Zupasta filmélményei

Éééés elérkeztünk az idei legjobb külföldi filmek járó Oscar nevezettjeinek. Az idei remek felhozatal miatt több rész lesz. A koncepció szerint földrajzilag haladunk: kezdjük Afrikában, aztán áthajózunk Amerika déli feléhez, onnan északra érve ismét óceánra kelünk Európa felé, ahol nagyjából tartva a kelet-délkeleti irányt, megérkezünk Ázsiába, végül azon belül is a Távol-Keletre. A Saul fia az európai filmeket bemutató második részben szerepel, de az összeállításban a fő cél bemutatni, hogy a magyar sikerért milyen más alkotásokkal kellett versenyeznie, még inkább emelve az elnyert díj értékét.

Afrika:

Elefántcsontpart: Run [Fuss] - Egy fiatal fiú lelövi a miniszterelnököt, majd menekülés közben elmeséli az élettörténetét. Hogyan nem lett belőle falusi esőcsináló, hogyan lett ehelyett egy vásári zabálóművész asszisztense, hogyan került egy szélsőjobboldali milíciába, majd innen az ellenkező oldalra, a kormányellenes lázadókhoz? A fő motívum, hogy egész életében csak futnia kellett valahonnan, és ez a filmben sincs másképp. Közben egy keserű keresztmetszetet láthatunk a polgárháborús Elefántcsontpartról, ami szerencsére már a múlté: a filmbeli "admirális" ihletője jelenleg a hágai Nemzetközi Törvényszék ítéletére vár. Az első fekete-afrikai ország, ami Oscaron valaha indult, rögtön meg is nyerte a díjat 1977-ben, a Fekete-fehér színesben-nel. Ehhez képest a második nevezéssel majdnem negyven évet kellett várni, egy kevésbé sikeres alkotással. (Közben meg két éve a kanadai Rebelle már egészen jól feldolgozta az afrikai gyerekkatonaság témáját, és az ezzel párhuzamosan megjelenő Hontalan fenevadak is.) Viszont jó, hogy az ország legismertebb színésze, a leginkább Jim Jarmusch-művekből ismert Isaach de Bankolé is kapott benne egy kicsi, de jelentős szerepet.

Izgalom: [***] Érzelem: [** ] Humor: [   ] Mondanivaló: [*  ]

Utolsó frissítés: 2024. augusztus 15.

Folytatódik a sorozat, idén a két évvel ezelőtti, 2014-es, angoltól eltérő nyelvű Oscar-nevezésekkel.

Hollandia: Borgman - A nyugat-európai mesevilág beszámol bizonyos manókról vagy koboldokról, akik néha előjönnek erdei rejtekükből és befészkelik magukat a békés polgárok életébe. Van, hogy csak apró csínytevésekkel törnek borsot az emberek orra alá, de olyan is akad, hogy szerencsétlenséget hoznak, vagy elrabolják a gyerekeket. Ez a Borgman is ilyen figura, akit erdei hajlékából elüldöznek, és a kertvárosi házba eleinte csak egy fürdés erejéig kérezkedik be. A család életébe észrevétlenül bekúszó hajléktalan egy darabig valóban mókás - ám amikor a haverjai is beköltöznek, a környék lakossága pedig furcsán elkezd tizedelődni, akkor a történet fokozatosan átfordul előbb fekete komédiába, majd rémisztő thrillerbe. A nézőbarát folyamat persze ennek a fordítottja lenne, de így legalább a végéig nő a feszültség és fokozódik a téboly.

Izgalom: [***] Érzelem: [*  ] Humor: [** ] Mondanivaló: [*  ]

Németország: Két élet (Zwei Leben - To Liv) - Németországban nagyon megy a XX. századi történelem feldolgozása (Vergangenheitsaufarbeitung), bár az NDK-korszakhoz egy darabig nem igazán tudtak rendesen hozzányúlni. Aztán olyan tingli-tangli próbálkozások után, mint a Sonnenallee vagy a Good Bye, Lenin!, egyszer csak jött A mások élete, ami rögtön meg is hozta a harmadik német Oscart. Ezt követte pár év múlva a Barbara, majd ez az izgalmas politikai krimi, ami érinti Norvégiát, a második világháborús német megszállást, illetve a keletnémet titkosrendőrség: a Stasi kifinomult módszereit. Hogy ezek hogy kapcsolódnak össze, elárulni súlyos spoiler lenne - mindenesetre akinek bejönnek a történelmi drámák és a furmányos történetek, valamint a dédnagyivá(!) avanzsált Liv Ulmann, az bátran tekintse meg.

Izgalom: [***] Érzelem: [** ] Humor: [   ] Mondanivaló: [** ]

Utóbbi időben mintha a magyar film ismét magára talált volna. A 2012-13-as kultúrpolitikai pangásban feltorlódtak az ötletek, amik csak 2014-re tudtak futószalagon elkészülni. Ezekből álljon itt egy kis áttekintés.

Utóélet - A szorongásnak sokszor oka a hűvös családi közeg, a szülői meg nem értés, a folyamatos otthoni elvárások. A túlkoros nagykamasz Mózesre is ez a teher nehezedett egész életében: keményen vallásos apa (Gálffi László) és annak vérszívó sógornője (Csákányi Eszter) mellett még az anyja is csak házicseléd lehet. Sőt az apa a saját váratlan halála után is a fiú közelében marad, így mindketten kapnak egy utolsó lehetőséget rendbe tenni a viszonyukat: az apának elfogadni a fiú hóbortjait, a srácnak meg végül kilépni nagybetűs életbe. Felnövéstörténet a kölcsönös toleranciáról, a tökéletlenség szeretetéről - közben kiváló keresztmetszetet kapunk a kisvárosi létről, a bigott, álszent, fegyvermániás, látens rasszista, magyar redneck világról. Mindezt finom, visszafogott humorral elegyítve, ami olyan jól sikerült, hogy az egészből a végcím lett a legviccesebb.

Izgalom: [*  ] Érzelem: [** ] Humor: [** ] Mondanivaló: [** ]

Utolsó frissítés: 2024. augusztus 26..

Hamarosan itt az Oscar-gála, így hát lassan én is ráfordulok az érintett filmekre. Kedvenc kategóriám a legjobb idegen (=nem angol) nyelvű film, így először ezeket vesézzük ki, pár évre visszamenőleg. Szerencsére még van másfél hónap a szökőnapi díjátadásig, így kezdhetjük a listát a három évvel ezelőtti, 2013-as felhozatallal. Nem teljes, de akármikor bővülhet.

(A teljes felsorolás itt található. A Wikipedia ezt 2012-es Oscarnak hívja, ugyanis minden díjátadón az előző év filmjeit díjazzák. De ebben a blogban a díjátadó évét vesszük figyelembe, azaz idén február 29-én nem a 2015-ös, hanem a 2016-os Oscarokat várjuk.)

De ez még 2013. 

Ausztrália: Lore - Jönnek az amerikaiak, a náci tisztnek és feleségének menekülniük kell, öt gyermeküket pedig elküldik a nagyihoz, az ország másik végébe, a tengerhez. A legidősebb lány, Lore dolga, hogy testvéreit biztonságban elvezesse oda, és mivel már a vonatok sem járnak, gyalog kell útra kelniük. Lore amúgy is abban a korban van, amikor az embergyerek csipája kezd kinyílni - pont amikor a régi világ éppen összeomlott, de semmi újba sincs még kapaszkodni. Közben még egy titokzatos fiú is hozzájuk szegődik, akiről szintén csak annyit lehet tudni, amennyi az arcáról leolvasható. Posztapokalipszikus road-movie-ba ágyazott felnövéstörténet, a csodás Saskia Rosendahl felfedezésével.

Izgalom: [***] Érzelem: [***] Humor: [   ] Mondanivaló: [***]

Múlt hétvégén kezdődött és e hétvégéig tart Budapest nemzetközi függetlenfilmes szemléje: a Titanic fesztivál, immár huszon-sokadik alkalommal, és minden bizonnyal nem utoljára. Az idei felhozatal a szokásosnál is erősebb, jóllehet több olyan filmet is bevettek a repertoárba, amik a ebbe a kategóriába csak igen tágan tartoznak bele (pl. Still Alice, Snowpiercer, Ex Machina, The Salvation). Korábban a Mikor? Melyiket? blogon készültek a titanicos beszámolók, de mostantól a Zupasta filmélményei számol be a minden éves kínálatokról. A lista folyamatosan bővül, eddig ezeket sikerült abszolválni:

Snowpiercer - (Kár, hogy nincs magyar címe - pedig milyen jól hangzana mondjuk, hogy Hóhányó, vagy ilyesmi.) Mióta a Földön új jégkorszak köszöntött be, az emberiség utolsó túlélői egy óriási vasúti szerelvényen száguldanak körbe a világban. A vonat vége egy komplett nyomornegyed, ahol egyszer csak fellázadnak a helyszűke és az étel helyett kapott, fekete és undorító proteinzselé ellen, és elhatározzák, hogy elfoglalják a vonat elülső felét, a gépházat, benéznek a jómódúakhoz, valamint a rejtélyes Wilfordhoz, a vonatot uraló mindenható nagytestvérhez. A forradalom vezetőjét az eddig csak Amerika kapitányként ismert Chris Evans alakítja, a szellemi atyját meg John Hurt, aki akár az öregkori Winston Smith is lehetne. A túloldalt pedig Tilda Swinton képviseli, valami fergetegesen, sőt kicsit még Ed Harris is beugrik. A társadalmi mondanivaló kicsit szájbarágós, a digitális grafikája nemsokára gagyinak fog számítani - de az újabb és újabb vagonok felnyitása végig fenntartja az izgalmat és eredményezi az abszurd helyzeteket, aki pedig a térdig vérben gázolós műveket szereti, az se fog csalódni. (Ellenben aki nem szereti, azt ez zavarhatja.) Tilda Swinton meg tényleg egy igazán új, egyszerre kegyetlen és elborzasztó, de valahol mégis végtelenül mókás arcát mutatja, és még a fentiek mellett is sokat dob. 5

Izgalom: [***] Érzelem: [** ] Humor: [*  ] Mondanivaló: [** ]

Elsőre álljék itt egy rövid szemle a 2014. novemberében, Budapesten tartott 11. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál kínálatából, egyúttal előre ajánlva a jövő évit is, ami alighanem már a tizenkettedik lesz.

1989 - Éljen Németh Miklós, a rendszerváltás szülőatyja! Legalábbis a saját elmesélése szerint. Oké, azt bevallja, hogy a rendszer egyébként is az összeomlás felé haladt, de ő volt az, aki eldöntötte, hogy ez a rendszerváltás mikor és hogy történjen meg. Még Gorbacsovot is messze megelőzve találta ki a többpártrendszert és a szabad választásokat - az tehát egyáltalán nem igaz, hogy a rendszerváltás előtti magyar vezetés csak úgy sodródott az árral. Annál inkább igaz ez a szovjetre, ami nem tudta hova kapkodni a fejét a Nagy Imre-újratemetésre, sőt annál kevésbé az ideiglenesen hazánkban állomásozó keletnémet turisták Ausztriába eresztésére. Mondjuk hogy ez mennyire igaz, mármint hogy ezt az egészet Németh Miklósnak köszönhetjük, kicsit kétséges - arról például nem szól a film, hogy belőle egyáltalán hogyan és kik által lett miniszterelnök? Ráadásul Horn Gyula is csak egy vágóképet kap, Medgyessy Péter feje pedig csak itt-ott beficcen a háttérbe. Nem vitatom Németh Miklós fontos szerepét a magyar és a káeurópai rendszerváltásban, de a hősi ön-eposzoktól érthetően idegenkedem. Bár úgyis most jelent meg az önéletrajzi könyve, szóval ez akár annak is lehet a filmes adaptációja. (A kiejtése viszont vicces, ránézésre meg kiköpött Benny Hill.)

Ez egy ilyen szubjektív filmes blog lesz, jobbára megnézett filmek körülírásával, kvázi ajánlásával. Lesz köztük jó és rossz (többnyire azért jó), hosszabb és rövidebb, magyar és külföldi, régi és újabb, meg azért a filmes világ legújabb vívmányaival is igyekszem majd képben lenni. És vannak régóta talonban heverő kritikák(?), ismertetők(?) is, amiket részenként adagolok.

A filmek ismertetése alatt olykor rövid, négyszer három csillagos értékelés lesz megfigyelhető, négy dimenzió alapján: izgalom, érzelem, humor, mondanivaló. Az első hármat nem titkoltan egy gagyi tévéújságból vettem, ehhez jön a negyedik, ami számomra a leginkább fontos, de azért a többiből sem árt, ha van. Némileg pontosabb, mint egy sima tízes skála, de a csillagok száma nem tükrözi feltétlen a film minőségét. Hogy jónak találom-e, az többnyire a szöveges leírásból derül ki.

Ez a blog amúgy a Mikor? Melyiket? közéleti-politikai blog alblogja vagy testvérblogja - szóval mindkét blogot ugyanaz az (egyfős) stáb készíti. Lehet azt is olvasgatni. Mindenesetre nem ígérünk itt sem semmilyen korszakalkotást, csupán filmnézési és grafomán kényszerem kiélését, aztán majdcsak lesz belőle valami. Vagy semmi.

Akkor kezdjük.