BlacKkKlansman - Csuklyások (2018) - Igaz történet az afró nyomozóról (John David Washington), aki beépült a Ku-Klux-Klánba. Bár négereket már a hetvenes években sem lincseltek, azért még felkapták a fehér csuklyáikat, állítgattak égő kereszteket, és álmodoztak feketék tömeges legyilkolásáról. Főhősünk persze nem személyesen ment a gyűlésekre, hanem ilyenkor egy kollégája (Adam Driver) ugrott be helyette, de közös munkával sikerült némileg bezavarni a szervezet konszolidációnak tűnő újjászervezésébe, sőt a (ma is aktív) fővezér David Duke látogatásába is. Ráadásul még barátnőt is szerzett egy helyiérdekű Angela Davis személyében. Igaz, a történet az alapsztorin túl nincs sok köszönőviszonyban a valósággal, sőt a barátnő sem igazi. De ez a ferdítés eltörpül a jelenkori felvételeken bemutatott igazság mellett, miszerint a Klánnal vívott harcnak még nincs vége - sőt most újul csak fel, hogy sikerült maguknak egy amerikai elnököt csinálniuk. Ezt a sorozatos utalásokkal is jó előre az ember szájába rágják, amiből talán tényleg jobb lett volna kevesebb. De az öreg Spike Lee még a szinte ismeretlen színészekkel is hozza a színvonalat, és Denzel Washington fia az erőltetett mikrofon-paróka ellenére is egészen hitelesen alakít.
Izgalom: [***] Érzelem: [** ] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Fekete Párduc (Black Panther) - Valahol Afrika mélyén megbújik egy kis ország: Wakanda. Lakosságra elég kicsi (új király beiktatására például az egész országot el lehet hívni), viszont csak itt található meg a csodatévő vibránium nevű érc, ami nem csak erősebb minden másnál, de különleges képességeinek köszönhetően egész csúcstechnológiákat lehet ráépíteni. A másik helyi kincs meg egy csodatévő növény, ami secperc alatt begyógyít minden sebet. Wakanda ezért inkább a bezárkózást választotta, és elképzelhetetlenül magas technológiai fejlettség miatt is meg tudott maradni a törzsi társadalomnál. (Mint például Svájc.) Szóval ennek az országnak az új, ifjú királya úgy dönt, hogy visszaszerzi a British Museum-ból ellopott vibránium-kalapácsfejet, ám az egyszerű James Bond-sztoriból egy családi dráma keveredik, melynek során egy addig ismeretlen rokon is felbukkan, rögtön trónkövetelőként.
Bár Marvel-filmről van szó, ez most nem klasszikus értelemben vett szuperhősről szól, hiszen T'Challa király nem rendelkezik szuperképességekkel, de a vibrániumból készült feketepárduc-páncél, valamint az ahhoz járó fegyverzet (majdnem) legyőzhetetlenné teszi. Egyébként egy látványos, mozgalmas csihi-puhi-lövöldözős film, értelmes konfliktussal, meg némi államfilozófiai síkkal. Bár a főszereplő Chadwick Boseman egyelőre csak ebben a körben ismert, szerepel benne a T12enkét év rabszolgaságban és az újabb Star Wars-filmekben látott Lupita Nyongo, a Get Out főszereplője: Daniel Kaluuya, illetve egy kis mellékszerepben Forest Whitaker is. (Ja és egy jó és egy rossz szereplő kivételével mindenki fekete. Állítólag ez is lényeges.)
Izgalom: [***] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Zöld könyv - Útmutató az élethez (Green Book) - Amerikai olasz ügyeskedő figura (Viggo Mortensen) átmeneti munkát kap: át kell mennie autóval a déli államokba, hátsó ülésén egy híres afró jazz-zongoristával (Mahershala Ali), akinek pont arra van koncertturnéja. Márpedig, mivel mindez a hatvanas évek elején történik, ez csöppet sem veszélytelen vállalkozás (ezért adták ki akkoriban a Green Book-ot, a kellően toleráns helyek és útvonalak gyűjteményét), az pedig még kevésbé megszokott, hogy a fekete legyen a főnök és a fehér az alkalmazott. Ahogy erre számítani lehet: a két teljesen különböző ember a hosszú összezártság során összebarátkozik, és felszínre jönnek a közösségi hovatartozás kérdései is, valamint egy sikeresen kitört, ám sehová sem tartozó ember dilemmái is. Amolyan Miss Daisy sofőrjének a sofőrje, régi klisékkel teletűzdelve - de az összes közül még mindig ez érdemelte meg leginkább a legjobb filmes Oscart.
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
A kedvenc (The Favourite) - A XVIII. század eleji Angliát a teljesen inkompetens és életképtelen Anna királynő (Olivia Colman) uralja. Legalábbis névleg, valójában viszont fogalma nincs, mi történik az országában és a csatatereken. Helyette a valódi hatalmat Lady Marlborough (Rachel Weisz) gyakorolja, mind a politikában, mind Anna magánéletében. Ebbe a torz idillbe toppan be Abigail, aki bár Marborough révén kerül szolgálónak a királyi palotába, hamar a királynő bizalmába férkőzik, és nem titkolt célja, hogy ő váljon az új kedvenccé. Három nő egyre fifikásabb és egyre aljasabb játszmája, amihez a belterjes és alantas parlament szolgáltatja a hátteret. A királyi udvarok visszás világát már jó pár mű bemutatta, sokkal jobban is. Ennek a filmnek a varázsát inkább az egyedi vizualitása, a gömbszerű belső terei, az illusztrációs elemei, vagyis az operatőri munkája adják. A három fő karakter közül hiba lenne bárkit egyetlen női főszereplőnek kinevezni, de tény, hogy a legmeggyőzőbb alakítást valóban az Annát megformáló Olivia Colman nyújtotta, aki megérdemelten vihette haza az Oscart.
Roma - Olykor fölkerül a listára nem amerikai és/vagy nem angol nyelvű mű is. A spanyol és mixték nyelven forgatott, mexikói Roma pont ilyen. Egy gazdag család és cselédlányuk megpróbáltatásai Mexikóváros Roma nevű negyedében, a hetvenes évek elején, amikor még minden fekete-fehér volt. A legjobb filmes listán már írtam róla, bár akkor sem nagyon értettem, mit sztárolnak benne annyira. (Szerintem hiba volt jelölni - vagy az angolul tudóknak: it was a big mixték.)
Csillag születik (A Star Is Born) - Egy öregedő rockzenész, valamint felfedezettje, az ifjú énekesnő közös élete. Míg a férfi karrierje már leszállóágban van, amin halláskárosodása és alkoholizmusa se sokat segít, addig a lánynak fölfelé ível a karrierje, és egyre inkább a popszakma fogaskerekévé válik. Így kettejük élete hiába fonódik össze, minden érzékenység ellenére nehéz azt egyben tartani. Ez ugyanannak a filmnek már a negyedik remake-je, de Lady Gaga és Brandley Cooper játékán kívül nincs benne semmi olyan (ötlet, mondanivaló, zene), amiért érdemes volt még egy bőrt lehúzni róla. Ráadásul utóbbi rendezte, meg még zenél is benne - ehhez képest éppen a koncertes részek sikerültek a legkevésbé hitelesre.
Izgalom: [ ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [ ]
Bohém rapszódia (Bohemian Rhapsody) - A várva várt Queen film: lényegében egy sima életrajzi alkotás, ami a legendás együttes történetét, és a még legendásabb Freddy Mercury életét mutatja be. Van mit, az nem kérdés: a tagok egymásra találásától, a sikereken át, Freddy házasságán, előtörő homoszexualitásán, partiállat életmódján és AIDS-én át a '86-os Live Aid koncertig. Az elején van benne egy pici flashback, egyébként egy minden extra nélküli, lineáris cselekményű mű, ami az egyes dalokhoz fűződő epizódokban mutatja be az idő folyását. Ennél 2018-ban már többet illene nyújtani. Például némi karakterrajzot, amire igazán csak Freddie esetében fektettek hangsúlyt. Előnye viszont, hogy a megjelenő valós szereplőket még a többségében abszolút ismeretlen színészekkel is sikerült megszólalásig lekopírozni, szóval a néző tényleg elhiszi, hogy a zenekar tagjait, meg sokakat másokat, például Bob Geldofot látja. Na jó, azért voltak olyan ismert arcok, mint Mike Myers, vagy épp a Jurassic Park kisfiúja, akinek ma már elfér a nyakában a basszusgitár. Meg persze a Freddiet alakító Rami Malek, aki nem Malek Miklós fia (egyiké sem), de a nevét így is méltán megismerheti a világ, kiváltképp az Oscar után. A legnagyobb előny viszont maga a zene, ami garancia, hogy még a legbanálisabb, nyilvánvalóan fiktív fordulatok között is valamennyire jól érezzük magunkat.
Izgalom: [ ] Érzelem: [***] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Az első ember (First Man) - Ez egy kakukktojás, hiszen, bár várományosa volt a versenynek, végül csak technikai jellegű kategóriákban jelölték, és csupán a legjobb vizuális effektekért kapott. Pedig azokon túl is van annyira nézhető, hogy az év legjobb filmjei közé kívánkozzon. Eleve hálás vállalkozás, amikor egy történelmi eseményt visznek vászonra, bemutatva a kulisszák mögötti agymunkát, a részletek kidolgozását, és persze a szereplők magánéletét. Most az első holdraszállás került sorra, középpontban természetesen Neil Armstronggal (nem a trombitás, hanem az űrhajós), aki Ryan Gosling. A történet nagyjából ott kezdőik, ahol két éve A számolás joga befejeződött: miután az első űrbe küldött ember (plusz időközben az első űrséta) dicsőségét a Szovjetunió elhappolta, az Egyesült Államoknak a következő cél a Hold elérése volt. Erre kiválasztották a megfelelő embereket, akiket éveken keresztül képeztek és teszteltek, miközben meg kellett küzdeniük saját szellemi és fizikai határaikkal, és persze a magánéleti konfliktusaikkal. Hiszen ha az ember éppen ki készül menni az űrbe, ahonnan vagy visszajön, vagy nem, akkor az a családi háttérben sem feltétlen vált ki azonnali lelkesedést. Meg aztán a háttérben ott dübörgött a vietnami háború meg a polgárjogi mozgalom, szóval a lakosság sem örült egyöntetűen, hogy a pénzét ilyesféle haccacárékra költik.
A filmnek persze vannak gyenge pontjai is: leginkább a kohézió hiánya. Mintha csak epizódokat raktak volna egymás mellé. A másik gyenge pont, hogy nem sokat tudunk meg a főhős belső világáról: mintha csak a Holdon sétálva jönne rá, hogy hova is készült egészen addig. Viszont az utazós részek abszolút élethűre és beleérzősre sikerültek, mintha a nézőt is magukkal vinnék, egy fél évszázad késéssel. És az se baj, hogy előre tudjuk már a végét.
Izgalom: [** ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
