Tűnj el! (Get out) - Afró srác a fehér barátnője szüleihez megy vidékre, a nagy bemutatásra. A lány biztosítja, hogy a bőrszínbeli különbség nem fog gondot okozni, de odaérve a pszichiáter anyuka (Kathleen Keener) és agysebész apuka kezdenek egyre kevésbé őszintének tűnni, és ez már lassan túlmutat a faji tolerancia kérdésén. Aztán betoppan a szomszédság is egy igen bizarr kerti partira, szóval egyre több furcsaság szól amellett, hogy főszereplőnek minél előbb le kéne lécelnie, ahogy ezt a cím is sugallja. De ő csakazértis utánajár, miről is van itt nagyban szó. Romantikus filmként indul, ami később izgalmas thrillerbe, majd horrorba csap át, de ennél többet elárulni már spoiler lenne. A metaforák mögé nézve viszont megkapjuk az álságos píszí szétcincálását - aki meg erre nem annyira fogékony, az is kap egy kis esti borzongást, ami még az ordító bakikkal együtt is egész jól elműködik. A legjobb eredeti forgatókönyvért járó Oscart mindenesetre megkapta. (Alabama)
Izgalom: [***] Érzelem: [** ] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Dunkirk - A 2018-as Oscar-verseny talán legjobban előre beharangozott darabja ez a bő két órás, háborús opus volt, ami az 1940-es, Dunkerque-i akciónak állít emléket. Konkrétan: amikor a náci Németország lerohanta Franciaországot, a brit hadsereg beszállt utóbbi oldalán, ám csakhamar bekerítve találták magukat a normandiai partoknál. A La Manche-csatorna túlpartjára való átjutás reménytelennek látszott, ám a civil hajótulajdonosok segítsége (illetve Hitler abbéli reménye, hogy az angolok majd átállnak hozzá) végül sikerrel megmentett négyszázezer embert a biztos hősi haláltól. Christopher Nolan ezt a történetet három szemszögből mutatta be: egy fiatal közlegényéből, aki nem hajlandó türelmesen várni; egy pilótáéból (Tom Hardy), aki harmadmagával száll szembe a komplett német légierővel; illetve egy dél-angol polgáréból (a kémes hidas Mark Rylance), aki saját vitorlásán átkel a háborús vizekre, hogy segítsen az ott rekedt katonáknak. Persze ez csak a három fő vonulat, egyébként elég szerteágazó és mozgalmas (emiatt néhol picit hiteltelenre is sikerült) két és fél órát sikerült összehozni, ahol kisebb-nagyobb szerepekben Cillian Murphy és Kenneth Branagh is feltűnik. A kevesebb talán kicsit több lett volna, de tény, hogy a Ryan közlegény megmentése óta nem volt film, ami ilyen hatásosan mutatja be a háború borzalmait, a vértől és sártól kezdve az állandó félelemig és bizalmatlanságig.
Izgalom: [***] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [ ]
A víz érintése (The Shape of Water) - A hidegháború közepén egy amerikai kutatólaborba különös, kétéltű, emberszabású lényt hoznak, egyenesen a dél-amerikai őserdőből. Az intézmény szadista vezetője (Michael Shannon) elég kegyetlenül bánik vele, ám olykor Elisa, a néma takarítónő (Sally Hawkins) is belopózik hozzá. Vele olyannyira jól megértik egymást szavak nélkül is, hogy lassan szerelem szövődik közöttük, és a nő úgy dönt: kiszabadítja új halember-szerelmét a kísérleti fogságból. Ebben kolléganője, Zelda (Octavia Spencer), valamint egy szovjet kém is segít neki. A film teljesen érthetően utal végig az idegenellenesség kérdésére, a jelenleg újjáéledő, fehérkeresztényi felsőbbrendűségi komplexust pedig elküldi az ötvenes évekbe. A múltbeli idősík lehetőséget ad a kor filmes sablonjainak az előhívására, így válik egyre inkább meseszerűvé az egész, míg végül teljesen elrugaszkodik minden valóságostól. Így ahelyett, hogy a kezdeti mondanivaló kibontakozna, éppen hogy elhomályosodik és válik súlytalanná. Guillermo del Toro próbált valami nagyot összehozni, de A faun labirintusát meg sem sikerült közelítenie. Elisa jellemfejlődése a kezdeti félénk kislánytól az öntudatos hősszerelmesig jól megfigyelhető, de összességében a legjobb film Oscarja nem teljesen érthető. (És a halszexből is elég kevés látszik.) (Maryland)
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Három óriásplakát Ebbing határában (Three Billboards Outside Ebbing, Missouri) – A címben szereplő három óriásplakátot egy középkorú asszony (Frances McDormand) helyeztette ki, és a település seriffjét (Woody Harrelson) kéri rajta számon: hogy lehet, hogy az egy éve megerőszakolt és megölt, tinédzser lánya ügyében még mindig nincs semmi eredmény. Ezzel pedig magára haragítja a városka lakóit, akik nem csak a seriffet tisztelik, de azt sem akarják, hogy a békés, unalmas élet tócsájába bárki követ dobjon. Innentől következhetne a Hős Anya küzdelme a Gaz Hatalommal, de a film ennél sokkal többet ad. Drámai harc helyett emberi sorsokat, és az örök tanulságot, miszerint semmi nem fekete vagy fehér, senki nem jó vagy gonosz – ehelyett mindenkinek megvan a maga keresztje, és mindenki túltolja kissé a cipelését. De ha megpróbáljuk egymást megérteni, akkor mindenki képes a jellemfejlődésre. (Még a tapló seriffhelyettes is, akinek a megformálásáért Chris Rockwell az Arany Glóbusz mellé az Oscart is megkapta. Frances McDormand meg a női főszereplői szobrot, mindketten abszolút megérdemelten.) Tán a legjobb film Oscarját is leginkább ez érdemelte volna meg. (Missouri)
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [* ] Mondanivaló: [** ]
A legsötétebb óra (Darkest Hour) - Winston Churchill már életében is a világtörténelem egyik legtöbbet megfilmesített alakja volt, akár mellék-, akár főszereplőként. Így lényegében teljesen fölösleges volt plusz egy portréfilmet készíteni, még ha a jelenleg divatos, egy-egy esemény tükrében bemutatós alkotásokból ő még elvileg kimaradt. (Gyakorlatilag meg tavaly is készült már egy egész estés, Brian Cox-szal és a partraszállással.) Ezúttal a maszkot az egykor valóban újszerűen karakteres, mára már inkább csak rutinból játszó Gary Oldmanre tuszkolták rá, felesége szerepét pedig a modorkirálynő Kristin Scott Thomas kapta. Adalékként megjelenik a fiatalon a népvezetői irodába, majd bunkerbe került titkárnő alakja is, hogy le ne maradjon A bukástól, ám sajnos egy mesterkélt, életszerűtlen Churchill alakja töredékannyira sem izgalmas, mint egy közismerten őrült Hitleré. A háttérsztori, vagyis a háborúba lépés vagy kimaradás dilemmája, és a politikai harc az izolacionista belső ellenzékkel érdekes háttértéma lenne, de a film sajnálatos módon ezeket csak súrolja, a pólusokat pedig készen tálalja. Nem csoda, hogy a legtöbb kritika is csak Gary Oldman Oscar-díjas alakítását emeli ki, de én ezt sem tenném igazán jó szívvel.
Izgalom: [** ] Érzelem: [** ] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Szólíts a neveden (Call Me by Your Name) - Ókor-kutató apuka feleségével és tinédzser fiával Észak-Olaszországban nyaral, valamikor a nyolcvanas évek elején. Itt fogadja vendégül aktív pihenésre fiatal kutatótársát, aki a fiúval egyre jobb barátságba kerül, majd rájönnek, hogy érzelmileg sem közömbösek egymás iránt. Felületes nézéssel egy szerelmi történet viszonylag nagy korkülönbséggel, ami egy heteró pár esetében még ennyire se lenne érdekes. De ami itt a lényeg, az az antik korok mindent átszövő szelleme, azon belül is az ógörög világból ismert, mester-tanítványi viszonyból kinövő, magas szellemi és mély érzelmi alapokon nyugvó férfiszerelem. Ez természetesen egyiküket sem gátolja abban, hogy a környék lánypopulációját is sikerrel becserkésszék, de az mégsem ugyanaz. Az ókorban sajnos még nem létezett filmművészet, de ez az alkotás igyekszik pótlólagosan kitölteni ezt az űrt, és minél több formában megjeleníteni az egyszerre gyengédségtől és maszkulinitástól duzzadó férfitestet. Lassú, néhol vontatottnak tűnik, de aki képes ráhangolódni (elsősorban agyilag), az gazdagodik egy kiváló élménnyel. Színészileg nincsenek benne húzónevek (ha csak Kalapács Józsi távoli névrokonát, az eddig limonádékban ellötyögő Armie Hammert nem vesszük annak), de a srácot alakító Timothée Chalamet előtt még nagy jövő állhat, legalábbis ebben az évben a Lady Bird-ben is feltűnt, és már első Oscar-jelölésén is túl van..
Izgalom: [** ] Érzelem: [** ] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Lady Bird - Mi sem jelzi jobban a rohamosabb öregedésünket, hogy most már lassan a nullás évek is retrónak számítanak, és már 2002-ről is lehet nosztalgiafilmet csinálni? Ez a kis aranyos történet például pont ekkor játszódik, egy lányról, akinek elege van a kaliforniai szánsájn-lötyögésből és a vallásos iskolájából, ehelyett szeretne zenés-táncos-színész-előadóművész lenni és a keleti partra jutni. A mű az ő történetét meséli el, lázadásait, szerelmeit, kitörési kísérleteit, valamint anyjával folytatott elfogadási harcát. A független filmekkel kezdett, de már Hollywoodba is beágyazódott Greta Gerwig önéletrajzi ihletésű, különösebb megrázkódtatás nélküli felnövés-története, amit lényegében végig Saoirse Ronan visz a hátán. Nem valami korszakalkotó, de egészen kellemesen nézhető.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [** ] Mondanivaló: [* ]
Fantomszál (Phantom Thread) - Az ötvenes évek Londonjában él egy szabó (Daniel Day-Lewis), akinek kuncsaftja az egész helyi előkelő réteg, de Európa más országából is járnak hozzá mindenféle királyi fenségek. (Ezért is a valamilyen szabászati szakszót rejtő cím.) Szóval ismert figura a felső pár százban, de ő megalkuvás nélkül csak a munkájának él, különc életét pedig egyedül munkatársaként és mindeneseként működő nővérével osztja meg. Egyik útja során fölfedezi Almát, a baltaarcú pincérnőt (Vicki Krieps), és hazaviszi állandó modelljének. A nő viszont szerelmet akar, és kiugrasztani a férfiből A Férfit - ez a terv pedig nyilván nem maradhat konfliktusok nélkül. Felszínen egy elhivatott, csodálatos mester portréja, aki nem csak otthonosan forog a csiliviliben, hanem ő maga is teremti meg azt - a mélyben pedig az emberi vágyak és játszmák, és persze a megállíthatatlan öregedés kérdései.
Daniel Day-Lewis előre bejelentette, hogy ez lesz az utolsó filmszerepe, de ő már nem is nagyon tud hibázni, ezt is kisujjból kirázta, az Oscart is sokkal inkább ő érdemelte volna meg. A nagy fölfedezett a luxemburgi Vicki Krieps, akit már láthattunk ebben-abban, főleg német és francia filmekben, idén pedig a hazai Gutlandban, tehát valószínűleg rá is jó lesz majd figyelni a jövőben.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Floridai álom (The Florida Project) - Társadalmi keresztmetszet arról az underclass rétegről, akik olcsó motelszobákban laknak állandó jelleggel, és abból élnek túl, amiből tudnak. A (kvázi) főszereplő (Willem Dafoe - akit ezért legjobb férfi mellékszerepre jelöltek) pont egy ilyen motelnek a házmestere, és próbálja a békés együttélést fenntartani, még ha ez nem is mindig könnyű. Ezt a kemény világot pedig leginkább a motelben élő gyerekek szemszögéből nézhetjük végig - egyrészt ez teszi egészet egyszerre könnyeddé és tragikussá., másrészt a környezet bántóan rikító, de gyerekszemmel nézve varázslatos színvilága. Egyébként egy keserű szociodráma, amit a gyerekszereplők némiképp oldanak, de - hiába Willem Dafoe elnyert Oscarja - a film igazi felfedezettje Bria Vinaite, a mérhetetlenül türhő, de a gyerekéért mindenre képes prostituált megformálásával. (Florida)
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Én, Tonya (I, Tonya) - Íme a film, ami ismét reflektorfénybe állítja Tonya Harding, a félresiklott műkorcsolyázónő történetét. Lehetett volna akár amerikai sikertörténet is, mivel legalulról, a nyugati, redneck "white trash" rétegből feltörve vált világklasszis sportolóvá. Ám mégis inkább azzal kapott kétes hírnevet, hogy (némileg joggal) gyanúsították vetélytársnője: Nancy Kerrigan lábának eltöretésével. Akármi is volt az igazság, a film szerint ez a férjének, de még inkább az ő idióta haverjának az ötlete volt - ezzel pedig állást foglal, ami egyrészt erkölcsileg aggályos, másrészt nem helyez elég hangsúlyt a többi verzió bemutatására. Egyébként viszont egy maga módján szórakoztató, jól felépített, pörgős film, ami két ember kiváló alakítására: a Tonyát játszó, eddig leginkább a Suicide Squad-ból ismert (már aki néz szuperhősös filmeket) Margot Robbie-éra, valamint az ő életét megkeserítő anyját alakító - és azért Oscart nyerő - Allison Janney-éra épül. Megérdemelte volna a jelöltséget a legjobb filmek között is. (Oregon)
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [** ] Mondanivaló: [* ]
Loving Vincent - Különleges technikával és látványvilággal elkészített animációs film, ami Vincent van Gogh életének utolsó néhány napját hivatott rekonstruálni. Valamiféle nyomozással próbál utánajárni néhány rejtélyes kérdésnek, például hogy tényleg saját magát lőtte-e hasba, öngyilkossági szándékkal, vagy tán más húzta meg a ravaszt? Maga a cselekmény elég béna, nem is érdemes róla ennél írni, hiszen nem az a lényeg. Hanem a technika, amivel a legendás festő műveit, tájait és lefestett alakjait elevenítik meg, olykor egy-egy színész (többek között Saoirse Ronan) szereplésével. Ugyanis a filmet előbb élőszereplőkkel leforgatták, és utána festettek meg minden kockát a festőmester stílusában. Így elevenedik meg az éjszakai presszó, a csillagos éj, az Arles-i postamester és fia, a zongorázó lány, vagy a búzavirágos fiú. A mű lengyel-brit koprodukcióban készült éveken keresztül, a műfajt saját védjegyének tudó Welchman-Kobela házaspár vezetésével. Jelölték legjobb egész estés animációnak, de nem nyerte meg.
Izgalom: [* ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [ ]
