Majdnem öt évvel a legutóbbi válogatás után nézzük meg, hogy kis hazánkban milyen alkotások készültek az azóta eltelt fél évtizedben - pontosabban hogy a bloggernek ezekből mire sikerült eljutnia.
Zárójelentés (2020) - Szabó István karrierje csúcsán túl már hagyja a háromórás eposzokat, inkább visszatér a magyar valóságot, múltat és jelent egyszerre bemutató, rövidebb hangvételű művekhez. Ezúttal saját magáról, illetve a mai magyar közállapotokról forgatott igencsak egyértelmű, mondhatni odarakós filmet. A neves, idős orvos kórháza megszűnik, ezért hazamegy gyerekkora falujába háziorvosnak. Az addigi nagyhatalmú főorvos szembesül azzal, hogy a falusi környezetben csak egy senki, aki vagy szótlanul hajbókol a despota polgármesternek, vagy őt kiáltják ki legújabb közellenségnek - például előkotorják azt a kartotékot, mely jogát sérti meg. Az orvost régi bonvivánja, a Mephisto-trilógia főszereplője, az osztrák Klaus Maria Brandauer játssza, a polgármestert Stohl András, Szépvölgy falu pedig a komplett Magyarországot, eltekintve attól, hogy az egész inkább néz ki úgy, mint egy skanzen, nem mint egy mai magyar kisközség. (Egyébként Zebegényben vették fel.) De az remekül benne van, ahogy a hatalom hamis, suttogó propagandával inkább elüldöz minden értelmes embert, akik képesek átlátni a sötét üzelmeken. A CEU kinyírása is egy az egyben belekerült.
Benne van még Eperjes Károly, aki ezúttal meglepetésszerűen nem ripacskodja szét a karakterét, továbbá Kerekes Éva, Szirtes Ági, Udvaros Dorottya, Elek Ferenc, Bálint András, Kovács Lajos, Börcsök Enikő - talán ez a film legnagyobb hibája, ami minden filmnek, ahol túl sok nagy nevet zsúfolnak össze: annyi a kiváló színész, hogy legtöbbjükből semmit se látunk. A szintén megjelenő Csákányi Eszter és Andorai Péter alakja végig ott lebeg a színen, sokat sejtetően, de végül egyik sem teljesedik ki. (Valószínűleg majd a dvd-kiadás kivágott jeleneteiben lesznek benne többet, ugyanis a jelenleg látható mozis verzióban abszolút nincs se szövegük, se szerepük.)
Izgalom: [***] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [***]
Szürke senkik (2016) - Talán egy kezünkön is meg tudnánk számolni, hány magyar film játszódik az első világháborús hadszíntéren. (Kapásból a Fábián Bálint találkozása Istennel ugrik be, de annak is csak az eleje.) Tehát kimondható, hogy ez az olasz frontot megelevenítő mű némileg újfajta vállalkozás a műfajban. Szól egy monarchia-beli (leginkább magyar), ötfős felderítő csapatról (a szürke öt árnyalata - badum-cccc), akik egy "kommuniációs központot" - vagyis postagalamb-állomást - készülnek kikémlelni, és az információt a saját galambjukon elküldeni a bázisra. Ám naivitás lenne azt hinni, hogy a küldetést sikerül teljes titokban, az ellenséggel való szembetalálkozás nélkül véghez vinni. Ennélfogva előfordulnak benne izgalmas harcjelenetek, legfeljebb a d'n'b háttérzajból lehetett volna lejjebb venni. A csapatot vezető őrmester Trill Zsolt ("Cause this is Trilleeeer"), a többiek kevésbé ismertek, de legalább így hitelesebbek bakaszerepben. A köztévé olykor tesz le jó dolgokat is az asztalra, még akkor is, ha egy felkészült történész valószínűleg szétoltaná, meg azért arra is ügyeltek, hogy a negatív hős mindenképpen a kommunista diverzáns legyen. Ettől eltekintve egy izgalmas és feszült dráma a háború lélekölő hatásáról és az egész öldöklés értelmetlenségéről.
Izgalom: [***] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [***]
Az állampolgár (2016) - Wilsonnak, az Afrikából menekült idősödő férfiembernek nincs már más vágya, mint hátralévő életét békében és hasznosan leélni. Nem vágyik nyugatra sem, neki pont megfelel ez a lángoktól ölelt kis ország. Az állampolgársági vizsga (ami leginkább egy szóbeli érettségihez hasonlít) valahogy mégsem akar neki soha sikerülni. De próbálkozik tovább, közben befogad egy életéért menekülő perzsa lányt, segédkezik egy szülésnél, és még a szerelem is rátalál - amiért szintén meg kell vívnia a maga harcát a környezetével és a magyar hatóságokkal, de igyekszik stabilan állva maradni a körülötte kavarodó örvényben. A film előkészületei közben aktuálissá vált alaptéma mellé egy rendesen összerakott, kevés szereplős történet is párosul, ami után az ember már garantáltan másképp áll fel, mint ahogy leült. A főszerepet a BKV-nál dolgozó Cake-Baly Marcelo játssza, aki a friss ogy-képviselő: Kocsis-Cake Olivio édesapja. A többi karaktert is főként amatőrök vagy kevésbé ismert színészek játsszák, kiválóan. Közülük is a kellemes meglepetés a felkészítő magántanárt alakító Máhr Ági, akit nem kétség, hogy Vranik Roland miért választott ki a szerepre: a Bolse Vitában ugyanezt a karaktert egyszer már eljátszotta. Egyébként is az egész film mintha részben annak egyféle folytatása lenne, de önmagában is maximálisan megállja a helyét. Nagy kár, hogy a Testről és lélekről-lel pont kiütötték egymást, pedig ez is tarthatott volna számot külföldi megértésre.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Egy nap (2018) - A film - ahogy a címe is mutatja - egy nap történetét mesél el, egy háromgyerekes anya életéből. Részben oktató jelleggel elmeséli, hogy egy anyának a munka-háztartás-gyerekek háromszögben annyi dolga van, amennyit a nem anyák talán el sem hisznek - és akkor még nem beszéltünk a megpihenésre, regenerálódásra, esetleg szórakozásra való igényről, amire borzasztó nehéz időt fordítani, és ami van, az se biztos, hogy jó helyre megy el. Főleg, ha az apa a fegyelmezésen kívül semmit nem segít, és még egy külső intrikus is bele akar szólni a nehezen fenntartott harmóniába. A plakát is remekül ábrázolja a főhősnő életének a szétesését, a homályos ablakon át, amin ő csak nézni tud kifelé, de át nem lépheti. A már-már dokumentarista jellegű, budapesti iskola újjáéledése, ami a hétköznapok hősének állít felkiáltójelet. Szociálisan kivételesen minden rendben (étel van, autó van, különóra van, II. kerületi lakás van), de a saját szinten történő nyomorgás teljesen ki lett maxolva. Más talán el se hinné, mennyi minden fér egy napba időben (amit a konyhában egy bazinagy piros számlappal tolnak az arcunkba) és energiában egyaránt.
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [***]
Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre (2020) - Egy penge idegsebésznő (Stork Natasa) azért költözik haza Amerikából, mert (emlékei szerint) odakint egy konferencián találkozott álmai férfijával - egy másik magyar idegsebésszel (Bodó Viktor) - és a Szabadság-hídhoz beszéltek meg találkozót. Ám a férfi nem jön el, majd amikor a nő az egyetemi klinikán rászól, nem akarja megismerni. Kérdés, hogy a férfi játszik-e manipulatív játékot, vagy ez az egész kinti találkozás és pesti randevú csak a nő fejében létezik? És akkor a film során kettejük között mégis kialakuló kötelék mennyire igazi? A szépen, finoman felépített cselekmény láttán az ember valami jó komplex kiderülésre számít, ehelyett a művet sikerült a lehető legbanálisabb befejezéssel lezárni. Mintha nem egy központi gondolat köré építettek volna egy filmet, hanem egyszerűen csak csináltak egy visszafogott feszültséggel teli, profin kiadagolt körítést, aminek belül azonban nincs semmi, csak a néző totális pofára ejtése. Esetleg Lukáts Andor és Nagy Zsolt pillanatnyi feltűnése hathat vigasztalóan.
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [***]
Budapest Noir (2017) - Bűntény a pesti utcán! Egy fiatal lány kiugrik a háború előtti VII. kerület egyik ablakán, az ügyben pedig egy nyomozónak is beillő, sármosan borostás újságíró (Kolovratnik Krisztián) jár utána, újonnan hazatért fotós társát (Tenki Réka) sem nélkülözve. A bűntény felderítése az alkotóknak nem is olyan fontos, mint egy tán sosemvolt Budapest légkörének felépítése. Érdekes kísérlet ez az ungarische film noir: egy régi, tipikusan amerikai műfaj átültetése hazai légkörre, kiszínezve némi történelmi háttérrel és ébredező antiszemitizmussal - de még abból a korból, amikor a kávéházból a zsidózót dobják ki, és nem a zsidót. Mindenesetre ez szerencsére nem csak a levegőben lóg, a rejtély megoldásában is van szerepe. És persze mindig megszólal egy jól elhelyezett trombitaszóló. Fentieken kívül fölbujjan még Kulka János, Kováts Adél, Törőcsik Franciska, Galkó Balázs, Szabó Simon, Gáspár Tibor, Anger Zsolt, Thuróczy Szabolcs, Dobó Kata, a teljesség igénye nélkül, szóval színészgárdából sem akármilyet sikerült összehozni.
Izgalom: [***] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Félvilág (2015) - A kései dualizmus kori, pezsgő Budapestnek szerves részét képezték a bordélyok, amik nem csak a férfiak szexuális vágyainak a kielégítésére szolgáltak, hanem társasági, sőt kulturális találkozóhelyek voltak. Ezek közül a legelőkelőbbet Mágnás Elza (Kovács Patrícia) tartotta fenn, aki egyszerre működtette madámként és a főváros legelőkelőbb és leggazdagabb prostituáltjaként. A mű bemutatja Mágnás Elza vaskezű, szenvtelen, embereken átgázoló hatalmi mechanizmusát, valamint a nagyvárosi arisztokrácia álszent csillogását, amivel Elza a maga sajátos harcát vívta. Követhető történetvezetés, kiváló jellemábrázolások, és az említett főszereplőn kívül többek között még Gryllus Dorka, Döbrösi Laura és Kulka János elég magas szintre emelik a történetet. Ha Monarchia és Budapest, akkor sokkal inkább ez, mint a Napszállta.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Pappa Pia (2018) - Ha egy forgatókönyv-generátorba betáplálunk mindent, ami egy átlagos egynyári slágerfilmbe kell, alighanem ezt dobja ki. Van benne vízpart, kocsma, buli, szegénylegény és gazdag gonosz és szerelem, kábé ebben a sorrendben. És mivel Magyarországon vagyunk, kell bele kis ideológia is: a főhős a nyugatról hazatérő tékozló fiú (Szabó-Kimmel Tamás), aki fantáziát lát az öregotthon nagymenőjeként tengődő nagyapja (Nagy Feró) lepukkant csónakházában, és át akarja alakítani bulihellyé. Igenám, de a szomszédos birtokot is tulajdonló, minden hájjal megkent vállalkozó (Stohl András) szeretné megkaparintani a telket, amiben csinos asszisztensnője is segíti, aki hogy-hogy nem, punkt a főhős exe, és persze, hogy a régi lángok újra fellobbannak. A sablonos sztori mellé természetesen ékegyszerű forgatókönyv társul, baltával faragott karakterekkel, és persze sok-sok zenével - egészen konkrétan az elmúlt hatvan év slágereivel, átírva egy kazijjó-szintire (bizonyítandó, hogy a mai magyar popzene még a filmnél is mélyebb gödörben kuksol). Végül persze (SZPOJJLER ALERRT!) természetesen mindenki boldog, a legkisebb királyfi megnyeri a harcot és a királylányt, a gonosz pedig szégyenülten eloldalog, még ha nem is igazán érthető, hogy miért. A lényeg, hogy sikerült egy csomó pénzt kivágni egy kiló celluloidra, amiből egy iskolai filmes szakkör is színvonalasabbat tudna összehozni. Mindettől eltekintve nem volt olyan rossz.
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [* ] Mondanivaló: [ ]
A feltaláló (2020) - Nem szoktam mások kritikáit nyúlni, de a Cinematrix ismertetőjénél úgyse tudnék jobbat. És lehetne mondani, hogy emiatt már eleve előítélettel ültem be (és azt sem önszántamból), és tényleg: ahogy az ebben leírtak csupán a politikai kurzusfilm műfajelemeinek a felsorolása, úgy a mű se nagyon adta meg a lehetőséget, hogy másképp gondoljam. Valóban nem derül ki, hogy Béres Józsefet miért utálja a rendszer a legfelsőbb szinteken, már a film legelejétől. Majd a csepp feltalálása után is sokkal hitelesebb lett volna, ha a hatalom kompromisszumkészebben (vagy legalábbis egy visszautasíthatatlan ajánlattal) áll a recept megszerzéséhez, mint az a való életben hasonló esetekben történt - és mint végül kiderül: valójában itt is. Főleg ha ez a szer valóban gyógyítja a rákot (ami egyébként nyilvánvaló hazugság), hiszen az a magyar államnak óriási presztízs lett volna. Ám ha egy onkológiai osztályon a betegek szándékosan ellenállnak a szabályos gyógykezelésnek, és helyette egy ismeretlen eredetű és összetételű szert adogatnak egymás között, a kezelőorvosnak nyilván meg kell tennie a szükséges lépéseket. Hiszen ahogy Béres József (a film alapján) elkezdte terjeszteni a cseppjeit, még ha a legjobb indulattal is, az a világ minden civilizált országában bűncselekmény, rendszertől függetlenül. Apropó rendszer: végül ki a jó kommunista, aki a maga módján igazságot szolgáltat Béres Józsefnek, és elkeni a rossz kommunisták száját? Hát persze, hogy Pozsgay elvtárs, aki a rendszerváltás után egyszer csak átigazolt a jobboldalra, végül egész véletlenül pont a Fidesznél kötött ki.
Persze a pozitív, megingathatatlan, és igazságában megingathatatlan hős mindnyájunknak példakép lehet, az őt játszó Gáspár Tibornak alighanem ez az első filmfőszerepe, így hatvanon túl, és végülis a papírmasé karakterek népszínmű-szerű világában jól meg is oldja a feladatát. Őt egyébként a Szomszédokból is ismerhetjük, Vágási Feri újságíró haverjaként. Onnan egyébként még szembejön pár arc: Trokán Péter, Barbinek Péter, Kovács István, valamint Oberfrank Pál. De rajta kívül is még felsorakozik annyi ismert és jó színész (élükön Székely B. Miklóssal), hogy legalább miattuk írhattak volna egy épkézláb forgatókönyvet, emberi kommunikációhoz hasonlító párbeszédekkel. Kivéve Trill Zsoltot, ugyanis ő ebben a szerepében is csak a modoros suttyót maxolja ki, Nagy László szerepének ráadása pedig az egyik valaha élt legnagyobb magyar költő emlékének a meggyalázása.
Izgalom: [ ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Ernelláék Farkaséknál (2016) - Fővárosi középosztálybeli családhoz egyik éjszaka beállít egy másik család, konkrétan anyuka nővéréé, akik éppen akkor jönnek haza a skóciai kivándorlásból, nyilván nem így tervezve. Természetesen mindkét entitásnak megvannak a maga válságai és belső problémái, és az egy lakásba való összezártság kiváló alkalmat teremt, hogy ezeket az egymással szembeni bizonyítási kényszerben oldják fel. De mindez nem csak asztalnál ülős beszélgetésben merül ki, hanem van cselekmény, szituációk, élethelyzetek, gyereknevelés, szembenézések, beismerések, emberi alakok különböző fényszögből. Kiváló egzisztencialista keresztmetszet a tízes évek magyar emberéről. Hajdu Szabolcs és családja (vagyis felesége: Török-Illyés Orsolya, illetve két gyermekük), plusz a két másik felnőtt szereplő olyan jól oldják meg az egész filmet, mintha csupán önmagukat játszanák, pedig (remélhetőleg) nyilván nem.
Izgalom: [ ] Érzelem: [***] Humor: [* ] Mondanivaló: [** ]
Békeidő (2020) - Hajdu Szabolcs legújabb műve valamilyen jól látható keresztmetszetet szeretne adni napjaink Magyarországának emberi viszonyairól, és ehhez négy, párhuzamos sztorit használ, amik kapcsolódási pontjaiból ugyan kijön egy lánc, de a műfaj adta lehetőségek a több szálú, izgalmas összefüggésekre sajnos kimaradnak. De ennél is nagyobb baj, hogy egyik sztoriba se megy bele túlságosan, nem néz a mélyére, és nem is mindig futtatja végig őket, a néző lezárás nélkül marad. Közben persze reflektál a hazai közéletre, a mindenhonnan ömlő migráncspánikoltatásra, és a meetoo-mozgalomra is, de ezek is mint érdekes adalékok szerepelnek. Talán az ad némi katarzist, amikor szembesít: minden viszonynak két oldala van, és bárki lehet agresszor, áldozat, vagy akár mindkettő egyszerre. Ám ebben sem sikerült eltalálni az arányt: a film csúcspontja a második jelenetben van, amit pedig a rendező valóban annak szánt inkább kínosan vicces, mint mellbevágó. A szereplők többnyire ismeretlenek, a rendező mellett leginkább neje és alkotótársa: Török-Illyés Orsolya ismerős, valamint a Sárosdi-Schilling páros, illetve egy cameóra Tóth Orsi is benéz. Egyszer mindenképpen érdemes.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [***]
A következő részhez már most is állnak sorba alkotások, de a legjobb külföldi-nemzetközi Oscarra nevezettekkel, mint a Saul fia (2016), Tiszta szívvel (2017), Testről és lélekről (2018), Napszállta (2019), illetve az Akik maradtak (2020) az ezeket összegyűjtő válogatásban foglalkoztam, illetve a Brazilok című, sajnos hamar elfeledett alkotásról is írtam egy hosszút.
