Utolsó frissítés: 2023. július 6.
Az Amerikai Filmakadémia (AMPAS) decemberben szokása szerint nyilvánosságra hozta a soron következő idegennyelvű Oscar-nevezések legjobb kilenc alkotását, majd januárban ezek közül az öt jelöltet, ami a leendő győztest is tartalmazza. Nagy meglepetés nem történt: a kritikusok mindegyik bekerült filmre nagy reményekkel tekintettek, és az ezeket nevező országok is vagy filmes nagyhatalmak, vagy már volt korábban nevezésük. A dán, a kolumbiai, lengyel és dél-koreai alkotásról már írtunk korábban, szóval a többségük: a mexikói, a japán, a libanoni, a német és a kazah még hátravannak. Mivel a maradék nyolcvan film esetében a versenynek már nincs tétje, így immár az esélyek latolgatása nélkül folytatódik a mustra.
Japán: Bolti tolvajok (万引き家族) [Manbiki kazoku - Bolti tolvaj család] - Apa és fia egy közös bolti lopás után megmentenek egy kislányt bántalmazó szüleitől, és hazaviszik saját otthonukba. A jövevény lassan beilleszkedik új családjába, miközben szép lassan világossá válik: nagymamától a pubertás fiúgyerekig minden családtagnak megvan a maga saját és kollektív titka, amit nyilván nem lehet örökké a tatami alá söpörni. Mi teszi generációk egy fedél alatt élő közösségét családdá? Meddig lehet egy közös illúziót fenntartani? Lehet-e szeretetet átadni a gyerekednek, miközben bűnözni tanítod? Kis aranyos történet, tipikusan japán formába öntve, a végén az alaposan előkészített katarzissal, és a három évvel ezelőtt nevezett 100 Yen Love női főszereplőjével. Cannes-ból elhozta az Arany Pálmát (keresik is azóta), immár az Oscar-jelöltséget is megkapta, így akár a győzelemre is esélyes.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Mexikó: Roma - A cím ne tévesszen meg senkit: a Gravitációt és az azkabani foglyos HP-epizódot is jegyző Alfonso Cuarón filmje nem az olasz fővárosban játszódik, hanem Mexikóváros azonos nevű, jómódú negyedében. Egy itt élő család, illetve a velük élő indián cselédlány életét követhetjük pár hónapig, a hetvenes évek elején. A lány teherbe esik, de a gyerek apja gennyadék módon lelép. Közben a családban is fordulat áll be, amikor kiderül, hogy apuka nem is Kanadába utazgat tanulmányutakra. A történelmi háttérben pedig folynak a diáklázadások és a maffialeszámolások - ám ennek különösebb szerepe nincs a történetben, és még a cselédsors nyomorúsága is kimarad, hiszen a világ legjobb fej családjáról van szó. Szóval folydogál minden a maga medrében: a felmerülő konfliktusok így vagy úgy megoldódnak, az élet pedig megy tovább, két és fél órán át, modoros fekete-fehérben. A "cseléd a családban" témakörben hasonlít a brazil A második anyára, de összességében csak egy újabb darab, ami indokolatlanul foglalja a helyet a jelöltek között egy arra érdemesebb mű elől.
Izgalom: [* ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [ ]
Apdét: Mivel tudjuk, hogy milyen előzmények után győzött, még különösebben gratulálni sem lehet hozzá. Remélhetőleg jövőre helyreáll a kategória egyensúlya. Különben meg nem ez volt az első év, hogy kifejezetten rossz film kapta az Oscart (gondoljunk csak 2014-ből A nagy szépségre), szóval egy-egy mű értékét nem feltétlen a díjak határozzák meg. Ennek fényében folytatódik a listánk, egészen a jövő évi szezonig.
Paraguay: Las herederas [Az örökösnők] - Idősödő leszbikus pár egyik tagját a visszafizetetlen kölcsönök miatt börtönbe zárják, így másikuk felcsap barátnői körben bérsofőrnek, amiben az sem zavarja, hogy nincs is jogosítványa. Új munkája során megismerkedik egy nála fiatalabb, már szintén nem mai, de kétségkívül dekoratív hölgytárssal, aki megtestesíti mindazt az önállóságot és talpraesettséget, ami a főhősnőből a több évtizedes kapcsolata és önmaga alárendeltsége során valahol elveszett. A sok új élmény elindítja a várható jellemfejlődést, de mindebből csak egy borzasztó lassú és üresjáratokkal kitöltött, még csak túlságosan lírikusnak sem mondható film kerekedik ki. Az ország harmadik Oscar-nevezését némely kritikus meglepetés-esélyesnek tartotta, mint kiderült: ok nélkül.
Izgalom: [ ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Fehéroroszország: Хрусталь [Kristály] - Huszonéves lány minden vágya, hogy kijusson Amerikába és ott híres DJ legyen. Ám mikor megtudja, hogy a vízumkérelmére írt, kamu munkahelyi telefonszámot valóban ellenőrizni fogják, sürgősen meg kell keresnie a szám valódi gazdáját, hogy az ominózus pillanatban majd igazolhassa magát. Így jut el a Krusztál (Kristály) nevű, lepukkant krisvárosba, aminek egyetlen nevezetessége: az üvegkristály-gyár a dolgozóit - a kilencvenes évekbeli pénzhiány miatt - csillárban és vázában fizeti ki. A lány kéretlenül betelepül a telefonos család otthonába, ahol nem nagyon örülnek neki, főleg a nagyfiú másnapi esküvője miatt, ám lassan ő is a család hasznára tud lenni. Egy többre hivatott lány története, aki szeretne kitörni, ehelyett viszont éppen a nihil és a kilátástalanság egy mélyebb bugyrában találja magát. A Szovjetunióban bezzeg minden jobb volt, pedig már az is jó szar lehetett.
Fehéroroszország az idei nagy visszatérő: 1996 után most először küld filmet az Oscar-versenybe, ráadásul mindenkit megelőzve, már júliusban, a Karlovy Vary-i filmfesztivál után bejelentették. Ez mindenképpen örömteli, ám színvonalban van még hová felzárkózni.
Izgalom: [* ] Érzelem: [* ] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Törökország: Ahlat Ağacı [A vadkörtefa] - A friss (majdnem) diplomás fiú hazatér, de a nagybetűs felnőtt élet csak nem akar neki elkezdődni. Nem passzol már a falusi légkörbe, és egyre kínosabb, hogy játékfüggő apja adósságait a szomszédok őrajta kérik számon. Ráadásul írói ambíciói is szertefoszlani látszanak, főleg mert az otthoni vadkörtefáról szóló könyve után sem kapkodnak a kiadók. A mindenkori fiatal értelmiség drámája: a két világ, álom és valóság, vágyódás és elvágyódás, világmegváltó elképzelések és agyonnyomó hétköznapok közötti megcsömörlése, ezúttal a XXI. századtól eléggé elmaradott török vidéken. A viszonylag egyszerű mondanivalót elég sok üresjárat és elvarratlan szál húz ki három (3) órásra, teljesen fölöslegesen. Pedig a depresszív rohangálás helyett szívesebben néztük volna a film elején felbukkanó, különös, egzotikus szépséget - ehelyett a mű a főhős és apja viszonyára fókuszál, ami jóval kevésbé érdekes.
Izgalom: [ ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Uruguay: La noche de 12 años [Tizenkét évig tartó éjszaka] - A kis (két magyarországnyi) dél-amerikai országnak ez zsinórban a harmadik nevezése, ami az 1973-85 közötti katonai diktatúrát dolgozza föl. A valóságon alapuló cselekményben három politikai fogoly börtönéveit követhetjük, akik ezt a tizenkét évet elejétől végéig a rezsim börtönében töltötték. Közülük a legismertebb José Mujica, aki nemrég hazája elnöke is volt. A mű teljesen átfogó képet ad a fogva tartás körülményeiről, a fizikai és szellemi kínzásról, a túlélési (és begárgyulást elkerülő) stratégiákról, valamint a fogvatartottak titkos világáról. Nehéz elképzelni, hogy az egyes hangok, illatok, ingerek, illetve a kimondott szavak mennyire felértékelődnek egy ilyen sivár környezetben, ahol az ember egyetlen elfoglaltsága a fal bámulása lehet. Méltó követője az Éhségnek, ám annál kicsit színesebb (csúnyán mondva "sztorizgatósabb"), és az emlékképeken keresztül mind a junta, mind az ellenállók működésébe is belelátunk. Mindezek ellenére mégsem válik iskolás történelem-órává vagy hősi eposszá (legfeljebb a végén egy kicsit), hanem végig egy emberi történet marad, ami nem fél élő nemzeti jelképeket törékeny lelkű és testű, emberi lényként ábrázolni.
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Libanon: Kafarnaum - A remény útja (کفرناحوم - Caphernaüm) [A magyar forgalmazók most már tényleg leszokhatnának ezekről a modoros és fölösleges alcímekről.] – Hanyagoló szülők sokadik gyermeke, a kiskamasz Zain elszökik otthonról, amikor pubertás korba lépő húgát erőszakkal férjhez adják. Ezek a „szülők” persze legfeljebb technikailag nevezhetőek szülőnek, ugyanúgy az „otthon” sem igazi otthon, a srácot eddig is leginkább az utca nevelte. Így miután Zain menedékre talál egy etióp bevándorló lánynál, akit aztán letartóztatnak, annak pár hónapos gyermekéről is a fiú gondoskodik tovább. A túlélésért egyre mélyebbre süllyed a bejrúti külváros mocskában, így mire eljutunk a film elejéig: a fiatalkorúak börtönéig, ahol Zain késelésért ül, biztosak lehetünk benne: akárki is a sértett, nem véletlenül került a penge rossz végére. Kemény mű, amit súlyosbít, hogy mégiscsak egy kisgyerekről van benne szó, aki önmagán kívül egy még kisebb gyerekért is felelősséget vállal. A mű mindvégig az ő nézőpontjából követi az eseményeket, így a néző sem tehet mást, mint hogy akaratlanul is együtt érezzen, és minden pillanatban reménykedjen, hogy innen tényleg már csak fölfelé vezet út.
A cím NEM a bibliai települést jelenti (ami ráadásul ma Izraelben található), és nem is Bejrút egy negyedének a neve, hanem egy francia kifejezés, aminek a szótár szerinti jelentései többek között: „a pokol tornáca”, „elfeledettség”, „rendetlen összevisszaság”. A főszereplő – civilben szír menekült – kisfiú mesterien elviszi hátán az egész filmet, játéka láthatóan valós tapasztalatokból építkezik, akár a többi amatőr szereplőé. A rendező pedig Nadine Labaki, a legismertebb libanoni filmműves. Első filmje: a 2007-es Karamell már szerepelt magyar mozikban, és a Kafarnaum még mindig „csak” a harmadik alkotása – ezzel viszont elérte karrierje (eddigi) csúcspontját, ráadásul a rendezésen kívül a Zaint védő ügyvédnő szerepében is láthatjuk.
A mű két évig forgott, majd fél év kellett csak a vágáshoz, hogy a tizenkét órából ezt a kettőt összehozzák. Pedig biztos, hogy lehetett volna hosszabban is hagyni, csak azt az emberi lélek nem bírná el. A díjeső, köztük a Cannes-i zsűrié teljesen indokolt, akárcsak az idegen nyelvű Oscar-jelölés. Sőt: ha utóbbit nem ez a mű nyeri, hanem mondjuk a fos Roma, vagy a még pocsékabb Hidegháború, akkor tényleg semmi további értelme a kategóriának, akár le is húzhatják a rolót.
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [***]
Szingapúr: Buffalo Boys - Egy nem hasonlító testvérpár és nagybátyjuk hazatér Jávára a vadnyugatról, majd meglepetten tapasztalják, hogy a gaz holland gyarmatosítók (akik valami rejtélyes okból angolul beszélnek) mily nagyon is sanyargatják a lakosságot. Így hát háborút hirdetnek van Trach tábornok és csatlósai ellen, sok-sok csihipuhival, művérrel és repkedő végtagokkal. A verekedős részek egészen mókásra sikerültek, de ettől még az egész egy nagy gagyi, és nem csak a béna technikai háttér és a szappanoperás színészi játék, hanem a létező összes westernes sablon beletuszkolása miatt is. A végének van egy enyhe Schwartzenegger-Kommandó-jellege, de a hosszúcsövű gránátvető valahogy akkor se passzol bele a XIX. századi arzenálba.
Izgalom: [* ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [ ]
Szlovákia: Tolmács (Tlmočník) - Egy szlovák és egy osztrák idős férfi (a cseh rendezőóriás Jiří Menzel és a nálunk Tony Erdmannként megismert Peter Simonischek) utazgat a tátrai tájakon, hogy együtt felfedje a múltat. Egyikük a szüleit a Holokauszt során vesztette el, a másikuk apja pedig éppen az, aki megölte őket. A road movie során a két teljesen különböző karakter megtanulja elviselni egymást, miközben rájönnek, hogy a történelmi örökség egyaránt ránehezedett mindkettejük egész életére. Egy tömeggyilkos katonatiszt emlékének felkutatása, földrajzilag és lelkileg egyre mélyebbre haladva - amolyan kis káeurópai Apokalipszis most. Ha a történetben kicsit sok is a kitérő és az üresjárat, a két főszereplőt órákig el lehetne nézni. (A film magyar címét - ami az eredeti tükörfordítása - a budapesti Szlovák Intézet vetítésére kapta. Itt tudtuk meg azt is, hogy Jiří Menzel hónapok óta kórházban fekszik. Neki mielőbbi fölépülést kívánunk!)
Izgalom: [ ] Érzelem: [***] Humor: [* ] Mondanivaló: [** ]
Irán: بدون تاریخ، بدون امضا [Bedúne tarik, bedúne emza - Nincs dátum, nincs aláírás] - Hazafelé autózó orvos koccan egy kismotorral, amin egy egész család foglal helyet. Akkor látszólag semmi baj nem történik, de két nappal később a kórházban ismerős holttestet lát: a kisfiúét, aki azon a motoron ült. A boncolás szerint ételmérgezésbe halt bele, ám az orvost nem hagyja nyugodni a kérdés: mi van, ha a halál oka valójában mégis az a bizonyos baleset? Ezzel párhuzamosan a fiú szülei is próbálnak megbirkózni a tudattal, hogy gyerekük a tőlük kapott ételtől halt meg. A lényeg, hogy valamelyiküknek együtt kell élnie a halált okozás lelki terhével. Vajon adhat ilyenkor felmentést, ha a gyerek halálát a másik okozta, vagy ha nem, akkor is meghalt volna? A felmerülő dilemmák mindenkiben más-más reakciókat indítanak el, amik tovább görgetik a történetet, de - iráni filmtől megszokottan - a végkifejletnél jóval fontosabbak azok a gondolatok, amik a szereplőkben és a nézőkben ilyenkor elindulnak. Élet egy társadalomban, ahol minden férfi szakállas. A korábbi két nyertes iráni mű színvonalát eléri, szóval akár ebből is lehetett volna valami.
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [***]
Kanada: Chien de garde / Family First [Őrkutya / Első a család] - A jómunkásember JP másodállásban maffiózó nagybátyának hajt be, ilyenkor pedig magával viszi Vincentet, a mentálisan fogyatékos, ám igencsak agresszív öccsét. Amikor a nagybácsi már bérgyilkossággal bízná meg a fiúkat, JP kiszállna az egészből, ám azt sem akarja, hogy helyette az öccse keze véreződjön be, aki agyilag föl se fogja a helyzet komolyságát. A fiait és a poharat elengedni egyaránt képtelen anyjukban pedig későn tudatosul, hogy nem Vincent szorul az ő védelmére, hanem egyre inkább a családot kell megvédeni Vincent játékos terrorjától. Az alaphelyzet kicsit hasonlít a Kasszandra álmára, de attól még egy teljesen nézhető mű, amiben a fő érdem a Vincent szerepét kiválóan és félelmetesen játszó Théodore Pelleriné.
Izgalom: [** ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Koszovó: Martesa [Házasság] - Fiatal pár házasodni készül, ám hirtelen hazatér a vőlegény egy régi, külföldre szakadt jóbarátja. Innentől kezdve a fiú egyre furábban kezd viselkedni, és az esküvő szervezése is lelassul. A menyasszonyt pedig nyilván egyre inkább érdekli a rejtélyes ismerős valódi kiléte, és hogy a jelenléte miért hat negatívan a pár eddig idillinek hitt viszonyára. Akinek a válasz az első pillanattól nem lenne világos, annak a film kétharmadánál jól a szájába is rágják, ennél különösebben mélyebbre pedig nem megy a történet, legfeljebb a végkifejletet lehet találgatni. De egy balkáni, ráadásul muszlim többségű országtól így is reménykeltő haladás, hogy LMBTQ témájú filmet nevez az Oscarra.
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Észtország: Megszoksz vagy megszöksz* (Võta või jäta) - Ifjú jómunkásember Eriket egyik reggel felhívja régen látott exe, hogy közölje: gyereke született, akinek ő az apja. Mivel az anyja lemond róla, Eriké a döntés: hagyja, hogy örökbe fogadja más, vagy magához veszi. Utóbbi mellett dönt, ezzel pedig az élete egy embert próbáló, jellemet fejlesztő, sokszor fájdalmasan szép irányba fordul. Lényegében minden benne van, ami ilyenkor várható: a nehézségekkel és hibákkal kikövezett, szülővé válási időszak után a történet Kramer kontra Kramerbe csap át, de ettől még egyáltalán nem válik banálissá, sőt. Tipikusan az a film, ami után mindenki szebb és jobb emberré válik.
*A magyar címét a 2019-es Észt hétre kapta. Tükörfordításban "Vedd el vagy menj el", ami az Áll az alku című vetélkedőnek az észt neve.
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [***]
Argentína: El Ángel [Az Angyal] - A dél-amerikai ország A klán után három évvel ismét a hetvenes évek egy hírhedt bűnsorozatához nyúlt. A központi alak ezúttal Carlos Puch, aki 19 és 21 éves kora között számos rablást és gyilkosságot követett el. A becenevét szőke hajáról és angyalarcáról kapó fiú piti besurranó tolvajként kezdte, majd bandát alapítva jöttek a nagyobb zsákmányok és a gyilkosságok, mígnem 1973-ban elfogták és életfogytra ítélték, amit azóta is tölt. A film nem teljesen a valós eseményeket követi, és bár a valósággal vannak megegyező pontok, a lényeg sokkal inkább egy torz elme portréja, valamint útja a morális véghez. A színészek leginkább a hazai szcénában ismertek, de közöttük is megemlítendő Luis Gnecco, akit számos dél-amerikai műben láthattunk már, többek között a 2013-ban jelölt No-ban, vagy a tavalyi győztes Egy fantasztikus nőben - illetve a (jelen film producereként is közreműködő) Pedró Almodóvar filmjeiből ismert Cecilia Roth. Abszolút nem egy rossz film, és a kor argentin rockslágerei is remek zenei aláfestést adnak. Itt pedig egy remek képpár a "valóság vs. film" kategóriából.
Izgalom: [***] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Németország: Mű szerző nélkül (Werk ohne Author) - A címével ellentétben igenis van szerzője: az a Florian Henckel von Donnersmarck, aki A mások életével 2007-ben már megnyerte az Oscart (idén tehát Pawel Pawlikowski és Nemes László mellett ő a harmadik újrázó győztes), és ismét nagyívű alkotást tett az asztalra. Ráadásul kölni létére ismét az NDK témájához nyúlt: ezúttal (a ma is élő Gerhard Richterről mintázott) Kurt Bannert festő (az Oh, Boy-ból is ismert Tom Schilling) életútján keresztül. A háromórás film első harmada bemutatja a kis Kurt ismerkedését a kézőművészettel és a Harmadik Birodalommal, különösen amikor végignézi mentálisan sérült nagynénje (a Loréban nagyot nyújtott Saskia Rosendahl) elhurcolását. Ezt követően jönnek a háború utáni drezdai diákévek, a nagy szerelem, valamint a küzdelem a volt(?) náci apóssal (szintén A mások életében világhírűvé vált Sebastian Koch) és a művészi szabadságot megfojtó szocialista realizmussal. Végül pedig a nyugatra szökés utáni újabb újrakezdés, társadalmi és művészi beilleszkedési nehézségek, míg a film utolsó fél órájára főhősünk ki nem találja azt az alkotói módszert, amitől véglegesen befut, és amiért volt értelme megcsinálni az egész filmet (és amire valójában a cím utal). A mások élete szintjét messze nem éri utol, de ettől még egy jól felépített és helyenként igazán mellbevágó mű.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Pakisztán: Cake [Süti] - Kőgazdag birtokoscsaládban előbb apuka kap egy szívinfarktust, majd anyuka egy agyvérzést, ez pedig összehozza a világ különböző pontjain elszóródott, huszonharmincas gyerekeiket. Az új helyzet meg természetesen alkalmat ad arra, hogy újra összeszokjanak, és elrendezzék évekkel korábban félbehagyott, ügyes-bajos dolgaikat. Főleg a két lánytestvér, akik közül az egyik Londonból tér haza, míg a másik végig ott maradt vigyázni a szüleikre, a saját cukrászi álmai árán is. Javarészt kis családi lötyi, bár abból a legjobb minőség: az alkotók hátrahagyták Lollywoodot (Bollywood pakisztáni megfelelője), és láthatóan európai, angolszász eszközökkel csináltak egy teljesen nézhető filmet. Aztán a vége felé egy váratlan fordulat ebből a kliséből is kizökkenti és magasabb szintre emeli a sztorit, szóval ebből a szempontból is kellemes csalódás.
Izgalom: [ ] Érzelem: [***] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Egyiptom: يوم الدين [Yomeddine / Jom Adini - Ítéletnap] - A gyógyult leprás Besáj felesége elvesztése után úgy dönt: megkeresi családját, és megkérdezi apjától, hogy miután gyerekkorában leadta a lepratelepen, miért nem ment soha érte? Az utazáson Obama, az árva fekete kisfiú is elkíséri, és így indulnak neki a hosszú útnak szekéren, szamáron, vonaton, platón, és minden lehetséges módon - közben pedig álmodoznak az ítéletnapról, amikor végre ismét minden ember egyenlő lesz. Ahogy ez road movie-knál lenni szokott: a kalandok, viszontagságok és találkozások során mindketten tapasztaltabbá és érettebbé válnak. De ezen túl is egy megható, szép alkotás felelősségről, elfogadásról, illetve két emberről, akik a családjukat keresik, és azt végül egymásban találják meg.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [* ] Mondanivaló: [** ]
Kambodzsa: ផ្នូរគ្មានឈ្មោះ (Les tombeaux sans noms) [Pnau min csmo - Névtelen sírok] - Nem tudom, hogy az összes kambodzsai film a Pol Pot-rendszerről szól-e, de ami Oscarra megy, az valószínű, hogy igen. És ahogy egyre inkább beleássa magát az ember a korszakba, rájön: nem is lehet erről elég sokat beszélni. Éheztetés, megalázás, az erőszak minden elképzelhető és elképzelhetetlen formája - nem csoda, hogy a csupán négy évig (1975-79) tartó rémuralom ilyen mélyen belevéste magát a társadalom húsába és csontjába. Tithy Panh rendező - hasonlóan a hat éve jelöltté vált A hiányzó képhez - szintén a saját életét dolgozza föl. Ezúttal javasasszonyokkal keresteti meg rokonai szerteszórt holttesteit, közben pedig akkori szemtanúk mesélnek a borzalmakról, a kialakulásról, és hogy őket mi győzte meg a vörös khmernek állásról, amit azóta is bánnak.
Izgalom: [ ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Chile: Y de pronto el amanecer [És hirtelen a hajnal] - Híres öreg író visszatér szülőfalujába, a rideg Patagóniába, ahol évtizedek óta nem járt. Rögtön összetalálkozik két gyerekkori barátjával, akik ott maradtak, és együtt felidézik a múltat: a valószínűtlenül idilli, tán soha nem is létezett gyerekkort, majd az ifjúságot, ami az 1973-as puccsal ért véget. Bő három óra érzelgősködés, az időskorból a múltba visszarévedős filmek minden tartozékával: régi szerelmekkel, újra előásott titkokkal és nagy egymásra borulásokkal. Amúgy tényleg fura, hogy Dél-Amerikának van egy jó nagy része, ami olyan távolságra van az egyenlítőtől, mint mondjuk Skandinávia, és az éghajlat is hasonló. Ez kissé ellentmond a földrészről alkotott képünknek, így jó, hogy készült egy film, ami ott játszódik. Ám ennyi: a címvédő ország teljesen hátat fordított a tavalyi győztes Egy fantasztikus nő formabontásának, és egy régimódi, önmagát szépnek szánó alkotással nevezett, nem nagy sikerrel.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Ausztrália: Jirga - Veterán katona visszatér Afganisztánba, hogy megkeresse egy ártatlan áldozatának a családját. Kabulból érthetően senki nem akarja elvinni a demokrácia-exportból kimaradt déli területekre, ám végül csak eljut a kősivatag mélyére, ahol találkozik barátságos tálibokkal, akik segítenek neki úticélja elérésében. Így a bosszú vagy megbocsátás kérdése a dzsirga, azaz a falusi vének tanácsának kezébe kerül. Nem túl hosszú (78 perc), de tartalmas és néhol mellbevágó alkotás.
Izgalom: [** ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Kína: 邪不压正 [Szje pu já cson - A gonosz nem sürget vagy angol címén Hidden Man] - Zavaros történet egy háborús ellenállóról, aki Amerikából hazatér a japánok által megszállt Pekingbe, hogy bosszút álljon a város rendőrfőnökén, aki annak idején a megölte a mesterét és annak családját, és őt magát is majdnem. Ez az alapsztori, amihez a rengeteg CGI, műdíszlet, nemvicces poén, modernkori utalás, összevissza harcművészkedés és a keszekusza cselekmény sem tudott érdemben hozzáadni. Eredetileg a valóban mellbevágó Angels Wear White-ot harangozták be nevezésként, és nagyon szomorú, hogy ahelyett végül ezt a nézhetetlen gagyit küldték.
Izgalom: [* ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [ ]
Kuba: Sergio & Sergei [Sergio és Szergej] - 1991: a Szovjetunió éppen bomlik fel, emiatt a MIR-en szolgálatot teljesítő magányos űrhajósnak sem tudja senki megmondani, hogy mikor óhajtják visszahozni a Földre. Ez azért is kellemetlen, mert egy aszteroida éppen megüti az űrállomást, ez pedig szignifikánsan rontja emberünk túlélési esélyeit. Még jó, hogy egy kubai amatőr rádiós egészen véletlenül rácsatlakozik a frekvenciájára, majd valahogy a New York-i kollégát (Ron Perlman) is sikerül bevonni, akinek aztán mindenféle kapcsolatait kihasználva sikerül elérnie, hogy az (akkor már orosz) kozmonautát mégiscsak hazavigyék (akkor már) Oroszországba. A kubai rádiós pedig nem csak oroszból perfekt - hiszen maga is éveket élt Moszkvában - hanem valami okból a brooklyni dialektusú orr alá morgást is éppannyira perfektül megérti. Próbál kis aranyos nosztalgiamozi lenni, ahol a főhős még az amatőr rádiósokat szigorúan lehallgató elvtársakat is ügyesen kicselezi. Ám a komikum sajnos a hitelesség rovására megy, a másfél órába meg így sem sikerült elég történést beletenni, hogy végig fenntartsa a nézhetőséget.
Izgalom: [* ] Érzelem: [ ] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Örményország: Սպիտակ [Szpitak] - A kaukázusi népnek alighanem egyik legfontosabb XX. századi eseménye az 1988-as földrengés, ugyanis két év után ismét ehhez a témához nyúltak. Moszkvában dolgozó apuka hazamegy a szinte teljesen romba dőlt Szpitak városkába, hogy felkutassa családját. Ott meg természetesen mindenki takarítja a romokat, teszi a dolgát, szóval minden megy magától. Nem egy nagy eresztés, meg néhol kicsit életszerűtlen, de legalább a férfi főhős ismerős lehet a Leto-ból,
Izgalom: [ ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [ ]
Brazília: O Grande Circo Místico [A varázslatos nagycirkusz vagy A nagy Circo Místico] - Generációkon átívelő történet egy sátoros cirkuszról és az azt vezető családról. Próbál a Márquez-féle dél-amerikai mágikus realizmus vízén elevezgetni, ami valamiféle hangulatot még talán átad, de a történet és mondanivaló pótlására még a temérdek giccs, valamint Vincent Cassel bevetése is kevés.
Izgalom: [ ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Litvánia: Nuostabieji Luzeriai. Kita planeta [Csodálatos vesztesek - Egy másik bolygó] - Minden sportra, sőt az élet minden területére elmondható, hogy az egyéni sikerekhez elengedhetetlen egy jó és megbízható kiszolgáló személyzet, a csapatsikerekhez pedig az, hogy mindenki pontosan tudja a helyét. A versenybicikli-csapatokban is megvannak a azok, akiknek nyerniük kell, illetve azok a versenyzők, a "gregario"-k, akiknek a dolga a többieknek vizet és ételt szállítani, vagy éppen felfogni a szelet a leendő győztesek elől - miközben a Giro d'Italia-t nekik is ugyanúgy le kell tekerniük. Olyan emberekről szóló dokumentumfilm, akik saját személyes ambíciójukat rendelik alá mások dobogós sikereinek - vagy inkább szembenéztek saját esélyeikkel és megkötötték az alkujukat. De leginkább egy szép háttérképekkel teletűzdelt sportközvetítés, amit néha beszélgetések és kulisszák mögötti bekukkantások szakítanak meg. Ezen túl a mögöttes rendszer felfedése már láthatóan nem volt az alkotók célja, sokkal inkább megmaradtak pár ember személyes nézőpontjánál. A világjobbító tanulság tehát elmarad, de legalább nem is akartak túl sokat belegyömöszölni.
Izgalom: [ ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Dominikai Köztársaság: Cocote - Ember hazatér a fővárosból apja halála miatt, akit a helyi maffiafőnök öletett meg. Családja tőle várja el a vérbosszút, miközben ő inkább tisztább utakon szeretne igazságot szolgáltatni. Ám utóbbi verzióról egyre világosabbá válik, hogy azon a vidéken ismeretlen műfaj. A cselekmény a filmnek viszonylag kis hányadát teszi ki, inkább csak olykor megszakítja a több napos búcsúztatás folklorisztikus bemutatását, ezen belül is a kereszténység és a vudu vallás egy sajátos helyi keverékét. (Hogy miért ez a címe, nem derült ki, és gugli sem segít - annyi azonban bizonyos, hogy a kokottokhoz semmi köze.)
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [ ]
Pa★na★ma: Yo no me llamo Rubén Blades [Nem én vagyok Rubén Blades] - A címben is szereplő Rubén Blades [Ruben Bládesz] a latin zene, meg általában a latin-amerikai világ élő legendája - de akár a magyar nézőknek is ismerős lehet, hiszen rengeteg amerikai filmben játszotta már az ügyeletes latinót, most éppen a Fear the Walking Dead-ben. Szóval ez a dokumentumfilm az ő személyét járja körbe, történetét, zenéjét, gondolatait világról és politikáról, viszonyát a hazai gyökerekkel, illetve New Yorkkal, ahol már negyven éve él. Az biztos, hogy a salsát olyannyira zsigerből nyomja, hogy még hetvenen túl is képes stadionokat megtölteni. Nyilván ha ismernénk és szeretnénk itthon is, meg jobban értenénk ezt a latinzenés kultúrát (és most ne a Deszpaszítóra vagy a Szívósszemű Mártára gondoljunk), talán még inkább fogékonyak lennénk arra, amit a világnak át akar adni, de így is egy lendületes, élvezetes dokufilm. Meg valószínűleg Paul Simon és Sting se csak a stáblistán szereplésért mondták kamerába a szép szavakat.
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Csehország: Všechno bude [Lesz minden] - Két kiskamasz elkötnek egy autót és elmennek világgá. Útközben találkoznak egy stopposlánnyal, egyikük nagyapjával, és két rendőrrel is. Tulajdonképpen az egész cselekmény egy visszaemlékezésből és egy rendőrségi vallomásból rakódik össze, amik azonban nem teljesen fedik egymást - így az se teljesen világos, hogy az elmondottakból és a látottakból mi igaz és mi nem, ha egyáltalán bármi. Bár az alig másfél óra során az is kirajzolódik, hogy a felnőttek világa sem feltétlen az igazmondásra épül. Kedves kis tévéfilm, de egy cseh filmtől elvárt szinttől elég messze van.
Izgalom: [** ] Érzelem: [* ] Humor: [* ] Mondanivaló: [ ]
Szerbia: Izgrednici [Szabálysértők] - Három szociológus-hallgató kísérletet hajt végre, hogy igazolja professzoruk "tetrisz-elméletét", miszerint: az ember bármennyire is törekszik a rendre, egy idő után elege lesz belőle, és saját maga idézi szándékosan elő a káosz győzelmét. Ugyanez társadalmi szinten is működik, vagyis ha valaki elkezdi megbontani a normákat, akkor hamar talál hozzá követőket is. Ártatlan megfigyelésnek indul, ám idővel kicsúszik a kezükből a projekt, ráadásul a rendszer szétesése az ő életükkel kezdődik. Ha elnézzük a film botlásait, miszerint ilyen szakmai és etikai hibáktól hemzsegő kísérletek a valóságban egyetlen egyetemen sem fordulhatnának elő, pláne nem master szinten, akkor is nagyon rá kell hangolódni, hogy egy falra fújt horogkereszt vagy egy kicsúzlizott utcalámpa elég feszültséget generáljon a nézőben, illetve hogy a káosz igazi elszabadulásakor is még követni és élvezni tudja a három főszereplő szerencsétlenkedését. A fekete-fehér kópia annyiban kivételesen indokolt, hogy a társadalom szétzuhanásáról szóló filmeknél (A gyűlölet, vagy például Tarr Bélától A torinói ló és a Sátántangó) ennek megvan a hagyománya, meg ezek az előzmények máshol is visszaköszönnek. Nem egy könnyű mű, de inkább csak önmagát veszi túl komolyan.
Izgalom: [** ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Kazahsztán: Айка (Ayka) - Fiatal közép-ázsiai nő rohangál a moszkvai havazásban, kétségbeesetten keresve valami munkát. Helyzetét nehezíti, hogy pár nappal korábban szült, a kórházból megszökött, így vérzéseit és szivárgó tejét is magának kell ellátnia, nyilvános vécékben és más mocskos helyeken. A kamera végig az ő életét követi saulfiásan, a néző ha akarna se tudna kiszabadulni a latyakos utcák, a pincék és sufnik, vagy a zsúfolt illegális szálló fojtogatásából. A nő életéről meg csak annyit tudunk meg, amit a folyton csörgő telefonján keresztül elárul - ebből azért lassacskán azért kiderül, hogy miért hozza meg az elsőre érthetetlen döntéseit, és végignézhetjük a kezdetben szenvtelen arc mögötti jellemváltozást. A főszereplő Szamal Eszljamova nem véletlenül kapta meg Cannes-ban a legjobb színésznő díját. Nyomasztó, mellbevágó, kiváló alkotás.
Izgalom: [** ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Jemen: 10 أيام قبل الزفة [Tíz nap múlva esküvő] - Egy fiatal pár éppen házasodni készül, ám a vőlegénynek egyszer csak ki kell költöznie a szülői házból, és még ugyanazon a napon a netkávézóját is elveszíti. Otthon és munka nélkül meg nősülni sincs mire, kiváltképp egy olyan világban, ahol ezek a tényezők sokkal inkább számítanak. Az állandóan polgárháborúktól sújtott országban ráadásul most még lakásszegénység is uralkodik, így sokan akár az emberi méltóságukat is odaadják a lakhatásért. A menyasszony szülei is így járnak, amikor a házuk valódi tulajdonosa az (eleve nem véletlenül) kialakult helyzetben, függőségi helyzetével visszaélve szintén bejelentkezik a lányuk kezére. Kissé szappanoperás keresztmetszet egy országról, ahol az emberek a romok között is megpróbálnak vidáman hozzáállni az élethez, és együtt megküzdeni a nehézségekkel.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [** ] Mondanivaló: [* ]
Afganisztán: رونا مادر عظیم [Rona, madar-e azim = Róna, madár-e az ím? Rona, Azim anyja] - A Teheránban élő afgán család emigrál Európába, és hátrahagyják a nagymamát az ő másik fiának, Azimnak. Kisvártatva kiderül: a néninek sürgős veseátültetésre lenne szüksége, ám mivel az iráni törvények szerint iráni ember nem adhat szervet külföldinek, Azimnak kéne az egyik sajátját odaadnia. Azonban hiába van oda az édesanyjáért, jóval nagyobb mértékben, mint amennyi egy negyven-pluszos férfiembertől szokványos lenne: a saját örökölt egészségi állapota miatt egy ilyen műtét aligahanem a saját életébe kerülne. Azim tehát választás elé kerül, így átgondolja a édesanyjához, meg úgy általában az élethez fűződő viszonyát. Iráni stílusú realista dráma, amiben a főhősnek döntést kell hoznia, ám a végkifejletnél sokkal fontosabb magának a dilemmának az alakulása (hasonlóan a párral föntebbi iráni nevezéshez).
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Új-Zéland: Yellow is Forbidden [Tilos a sárga] - Dokumentumfilm Guo Pei kínai divattervezőről, aki megkapta a lehetőséget, hogy Párizsban rendezzen egy divatbemutatót, és talán egy nap csatlakozhasson azoknak a szűk köréhez, akik használhatják az "haute couture" védjegyet. Közben megjárja New Yorkot is, és Kínába is hazalátogat a szüleihez. Itt egészen érdekes családi történetek hangzanak el a császári korról (amikor is közemberek nem hordhattak sárga ruhákat, innen a cím), valamint Guo Pei gyerekkoráról: hogyan lesz egy élére vasalt katona és egy vak nő kislányából divattervező a "kulturális forradalomnak" hívott állami terror közepén? Mi repíti a pekingi 2-es Számú Könnyűipari Szakiskola textiles tanulóját a szakma élvonalába? Utóbbi kérdések sajnos nagyon össze lettek csapva, pedig ezeken hosszabban elidőzni lett volna az igazán érdekes. Ehelyett túl sok idő megy el érdektelen részletekre és üresjáratokra. Közepes ismeretterjesztő műsornak elmegy, dokufilmnek nagyon kevés.
Izgalom: [ ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Bosznia-Hercegovina: Beni Bırakma [Ne hagyj el] - Szíriai menekült kiskamaszok egy törökországi menekülttáborban tengődnek, közben megpróbálnak kitörni. Ezt leginkább különböző gyerekmunkákkal képzelik el, közben meg az utca neveli őket. Az elvileg rájuk vigyázó felnőtteket nem engedik közel magukhoz, élik az életüket a saját farkastörvényeik szerint, miközben belül mégiscsak gyerekek, a saját vágyaikkal, álmaikkal, félelmeikkel. Nem túl lekötő, de érdekessége, hogy valódi szíriai gyerekek játszották gyakorlatilag saját magukat.
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Peru: Wiñaypacha [Örökkévalóság] - Idős házaspár él kettesben az Andok zöld lankái között. Életüket a napi teendők teszik ki, a törzsi vallásuknak hódolás, és egy szem fiuk szüntelen hazavárása. Így éldegélnek, ám egyszer csak elkezdik elveszteni mindenüket: állataikat, otthonukat, egészségüket, reményüket, túlélési esélyeiket. Az elmúlás szívfacsaró és mellbevágó krónikája - és nem csak az életé, hanem azé az ősi életmódé is, ahogy ez a két ember leélte az egész életét. Ez a fokozatos, elkerülhetetlen tragédiához közelítő leépülés egyértelműen A torinói lóra emlékeztet. Realista, mégis - vagy tán éppen ezért - végtelenül szomorú alkotás.
Izgalom: [ ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Grúzia: ნამე (Namme) - Egy idős ember, Ali bácsi, és a lánya, Namme, együtt élnek, és a kertjükben termő csodatévő vízzel gyógyítják a falu lakosságát, még halottakat is feltámasztanak vele. Van az embernek még három fia is, akik viszont távol élnek, és nem is nagyon vágynak haza: egy tanár, egy mesterember, és egy pap (az élet három területe, ugyebár). Amikor azonban Ali bácsi egészsége kezd megromlani, a három fiú hazatér, és próbálják megfejteni egyrészt hogy mi lehet a csodavízzel, ami ezek szerint mégse működik már olyan jól, másrészt próbálnak Namme számára valami értelmesebb jövőt kitalálni, minthogy egész életében apját szolgálja. Namme közben maga is kezdi fölfedezni a buborékon kívüli világot, és titokban egy szeretőt is összeszed magának. A lényeg, hogy az addigi életéből neki is egyre inkább elege van. Ali bácsi meg persze nem akarja elengedni. Nagyon lassú, nagyon csendes felnövéstörténet, ami sokkal inkább egy szimbólumrendszert fest föl, mint egy önálló cselekményt. De ezzel együtt is el lehet merülni benne, és nagyon szépek a képei.
Izgalom: [ ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [***]
folyt. köv.
