Utolsó frissítés: 2023. július 8.
Svájc: A nőkért (Die Göttliche Ordnung) [Az isteni rend] - Nemrég kezembe akadt egy német nyelvű könyv, vagyis inkább csak füzetecske, a következő címmel: "A svájci munkásmozgalom rövid története". Kábé a cím is hosszabb volt, mint maga a mű - a lényeg, hogy az állandó jólét és geopolitikai védettség Svájcban nem provokálta ki a szükséges társadalmi-politikai változásokat. Így történhetett, hogy ott a nők csak 1971-ben kaptak szavazati jogot. (A szomszédos Liechtensteinben meg még ennél is később: 1984-ben.) Ezt a vívmányt is egy népszavazáson sikerült elérniük, amin értelemszerűen csak férfiak szavazhattak. Bár már 1959-ben is tartottak erről egyet, ami akkor elbukott, a hatvanas évek végi eszmeáramlatok az Alpok bércei közé is begyűrűztek - ám ez még korántsem tette egyértelművé a szavazás végkimenetelét.
Különösen a névtelen kis faluban nem, ahol soha, semmi nem változik, mígnem egyszer Nora, a főállású háziasszony, megunva az otthoni robotot, úgy dönt: dolgozni akar a városban - csak ahhoz is a férje írásbeli engedélye szükséges. Egy nőjogi aktivista, valamint némi felvilágosító anyag segítségével rájön: itt nem csak politikai jogokról van szó, hanem a női emancipációról, ideértve a nő családban elfoglalt helyét, a férfinek való alárendeltséget, a családon belüli erőszakot, valamint a szexualitás és a női test tabuként kezelését. Legutóbbi témát a film kicsit talán túl is tolja, míg a többit éppen annyira érinti, amennyi bő másfél órába belefér. De azt is bemutatja, hogy Norának hogyan sikerül a helyi nőmozgalmat megszerveznie, ledöntenie a hallgatás spirálját, és a férfiakat is szembesítenie: a strikt nemi szerepek őrájuk is rengeteg fölösleges terhet és felelősséget pakolnak (lásd még: mérgező maszkulinitás).
Esélyek: Könnyed, de nem gagyi. Úgy szól egy történelmi, de bizonyos frontokon ma is aktuális témáról, hogy közben végig tartalmasan szórakoztató marad. A remek zeneválasztásnak köszönhetően is el enged merülni a korai hetvenes években, annak minden szépségeivel és nehézségeivel egyaránt. Az Amerikai Filmakadémia ezeket szokta szeretni - a svájci film, nem kizárt, talán idén is jelölt lesz.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [** ] Mondanivaló: [***]
India: Newton – A soron következő indiai ogy-választásokat (814 millió választópolgár – ezt azért próbáljuk elképzelni) ezúttal olyan körzetekben is megtarthatják, amik előtte évtizedekig a maoista gerillák uralma alatt álltak. Választási bizottságot itt is föl kell állítani, egyik ilyen vezetőjének pedig az ottani OVB gyorstalpalóját épphogy elvégzett, fiatal fizikust, későkamasz szórakozott professzort: Newton-t nevezik ki (aki szerényen saját magát nevezte el így). Útja során meggyűlik a baja a védelmére kirendelt katonákkal és azok parancsnokával, valamint a helyi lakosság fogalmatlanságával. De messziről jött emberként is egy cél hajtja: a feladatot komolyan véve, tisztességesen ellátni, akkor is, ha emiatt a saját biztonságát kell kockáztatnia.
Esélyek: India végre kitört a Bollywood-i ketrecből, és egy európai szemmel is egészen élvezhető művet tesz a világ nyilvánossága elé. A jó célért a végsőkig küzdő, olykor emberien alulmaradó, de a saját elveiről soha le nem mondó főhős karaktere abszolút szerethető, és bárcsak több ilyet ismernénk. (Vagy akár mi is válhatunk ilyenné.) Rendkívül pozitív meglepetés lenne, ha a filmakadémia legalább az első kilencbe beválasztaná, és ezzel ösztönözné a kontinensnyi ország filmiparát, hogy több ilyet gyártson.
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [** ] Mondanivaló: [***]
Franciaország: 120 dobbanás percenként (120 battements par minute) - A kilencvenes évek első felében az AIDS még Franciaországban is tabutémának számított, így az emberek - ideértve a leginkább veszélyeztetett, tizenhúsz éves korosztályt is - alig tudtak róla valamit, azt is rosszul. Csak a gyógyszergyárak voltak képben, de az ő céljuk (már akkor is) a profitmaximálás volt, nem a tömeges gyógyítás. Ebből lett elegük a francia HIV pozitív fiataloknak, és különböző akciókkal hívták fel a problémájukra a figyelmet. Eszközeikben sokszor lépték át a jóízlés határait, de csak így tudták elérni, hogy felfigyeljenek rájuk, és ha saját magukon már nem is tudnak segíteni, talán az utánuk jövőkön tudjanak. A film első fele ezt, a melegjogi mozgalommal is szorosan összefonódó AIDS-mozgalmat mutatja be belülről (leginkább egy előadóteremben ülés és vitázás közben), illetve egy ott kialakuló fiúszerelem történetét, majd a pár egyik felének - borítékolhatóan vesztes - küzdelmét a betegséggel és a halállal.
Esélyek: Bár informatív és fontos témáról szól, valahogy nincs kapcsolata a jelennel. A kilencvenes évek leginkább ott jönnek át, hogy tízpercenként elhangzik, hogy "Mitterrand" - viszont hogy ma ez a mozgalom, az AIDS-kutatás, valamint a HIV pozitív emberek helyzete hova jutott, arról nincs szó. Szóval mind aktuális figyelemfelhívásra, mind nosztalgiázásra teljesen alkalmatlan. Bár így sem teljesen unalmas, és minden jelenetnek megvan a helye, különösen a végén a megrázó haláltusának, a két és fél órás időtartam mégis kicsit túlzás. Ha valaki az AIDS-cel akarna ismerkedni (mármint filmileg), az mindenképpen maradjon a Mielőtt meghaltamnál vagy a Philadelphiánál, LMBTQ témában pedig idén a finn Tom of Finland sikerült nagyságrendekkel jobban. Nem valószínű, hogy ez most megugorja a Filmakadémia ingerküszöbét.
Izgalom: [ ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Norvégia: Thelma - Vallásos vidéki lány távoli egyetemre kerül, ám itt különöseket tapasztal magán: egyrészt beleszeret egy évfolyamtársnőjébe, másrészt szembesül paranormális képességeivel, mint például lámpák hunyorogtatása, vagy emberek eltüntetése a gondolat erejével. Jól felépített történet, már-már szájbarágós szimbólumrendszerrel, ami sajnos nem sokat hagy a nézőre. Kicsit a Carrie leszbikus változata, vagy a Fucking Amal gimisei, pár évvel idősebben - bár itt a lényeg sokkal inkább a felnövéstörténet, ahogy egy tinédzser leszámol az otthoni tekintélyelvű rendszerrel, és megtanulja elfogadni önmagát.
Esélyek: Joachim Trier (Lars von Trier távoli rokona, állítólag) most jobbat csinált, mint a korábbijai, de egy kicsivel több lebegtetéssel sokkal többet lehetett volna ebből is kihozni. Jómagam örülnék, ha legalább a kilencig eljutna, de erre nincs sok sansza, mint ahogy a horroroknak általában.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Irán: نفس [Nafasz - Lélegzet] - Az éppen kitörő, 1979-es iráni forradalom miatt a nagyváros egyre kevésbé biztonságos, ezért özvegyen maradt apuka gyerekeivel és anyósával a vidéki rokonokhoz költözik. Kisebbikük, a kilenc év körüli leány nem nagyon érti, mi történik körülötte, ezért a saját rajzfilmes álomvilágába vonul, illetve elkezd összevissza olvasni mindenféle könyveket, leginkább nem neki valóakat. Közben a történelem már az iraki-iráni háborúnál tart, a kislány pedig próbálja mentálisan átvészelni ezt az időszakot, valamint a nem éppen jóságos nagymamát. A "gyerek a háborúban" témából ma már elég nehéz új dimenziókat kicsiholni, ez a mű viszont még ahhoz képest is lassabb és üresebb. A valamerre tartó cselekmény hiányát nem lehet csupán drónnal felvett, szép tájképekkel végig kibekkelni. Idénről a kambodzsai First They Killed My Father, tavaly a brit Under the Shadow, két éve pedig az etióp Bárány dolgozott föl hasonló témákat, némileg sikeresebben. Ez most így csalódás.
Esélyek: Sajnos megint az történt, hogy a címvédő ország nem mert kockáztatni, ezért sikerült valami unalmasat összehoznia. Pedig a tavalyi Az ügynök halála-adaptáció után idén is mindent megtettek, hogy bevágódjanak Amerikánál: női rendező filmjét küldték, ami ráadásul az "iszlám forradalmat" is jól megkritizálja. De valószínűleg ez idén nem lesz elég a továbbjutásra, sem az Oscaron, sem a VB csoportkörében.
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [** ] Mondanivaló: [***]
Kazahsztán: Анаға апарар жол [Anaga aparar zsol - Út az anyához] - A huszadik századot a kazah nép is megszenvedte, köztük Iliasz, a félnomádan élő fiú is. A kollektivizáláskor az apját lelövik, őt pedig a volt hűbérúr menekülő bandája ragadja magával, amivel előbb Isztambulba jut el, majd egy odesszai árvaházba. Mire pedig évekkel később visszatérne a falujába, pont kitör a Nagy Honvédő Háború, őt meg egyenesen a vasútállomásról viszik ki a frontra. Itt szovjet hőssé válik, ám ez sem elég ahhoz, hogy ne kerüljön utána rögtön munkatáborba. Szóval elég kalandos életet jár végig, míg végre találkozik rég nem látott anyjával. Kilencvenes évekbeli tévéfilmes minőség, bár annak kicsit hosszú, és túl sok benne a CGI-háttér. De ha az ember nem vár tőle túl sokat, még egészen élvezhető is.
Esélyek: A kazah film valószínűleg nem most és nem ettől lesz világhírű. De legalább az esélyt megadták neki, ugyanis az egész fent van jútúbon, nem túl jó képminőséggel, de angol felirattal.
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [ ]
Lettország: Melānijas hronika [Melanija története] - Mivel fasisztoid diktatúrák a válsághelyzeteket előszeretettel használják a saját, vélt vagy valós belső ellenségeikkel való leszámolásra, úgy a sztálini Szovjetuniónak is a második világháború és a fasizmus elleni harc adott alkalmat arra, hogy a frissen bekebelezett balti államok értelmiségét megsemmisítse. Lettországból is komplett családokat deportáltak Szibériába, persze egymástól elszakítva - így tizenötezer nő élte át a kényszermunka, megaláztatás, rabság, nyomor legszörnyűbb bugyrait. Melānija Vanaga tizenhat évet(!) töltött el egy ilyen táborban, megírta, majd halála után húsz évvel készítették belőle ezt a bő kétórás, fekete-fehér művet. Az első fele száraz és realista, majd fokozatosan vált át egy szürreális rémálomba - ami alighanem szintén megfelelt a valóságnak. Elég tömény, de ha így volt, akkor így volt.
Izgalom: [ ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Hollandia: Layla M. - Nálunk Észak-Balkánon sajnos még ma is túl sokszor el kell magyarázni, ami nyugaton már pár évtizede egyértelmű: a bevándorló muszlimok túlnyomó többsége NEM dzsihádista meg NEM terrorista, és nagyjából pont ugyanúgy él, mint a többségi társadalomból bárki. Aki meg túltolja a biciklit, azt a közösség maga veti ki magából. A helyzet kissé drámaibb, ha az a közösség egy Amszterdamban élő, marokkói család, ahol Layla, az érettségi előtt álló lány kezdi a vallást túl komolyan venni. A film első fele nagyjából bemutatja a tinédzser lány csatlakozását a helyi iszlamistákhoz, valamint nagy vonalakban feltérképezi a motivációit, a második meg elkíséri újdonsült férjével Szíriába, ahol aztán főhősnőnk szembesül azzal, hogy élete kalandját mégsem pont így képzelte el.
Esélyek: Csak egy újságcikket kellett volna elolvasni egy, az Iszlám Államhoz csatlakozott, majd csalódott fiatalról (sajnos van ilyenből elég), és Layla történetéből máris sokkal többet ki lehetett volna hozni. (A témával idén még az algériai Isztambuli út foglalkozik, tavaly pedig Tunézia nevezett az Aleppó virágával, bár ezt visszavonták.) Az ígéretesen induló film éppen akkor veszít a lendületéből, amikor leginkább várná az ember az izgalmakat, a vége meg elég primitív módon lett összecsapva. Pedig a lehetőség benne volt a filmben, csak sajnos kimaradt, mint Hollandia a focivébéről.
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Taiwan: Szimpla beszéd* (日常對話 - Small Talk) - A dokumentumfilm nem túl hálás választás ebben a kategóriában, némely ország mégis megpróbálkozik a műfaj indításával, eleddig nem sok sikerrel. Ez a film sem valószínű, hogy pont most fogja áttörni a falat. A filmes kismama kapcsolata anyjával, vagyis annak rendbetétele sajnos nem elég erős téma, és az anya sem az a bohém, elvont nő, mint amilyennek a film (és a készítője magának) próbálja beállítani. A leszbikus szál kicsit talán túl is lett pörgetve, míg néhány fontos háttérinfót jobban ki lehetett volna bontani. Bár ad némi belelátást a helyi emberek életvitelébe, és a vidéki nők egykori sanyarú helyzetébe, de alapvetően bárhol játszódhatna. Aztán a film vége felé még kétszer megfordul az egész történet, de végig élvezhető dokumentumfilmnek, pláne Oscar-nevezésnek ez így elég kevés.
Esélyek: Mindezeket összegezve, ez a mű többszörösen esélytelen bármilyen labdába rúgásra.
*Ezzel a magyar címmel a 14. Verzió Dokumentumfilmes és Emberi Jogi Filmfesztiválon vetítették.
Izgalom: [ ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Oroszország: Szeretet nélkül (Нелюбовь - Neljubov) - Szülők válnak, de a tizenkét éves gyerek egyikük új életébe sem passzol bele, ezért bentlakásos iskolába akarják adni. Ám ő inkább elszökik otthonról, az ősök pedig nem tudnak mást tenni, mint maguk nekiállni keresni. Ebben egy önkéntes szervezet is segít nekik, de a közös munka során egyre inkább kirajzolódik: a szülőket valójában csak a saját felelősségük másikra tolása érdekli, egyébként a gyerek nélkül is remekül megvannak. Realista dráma két szívtelen emberről és egy gyermek nem is olyan fájó hiányáról.
A rideg légkör nagyon jól megadja az alapot az egész történetnek, ami nem is annyira a keresésről szól, hanem inkább az elkorcsosult emberi viszonyokról és jellemekről. Jól összerakott film, de a bő két órás műsoridő kicsit túlzás, főleg, hogy a mondanivaló az első pillanattól kezdve érthető, csak az utolsó kockás pofon miatt kell ennyit várni. Filmes téren az oroszok kétségkívül jól bánnak a hazai pályával, ugyanezt már csak a világbajnokságon kell bizonyítaniuk.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Hongkong: 念無明 (Jat nim mu ming) [Angolul Mad World címmel fut - az eredeti cím magyar tükörfordítása olyasmit jelenthet, hogy "ismeretlenül megítélve".] - A bipoláris zavarból gyógyuló Tung elhagyhatja az elmegyógyintézetet, és teherautósofőr apja veszi magához, a saját, pár négyzetméteres, bérelt szobájába. Miközben Tung újra fölépíti kapcsolatát a külvilággal, párhuzamos backslash-ben felidéződnek a régi életének az emlékei, azon belül is főként magatehetetlen, hisztériás anyjának ápolása, annak rejtélyes haláláig. Apa és fia új egymásra találása fölveti a múlt kérdéseit, miközben a film bemutatja, hogy egy mentális zavarral küzdő, depressziós embernek az életben hány akadállyal és előítélettel kell megküzdenie, és közben önmagával is folyamatosan.
A kis félállam óriási meglepetést okozott ezzel a művel, ami nem csak a korábbi gagyikat feledteti, de önmagában is egy borzasztóan érzékeny és lebilincselő alkotás, miközben a főszereplő mentális kötéltáncával a belső feszültséget is végig fönntartja. Nagy kár, hogy az Amerikai Filmakadémia nem figyelt föl rá, de attól még mindenképpen az idei felhozatal rejtve maradt remekműve.
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Csehország: Jeges nagyi* (Bába z ledu) - Az özvegyen élő Hanának már rettentően elege van abból, hogy két fia és azok családjai csupán háztartási nagymamaként tekintenek rá, a házára pedig állandó rivalizálásuk ütközőzónájaként. Egy véletlen során megismeri a "rozmárokat", azaz egy idősebb emberekből álló klubot, akiknek kedvenc szórakozásuk a jeges Moldvában úszkálni. Közöttük is különösen közel kerül Bronyához, aki bevezeti őt a rozmárság rejtelmeibe, és még pár másba, amiben Hanának már jó régen volt része. Cserébe Hana (Hanyicska) pedig biztos támaszt nyújt a hányódó férfinek, miközben ő maga is egyre inkább öntudatra ébred, és fellázad akarnok családja ellen. Nem mindig vidám, de nagyon is életigenlő film a társadalmi idős-szerepről, amit nem muszáj elfogadni ahhoz, hogy valaki hatvanon túl is teljes értékű ember és kiváló nagymama lehessen.
A Cseh és szlovák filmkarneválon a vetítés után a Toldi mozi vendége volt a főszereplő Zuzana Krónerová, aki valóban a jeges vízben úszott, és egyébként egy tünemény. (Nem mellesleg a Megáll az időből és az Egymásra nézvéből nekünk is ismerős Jozef Króner lánya. Szóval volt honnan örökölni.)
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [** ] Mondanivaló: [***]
Szlovákia: A határ* (Čiara) - 2007-ben járunk, amikor is év végén Szlovákia csatlakozik a schengeni övezethez, így a megszigorodó ukrán határon átmenő cigaretta-csempészetnek is várhatóan befellegzik. Az ebből élőknek ezért más, kurrensebb áru után kell nézniük, mint például drogok vagy emberek. Adam, az öregedő helyi maffiózó azonban nem akar az új játékszabályokhoz igazodni, ráadásul ő még ilyen régimódi babonákban is hisz, mint a betyárbecsület vagy az üzlettársak közötti bizalom. Nem csoda, ha előbb-utóbb szembekerül mindenkivel, akivel lehet, de leginkább saját magával. A film elvileg a nullás években játszódik, de még ebből is simán letagadhatna tíz évet, annyira kilencvenes évekbeli az egész. Lényegében egy kétórásra nyújtott Kisváros-epizód, egy velejéig korrupt Járai őrnaggyal. Pedig ha csak fél órával rövidebbre fogják, máris sokkal nézőbarátabb, bár a sablonos történeten és eszköztáron az sem segített volna. Az erőltetett balkánoskodás és humorosnak szánt részek beleerőltetése is csak rosszat tett neki. Vannak jó szlovák filmek, de ez nem az volt.
Izgalom: [** ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
*Ezt a két magyar címet a 2018-as Cseh és szlovák filmkarnevál illetékeseinek köszönhetjük.
Izland: Undir trénu [A fa alatt] - Két konfliktus fonódik össze: az első egy kisgyerekes apuka válása, ami miatt szülei házába költözik vissza. Ott pedig belecsöppen a másikba: a szomszédviszályba, ami az egyikük kertjében álló, de a másikét is árnyékoló fa miatt tör ki, és durvul el fokozatosan. Közben felszínre kerülnek a feltorlódott elfojtások, és a fa sokrétű metaforikus jelentése. Mindezzel együtt teljesen nézhető, groteszk, kertvárosi dráma.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Dánia: Du forsvinder [Eltűnsz] – Mennyire létezik szabad akarat, és mennyire vagyunk saját biológiai változásaink foglyai? Egy bűncselekménybe mekkora mértékben játszhat bele az elkövető esetleges betegsége? Például mennyiben lehet egy agytumorral magyarázni, hogy valaki tizenkétmillió koronát lopjon az iskolától, ahol igazgató? Nagyjából ezek a kérdések szövik át a majdnem kétórás filmet, amit az idei Oscaron az esélyesek között tartottak számon, elsősorban a főszereplő hármas játéka miatt: Nikolaj Lie Kaas, Trine Dyrholm, és a fél éve elhunyt Michael Nyqvist, akit leginkább A tetovált lányból ismerhetünk (az eredeti svéd verzióban ő alakította Daniel Craig-et). Az emberi agy körüli elmélkedések némileg ügyesen relativizálják, hogy ki is számít normálisnak, de amitől a nézőnek kapkodja kéne a fejét, hogy akkor most mit is lát valójában, az valahogy nincs rendesen fölvezetve. Az idősíkok közötti ugrabugrát is fifikásan akarták megoldani, de inkább csak zavarosra sikerült. A főszereplő három színész miatt viszont tényleg érdemes megnézni.
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Ecuador: Alba - Introvertált tizenegy-két éves kislány édesanyját kórházba viszik, ezért a fura és magának való apjához kerül, aki nem igazán tud bánni vele, meg szintén egy magába forduló típus. Közben Albának a családi helyzeten túl meg kell küzdenie mindennel, amivel ilyenkor meg szoktak: új iskolával, többieknek való megfelelési kényszerrel, ciki szülővel, valamint az esedékes biológiai folyamatokkal. Nagyrészt semmi sem történik , csak egy faarcú kislány nyűglődései, aki a saját életének éppen annyira külső szemlélője, mint bármelyik néző, mígnem a csoport és a család közti választás elkerülhetetlenné válik. Lassú és halk felnövéstörténet.
Izgalom: [ ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [ ]
Laosz: ນ້ອງຮັກ [Nong hak - Szeretlek vagy angol címén Dear Sister] - Falusi lány a fővárosba utazik unokatestvéréhez, aki kőgazdag európai (konkrétan észt - arrafelé ez számít egzotikusnak) férjével él egy nagy házban. A fiatalasszony szembetegsége miatt folyamatosan megvakul, ezért kell neki a mindennapos segítség - olykor viszont halott emberek szellemét látja, akik különböző számsorokat súgnak a fülébe. A lány rájön, hogy ezek valójában a következő heti nyertes lottószámok, így tehát neki addig jó, amíg unokatestvére bizalmába férkőzve mindig ott tud lenni, amikor amaz önkívületben előadja a frissen kapott számokat. Sztoriját tekintve horror, az ismert kelet-ázsiai vonalon (leginkább A szem nyomán), de a mélyebb rétegekben egy durva pszichológiai terrorjátszma és egy negatív jellemfejlődés története. A délkelet-ázsiai állam első Oscar-nevezését az ország első női rendezője: Mattie Do készítette, szóval ez többszörösen is helyi kultúrtörténeti mérföldkőnek számít, és - az elsőre talán viccesnek tűnő történet ellenére - rosszul sem sikerült.
Izgalom: [***] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Törökország: Ayla - A koreai háborúban harcoló hős török katona megment egy árván maradt kislányt, és elnevezi Aylának. A gyermek ezentúl ott él a katonai táborban vele és a többiekkel, a főhős és őközte apa-gyerek kapcsolat alakul ki, ám amikor az egységet végleg hazavezénylik, szomorú búcsút kell egymástól venniük. Az sajnos nem derül ki, a nagy kötődés és a mindennapos egymásra gondolás közben miért kellett a keresésre ötven, az új találkozásra meg hatvan évet várni, de legyen elég annyi: igaz történetből készült, már ami persze a hihető részeket illeti. Egyébként egy szirupos, sablonos tévéfilm, gondosan ügyelve minden kihagyhatatlan klisére.
Izgalom: [***] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [ ]
Luxemburg: Gát (Barrage) - Tízéves kislány a nagymamájával él, aki egyben az edzője is, és éppen készíti őt föl a soron következő teniszversenyre. Ám egyszer csak betoppan anyuka (aki nagymama lánya is egyben), és elviszi magával a gyerekét egy kis sétára. Abból aztán több napos, ottalvós kirándulás lesz természetbe, autópályára, falusi mulatságba, meg nyilván egy gáthoz is, mert ugye ez a film címe. Az alaptéma nem rossz, de a megvalósítás és a jelképrendszer olyan modoros, hogy abba a nagymamát játszó Isabelle Huppert, illetve a valóságban is lánya: Lolita Chamah is mindketten pont belepasszolnak. De legalább kirajzolódik tehát három nő karaktere: a nagymamáé, aki szeret uralkodni a családján; az anyukáé, aki szeretne uralkodni a lányán és saját magán; és a kislány, akinek elege van a másik két nőből, és szeretne végre a saját útján elindulni. Különben a nagymamát Elizabeth-nek hívják, az anyuka Catherine, a kislány Alba, végül A gát a Christie.
(A magyar címét, ami az eredetinek is tükörfordítása, a 24. Titanic Filmfesztiválra kapta.)
Izgalom: [ ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Egyiptom: شيخ جاكسون [Sejk Jackson] - Muszlim sejk (vallási vezető, amolyan lelkész-féle) éli békés, leginkább imádkozással telő életét. Aztán 2009-ben hírt kap Michael Jackson haláláról, amitől feldereng neki ifjúkora, amikor még ő is nagy rajongója volt - illetve emlékei kiskorában meghalt anyjáról, elnyomó apjáról, valamint A Lányról Aki Tetszett, aki miatt az egész jacksonoskodást elkezdte. És szépen lassan előkerülnek a különböző elfojtások, amiket akkor temetett mélyre, amikor végleg a vallás felé fordult. Vajon Michael Jackson vagy Allah az erősebb - vagy tán egymás mellett is remekül megférnek? Kellemes, értelmes, sőt olykor humoros, és a nyálat sem túlzásba vivő alkotás, érdemes megnézni. Bár - alighanem a jogdíjak miatt - Jackotól éppen csak annyi zene szűrődik be, amiért még nem kell jogdíjat fizetni, de az itt-ott belibbenő kalapos kísértet, a táncmozdulatok, illetve az újraforgatott kliprészletek kiválóan megidézik a pop királyának a szellemét, és a korai kilencvenes éveket, amikor egyébként is "annyi [volt] itt a Májköl Dzsekszon, mint a rossebb" - úgy látszik, ez alól az arab világ közepe sem volt kivétel.
Izgalom: [ ] Érzelem: [***] Humor: [* ] Mondanivaló: [** ]
Bolívia: Viejo Calavera [Öreg koponya - biztosan a helyi szlengben jelenthet valamit] - "Mert ez egy indiánsrác", akinek az élete tengés-lengésből, bűnözgetésből, meg piálásból áll, sőt utóbbiból már egész pofás alkoholizmust sikerült összeinnia magának. Aztán amikor apja a bányában rejtélyes körülmények között meghal, a fiának kell átvennie a munkahelyét. Ám a napi meló nem nagyon van rá nevelő hatással, sőt a benti zűrök miatt új kollégáival is hamar összeütközik, miközben azok éppen az osztályharcot vívják a bánya tulajdonosaival. Elég lassú, hosszú beállításokkal teli, csendes, és nem is túl mozgalmas történet egy csöppet sem szimpatikus főszereplőről, aki vagy sürgősen elkezdi érzékelni a körülvevő világot, vagy végleg a mindenség perifériájára vezérli önmagát.
Izgalom: [ ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Koszovó: T'padashtun [angol címe: Unwanted = "Nem akarva", "Feleslegesen"] - Hollandiában élő albán fiú rendszeresen indulatkezelési problémái miatt kerül bajba. Őt egyedül nevelő anyja még a koszovói háború alatt jött el otthonról. Az ő anyjának (vagyis a fiú nagymamájának) a halálhírére hazamegy, egyúttal fiának is meg akarja mutatni szülőhelyét, ott azonban régi családja nem látja őket szívesen. Közben a kimondatlan titkok tovább gyűrűznek, és az anya-fiú kapcsolat sem lehet mentes a régi reflexektől - főleg amikor Hollandiába visszatérve a srác egy félig szerb lánnyal jön össze. Súlyos témákat feszeget, ehhez képest szinte végig valószerűtlenül laza, mígnem a nyugati idill szőnyegje alól csak előbukkannak a hátrahagyottnak hitt emlékek és konfliktusok. Ráadásul a "ki a gyerek apja?" kérdésre is fény derül, ami balkáni filmeket (és/vagy történelmet) kicsit is ismerőknek az első pillanattól nyilvánvaló. A háború generációkkal később és több ezer kilométerrel arrébb is képes a régi sebeket feltépni, és újakat is ejteni.
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Peru: Rosa Chumbe - Rosa középkorú rendőrnő, elég szakadt körülmények között él együtt lányával és csecsemő unokájával - egyetlen társasága mégis az üveg rum, amit esténként a tévé előtt elszopogat. Üres életébe az hoz változást, amikor munkájából felfüggesztik, hogy megoldja nyilvánvaló problémáit - illetve amikor lánya elmegy otthonról abortuszra, Rosa pedig egyedül marad az unokájával. A kényszerű felelősségvállalás vajon kirángatja a gödörből, vagy némi isteni kegyelem is kell még mindehhez?
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Mexikó: Tempestad [Vihar] - Ebben a dokumentumfilmben nők vallanak a drogkartellek börtöneiben eltöltött végtelen időkről. Aki bekerült, bármilyen indokkal, azt kínzás, nemi erőszak, rabszolgaság várta. Mindez nem ingyen, sőt: benti "szolgálataikat" anyagilag is megfizették - a családjuknak, akiknek így nem is mindig állt érdekükben kihozni szerettüket. Persze van ellenpélda is: egy édesanya - aki maga is volt rab - például lánya elrablását meséli el, akiről azt se tudja, hol van, de azért még reménykedik benne, hogy egyszer talán viszontlátja. Elég borzalmas emberi sorsok ezek, amikről csak a szóbeli elmesélésekből értesülünk, miközben a képek teljesen más dolgokat mutatnak: vágóképek a mesélők hétköznapi életéből, amik háttérként szolgálnak a történetekhez. Azokban is rengeteg a sejtetés, a balladai homály, meg a témához nem kapcsolódó epizód, szóval nem végig egyformán lekötő, viszont legalább elborzasztó képet ad a mexikói valóságról.
Izgalom: [ ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Tunézia: أخر واحد فينا [aker wahed fina = Az utolsó közülünk] Afrikai menekült a sivatagon átszökik a határon, betéved egy egészen normális városba (alighanem valahol Tunéziában), majd innen egy elkötött motorcsónakkal kiköt egy ismeretlen parton. Tovább menne, de az erdőből nem talál kiutat - ellenben az életét megmenti egy öreg remete, aki vadászatból és gyűjtögetésből tartja fenn magát, és onnantól kezdve együtt próbálnak túlélni, mindentől távol. A fejlett Európa helyett egy civilizáció előtti (vagy utáni?) világban találja magát, a film utolsó fél órája gyakorlatilag játszódhatna az őskorban is. Természettel való harmónia, eggyé válás terén kicsit hasonlít a pár évvel ezelőtti osztrák Die Wand-hoz, bár a fő motívumot annál jóval kevésbé fejti ki. Lassú, szótlan, de élvezhető alkotás, Afrikából főleg különös meglepetés.
Izgalom: [ ] Érzelem: [ ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Ausztrália: The Space Between [A köztes tér] - Két ember egymásra találása, akik megrekedtek az álmok és a valóság közötti köztes térben. A férfi egykor egy New York-i olasz étterem séfje volt, de családi okokból haza kellett térnie Udinébe, azóta egy gyárban dolgozik. Igaz, felajánlanak neki egy újabb éttermi munkát, ezúttal Ausztráliában, de már nem nagyon akarja elfogadni. A nő meg éppen Melbourne-ből jött Északkelet-Olaszországba, egyrészt hogy felkutassa családi gyökereit, másrészt hogy bútortervezői álmait a helyi Moroso cégnél próbálhassa ki, harmadrészt mert jelenlegi bankos munkája miatt amúgy is Genfbe kell mennie. Szóval egyikük sem ott van életileg, ahol szeretne, de amíg összesodorja őket a sors, addig egymást tudják inspirálni álmaik beteljesítésére. Akkor is, ha ezzel ismét a világ két másik végére sodródnak, csak éppen helyet cserélve egymással. De addig is megkapják egymástól a szükséges jellemfejlődést, mi meg velük együtt gyönyörködhetünk az olasz tájakban. Ez sem egy világverő alkotás, de a hivatalos olasz nevezésnél mindenképpen nézhetőbb.
Izgalom: [ ] Érzelem: [** ] Humor: [* ] Mondanivaló: [** ]
Kolumbia: Pariente [Rokonok] - A polgárháború a vége felé jár, de az egyik őserdei falu még szorgalmasan fizeti a védelmi pénzt az őket ellenőrzés alatt tartó paramilitárisoknak. Közben a közösségben történnek az események: cserélgetik egymás közt a magnókazettákat, kirajzolódik egy szerelmi háromszög, és egy rejtélyes tolvaj is felbukkan. Utóbbi azért is érdekes, mert a paramilitárisok elvileg a bűnözést is féken tartották, de a tévéből egyre több olyan hírek jönnek, miszerint már felszámolták őket. De akkor hová kerül az a pénz, amit hétről hétre befizetnek nekik? Szomorú társadalomrajz, amiben az emberek, ha megszűnik fölöttük a terror, rögtön egymás farkasává válnak. És persze egy újabb mellbevágó darab a polgárháborúról, bár itt az most csak inkább díszlet mint téma (ellentétben a tavalyi, nagyszerű Alias Maria-val). Azért ez is teljesen nézhetőre és lekötőre sikerült, az aktuális felhozatalnak egy rejtett gyöngyszeme.
Izgalom: [***] Érzelem: [** ] Humor: [* ] Mondanivaló: [** ]
folyt. köv.
