Idén október elsején ismét lezárult az alkotások nevezése a jövő évi idegen (=nem angol) nyelvű filmek Oscar-kategóriájára. Összesen 87 film érkezett, ami nem kevés, de a tavalyi 92-höz képest némi visszaesés, főleg az elmúlt évek emelkedő tendenciája tekintetében. Igaz, a sajtó (és a Wiki) szerint valójában 89 ország nevezett, de Kirgizisztán és Kuba indulását valami miatt nem fogadta el az Amerikai Filmakadémia (AMPAS). De ott van például a kazah Ayka című alkotás (ami a címével ellentétben NEM a dunántúli iparvárosban játszódik), amiről szintén arról szóltak a hírek, hogy nem fog megfelelni, de aztán mégis. Két ország: Malawi és Niger nevez története során először filmet, de a másodszor induló Jemen is kellemes meglepetés. A nagy visszatérő pedig egyértelműen Fehéroroszország, ami huszonhárom év után jelentkezik újra Oscar-nevezéssel. Szóval a létszámban szűkebb kínálat ne tévesszen meg senkit, a felhozatal minősége alighanem meg fogja ugorni a szükséges szintet.
Svájc: Eldorádó (Eldorado) - A cím egyet jelent a mesebeli, örökös jólétben lubickoló aranyvárossal, illetve utalás az aranyszínű lepedőre, amibe a tengerből kimentett, és szintén jólétet, vagy legalábbis békés és emberhez méltó életet kereső menekülteket tekerik. Markus Imhof rendező immár a hetvenen túl úgy döntött: róluk forgat dokumentumfilmet, mindezt egykori pót-nővére emlékének ajánlva, aki a második világháború alatt szintén menekültként került Olaszországból Svájcba. A párhuzam a két történelmi kor között tehát adott: az egyikről Markus Imhof már elkészítette A csónak megtelt (Das Boot ist voll) című művet, ami Svájc második világháborús, elutasító menekültpolitikáját kritizálta, és szintén ebben a kategóriában lett jelölt anno, éppen a Mephistoval szemben. Ezúttal a mostani európai menekültpolitikát bírálja hasonló szemszögből, és nem csupán a tengerből kimenekítés képeivel (amit két éve az olasz Tűz a tengeren már bemutatott), hanem a kimentettek életét tovább követve interjúkat készített mind az ő, mind az olasz és svájci hatóságok képviselőivel. Így láthatjuk már a menekültek sokszor szintén elborzasztó európai sorsát, illetve a be (nem) fogadó országok önáltató és önellentmondó rendszereit.
Esélyek: Bár a témáról láthatóan még 2018-ban sem lehet eleget beszélni, a menekültválság témája ma már lerágott csontként hat. A rendező a saját személyes élményeit kicsit sután, nem mindig odaillően belepasszírozta bele a fő témába, így a két kor közötti párhuzam sem tudott teljesen jól összeállni. Dokumentumfilm ebben a kategóriában még egyébként sem jutott a jelöltségig (legfeljebb a 2013-as kambodzsai A hiányzó kép, de az is inkább animáció volt). Svájc az elmúlt években rendre emberi jogi témájú alkotásokkal nevezett, nem is sikertelenül, de ez most filmileg nem állt össze olyan jól.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Egyesült Királyság: Nem vagyok boszorkány (I Am Not a Witch) - Zambiai kislányt kikiáltják boszorkánynak és bezárják egy táborba, majd egy szélhámos politikus a "varázsképességét" saját céljaira használja fel. A film megnyerte a 2018-as Titanic fesztivál fődíját, így akkor már kiveséztem, sőt az Oscar-nevezését is megjósoltam. Lássuk, mi lesz belőle.
Esélyek: A sikeres forgalmazás és a viszonylagos ismertség nyilván jót tesz az esélyeinek, a főszereplő kislányról nem is beszélve.
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Spanyolország: Campeones [Bajnokok] - A menő kosáredzőt közúti vétségért társadalmi munkára ítélik: egy szellemi fogyatékkal élőkből álló csapattal kell dolgoznia három hónapig. A sztori innentől adott: az edző eleinte azt se tudja, hogyan fogjon neki, plusz az előítéleteivel is meg kell küzdenie - ám a rendelkezésre álló idő alatt sikerül összeraknia egy sikeres csapatot, miközben az ő jelleme és elfogadási készsége is nagyságrendeket fejlődik. Kis vicces, laza, családi film, ami rekordbevételt termelt a spanyol mozikban - alighanem ez az oka, hogy Spanyolország, némi meglepetésre, nem a Cruz-Bardem páros legújabb filmjét nevezte, amit ráadásul az Iránnak már két Oscart nyerő Asghar Farhadi rendezett. Ennek viszont győzelemre vagy jelöltségre tehát nem sok esélye van, de a bő két óra végére legalább mindnyájan szebbek és jobbak leszünk.
Esélyek: Mint említettem fentebb: nem sok. De valószínűleg idén ez nem is volt cél, és ez valahol szimpatikus, ráadásul a mű (egyik) mondanivalójával is tökéletesen összhangban áll.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [** ] Mondanivaló: [***]
Luxemburg: Gutland [A cím Luxemburg egy tájegysége, ahol alighanem a film játszódik, és ami beszédesen "jó földet" vagy "javak földjét" jelenti.] - Titokzatos idegen érkezik egy helyi faluba (A hullámban és a Viktoriában is látott Frederick Lau), aki csak németül beszél, és mezőgazdasági idénymunkát keres. Mivel jól dolgozik, gyorsan beilleszkedik, még barátnőt is talál (a Fantomszálban megismert Vicky Krieps) - ám ahogy mélyebbre merül a közösség életében, egyre nyugtalanabban érzi magát. Ehhez javarészt egy köteg véletlenül megtalált, amatőr szexfotó is hozzájárul, és persze a saját titka, amit szintén egyre nehezebben tud a mélyben tartani. Végig feszült, izgalmas thriller, ahol a végső kibontakozásig nem lehet tudni, hogy a falubeliek miben sántikálnak, vagy tán az egész csak a főhős rossz lelkiismeretének a kivetülése? A visszatérő elemek folyamatos alkalmazkodása a központi karakter szubjektív felismeréseihez is mesteri, a néhol disszonáns, halk kamarazene pedig remekül ráerősíti a film légkörére.
Esélyek: Európa legnagyobb miniállama minden évben nevez, amire sajnos nem sokan figyelnek fel (pedig a tavalyi Gátra Isabelle Huppert-t is sikerült megszerezni). Ezúttal a francia helyett a német vonal felé vették az irányt, márcsak mert a helyi, luxemburgi nyelv is leginkább ahhoz áll közel. A német filmes jegyek is nagyon meglátszanak, mintha a Vadásztörténetek Alsó-Bajoroszágból fél évszázaddal későbbi folytatását látnánk. Igen kellemes meglepetés lenne, ha a legjobb kilencbe sikerülne bejutnia.
Izgalom: [***] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Finnország: Armomurhaaja [Az elaltató vagy A kegyelemhalálosztó] - A modern remete egy erdei kunyhóban él, és a városiak odahordott kiskedvenceit végzi ki ellenszolgáltatásért, még mindig olcsóbban, mint a hivatalos állatkórház. De a fő motivációja sokkal inkább az, hogy megszabadítsa a jószágokat az emberek által rájuk kényszerített élettől - tehát valójában nagy barátja az állatoknak, de még nagyobb gyűlölője az embereknek, ez pedig olykor explicit szociopátiába is átcsap. Főleg, amikor egy hozzá hasonlóan fura lány, valamint egy állatkínzó neonáci banda - a szerelem és a düh - egyszerre hozzák ki belőle a szunnyadó állati ösztönöket. Tavaly Lengyelország az erdei vadak magányos bosszúállóját mutatta be, idén pedig a Balti-tenger túlpartján a kutyák, cicák, hörcsögök egyszemélyes védelmezője csap szét a rosszarcúak között.
Esélyek: A különös és nemnormális főhős karaktere így lényegében elviszi az egész filmet, már csak mert a történetvezetés és a forgatókönyvi megoldások nem sikerültek túl fineszesre. Kicsit össze lett csapva, pedig látszik, hogy nagyon akartak egy ikonikus hőst kreálni, aki néha azért túltolja a biciklit. Nem valószínű, hogy sokakat megnyer a tengerentúlon.
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [** ] Mondanivaló: [** ]
Hollandia: Bankier van het Verzet [Az ellenállás bankárja] - Hollandiában a második világháború alatt igen élénk ellenállási élet működött, ám azt valamiből fenn is kellett tartani. Ezért a mozgalom megkereste Walraven (Wally) van Hall bankárt, hogy segítsen finanszírozni az ellenállást. Ő pedig kidolgozott egy pénzpiaci alapon működő, rentábilis és fenntartható, valamint pontosan könyvelt és dokumentált rendszert, ami éveken keresztül remekül működött, Wally lebukása és kivégzése után is. Persze az is segített, hogy a holland lakosság gyűlölte a német megszállást, és a Gestaponál se jelentgették föl egymást az emberek, mint az némely király nélküli királyságban szokás volt. Szóval a norvég Max Manus vagy a dán Ebben az életben után jó ismét megismerni egy olyan ország múltját, ahol annak idején létezett polgári ellenállás, és ahol ma is tudnak a mártíroknak méltó emléket állítani.
Esélyek: Jól összerakott, elmés, jobbára a feszültséget is tartó, színes, szélesvásznú történelmi tabló. Nem túlozza el az akciójeleneteket, de jól elmagyarázza a mögöttes struktúrát - szóval nem nézi hülyének a nézőt. Teljesen nézhető, a legjobb kilencbe simán beférne.
Izgalom: [***] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Hongkong: 红海行动(Operation Red Sea) [Vörös-tenger hadművelet] - Új kínai akciófilm, ami a kínaiaknak és egyéb külföldieknek a jemeni polgárháborúból való kimenekítését örökítené meg, de szegény annyira gagyira sikerült, hogy még az ország nevét is meg kellett változtatni valami képzeletbelire, nehogy valamennyi hitelességet is számon lehessen rajta kérni. Egyébként hős kínai katonák kalandjai a sivatagban, amolyan Sólyom végveszélyben kettő, csak borzasztó kommersz és hatásvadász effektekkel, meg olyan szereplőkkel, akiket eleve lehetetlen megkülönböztetni egymástól, hát még teljes menetfelszerelésben, meg összevissza rohangálva. Pedig a technikai feltételek és a pénz láthatóan adott lett volna egy igényes, jól összerakott műre is - például ha nem úgy csinálják meg, mintha egy lövöldözős számgépes játék demóvideója lenne. Pedig Hongkong tavaly már egy teljesen normális drámával jelentkezett, de még a kínai szuperhősös akciófilm is ehhez képest abszolút nézhető volt. Sajnálom, hogy az a nemzeti filmipar, ami két filmet is küldhet az Oscarra, idén ismét a ZS-kategória felé vette az irányt.
Esélyek: Egy akciófilmnek itt nem sok esélye lenne, de még ezen felül is érthetetlen, hogy ha ott az igény, hogy másolják a nyugatot, és ez még akár sikerülhetne is, miért kell az egészet idétlenül széteffektezni meg szétérzelegni? Hiába lett odahaza (mármint Kínában) kasszasiker, itt most nagy csalódás.
Izgalom: [***] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [ ]
Palesztina: إصطياد اشباح [Isztijad aszba - Szellemvadászat] - Egy palesztinai arab rendező hirdetés útján összegyűjtött egykor izraeli börtönökben fogva tartott embereket, akik a filmezéshez is értenek valamit, hogy rekonstruáltassa velük az ott töltött időt, annak minden kellemetlen körülményével együtt. Sajnos hogy ki miért került be, arra a film nem tér ki, ami egyrészt azért jó, mert nem kell meghallgatni az "én csak úgy ott voltam" szövegeket, másrészt viszont így az egész cselekmény (már ha ez az) kontextus és háttér nélkül marad. Legfeljebb az izraeli hatóságok foglyokkal szembeni bánásmódján lehet szörnyülködni, esetenként még teljesen jogosan is. Ám a film arra sem tér ki, hogy ha a cél terrorista sejtek felderítése és emberéletek megmentése, akkor a fogva tartók is megmagyarázhatják, hogy a hatékony információszerzést előbbre sorolják az - eleve nem véletlenül bekerülők - emberi jogi védelménél. (Nem beszélve arról, hogy Ázsia sok más országában lehetetlen lenne, hogy politikai színezetű bűncselekmények gyanúsítottjai évekkel később kintről emlékezhessenek vissza a börtönbeli heteikre.)
Nyilván ezzel is lehetne vitatkozni, de a film - mint a palesztin filmek általában - meg sem próbál árnyalni vagy érvelni, csupán csak kinyilatkoztat és minden változtatás nélkül tálalja ugyanazt az áldozatszerepet. De legalább, ellentétben az eddigi mártírmítoszokkal, ez az alkotás már meg sem próbálja elhitetni, hogy a filmben szereplők egytől egyig ártatlanok lennének - a zárószöveg is átfogóan az izraeli börtönökben valaha raboskodó palesztinoknak állít emléket, üljenek terrorizmusért, bolti lopásért vagy akár pedofil gyerekgyilkosságért. Palesztin=jó, izraeli=rossz. Világos, köszönjük.
Esélyek: Az Oscarra küldött palesztin filmek egytől egyig az izraeli elnyomatás alatti, bohzasztó-hallatlan szenvedésről szólnak, ami valahol érthető, hiszen maga a palesztin népi identitás is eleve ennek mentén alakult ki az ötvenes-hatvanas években. Kaptak is érte két jelöltséget, az elsőt a valóban elmés és ütős Mennyország mostért, másikat a már jóval egysíkúbb Omarért - de azóta se tudtak ebben sok újat mutatni, és most se. Ha mondjuk egyszer olyan alkotást láthatnánk, ami szól mondjuk belső társadalmi feszültségekről, emberi érzésekről, vagy akár tényleg erről a témáról, csak némileg tagoltabb formában (mint például a "főgonosz" Izrael filmjei), akkor talán a nemzetközi filmipar ingerküszöbét is jobban megugranák.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Tunézia: Éjszaka Tunéziában (لى كف عفريت - La beau et la meule) [Aala Kaf Ifrit]* - Egyetemista lányt megerőszakol két rendőr, ő pedig még ugyanazon az éjszakán szeretne orvosi látleletet vetetni, megtenni a feljelentést, és szerezni esemény utáni tablettát. Ebben egy darabig egy nem sokkal korábban megismert, szinte idegen srác is segít neki, de a bürokrácia, áldozathibáztatás, hiteltelenítés, megalázó helyzetek sorozata, és úgy általában a szakszerű segítség teljes hiánya még jobban megnehezíti az egyébként is sokkos állapotú lány életét. Borzasztó lehet egy olyan országban élni, ahol az ember sehol nem talál védelmet, még a kórházban és a rendőrségen sem érezheti magát biztonságban, és a családja előtt is még magát kell szégyellnie. Ráadásul szinte az egész történetet real time-ban, a lány szemszögéből követhetjük nyomon, így a néző is tökéletesen átérezheti, milyen is, amikor nincs hova menekülni.
Esélyek: Két évvel a Mielőtt kinyitom a szemem után most ismét megnézhetjük, hogy az államhatalom miként bánik el egy fiatal lánnyal, csak annál is ütősebb és brutálisabb formában. A főszereplő Mariam Al-Fardzsáni kiválóan viszi hátán az egészet, de a díszletek és a színek is remekül össze lettek komponálva (egész véletlenül aznap mindenki kéket vett fel, van az úgy) - így viszont sajnos túl stúdiószerű lett minden háttér, talán ez a film egyetlen gyengesége. Egyébként mestermű született, ami remélhetőleg az Oscar-versenynek is komoly esélyese.
*Ezt a magyar címet alighanem az HBO adta neki, legalábbis ott fut így. Az eredeti arab címe tükörfordításban "A bot hátulján" vagy "Boton egyensúlyozva", esetleg "A bot rossz végén". A francia címe alapján pedig "A szépség és a falka", vagy "A szépség és a szörnyetegek" lehetne.)
Izgalom: [***] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [***]
Norvégia: Hva vil folk si [Mit szólnak majd?] - A skandináv országban élő, pakisztáni, középiskolás lány éli a helyi tinédzserek szokásos életét, természetesen a muszlim hagyományok szerint élő családja háta mögött - egészen amíg rajta nem kapják a saját ágyában egy félmeztelen fiúval. Ezért apja és bátyja erőszakkal felrakják az első, Pakisztánba tartó repülőre, hogy megtanuljon az ottani normák szerint élni. Ez természetesen nem megy teljesen zökkenőmentesen, hiszen ha az embernek van egy otthona és egy életmódja, akkor nem könnyű abból kiszakítva lenni. Főleg egy olyan társadalomban, ahol a nőknek kevesebb joguk van, de több mindenért hibáztathatóak, és minden kihágásukkal az egész családra hozzák a szégyent. Az pedig egy további probléma, ha valaki elmegy nyugatra a jólétért, de a magánéletében továbbra is a dél-ázsiai életmódot követi, és a gyerekeire is azt erőlteti rá. Persze maga a mű ettől még egyáltalán nem bevándorlóellenes, csupán egy gyakori jelenséget mutat be, egyúttal rávezetve a kiútra: ha egy szülő valóban a legjobbat akarja a gyerekének, akkor nem köti gúzsba. De amíg egy ókonzervatív, mélyen vallásos szülő erre rájön, addig neki magának is be kell járnia a maga útját.
Esélyek: Akár a tunéziai film, ez is az iszlám világban tapasztalható, nők elleni erőszak problémájára mutat rá, más eszközökkel, de szintén hatásos és hiteles módon. Némi meglepetésre Norvégia nem az Oscar-versenyben is esélyesnek beharangozott, a 2011-es tragédiát feldolgozó Utoya, július 22-ét nevezi, de remélhetőleg ez a mű is a mezőny esélyesebbik hányadához tartozik majd.
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [***]
Magyarország: Napszállta - Titokzatos fiatal lány elutazik a századforduló Budapestjére, hogy szülei egykori kalapszalonjában dolgozhasson. Onnan azonban elhajtják, de ő nem tágít, pedig egyre többen tanácsolják neki. Épp előzőleg jelent meg erről egy hosszabb marcangolás, ajánlom.
Esélyek: Hiába Nemes László tudása, amit a Saul fiában már díjra is váltott, ez most nem sikerült olyan jól.
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Indonézia: Marlina, a gyilkos (Marlina Si Pembunuh dalam Empat Babak) [Marlina, a gyilkos, négy fejezetben] - Újabb női sors az idei felhozatalban. Az özvegy parasztasszonyhoz bekopogtat a helyi banditavezér, hogy előre bejelentse: este eljönnek hozzá, elviszik mindenét, sőt meg is erőszakolják, de addig is szíveskedjen nekik vacsorát főzni. Így hát Marlinának (így hívják) sincs más választása, mint hogy megmérgezze a rablókat, a vezérük fejét pedig levágja. Majd azt másnap szatyorba kötve nekiindul az országútnak, hogy a rendőrségen feljelentést tegyen a haramiák és önmaga ellen. Szokatlan poggyászával természetesen feltűnést kelt, de azért akadnak útitársai egy busz, egy leendő vőlegény és anyósa, egy várandós kismama, egy félárva kislány, valamint egy legelő ló személyében. Az úton poroszkáló asszony, a vibráló levegő, az aláfestő trombita, valamint a maradék rablókkal történő leszámolás időbeli közeledése élvezetes, kimért, távol-keleti westernt eredményeznek, míg - az első részben ismertetett tunéziai filmhez hasonlóan - a világ ezen pontján is szembesülhetünk a rendőri közöny és áldozathibáztatás szokásával.
Esélyek: Bár Délkelet-Ázsiából leginkább leginkább a thaiföldi filmre szokás figyelni, olykor más országokból (Fülöp-szigetek, Szingapúr) is érkeznek figyelemreméltó művek. Ideje volt már, hogy a Föld negyedik legnépesebb országa is jelentkezzen valami jóval. Ez az idei nyert is jó pár fesztiváldíjat, sőt még a budapesti Titanicra is eljutott, szóval alighanem ez a helyi filmipar régen várt alkotása. Ez persze az amerikai értékelésnél sajnos nem feltétlen releváns, de attól még abszolút jó ötlet volt exportálni.
Izgalom: [** ] Érzelem: [** ] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Macedónia: A titkos összetevő (Исцелител) [Iszcelitel - A gyógyító] - Vasúti szerelő srác egyik vagonban talál egy ott hagyott, kábítószerekkel és fűvel teli csomagot. Nem is jelenti senkinek, inkább süt belőle space cake-et, hogy rákbeteg apja fájdalmain enyhítsen. Ám az öregnek nem csak a fájdalmai enyhülnek, hanem - a kannabisz egyéb jótékony hatásai folytán - a betegsége is visszahúzódik, így környéken is hamar híre megy a csodatévő tortának, miközben a maffia is nagy erőkkel keresi az elveszett drogszállítmányát. A szokásos karakterek megvannak: önmagát feltaláló jómunkásember, mókamester legjobb barát, agresszív, de azért valahol komikus gengszterek, és egy kis lírai szál is, ami a főhős és apja viszonyát hivatott rendbe tenni. Az alapsztori hasonlíthat a tavalyi bolgár Az órára, de nem megy bele olyan mélyen a mögöttes rendszerbe. Inkább egy közepesen vicces balkáni vígjáték, ami keresztmetszetet ad egy lepukkant országról, görbe tükröt mutat egy csodaváró és mindent elhívő társadalomnak, és síkra száll a marihuána orvosi alkalmazása mellett is.
Esélyek: Nem jellemző.
Izgalom: [** ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Dánia: A bűnös (Den skyldige) - A 112-höz segélyhívás érkezik: a vonal másik végén egy kétségbeesett nő jelentkezik, akit elraboltak és egy furgonban visznek észak felé. Kézenfekvő lenne a hős rendőr története, aki távban megoldja a hét bűnügyét, vagy egy új Locke, aki másfél óra alatt rendez el komplett életeket telefonon. Ehelyett kapunk a vonal egyik végén egy egyre fokozódó és csavarosabbá váló rejtélyt, a másik végén pedig egy sorozatos és gyors kényszerdöntési helyzetekbe kerülő, a nem várt felelősséggel és közben saját élete gondjaival is birkózó embert. Miközben a sürgősségi hívásközpont működését is megismerjük, a végig egyetlen zárt tér és lényegében egyetlen látható szereplő (Jakob Cedergren) végig magas szinten tartják a feszültséget, és a címbeli bűnös személye is a lezárásig bizonytalan marad.
Esélyek: Az elmúlt nyolc évben hatszor került be dán film a legjobb kilencbe: ebből egyszer győzött (2010-ben), és azóta még négyszer jelöltek, utoljára két éve. Szóval a számok alapján ennek a műnek is minden esélye megvan bármire, de ettől függetlenül is az elmúlt évek egyik legjobb európai krimije.
Izgalom: [***] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Thaiföld: มะลิลา (Malila) - Két gyerekkori fiúbarát és szerelmes társ találkozik egykori falujukban: egyikük elvesztette a családját és alkoholista lett, másikuk pedig gyógyíthatatlan rákbeteg, hátralévő idejét pedig virágfűzéssel tölti. Majd amikor utóbbi meghal, előbbi bevonul szerzetesnek, valamiféle feldolgozást vagy feloldozást remélve. Végtelenül lassú, és alighanem szépnek szánt film, csak nem teljesen érthető, hogy mi miért történik benne. Délkelet-ázsiai kultúrában és/vagy buddhizmusban jártasabbaknak talán jobban átjön - például hogy rothadó hullákat zabáló férgek összegyűjtése és elfogyasztása miért is jó bárkinek? Mindenesetre gyengébb gyomrúaknak annyira nem ajánlott.
Esélyek: Ázsiai fesztiválokon már szétnyerte magát, de nem valószínű, hogy azokon kívül egyáltalán megértenék, miről szól.
Izgalom: [ ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Oroszország: Собибор [Szobibor] - A cím nem a Szobi szörp alkoholos változata, hanem a lengyel Sobibór település neve, ami leginkább a második világháború alatt itt működő haláltáborról ismert. Ez volt az a láger, aminek egy sikeres felkelés és az itt fogva tartottak kitörése vetett véget, és ebben jó néhány ide szállított, zsidó származású szovjet hadifogolynak is vezető szerepe volt. Az ő vezéralakjukat maga a film rendezője: Konsztantyin Kabenszkij játssza, míg a tábor kegyetlen parancsnokának Christopher Lambertet sikerült megszerezni, akit amúgy az SS-tiszteket alakító, sokadik vonalbeli német színészek közül is bármelyik simán lejátszik. A film mégsem csak rajta csúszott el, sokkal inkább a táborbeli borzalmak szájbarágós, ám az eddig ismert tényekhez és perspektívákhoz semmit hozzá nem adó ábrázolása miatt. Amikor pedig mégis sikerülne elérni valami pluszt, azt néhány pátoszos képsor és nyálas háttérzene azonnal agyonvágja. Meg hitelesség terén is akadnak benne mélypontok, szóval nem kellett volna erőltetni.
Esélyek: Oroszország sajnálatosan nem az év sikerét: a Nyár (Leto) című, zenés-táncos new wave-nosztalgiamozit nevezte, de azért valahol sejtető volt, hogy nem a diktatúra elleni, popkulturális ellenállás történetét fogják futtatni. Ezért inkább a már jól kipróbált Nagy Honvédő Háborúhoz nyúltak - bár ebben a műfajban két éve az Édenkert is sokkal kevesebb eszközzel is többet tudott mutatni. Nem beszélve a szovjet-orosz film egyéb remekműveiről, amiknek ez az idei alkotás a közelébe sem jön.
Izgalom: [***] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Ausztria: Jó estét, Mr. Waldheim* (Waldheims Walzer) [Waldheim keringője] - 1986-ban, amikor Kurt Waldheim egykori ENSZ-főtitkár indult az ausztriai államelnök-választáson, a kampány során addig ismeretlen dokumentumok kerültek nyilvánosságra az ő második világháborús szerepéről. A film egyrészt szól a papírok tartalmáról: eszerint Waldheim 1941-44 között egy népirtásban aktívan résztvevő alakulatnál szolgált tisztként. Másrészt szól arról az összevissza hamukázásról, amivel ezt a három évet igyekezet elkendőzni. Harmadrészt szól arról a korabeli politikai diskurzusról, miszerint ez az egész csak a Zsidó Világkongresszus és Amerika összeesküvése az osztrák nép(!) ellen. Negyedrészt szól arról a társadalmi történelemtagadásról, ami a választók többségét a szembenézés helyett a Waldheim melletti kiállásra buzdította. Ötödrészt pedig a készítő: Ruth Beckermann saját emlékeiről, amikkel annak idején a Waldheim elleni akciókban részt vett. Ám ez a beismert szubjektivitás egyáltalán nem torzítja az összképet, ellenkezőleg: segít az egymásnak feszülő álláspontok kibontásában, mindenekelőtt a kampány-propaganda és Waldheim-ellenes underground társaságok érvrendszereinek kibontásában. A dokumentumfilm "megúszós", azaz hozott anyagból (híradórészletekből és korabeli felvételekből) dolgozó válfaja, de abból a maximumot hozza ki.
Esélyek: Dokumentumfilm ebben a kategóriában eddig nem járt sikerrel, de lehet, ez éppen most változik meg. Főleg, hogy ennek a mondanivalója jelenleg, a jobboldali populizmus - Ausztriát is érintő - világszintű előretörését látva, Kurt Waldheim halála után bő tíz évvel talán még aktuálisabb is, mint valaha.
*Ezt a magyar címet a 15. Verzió dokufilm-fesztiválon adták neki, habár a magyar feliratban "A Waldheim-keringő" szerepel.
Izgalom: [** ] Érzelem: [** ] Humor: [* ] Mondanivaló: [***]
Vietnam: Cô Ba Sài Gòn [A saigoni varrónő] - 1969-ben Saigon legmenőbb szabászatában készülnek a szebbnél szebb, hagyománykövető áo dài ruhák, de a főnökasszony elkényeztetett lánya inkább nyugati göncöket varrna, fittyet hányva a családi és a népi hagyományokra - mígnem egyszer csak egy mágikus ruhának köszönhetően hirtelen 2017-ben találja magát. Először találkozik lecsúszott, alkoholista, jövőbeli önmagával (aki ugye nem tanult meg áo dài-t varrni), majd sikeresen beépül a családi örökséget továbbvivő unokahúga gigantikus divatházába. Itt megtanulja, milyen az, amikor végre őt ugráltatják, majd a kellő alkalmazkodás és alázat elsajátítása után fölfedezik a benne bujkáló tehetséget is. (Érdekes módon az 1969-ben javában dübörgő vietnami háborúról még utalás szintjén sem esik szó, míg a XXI. századi síkon sem vált ki semmilyen megrökönyödést, hogy Dél-Vietnam megszűnt létezni, és Saigont is másképp hívják.) A cselekmény Fantomszálként indul, majd valamiféle Az ördög Pradát visel-szerűség is lehetne belőle, ám megmarad egy végtelenül bugyuta és pocsék, kétórás szappanoperának. Az alakítások nagyon amatőrök, meg úgy az egész kábé bollywoodi szinten mozog. Pedig a hatvanas években játszódó részek egészen aranyosak, inkább annál kellett volna maradni, nem elvinni az egészet ezzel az időutazásos hülyeséggel.
Esélyek: ...
Izgalom: [ ] Érzelem: [* ] Humor: [* ] Mondanivaló: [ ]
Franciaország: La douleur [A fájdalom] - A második világháború végén és a sokadik világbéke elején él Párizsban egy nő, aki eltűnt férjét keresi, előbb egy kollaboráns Gestapo-tiszt, majd az ellenállócsoportjának a vezetője segítségével. Ezzel össze is foglalható a cselekmény, ugyanis a történelem jól ismert változásain túl sok történés nincs a filmben. A helyzetet pedig súlyosbítja, hogy a drágám még írónő is, erre hivatkozva pedig elég gyakran tukmálja a nézőre a belső narrációnak álcázott, ködös elvontságait. A film egyetlen érdeme a kiváló díszletek, élethű jelmezek és frizurák felvonultatása, de mintha annyi megforduló karakter közül nem a megfelelőt követnénk. A színészi gárda sem túl kiemelkedő, leginkább egy szegény ember Léa Seydoux-jára, Alain Delon-jára és Török Ferencére emlékeztetnek. De nem akad közöttük egy rokonszenves figura sem, akit élvezettel néznénk két órán át.
Esélyek: Első pillantásra már az ígéretes, hogy végre ismét egy második világháborús francia film jön szembe, de önmagában egy jó alaptémától és egy kiválóan megalkotott környezettől nem lesz még jó egy film. Ez se lett az.
Izgalom: [* ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [ ]
India: Village Rockstars [Falusi rocksztárok] - Az északkelet-indiai Asszám tartományban éldegél Dunu, a kiskamasz lány, akinek minden vágya, hogy legyen egy saját gitárja. Amíg ez megvalósul, addig meg hungarocellből kivágott hangszerekkel játszik zenekarosdit a barátaival. Közben eléri a pubertáskort, és a falubeli öregasszonyok megszólják, hogy miért fiúkkal barátkozik - még szerencse, hogy anyja mögötte áll, és a mélyszegénység ellenére is lehetőségekhez mérten támogatja. Felnövés- vagy inkább növekedés-történet, aminek nincs semmi komplex cselekménye, csupán a rendezőnő: Rima Das - a filmbeli kiírás szerint - emléket kíván állítani a gyerekkorának és a vidéknek, ahol az lezajlott. Ennek megfelelően elég alacsony költségvetésűre sikerült, mondhatni családi vállalkozásnak - legalábbis a szereplők és a stáblista kétharmadát a Das família tagjai adják ki. A film további értéke egy női felnőtté avatási szertartás, bemutatása, ami kulturális antropológiai tanulmánynak sem utolsó.
Esélyek: Aranyos, kedves, de egy fiatal lélek fejlődéséből többet is ki lehet hozni. A rendező következő filmje állítólag erre vállalkozik, várjuk azt is szeretettel. Bollywood nyugati áttörése alighanem még várat magára.
Venezuela: La familia [A család] - Külvárosi kissrác halálos kimenetelű balhéba keveredik, ezért apjával el kell menekülniük otthonról. Az apa a lakásfelújítással és a pincérkedéssel bevezeti fiát a munka világába, a gyerek pedig talán először jár a telepen kívül és találkozik magasabb társadalmi osztályú emberekkel. Mindezzel az addig hanyagoló szülő és az utca nevelte gyerek kapcsolata is új szintekre emelkedik - például család válik belőlük. Egyszerre visszafogott dráma egy közös krízishelyzetről, illetve szomorú keresztmetszet a latin-amerikai társadalom aljáról.
Esélyek: Kicsit lassú, de teljesen nézhető, és nem is hosszú. Jó lenne, ha a legjobb kilencbe beférne, bár annak idején az Isten városa sem lett jelölt, szóval nem biztos, hogy ez ott lesz az élvonalban.
Izgalom: [** ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Belgium: Lány (Girl) - A főszereplő tinédzser Lora éppen nemváltáson megy át, miközben két vágya van: hogy fizikailag is nővé váljon, illetve hogy balerina lehessen belőle. Lényegében utóbbi az előbbinek kissé szájbarágós metaforája, így hát mindkettőnek látjuk a fájdalommal és dilemmákkal teli folyamatát. Mindezt abban az életkorban, amikor az ember egyébként is óriási átalakulásokon megy át, és igen erősen foglalkoztatják a nemiség kérdései. Mindenesetre a környezete elfogadó, orvos és pszichológus is foglalkozik vele, és egy pont kivételével nem is ütközik különcsége miatt konfliktusba. De attól még borzasztóan lejön a vászonról az ő egyedülléte, és hogy a saját, rendhagyó testi-szellemi-lelki fejlődésére senki nem kísérheti el.
Mindenképpen érdekes még a filmbeli kétnyelvűség: a francia otthoni nyelvű család a flamand környezetben (a filmben nem hangzik el, de a végcímből kiderül, hogy Antwerpenben járunk). Illetve egy másik jelenség: az egyszülős család, ahol - előző filmhez hasonlóan - szintén az apa az az egy. Ám itt ez is annyira alapvetőnek van véve, hogy a hiányzó anyáról még említés sem esik - bár a hiánya ott mindenképpen szembetűnő, hogy emiatt a családban a nő szerepe is Lorára marad.
Esélyek: Érzékeny és lassú film, visszafogott, de remek alakításokkal. Jómagam kicsit más befejezést vártam, de így is kerek egész lett. Bár nálam nincs a legjobb kilencben, nincs kizárva, hogy a Filmakadémia ezt akár egy jelöltséggel is jutalmazza.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [***]
Ukrajna: Donyeci történetek (Донбас) [Donbasz vagy Donyec-vidék - nem keverendő egymással a Donyec folyó és Donyeck város] - Van most ez a kelet-ukrajnai konfliktus, aminek következtében az ország egy kis részét - a Novorosszija (vagy Új-Oroszország) nevű területet - orosz felkelők tartanak az uralmuk alatt. Ők pedig - a film szerint - minden gazságra képesek: megfélemlítenek, zsarolnak, manipulálnak, rabolnak, fosztogatnak, lincseltetnek, álhíreket terjesztenek, és akár még a hullákat is maguk gyártják le hozzá. De mindenekelőtt harcmezőt varázsolnak emberek otthonaiból, őket magukat pedig sötét és penészes tömegszállásokra kényszerítik.
Még a fél füllel hallgatott hírekből is jól tudjuk: borzalmas állapotok uralkodnak ott, de azért mégsem árt a látottakat fenntartással kezelni - már eleve abból a kiindulva, hogy ezt a filmet az egyik háborús fél készítette (pénzelte, üzente, nevezte) a másikról. Persze ettől még a bemutatott szkeccsek lehetnek reálisak, de akkor is zavaró a mű abszolút egyoldalúsága. Például az ukrán állam képviselői csakis mint dolgukat korrektül végző emberek jelennek meg - ez például az ábrázolt két ellenőrzőpont közötti különbségből nagyon jól kitűnik. Azt azért senki ne próbálja nekem bemesélni, hogy az ukrán katonák mind civilizált, egyenes derekú, komoly-kemény emberek, míg az (új-)orosz felkelők egytől egyik seggarcú taplók, akik azt se tudják, hol vannak. A szakadárok másik bűne, hogy szcenírozott jeleneteket rendeznek és állítanak be igazságként - pedig a film is pont ugyanezt teszi. Az pedig egyéni bizalom kérdése, hogy elhisszük-e: míg a felkelők ezt hírhamisításra használják, addig a mű alkotói ábrázolják valóban az igazságot.
A film a vidék lakóit jobbára szétosztja azokra, akiknek el kellett menekülniük és utálják az egészet, illetve akik maradtak és a felkelők rendíthetetlen hívei, akár megvezethetőségből, akár elemi romlottságból. A film végén az esküvői jelenet pedig már tényleg inkább csak egy rossz karikatúra, mint hogy bárki elhiggye: lám, az ott élő, és a felkelőket támogató lakosság tényleg csak undorító, söpredék disznókból áll. Persze a teljes megértéshez jó lenne jobban képben lenni az ottani viszonyokról és a két sereg hadmozdulatairól, ismerni filmbeli jeleneteket ihlető konkrét példákat, vagy csak hallás után megkülönböztetni egymástól az ukrán és orosz nyelvet. De külsős szemmel így is megállapítható: habár a film tartalmilag lehet igaz, ebben a formában abszolút egyoldalúra és manipulatívra sikerült.
Esélyek: Nem hinném, hogy a filmakadémia döntéshozóinak a fenti hibák ne tűnnének fel, és csupán politikai szimpátiából(?) felkarolnák ezt a filmet bármennyire is.
Izgalom: [* ] Érzelem: [* ] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Románia: Bánom is én, ha elítél az utókor (Îmi este indiferent daca în istorie vom intra ca barbari) [Nekem mindegy, ha a történelembe barbárokként kerülünk be] - Ez az idézet Antonescutól származik - igaz, nem a román fasiszta vezetőtől, hanem annak egyik névrokon miniszterétől, de attól ez még remekül belövi a film témáját. A középpontban egy fiatal rendezőnő áll, aki egy szabadtéri, történelmi performansszal akarja szembesíteni a lakosságot a román hadsereg második világháborús bűneivel, elsősorban a dél-ukrajnai megszálláskor elkövetett népirtással. Amíg ehhez a projekthez megnyeri a megfelelő embereket, és elmagyarázza a koncepcióját, lényegében ugyanolyan beszélgetések zajlanak le, mint amik minálunk is le szoktak zajlani a király nélküli királyság szerepvállalásáról, az állam és a lakosság felelősségéről, és konkrétan Horthy Miklósról. Az egész film akár egy Kapa-Pepe-darab is lehetne, csak éppen Mucsi Zoltánt egy nő játssza.
Ezek után-közben föl-fölmerül a kérdés: ha itthon csinálna valaki filmet hasonló témában, annak vajon milyen lenne a visszhangja? Egy ilyen mű készítőjét vajon minek mondanák el a nagyközönség és az aktuálpolitika hangosabb szószólói? Igaz, erre pont most elég kicsi az esély, és még kisebb arra, hogy hazánk ezzel reprezentálná magát az Oscar-versenyen, szóval ebből a szempontból Románia jelenleg nyugatabbra van, mint Magyarország - de attól még tőlük sem kell elájulni. Hiszen arra a film is rámutat, hogy a köz fejében még nagyon nincs ez a dolog letisztázva, éppen ezért sokkal kényesebben kell ezt a kérdést kezelni, mint a filmbeli rendezőnő, különben az egész szembesítés könnyen a visszájára fordulhat.
Ha valaki két és fél órás filmet forgat, akkor arra igen alapos indoka kell legyen. A túl hosszúra nyújtott filmek leggyakoribb hibája, hogy a rendező annyira szerelmes a saját alkotásába, hogy képtelen rendesen lezárni, és még a végére tele akarja tuszkolni minden fölösleges szarral. Itt szerencsére erről nincs szó: minden jelenetnek és párbeszédnek megvan a maga szerepe és értelme, ám ezek azok, amik sikerülhettek volna sokkal inkább lényegre törőre, még ha láthatóan max a témájuk volt megadva, a többi improvizáció. Meg persze kell hozzá a megfelelő ráhangolódás és érdeklődés a téma iránt, hiszen maga a cselekmény és a színészi játék abszolút másodlagos. (Igaz, egy másik film részleteként, de egy pillanatra a Fehér tenyér Feri bácsija is bevillan.)
Esélyek: A fölmerülő kérdések annyira tipikusan közép-kelet-európaiak, hogy tőlünk nyugatabbra nem biztos, hogy megértik őket. Romániában nagyon fontos készült most el, ami remélhetőleg nem marad visszhang nélkül, de elsősorban belföldi használatra készült.
Izgalom: [ ] Érzelem: [* ] Humor: [* ] Mondanivaló: [***]
December 18-án az AMPAS nyilvánosságra hozta azt a kilenc filmet, amiből az öt jelölt, illetve majd az egyetlen győztes kikerül. Ezek közül négyet már itt is tárgyaltunk: a dán A bűnös, a kolumbiai Az átkelés madarai, a lengyel Hidegháború, illetve a dél-koreai Gyújtogatók. Ezek közül az utóbbi kettőt teljes melléfogásnak tartom, ami azért is dühít, mert a maradék 78 filmből biztosan lett volna két másik, ami jobban megérdemelte volna a hírverést. A másik öt a mexikói Roma, a japán Bolti tolvajok, a kazah Ayka, a libanoni Capernaum, és a német Werk ohne Autor (mely IMDB szerint magyarul a "Mű szerző nélkül" címmel fog futni, bár itthoni bemutatójáról még nincs nyilvános hír). Ezek közül a mexikói film fent van már Netflixen, a japán és a libanoni alkotást hamarosan adják a magyar mozik, és a németet is biztos. (A dán és a koreai már ősz óta műsoron van, a lengyel és a kolumbiai pedig februártól lesz, de premier előtt már láthatták a szemfülesek.) Szóval a következő részben - esélylatolgatás nélkül - alighanem ezekről is szó lesz. Továbbá egész biztosan a török, az uruguayi és a paraguayi alkotásokról.
