Részeim összessége (Die Summe meiner einzelnen Teile, 2012) - Martin a zárt osztály után szeretné újrakezdeni az életét, de azzal szembesül, hogy régi munkáját, barátnőjét (Julia Jentsch) és lakását is elvesztette. Alkoholista hajléktalan válik belőle, és mentálisan is újra teljesen szétesik. Egy romos házban melléje szegődik Viktor, a tízéves, árván maradt, ukrán kisfiú, akivel egy darabig együtt járják Berlin kukáit, majd kiköltöznek az erdőbe és takaros kis kunyhót építenek maguknak. Martin egyre inkább újra magára talál, és rájön, hogy a szabadság, a felelősség és a kisfiú jelenléte sokkal többet segített neki, mint bármilyen pszichiátriai kezelés. Ám naivitás lenne azt hinni, hogy a homlessz idill a végtelenségig eltarthat. Mindenesetre sokszor tényleg el kell érni a mélypontot, hogy újra a felszínre juthass. (Berlin és környéke)
Izgalom: [** ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [***]
Keresztút (Kreuzweg, 2014) - A vallásos nevelésnek megvannak a maga előnyei és hátrányai egyaránt, ám a bérmálkozásra készülő, tizenhárom éves Maria családja a katolicizmust is kicsit túlpörgi. Őnáluk például Bachtól fölfelé minden zene sátáni zajnak minősül, és a hittanórát tartó pap bácsi is legszívesebben keresztes hadjáratba küldené a diákjait. Marianak tehát nem csak bigott környezetével és keményvonalas anyjával kell megküzdenie, hanem a külső, szekuláris világ nyomásával is - az ébredező kamaszkor egészséges tüneteiről nem is beszélve. Így csak egyféle menekülési utat lát maga előtt: feláldozni magát beteg kisöccse gyógyulásáért. Mindezt pedig a film tizennégy, többnyire állókamerás, egyben felvett jelenetben mutatja be, párhuzamosan Jézus Krisztus keresztútjának egy-egy stációjával. Tehát a film teljes megértéséhez szükséges némi alaptudás a kereszténységről, de anélkül is elég katartikus végignézni egy vallássérült kislány saját kálváriáját. Kicsit olyan, mint a Hullámtörés vagy a Carrie, csak itt még gyermeki lélekkel. A főszereplő lány, Lea van Acken, nem csak a keresztet, de az egész filmet is remekül viszi a hátán. Magyar nézőknek inkább a Török Ferenc Overnight-jában és Szabó István Szembesítésében látott Hanns Zischler lehet ismerős. (Valahol egy déli faluban játszódik, a forgatás különböző Baden-Württemberg-i helyszíneken zajlott.)
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [***]
Christiane F. - Wir Kinder vom Bahnhof Zoo (1981) - A nyugat-berlini, Bowie-rajongó Christiane még csak tizenhárom éves, de már bandázni jár, pasizni, dizsizni, aztán lassan, de biztosan belecsúszik a heroin és a gyerekprostitúció világába (aminek az Állatkerti pályaudvar - Bahnhof Zoo - volt a helyi központja). Mai szemmel csak egy újabb drogosfilm lenne, de akkoriban nem volt más mű, ami korát megelőzve, ilyen komplexen bemutatta volna, hogy az embert a narkó mennyire tökreteszi fizikailag, szellemileg, egzisztenciálisan egyaránt. Néhány snitt erejéig pedig a kamera valóban lemegy az aluljáróba, és beletolja a kamerát az ott élőben narkózó fiatalok elborzasztó arcába. Nyomasztásban tehát mai szemmel is teljesen megállja a helyét, sőt a bő két órás műsoridővel tán még kicsit túl is tolták. De teljesen érthető, hogy ma is kultfilmként tartják számon, amin David Bowie személyes megjelenése is dob. Érezheted magad hősnek egy napra ("hero for one day"), ha lősz egyet, de egy életre csak akkor, ha leállsz vele. (Nyugat-Berlin)
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [***]
Das Boot - A tengeralattjáró (1981) - A német kollektív identitásnak fontos eleme a történelmi múlttal, azon belül is a második világháborúval való szembenézés ("Vergangenheitsaufarbeitung"). Ez azonban egy több évtizedes, közös munka eredménye volt, ami ahhoz a kérdéshez is eljutott: bűnösek-e a katonák, akik akkor a náci Németország hadseregében harcoltak? És főleg: lehet-e őket emberként ábrázolni?
Itt egy német tengeralatjáró legénységét kísérhetjük el kapitányával (Jürgen Prochnow), hosszú útján, összezártságban, csatáikban, jó és rossz döntéseikben, a halál torkából való megannyi megmenekülésükben és dilemmáikban - például hogy egy katona mennyire lehet független a politikai rendszertől, amit szolgál, főleg ha ugyanazt teszi, mint amit akármelyik másik rendszer alatt, és amit a másik oldali katonák is csinálnak? Akármi is a válasz: az egyenruha mindig egy emberi lényt takar.
(Az meg ma már csak költői kérdés, hogy két ilyen kultfilm mellett Nyugat-Németország miért a bűnrossz Lily Marleen-t nevezte akkor Oscarra? Bár annyira nem baj, hogy így legalább egyikük se veszélyeztette a Mephisto sikerét, de azért akkor is.) (A franciaországi La Rochelle, illetve az Atlanti-óceán.)
Izgalom: [***] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Viktoria (2014) - A címszereplő spanyol lány egy berlini diszkóban csapódik egy gyanús társasághoz, akik a lányt magukkal viszik hajnali csövezésükre, háztetőre, pincébe, meg különféle helyszínekre, amíg ki nem derül, mire is készülnek valójában. Már önmagában egy feszültségkeltő helyzet, hogy egy fiatal lányt az éjszakában egyszer csak körülvesz pár nem túl jóarcú férfi, de a történet egy ennél is izgalmasabb fordulatot vesz. Közben fény derül arra is: Viktoria miért hagyta maga mögött Madridot, és mitől ilyen naiv, hogy minden idegennel szóba áll?
A film első fele elég lassú és unalmas, ám egyre gyorsabban vesz egyre bizarrabb fordulatokat, amik a lány addigi életét és személyiségét is alapjaiban formálják át. A minimalista, csupán természetes fényeket és hangokat használó eszköztár a dán Dogma-filmekre emlékeztet, de az a technikai tény, hogy ezt az egyetlen, bő kétórás jelenetet valóban egyben vették föl (három egymást követő éjszaka-reggel, és a legjobban sikerült lett maga a film), még inkább bámulatossá teszi az egészet. Óriási lélekjelenlét kellett az alkotóknak, hogy ezt így megvalósíthassák, és ezzel lényegében egy új műfajt teremtettek: színházi közvetítés, ahol a színpad a hajnali Berlin. (Berlin)
Izgalom: [** ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Őrült szerelem (Amour Fou, 2014) - Heinrich von Kleist klasszicista íróként maradandót alkotott, de magánemberként minden jel szerint nem volt egészen normális: olyan nőre vágyott, aki hajlandó vele öngyilkosságot elkövetni. Ahogy fogalmaz: nem életre, hanem halálra szóló társat keres. Miután aktuális barátnője (a Toni Erdmannból ismert Sandra Hüller) érthetően elhajtja, egy férjes-családos asszonynál próbálkozik, aki, mivel amúgy is méhnyakrákban szenved, és ezen túl is borzasztóan magányos, beadja a derekát. Az ő kettejük nyűglődését követi a mű a már ismert végkifejletig. Közben próbál valami betekintést adni a felvilágosodás-kori Berlin életébe, az akkor keringő eszmeáramlatokba, általános véleményekbe, valamint az ahisztokhácia nem túl izgalmas világába. Az alaphelyzet egészen jó, de a történet elég lassan és vontatottan halad előre. Pedig valóban érdemes lenne ezzel a nem túl sokat tárgyalt korral foglalkozni. (A mai Berlin széle. A forgatás tök máshol volt.)
Izgalom: [ ] Érzelem: [***] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Volt egyszer egy Németország (Es war einmal in Deutschland, 2017) - Vége a háborúnak, és még a nyomorgó Németországban is újra beindul az élet. A koncentrációs táborból felszabaduló David Bermann (Moritz Bleibtreu), aki az üzleti érzéket még a családi áruházban szívta magába, ismét ügyeskedésbe kezd. Pár túlélővel együtt (például Mácsai Pál) beindítanak egy textilgyárat, és fehérneműkkel házalnak, mígnem a nem mindig tisztességes trükköknek és fogásoknak hála, beindul a geseft. Közben Bermannak az amerikai hadsereg frankfurti központjában is állandó jelenése van, mivel nácikkal valló kollaborációval vádolják. A vallomásában a rossz emlékek mellett a túlélés törvényei is feltárulnak, miközben az egyre hihetetlenebb fordulatok során nem csak a csinos női kihallgatótisztben, de a nézőben is egyre inkább feléled a gyanú Bermann történetének valódiságát illetően. Kellően könnyed és kellően komoly alkotás a történelem egy kevésbé fényes lapjáról. Egy kis Szabó István: Szembesítés, egy kis Közönséges bűnözők - ám sajnos a vége nagyon össze lett csapva, és a várt katarzis is egy váratlan és hiteltelen fordulattal tönkrevágódik. Utóbbiért kár, egyébként szórakoztató. (Berlin)
Izgalom: [** ] Érzelem: [* ] Humor: [* ] Mondanivaló: [** ]
Tranzit (Transit, 2018) - Az illegalitásban bujkáló főhős eljut a második világháborús Marseille-be, ahol beáll a nácik elől menekülő, hajóra váró üldözöttek népes táborába. Itt egy szerencsés véletlen folytán összetévesztik egy híres íróval, akit már tárt karokkal várnak a tengerentúlon, ám új emberi kapcsolatai - többek között egy kisfiúval, egy emigráns orvossal és egy titokzatos femme fatale-lal - igencsak megnehezítik a távozást. Anna Seghers önéletrajzi ihletésű regényéből már mások is készítettek adaptációt, ám alighanem ez az első, amit - az igen erősen kihangsúlyozott történelmi helyzet ellenére - jelenkori díszletek közé helyeztek. Valószínűleg a menekültkérdésre akartak reflektálni azzal, hogy bemutassák: így nézne ki a mai világunkban, ha Európából kéne menekülni Afrikába, és nem fordítva. De így az egész alaphelyzet csak hiteltelenre és kissé komikusra sikerült: Németország megtámadja és elfoglalja Franciaországot? 2018-ban? Mivaan?? Az idegőrlő várakozás kínja remekül átjön, sőt át is ragad a nézőre, aki tényleg már csak a film végét várja. Pedig egészen jó alapanyagból készült, és egy korabeli ábrázolással talán a negyvenes évek Riviérájának a napfényesen szomorú hangulata is átjött volna. Talán majd máskor. (Marseille)
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Én és Kaminski (Ich und Kaminski, 2015) - A kétezres évek elején játszódó történetben az ifjú és becsvágyó művészettörténész (Daniel Brühl) be akar robbanni a festőkről szóló életrajzi könyvek piacára. Ezért felkeresi az egykor ünnepelt, ám azóta elfeledett avantgárd művészt: Manuel Kaminskit (Jesper Christensen), aki megvakulása óta rejtőzve él a svájci Alpokban, egy csinos villában. A kettejük kommunikációja elég nehézkesen indul be, ám amikor kiderül: a festő régi szerelme (Geraldine Chaplin) mégsem halt meg, hanem az Északi-tengernél él, a két férfi együtt útra kel, hogy meglátogassák. Ahogy ez road movieknál lenni szokott: az útközbeni váratlan fordulatok összekovácsolják az utasokat, akik a cél elérésére szebb és jobb emberekké válnak. Ez a film sem kínál ennél többet, de aranyos, finoman humoros, és csodásak benne a festészetet imitáló, animációs betétek. (Svájctól az Északi-tengerig.)
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [** ] Mondanivaló: [* ]
Az amerikai barát (Der amerikanische Freund, 1977) - A leukémiával küzdő képkeretező-restaurátort (Bruno Ganz) megtalálja egy amerikai festménycsempész (Dennis Hopper), majd rajta keresztül egy maffiózó is. Utóbbi fel akarja bérelni egy gyilkosságra, hiszen neki - mármint a főhősnek - már úgyis mindegy, de a családjának még kereshet egy nem csekély összeget. A kezdeti elutasítás után elvállalja, és ezzel olyan örvénybe ugrik bele, amit az ember még halálos betegen se kívánna magának. Biztosan meg lehetett volna csinálni pörgősebbre és akciódúsabbra, de Wim Wenders rendezésében így néz ki egy gengszterfilm: kicsit lassú, kicsit melankolikus, de a hirtelen váltások éppen ezért is ütnek akkorát. (Nyugat-Berlin)
Izgalom: [** ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [ ]
Zwingli (2018) - Bizony a Svájc se volt mindig a bankokkal, csokival és karórás kirakatokkal zsúfolt alpesi-idilli hely. Amikor a reformátor Ulrich Zwingli megérkezett Zürichbe, ő is azzal kezdte, hogy túlélje az épp arra járó pestisjárványt. Majd németül prédikált a templomban (persze ezen a ronda svejci németül), elmesélte a Bibliát a közembernek, és megszegte a nagyböjtöt. Ezzel persze alaposan kihúzta a gyufát az egyháznál, de szövetségesei is akadtak: többek között jó pár másik pap, illetve Zürich város tanácsa. Ez aztán hamarosan polgárháborút szült (igen, még mindig Svájcban vagyunk), ráadásul a követői között egy még radikálisabb csoporttal is meggyűlt a baja. Izgalmas, mozgalmas, brutális történelmi dráma, minden fölösleges érzelgősség vagy túltolt hősiesség nélkül. A karakterek - ideértve a címszereplőt is (A Nőkértben is látott Max Simonischek) - nem papírmasé-figurák, hanem hús-vér, esendő emberek, jó és rossz döntésekkel, tévedésekkel és meghasonulásokkal, meg iszonyú hülye sapkákkal - de ott és akkor ez kellett a svájci vallási szabadság és nemzeti történelem előreviteléhez. (Zürich)
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Az Arany Kesztyű (Der Goldene Handschuh) - Hamburg városának legendás sorozatgyilkosa Fritz Honka, aki a hetvenes évek első felében számos idősödő prostituáltat ölt meg. Őket leginkább a lepukkant Az Arany Kesztyű nevű kocsmában szedte fel, aminek maga is törzsvendége volt. Fatih Akin legfrissebb filmje az ő alakját örökíti meg. Hogy hogyan jutott idáig, arról semmit se tudunk meg - ám ehelyett részletes, naturalista képet kapunk az ő nyomorult életéről, kívül-belül eltorzult személyiségéről, a darabolós gyilkosságok minden részletéről, valamint a mocsok és az alkoholfüggőség legmélyebb bugyrairól. Lényegében egy már-már öncélú, trutyiban, piában, vérben és hányásban lubickloás az egész film, szóval csak az nézze meg, akinek Pasolini Salója is kevés volt. (Hamburg)
Izgalom: [** ] Érzelem: [* ] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
A fehér szalag (Das weiße Band, 2009) - A XX. század eleji német faluban járunk. A békés idillbe az egyre szaporodó, rejtélyes balesetek zavarnak be, melyek ürügyén beláthatunk a közösség, illetve azon belül is jó pár család belső életébe, azok titkaival és tabuival együtt. Így lassan kirajzolódik egy néma erőszakkal és elfojtott feszültségekkel teli, álszent világ, ahol már nem is az a fontos, hogy ki a tettes, hanem hogy mikor pattan szét és omlik össze a mikrorendszer? Nyomasztó, fekete-fehér rémmese. Budapesten a Katona József színház játssza a film (szintén Michael Haneke által írt) színdarab-verzióját, ami talán még hatásosabb is, mint a film. A vásznon olykor ernyedtnek tűnő, sok hosszú, csendes, nehéz jelenet színpadon sokkal jobban ráül a néző lelkére, ráadásul ott a számos gyerekszereplőt is felnőttek játsszák, ami még groteszkebbé és félelmetesebbé teszi az egészet. Ajánlom mindkettőt. (Eichwald nevű képzeletbeli falu, valahol az egykori Második Birodalom északkeleti részében.)
Izgalom: [** ] Érzelem: [ ] Humor: [ ] Mondanivaló: [***]
Aimée und Jaguar (1999) - A második világháborús Berlinben egy leszbikus közösség próbál élni, túlélni, emberi módon létezni. Egyikük még ezen felül is kockázatos életet él, ugyanis nemcsak álnéven bujkáló zsidó üldözött, hanem egy ellenálló sejt informátora is. De még ilyen körülmények között is vakmerően, veszélyes szórakozásból próbálgatja a saját határait, és amikor megismerkedik egy jómódú, hithű náci, négygyerekes anyával, akinek a férje a fronton harcol, elhatározza, hogy megszerzi magának. Idővel viszont valódi, mély szerelem szövődik közöttük, amiben a vagányság és keménység álarca mögül előkerül a két sebezhető és sebzett, belül törékeny és gyengédségre vágyó nő alakja, akik a lelki túlélésben csak egymásra számíthatnak. Az őket körülvevő világban pedig remekül kirajzolódik a félelemben élő hátország frusztrált élete, ahol zenés-táncos mulatságok már egyre kevésbé tudják elnyomni a bombák zaját.
Kiváló film, ami nem csak a jól összerakott forgatókönyvével tartja fönn két órán át a feszültséget, de a remek színészi alakítások is, közöttük is leginkább Julianne Köhleré, aki nálunk leginkább A bukás Eva Braunjaként lehet ismerős, de a Két élet főszerepében is maradandót nyújtott. (Berlin)
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Az idegen (Die Fremde, 2010) - Török fiatalasszony Umay a kisfiával együtt elmenekül Isztambulból, bántalmazó férje elől, és Berlinben élő családjánál keres menedéket. Ám ott nem arat osztatlan sikert: szülei szerint vissza kéne mennie a férjéhez, vagy legalább a gyereket visszaadni, a testvérei pedig a saját bőrükön érzik az egész családot ért presztízsveszteséget. Umaynak végül onnan is el kell jönnie, de végig arra vágyik, hogy a családja visszafogadja őt és a kisfiút. Ezért képes magát előttük többször megalázni, még akkor is, amikor külső szemmel az egyetlen helyes megoldás a sarkon fordulás és vissza se nézés lenne. Kiváló bemutatása annak a jelenségnek, amikor egy bevándorló hátterű közösség tagjai gazdaságilag integrálódnak, de kulturálisan tíz körömmel ragaszkodnak az avítt, mindenkit megnyomorító hagyományokba. Hiszen nem csak Umay és gyermekének a szenvedése rajzolódik ki, hanem a mérgező maszkulinitás is: ahogy a gender-elvárások eltorzítják a férfiak személyiségét is, és a szigorú apa, meg az engedelmes fiúgyerek szerepeinek való állandó megfelelési kényszer őket is értelmetlen spirálokba hajtja. (Berlin)
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [***]
A lé meg a Lola (Lola rennt, 1998) - Egy piros hajú lány fut Berlin utcáin, hogy megmentse a barátja életét. A srác ugyanis épp imént felejtett a metrón egy pénzzel teli zsákot, amit pedig le kéne szállítania maffiózó főnökének. A lány, akit amúgy Lolának hívnak, pedig éppen azon van, hogy ezt pótlandó előkerítsen százezer márkát (átálláskor egy euró két márkát ért). Ugyanaz a történet három fordulóponttal és emiatt és három végkifejlettel. Egy-egy pillanat egész cselekményeket és életeket tud eldönteni, és igen szerencsés az, aki a véletleneket is befolyásolni tudja. Tom Tykwer ezzel a művével vált felkapottá, és bár ezután olyan lehetőségei jöttek, mint a Parfüm vagy a Felhőatlasz, a valódi saját stílusát, a sajátos történetvezetését és vágásait a hazai filmjeiben tudta igazán megmutatni, aminek az iskolapéldája a piros hajú berlini lány futása. (Berlin)
Izgalom: [***] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Végzet és kezdet (Mein Ende. Dein Anfang. 2019) - Több szálon és idősíkon futó történet a véletlen szerepéről, és hogy egyáltalán van-e olyan? A főszál Nora kálváriája, aki egy bankrablásban elveszti vőlegényét. A másik szálon ő emlékszik vissza közös életükre, lineárisan visszafelé haladva. A harmadik szál pedig egy apáé, akit kirúgnak a munkájából, így biztosítás nélkül rákbeteg kislánya kórházi kezelésének horribilis összegét is elő kell teremtenie valahonnan. Ennek a két embernek az útja aztán keresztezi egymást, kétségbeesett magányukban emberileg is egymásra találnak - ám idővel a síkok is elrendeződnek, és kiderül, hogy valójában mi is sodorta őket össze. Kiválóan összerakott, a nézőt is magába szippantó és (jó értelemben) orránál fogva vezető, majd annál jobban mellbe vágó alkotás. A női főszereplő Saskia Rosendahl külön magával ragadó, aki a Lore-val robbant be, de a Mű szerző nélkül-ben is félelmeteset alkotott, és most is remekel (pedig a film honlapja szerint soha nem tanulta a színészetet). Kár, hogy nem értékelték túlságosan, de szerencsére a Szemrevaló filmfesztivál elhozta közénk is. (München)
Izgalom: [***] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Berlin, Alexanderplatz - A XX. századi német irodalom alapműve átemelve a XXI. századba: a börtönből szabaduló és egyszerű álmokat dédelgető, ám mégis az alvilág martalékává váló kisember története, ezúttal egy afrikai menekülttel, aki a kábítószer-kereskedelemtől reméli a "német álom" elérését. Az eredeti történet vonalához, ha rövidítve is, de tartja magát, ennek megfelelően nem csupán egy szociodráma a bűnözés lélekpusztításáról, hanem egy mellbevágó dráma is egy pszichológiai játszmáról, ami a főhős és őt elszakadni nem hagyó bandavezére között zajlik - és így természetesen a végső katarzis sem marad el. A háromórás film tehát tökéletesen működik, ez pedig nem csak a főszereplő, Bissau-Guinea-i Welket Bungué érdeme, de még inkább a kiváló Albrech Schuch-é, aki tavalyi Kontroll nélkül után most egy teljesen más, félelmetes arcát mutatja meg. Az idei Német Fimdíjon ezért a szerepéért meg is kapta a legjobb férfi mellékszereplő díját, majd ugyanitt a Kontroll nélkül-ért a legjobb férfi főszereplő díját is, szóval tényleg kivételes színművésszel van dolgunk.
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Das Vorspiel - A cím többes jelentésű: lehet előjáték, előadás, meghallgatás, prelűd, tettetés, a külvilágnak játszás - mindegyik passzol a cselekményhez. A főszereplő egy hegedűtanárnő, aki borzasztóan maximalista tempót diktál a tanítványaival, gyerekével, de leginkább saját magával szemben - pontosabban a legutóbbit vetíti ki az egész környezetére. Egyszer egy meghallgatáson felfigyel egy tinédzser fiúra, akiben meglátja a tehetséget, és saját maga kezd el foglalkozni vele intenzíven. Ez pedig előhozza az addig is létező külső és belső konfliktusokat, amivel a tanárnőnek kezdenie kell valamit, ha nem akar mindenkit elvadítani magától, a saját életét pedig az állandó elégedetlenkedéssel örökre megkeseríteni. Erős emberi lélekdráma erős színészi alakításokkal. Az annyi minden mellett legutóbb a Schwesterlein-ban látott Nina Hoss mellett feltűnik ugyanebből a filmből a dán Jens Albinus, de rajtuk kívül is csupa ismerős arc jön szembe: Simon Abkarian (Gett - A válólevél), Stephanie Rois (Drei), Thomas Thieme (A mások élete). Az önsorsrontó maximalizmus témáját nagyon jól körbejáró, nagyobb figyelmet érdemlő darab.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [***]
