Zupasta filmélményei

A múlt hét jelentős zenei híre volt, hogy újra összeállt Bery Ari. Pontosabban ő és a Pillangók nevű zenekara, és adtak a Dürer Kertben remek koncertet. Igaz, őt - böcsületes nevén Berencsi Attilát - nem annyira mint elvont újhullámos énekesként ismerjük, hanem sokkal inkább a múlt század nyolcvanas éveinek gyorsan fel-, majd letűnő üstököseként. Pedig nagykamasz zenészként kezdte, majd teljesen véletlenül bekerült Dobray György készülő tinifilmjébe: a Szerelem első vérigbe. Innentől villámgyorsan felívelt a karrierje, arcképe tinilányok faláról mosolygott, majd amikor megunta, inkább eltűnt a világ elől, és egy másféle művészeti területen: festőként vált egészen fölkapottá. Lássuk karrierje állomásait, nem feltétlen időrendben, de mindenképpen a trilógiával kezdve, majd lezárva a két, komolyabb alkotással.

Szerelem első vérig (1985) - "Ki tudja, kit ki hívott, mégis itt vagyunk.." - visszhangzanak fülünkben Demjén Ferenc sorai a főcímből, pedig maga a film legkevésbé őróla szól. Ellenben szól a nyolcvanas évek életérzéséről, a táguló szabadságról és az azzal párhuzamos kiábrándultságról, a zenekaralapítás viszontagságairól, egy szerelmespár: Füge és Ágota (Beri Ary és a szintén amatőr Szilágyi Mariann) suta egymásra találásáról, valamint az ifjúságot foglalkoztató örök kérdésekről, ahol a szex természetesen központi helyet foglal el, mint minden korban (bárki bármit is mondjon). Még némi nevelő jelleg is megjelenik benne: a védekezés nélküli együttlétből gyerek lesz, abból meg abortusz, már ha el nem kerülik.

Bár kultfilmként tartják számon, mai szemmel nézve borzasztóan mesterkélt és életszerűtlen. Mintha egy túlnyújtott Angyalbőrben-epizódot néznénk, ráadásul tele van utószinkronnal is. Még Beri Ary sem a saját hangján szólal meg (hanem talán Szerednyei Béláén?), ami borzasztó zavaró. Hogy ebből hogyan lett kultfilm, az számomra kérdéses, de Magyarországon olyat dobott, mint ami még nem volt előtte. Például végre egy film, ami nem Budapesten, hanem a festői Szegeden játszódik. Márcsak ezért is érdemes megtekinteni utólag. (Például itt.)

Dánia a tavalyi Oscar-jelölt egy háború után idén ismét háborús témához nyúlt. Ezúttal a második világháborúhoz, vagyis inkább közvetlenül a végéhez. Abból is ahhoz a mozzanathoz, amikor a dán hadsereg a nyugati tengerparton, a megszálló német egységek által elhelyezett aknákat német hadifoglyokkal szedette föl. Persze ma már nincs olyan nemzetközi egyezmény, ami ezt engedné, sőt valószínűleg akkor se volt. Az 1927-es genfi egyezmény legalábbis emberséges elbánást ír elő a hadofoglyoknak, amibe az életveszélyes kényszermunka semmiképp sem fér bele.

Ám azt is mindnyájan tudjuk, hogy mind a történelmet, mind az új szabályokat a győztesek írják. Amikor pedig valójában nem győztesekről, csupán győztes oldalon állókról van szó - mint például az 1940-ben megszállt és a britek által 1945-ben fölszabadított Dánia - akkor a bizonyítási és kompenzálási vágy gyakran arra hajt, hogy legalább háború után verjék és alázzák meg az ellenséget, amikor az már fegyvertelen és védekezni sem tud. A helyzetet pedig tovább súlyosbítja, amikor nem is valódi katonák ellen viselik a már amúgy is eldőlt és véget ért háborút, hanem frontra küldött gyerekek ellen, akiknek esélyük sem volt semmit elkövetni, és akiknek így egyetlen bűnük, hogy rossz időben születtek rossz országba, és rossz háborúban adták rájuk a rossz egyenruhát.

Lezárult a nevezés a 2017-es Oscar legjobb idegennyelvű film kategóriájára, ezúttal is megdöntve minden eddigi rekordot: 85 filmmel. (Viszonyításképp: öt évvel ezelőtt még 63 nevezésből lehetett választani.) Pontosabban 89 filmet neveztek, ám az akadémia négyet - feltűnően sokat - visszavont. Köztük a tizennégy év után kambekkelő Tunézia A peine j'ouvre les yeux [Amint kinyitom a szemem] című alkotását is, amit amúgy az Európai Unió Lux-díjára is jelöltek. Ugyanígy járt Kamerun, ami valami oknál fogva egy bullywoodi filmet akart nevezni, ám azt is kizárták a versenyből. Így idén a komplett szubszaharai Afrikát egyedül a Dél-Afrikai Köztársaság képviseli.

Akad azonban először nevező ország is: Jemen, ami a Nojoom vagyok, tíz éves, elvált című alkotással a gyerekházasság intézményére hívja fel a figyelmet. Ez is egyike az idén szintén rekordszámú: tíz, arab nyelvű alkotásnak, ugyanis idén Izrael is a beduin közösségben játszódó, teljesen arab nyelvű Homokviharral indul. Ennyit az ízelítésből, íme az eddig megnézett filmek, összevisszasági sorrendben.

Hongkong: Port of Call (踏血尋梅) - A két idősíkon futó történet egyik dimenziójában egy tizenhat éves lány meggyilkolása ügyében nyomoz a rendőrség, a másikban pedig a lány utolsó hónapjait láthatjuk, ahogy a kínai szárazföldről Hongkongba vándorolt, hogy  modell legyen, de végül az utcán kötött ki. Remek téma lehetett volna, akár egy távol-keleti Christiane F., de sajnos nagyon a felszínt kapargatja, és szinte végig megmarad szappanoperai szinten - mind dramaturgiailag, mind színészileg. Ám azt meg kell hagyni, hogy a kétórás filmből az 1:40 és 1:50 közötti tíz perc valóban mesterien sikerült. Ha egyedül azt megcsinálták volna rövidfilmnek, sokkal ütősebb lett volna.

Izgalom: [*  ] Érzelem: [** ] Humor: [   ] Mondanivaló: [   ]

Esélyek: Bizonyára megpróbálták mind a hazai, mind a hollywoodi közönségnek eladhatóvá tenni, de így olyan izzadságszagúra sikerült, hogy az említett filmvégi tíz perc sem menti meg a gagyitól és az érdektelenségtől. A díjak és jelölések alapján a távol-keleti nézőknek bejött, de kábé ennyi.

Lassan sorakoznak a jövő évi Oscar esélyesei, ám még az ideikkel se végeztünk. Idén nyolc filmet jelöltek legjobb filmnek. Nem ígérem, hogy mindet kivesézem, sőt a Mad Max: Fury Road-ot biztosan nem, ugyanis remake-ekkel elvből nem foglalkozom, Tom Hardy-t meg különben se nézek, ha nem szükséges. (Szinte) minden más viszont jöhet.

A szoba (Room) - Anyuka és kisfia élnek együtt a szobában, egy vasajtóval lezárt térben, távol a külvilágtól, ahova nyilván nem önszántukból kerültek be. Hogy vannak-e további szereplők, ennek elárulása némileg spoiler lenne (már annak, aki nem nézte meg a trailert). De az tény, hogy Brie Larson és a kisfiú remekül kitöltik az egész teret, a feszültség meg minimális eszközökkel is az egekig fokozódik. A film emléket állít az elrabolt és bezárt nőknek, de a benti és kinti, ismeretlen világ viszonyát lehet a politika vagy a vallás (vagy épp a földhözragadt materializmus) metaforájaként is értelmezni. Összegezve: Brie Larson korunk legnagyobb színésznője. Pont.

Egyébként vajon hány nőt és gyereket tartanak most is fogva, különböző pincékben meg sufnikban?
(Ohio)

Izgalom: [***] Érzelem: [***] Humor: [   ] Mondanivaló: [** ]

Legutóbb frissült: 2024. július 30.

Végül Ázsia: a Közel-Kelet után egy nagy ugrás a Távol-Keletre, majd dél felé haladva megérkezünk az indokínai és ausztrálázsiai vidékre.

Jordánia: Theeb - A címben szereplő szó farkast jelent, és egy beduin kiskölök neve. Éli gondtalan életét a sivatagban, de hirtelen belekeveredik egy törzsi-gyarmati háborúba, ami - mint később kiderül - az első világháború török-brit hadszíntere. Theeb számára nem csak a körülvevő világ változik meg egy csapásra, hanem legalább annyira az emberiségbe és az öröknek hitt értékekbe vetett hite is. Nem egy gyors vagy mozgalmas film, de mégis kellő tempóban visz előre, így a sivatagi tájban sem csak kényszerűségből lehet gyönyörködni. A főszereplő őstehetség kissrác meg szinte szavak nélkül is remekül elviszi a hátán az egészet.

Izgalom: [** ] Érzelem: [*  ] Humor: [  ] Mondanivaló: [***]

Éhség (Hunger, 2008) – A hetvenes években az északír konfliktusban a bebörtönzött IRA-tagok magukat hadifogolynak tekintették, ezért – a genfi egyezményre hivatkozva – nem voltak hajlandóak a rabruhát fölvenni. Mást meg nem kaptak, ezért takarókba burkolózva éltek évekig, ez volt a híres „blanket protest”. Később, ellenállásukat megtörendő, nem vitték ki az ürítős táljukat, melynek tartalmát így celláik falán kenték szét - ez meg a „dirty protest”. Majd amikor ezután sem teljesítették követeléseiket, 1981-ben éhségsztrájkba kezdtek, a máig legendás Bobby Sands vezetésével. Ám ez a film nem nagyon szól a történelmi háttérről, sokkal inkább a bezártság, mindennapos brutalitás, embertelen körülmények, lelki-fizikai leépülés, valamint a borzasztó éh- és kínhalál megnyilvánulásairól – és az állandó, iszonyú csöndről. A csontvázzá fogyott Michael Fassbender arca tökéletes a szenvedéshez, így nem csoda, hogy Steve McQueen rendező a következő filmjében: a Shame-ben is őrá adta a főszerepet. Kemény alkotás, de aki bírja a börtönt és a hideget, az ezt is fogja.

Izgalom: [*  ] Érzelem: [** ] Humor: [   ] Mondanivaló: [** ]

Az észak-írországi konfliktus (másnéven: "The Troubles" - "a bajok" vagy "balhék") lényegében a XX. század utolsó harmadának volt a ronda puskapor-foltja a fejlett Északnyugat-Európa fehér békelobogóján. A töriórát most hanyagolom (akinek kérdése van, mi miért történt, tegye föl kommentben, vagy nézzen be a bejegyzés html-kódjába), a lényeg: a hatvanas évek végétől az 1998-as, nagypénteki békéig Belfast és a többi város utcáin mindennaposak voltak a robbantások, lövöldözések, gerilla- és terrorakciók. A katolikus Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) nevű terroszervezet (semmi köze nem volt a szomszédos Írország hadseregéhez) és a teljhatalmú Ulster-i Királyi Rendőrség (RUC), valamint a brit-protestáns paramilitáris alakulatok időnként összecsaptak egymással, robbant egy bomba, vagy csak a rendőrség belelövetett egy tüntető tömegbe - szóval olykor igen magas hőfokon zajlott az élet. Ezeknek az éveknek, áldozatainak, valamint esetleges hőseinek számos film állított már emléket, ezekből álljék itt egy kis válogatás.

Síró játék (Crying Game, 1992) - IRA-terroristák túszul ejtenek egy brit katonát (a fiatal Forest Whitaker), és az egyik tag (a témában személyesen is érintett Stephen Rea) lassan össze is barátkozik vele. Főleg amikor a katona a barátnőjéről mesél - így a filmet kettétörő fordulat után az ír ember úgy dönt: felkeresi a nőt, aki aztán nem várt meglepetést tartogat a számára. (És innentől nem szabad szinkronosan nézni, mert az önmagában szétszpojlerezi az egészet.) Fent említett fordulattal sajnos mind a politikai szál, mind a film érdekes fele véget ér, és kezdődik egy érzelmeskedő, romantikus dráma. Ama bizonyos meglepetéstől annak idején ez a mű igen forradalminak számított, sőt a forgatókönyv még egy Oscart is megért, még ha a mai mércét e téren nem is igen üti meg. Szóval egyszer talán érdemes végignézni, főleg,hogy ezt most a jútúbon is meg lehet tenni, amíg le nem szedik.

Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [   ] Mondanivaló: [*  ]

Utolsó frissítés: 2024. július 30.

Argentína: Eszeveszett mesék (Relatos salvajes) - Egy repülőgép utasai rájönnek, hogy jegyük nem véletlenül szól ugyanarra a járatra; egy asszony véletlenül találkozik egy régi ellenségével, és esélye nyílik megölni őt; egy ember rácsinál a másik kocsijára, amivel élet-halál harcot generál; az egyszeri polgárnak egyszer csak elege lesz a hatóság önkényeskedéséből; egy halálos baleset, amit gazdagék pénzen akarnak elsimítani, de csak súlyosbítanak rajta; a menyasszony az esküvőn jön rá, hogy végig át volt verve. Hét rövid történet a bosszú édes ízéről, hét csattanóval és hét kínos vigyorral.

Izgalom: [** ] Érzelem: [** ] Humor: [***] Mondanivaló: [*  ]

Ahogy közeledik április, egyre inkább haragszom a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál szervezőire, hogy még pár héttel a szokásos kezdés előtt sem tudni semmit a műsorról vagy az időpontokról, a honlapon pedig még mindig az előző évi program jön be. (Remélem, olvassák.) De nem kellett aggódni, huszonharmadszorra(!) is megérkezett Budapestre a világ függetlenfilm-kínálatának a színe-java. Sőt már a felénél járunk, szóval aki akar jókat látni, siessen, és válasszon ki pár ígéreteset magának. Persze nincs rá semmi garancia, hogy az ember mindig a legjobb darabokat találja meg, de a filmes műveltség mindenképpen szélesedik. Egyelőre ezekkel, de a listánk folyamatosan bővül. (Az itteni osztályzás a fesztiválon is használatos, 5-ös skála szerint történik.)

Experimenter - Dr. Stanley Milgram számos maradandó szociálpszichológiai kísérletet hagyott az utókorra, de a legismertebb talán az első, amiben az emberi engedelmesség határait tesztelte. Önként jelentkezőket kért arra, hogy egy másik szobában ülő személynek "tanítsanak" szókapcsolatokat, és ha az rosszul mondja őket vissza, büntessék egyre nagyobb áramütéssel. A másik illető valójában beépített szereplő volt, és természetesen semmilyen áramot nem kapott - de így világossá vált, hogy a legtöbb ember felsőbb utasításra képes másoknak bármekkora fájdalmat okozni. A fölmerülő erkölcsi aggályokat meg simán leküzdi, ha át tudja tolni a felelősséget másra, vagy ha meg van győződve tettének nemes küldetéséről. Pont ahogy a nácizmus is működött.

A film magának Milgram professzornak állít emléket, egészen ötletes eszközökkel: olykor színházi díszletek közé megy, máskor pedig a kreativitás álomképei keverednek a valós jelenetekbe, vagy épp ellenkezőleg: eredeti kísérleti filmfelvételekből látunk bevágásokat. A cselekmény talán túlságosan erre a legelső kísérletre van kihegyezve, amiről az első félórában mindent megtudunk, így a film a maradék időben sokszor már csak önmagát ismételgeti. Az alkotás másik súlypontja Peter Sarsgaard alakítása, mellette pedig az egy jelenetre jutó csodálkozás rekordját megdöntő Wynona Ryder-é (tehát ez a film is legfeljebb úgy független, hogy nem Hollywoodban készült). De John Leguizamo-nak is jut egy cameo, plusz Green doktor is újra föltűnik. Közepesnél jobb. 4

Izgalom: [   ] Érzelem: [** ] Humor: [*  ] Mondanivaló: [** ]

Utolsó módosítás: 2025. április 13.

Az óceánon átevezve kezdjük a nyugati partoknál, majd skandináv és balti kitérő után folytatjuk középen és keleten, végül leérünk a Balkánra.

Spanyolország: Loreak [Virágok] - A negyven körüli Ane szürke hétköznapjait némileg feldobja, hogy egy titkos imádó rendszeresen virágot kezd neki küldeni. Az illető kilétére sajnos csak annak halála után derül fény, de akkor Ane úgy dönt: viszonozza a virágokat posztumusz. Így válik ő maga az új titkos imádóvá - ez viszont némileg feszélyezi az elhunyt özvegyét, aki mindenáron meg akarja találni a (számára) idegen virágok rejtélyes forrását. Lassú, lelkizős, amolyan "női film", ezúttal az ékes baszk nyelven.

Izgalom: [*  ] Érzelem: [***] Humor: [   ] Mondanivaló: [*  ]