos család minden tagja rejteget titkokat, például hogy egyikük sem teljesen normális. Nyilván nem ez az első és az utolsó film, ami a jómód mögé rejtett titkokat tárja fel, de itt a gyilkos kislány jelenléte az első pillanattól megadja a feszültséget és felülírja a sablonokat. Michael Haneke legutóbbi filmjéből, a 2012-ben győztes, szintén francia nyelvű Amour-ból magával hozta Isabelle Huppert-et és Jean-Louis Trintignan-t, rajtuk kívül pedig Mathieu Kassovitz és Toby Jones is beköszön.
Esélyek: Bár a filmet a menekültválsággal harangozzák be, ez a téma csak egyszer vagy kétszer fordul elő, és ott is teljesen elkerülhetően - szóval Michael Hanekének a modorosságot itt sem sikerült visszafognia. Még szerencse, hogy Isabelle Huppert szerepeltetését viszont de. Az Amour egyébként nem csak a szereplők kiválasztásában köszön vissza, sőt annál még valamivel jobban is sikerült, de az új műnek a régitől nem sikerült annyira, hogy ugyanazt kétszer is díjazzák.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Dél-Korea: 택시운전사 [Tegszi-undzsonsza - Taxisofőr, de egy másik] - Igaz történet 1980-ből, amikor az egykorvolt katonai diktatúra ellen fellázadt a lakosság. A felkelés központjába, Gwangdzsu városába csak egyetlen külföldi riporternek sikerült bejutnia: a nyugatnémet Jürgen Hinzpeter-nek (Thomas Kretschmann), akit egy egyszerű taxisofőr (Szon Kan-ho) csempészett be. A sofőr egyébként teljesen véletlenül került bele a történetbe, de ha már így alakult, a feladatát ő is tökéletesen megoldotta. A filmben együtt kerülnek előbb izgalmas, majd véres helyzetekbe, és ahogy a riporter leforgatja a később világhírűvé vált anyagot, addig a sofőr is keserűen szembesül azzal, hogy milyen országban is kell élnie. A drámai él ellenére meglepően könnyed és családias alkotás, amit a készítők fantáziája is jócskán kiszínezett és feldúsított. Ám így is méltó emléket állít a majd' négy évtizeddel ezelőtti harcok és sortüzek áldozatainak, valamint a sokáig névtelennek gondolt (aztán halála után megismert), hétköznapi hősnek, aki aznap reggel még nem is gondolta, hogy történelmet fog írni. (Ha valakit érdekel, itt egy kép a valódi szereplőkről, itt pedig egy részlet Jürgen Hinzpeter eredeti felvételeiből.)
Izgalom: [***] Érzelem: [* ] Humor: [** ] Mondanivaló: [* ]
Finnország: Tom of Finland [Finnországi Tamás] - Ha máshonnan nem, a Kék Osztriga Bárból mindenkinek ismerős a kigyúrt, bajszos, bőrszerkós, meleg pasi karaktere. A prototípust egy finn grafikus, Touko Laaksonen találta ki a hatvanas években, aki maga is a helsinki illegális LMBT-szcéna oszlopos tagja volt. Ám homoerotikus rajzait lehetetlenség lett volna odahaza terjeszteni, ezért inkább az Egyesült Államokba küldte egy lapkiadónak, a címben szereplő álnéven. Nem is tudott róla, hogy a tengerentúlon erre kész meleg szubkultúra alakult ki, amíg a hetvenes években meg nem hívták Kaliforniába. Az ő életét meséli el a film, miközben bemutatja a hadseregben jelen lévő homoszexualitást a második világháború alatt, illetve utána a rejtőzés és üldöztetés éveit - majd a hetvenes-nyolcvanas évek Amerikáját, az északkelet-európai szemmel érthetetlen szabadságával és AIDS-veszéléyével.
Esélyek: A filmes sajtó egyértelműen az új Kaurismäki-művet várta, ehhez képest ez némileg meglepő választás volt. De korántsem véletlen, hiszen ez a film állandó vendége az összes LGBTQ-filmfesztiválnak (Budapesten is vetítették), és minőségileg is teljesen megfelelő. Finn filmet ezidáig csak egyszer jelöltek a kategóriában Oscarra, ám nem lenne meglepő, ha ez az alkotás legalább a decemberi előzetes kilencbe bekerülne.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Olaszország: Ciambra* (A Ciambra) - A tizennégy éves roma fiú, Pio kiterjedt családjával él valahol Kalábria mélyén, a Ciambra nevű nyomortelepen. Amikor egy razzia során apját áram-, bátyját pedig autólopásért letartóztatjáke, a családdal meg kifizettetik a tetemes adósságot, Pio rájön: neki kell rangidős családfenntartóvá előlépnie. A pénzszerzésnek pedig az ott létező egyetlen módot választja, amit otthonról is örökölt, így ő is egyre mélyebbre süllyed a bűnözés mocsarába. De legalább a helyi afrikai bevándorlókkal sikerül barátságot kötnie.
Esélyek: Egy újabb film, ami bemutatja, hogy az önmagát folyamatosan újratermelő deprivációban a bűnözés az egyetlen megélhetési forrás, aminek a spiráljából lényegében lehetetlen kitörni. (Segélyről vagy szociális juttatásokról a filmben nincs szó.) Valóban mutat megrázó képeket a nyomorról (ami nem sokkal különb, mint minálunk), de aki itt Káeurópában él, és látott már cigánytelepet közelről, vagy csak legalább pár filmet a témában (pl. Kusturicától a Cigányok idejét, vagy a magyarok dokufilmes szcénából Sára Sándor Cigányokját vagy Schiffer Pál Fekete vonatát), annak ez semmi újdonságot nem ad. Pont olyan szociodráma, amilyenek mifelénk már ötven éve futószalagon készülnek, és amiben Olaszország is élen járt a hatvanas években. Szóval pozitív, hogy az olasz film újra rátalált erre a műfajra, meg a főszereplő, amatőr kissrác felemás jellemfejlődése is figyelemreméltó, de ahogy a futball vébén, úgy az Oscar-versenyben sem fog Olaszország jövőre labdába rúgni.
*Az eredetivel majdnem megegyező címet a budapesti Puskin moziban futó Olasz Filmhéten adták neki.
Izgalom: [** ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Kína: Wolf Warrior 2 - A Kínai Néphadsereg egykori szuperkatonája valahol Afrikában éli a visszavonult akcióhősök mindennapjait, ahol az esti piálóversenyek jelentik a legnagyobb izgalmat. (Hogy hogyan került pont oda, arról valószínűleg a Wolf Warrior 1 adhatna bővebb fölvilágosítást.) Ám sajnos a békés életnek vége szakad, egyrészt a helyi lázadók vérengzései, másrészt a kitört csúnyabetegség-járvány miatt. A magányos akcióhősből pedig előtör a segítőkészség, így elhatározza: egymaga legyőzi a gonoszokat és megtalálja a járvány ellenszerét. Ebben pedig sokan sietnek segítségére, többek között egy dekoratív, félvér ápolónő, egy aranyos csokikislány, és egy gyár teljes személyzete, helyi munkaerővel és bátor kínai biztonságiakkal. Mindeközben persze a főhős a fő célt sem téveszti szem elől: hogy felkutassa az - alighanem szintén az első részben elvesztett - szerelmének a gyilkosát.
Teljesen jól összerakott, tisztességes akciófilm, sok vérrel és CGI-vel, plusz a mögöttes mondanivaló is adott: a mészárlások mögött valójában álló európaiak csak rombolnak és rabolnak, az USA és az ENSZ elfordítja a fejét, így egyedül a népi Kína az, ami békét és fejlődést hoz a Föld népeinek. (A film földrajzi pontossága is kábé eddig terjed: az például végig nem derül ki, melyik országban is járunk, csak hogy Afrika.)
Esélyek: A nyugati akciófilmes minőségnek - ideértve a szokásos kliséket, logikai bukfenceket és "peeersze"- reakciókat is - teljesen megfelel, csak itt Amerika helyett Kína a hős. Kérdés, hogy mindezt ebben a kategóriában mennyire díjazzák, de valószínűleg nem nagyon - mint ahogy azt sem, ha egy franchise-nak mindjárt a második részét küldik a versenyre. Ráadásul angol szövegből is elég sok van benne, szóval örülhet, ha nem fogják emiatt kizárni. Mindenesetre a műfajnak tényleg odaba52 rendesen, és ha lehet hinni az utolsó jelenetnek, akkor a harmadik rész is hamarosan várható.
Izgalom: [***] Érzelem: [** ] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
A blogger persze ilyenkor szívja a fogát, hogy amikor a mozikan adták a bolgár Az órát, illetve a Titanic filmfesztiválon a fülöp-szigeteki Végzetes lövést, a szingapúri Pop Aye-t, valamint a másik Isabelle Huppert-eset: a luxemburgi Gátat, akkor ezeket sikeresen kihagyta. Amint tudja, pótolja.
