Utolsó módosítás: 2024. január 2.
Kolumbia: Az átkelés madarai (Pájaros de verano) [Parajos, de ver a nő] [Nyári madarak] - Tizenéveket felölelő történet egy őslakos családról, ami a hatvanas években elkezd marihuánával kereskedni, és ahogy a bűn és az erőszak segítségével egyre tehetősebbé válik, annál inkább veszíti el tisztességét és kulturális gyökereit. Ciro Guerra rendező a három éve jelöltté vált A kígyó ölelése után ismét az ősi kultúra és a külső hatások harcáról készített filmet, csak ezúttal sokkal érdekesebben. Ráadásul fekete-fehérség helyett ezúttal egy igen színes, a sivatag közepén is vibráló világot tár elénk, bemutatva egy helyi törzs belső struktúráját, szokásait, babonáit (például a címben is szereplő madárjóslást), illetve mindez szomorú elpusztulását.
Esélyek: Ha a kígyós film jelölt lett, akkor ebből még annál is inkább lehet bármi. Mindenesetre nem véletlen, hogy a szaksajtó ezt az alkotást is a finisbe várja.
Izgalom: [** ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [***]
Izland: Izlandi amazon (Kona fer í stríð) [Asszony háborúba megy] - Az ötven felé járó Halla jó kedélyű, energikus kórusvezető, ám a valódi hivatása a Föld, azon belül is az izlandi anyatermészet megvédése, leginkább az odatelepülő (vagy inkább telepített) nehézipartól. Így szabadidejében egyszemélyes hadseregként nekiindul a tundrának, és megrongálja az alumíniumkohót ellátó nagyfeszültségű vezetéket. Természetesen a komplett rendőrség is az ő nyomában lohol, nem beszélve a szigetország politikai elitjéről - de azért szükség esetére megvannak a segítői is, ideértve egy random fel-feltűnő rezesbandát és egy ukrán női népdalkórust is. Ám egy ponton egy régi álma: a gyerekvállalás lehetősége is befigyel, így egyszer csak választania kell a világ egy cseppjének és önmaga egészének megmentése között. Ügyesen fölépített, elmés eszközökkel operáló, egyszerre komoly és könnyed alkotás egy hétköznapi szuperhősről, akit a nagyszerű Halldóra Geirharðsdóttir alakít, ráadásul kettős szerepben.
Esélyek: Az idei Oscar-versenyen valami miatt előtérbe kerültek a női sorsok és történetek, ám itt - ellentétben az előző rész végén tárgyalt filmektől - nem egy sodródó, áldozati figurát láthatunk, hanem ellenkezőleg: egy kezdeményező, a saját magáért és közösségéért aktívan tevő és komoly feladatot vállaló női hősalakot. Teljesen élvezhető és maximálisan nézőbarát, de talán éppen emiatt a kellemes lazasága miatt eshet el a reális értékeléstől. Igaz, az Európai Unió LUX-díjára már jelölték, szóval nagyon örvendetes lenne, ha az Oscaron is az élmezőnyben végezne.
Izgalom: [***] Érzelem: [***] Humor: [***] Mondanivaló: [** ]
Szlovénia: Iván (Ivan) - Egyedülálló anya a kórházban fiúgyereknek ad életet,.de nem nagyon tud se vele, se önmagával mit kezdeni. A helyi családvédelmi rendszertől megkap mindent, ő valami miatt mégis inkább gyermeke apjával, a korrupcióval lebukott és menekülésre kényszerülő politikussal tart. Meghozza a maga helyes és hibás döntéseit, amiken keresztül önmagára talál, és gyermekéért is megtanul küzdeni. A cím is ezt sugallja: a szándékosan jellegtelen keresztnév először a távolságtartás metaforája, ám végül mégis ő lesz a film és a főhősnő - a kiválóan alakító Mareša Majer - egyetlen központi témája. Egy hatásos női sorsdráma és egy Kisváros-epizód keveréke, ami azért a hirtelen döntési helyzetekkel, a bizalmi kérdésekkel és az állandó bizonytalansággal végig képes fenntartani a feszültséget, és szokatlanul kemény képet ad egy egyszerre hűvösen alpesi és brutálisan délszláv ország mélyéről.
Esélyek: Ha minden előnye ellenére nem is figyel föl rá a Filmakadémia, a színészi játék mellett akkor sem lehet elmenni. Ám az Oscar-verseny valószínűleg sajnos nem szlovénnek való vidék. (Sokat gondolkodtam, hogy ezt a poént hova illesszem be. Ide sikerült.)
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Izr✡︎el: A cukrász (האופה-מברלין) [HaOfe meBerlin - A berlini pék] - A furcsa szerelmi háromszög középpontjában Thomas, a berlini cukrászfiú áll, aki összejön Omerral, az izraeli mérnök-üzletemberrel, amúgy gyakorló családapával. Amikor Omer váratlanul meghal, Thomas - teljesen érthetetlen okból - Jeruzsálembe megy, és beáll dolgozni Omer özvegyének a kávézójába. Ők ketten szintén sajátos kapcsolatot alakítanak ki, miközben Thomasnak meg kell küzdenie idegenségével és Omer tágabb családjának az elfogadásával - valódi kilétét természetesen titokban tartva, ameddig csak lehet. Kevés szereplős, lassú, lírai mű, a meleg-szál helyett sokkal inkább a háromszög két párjának az viszonyára, illetve a címadó főszereplő lelki utazására helyezve a hangsúlyt. És persze az érzelmeket kifejező gasztronómiára, ahol a fahéjas puszedlinak (Zimtkeks) és a Feketeerdő-tortának (Schwarzwaldkirschtorte) is megvan a maga szimbolikája. De általában az egész film hangulata nagyon hasonlít a tavalyi Foxtrotéra, ami többek között mindkét film női főszereplője: Sarah Adler (שרה אדלר) játékának is köszönhető.
Esélyek: Kétségkívül az év legnagyobb izraeli filmsikere, ami Európa-szerte mozikba tudott kerülni. Az Oscaron is szokták szeretni az ilyeneket, szóval a legjobbak közé jutásra semmiképpen sem esélytelen.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Lengyelország: Hidegháború (Zimna wojna) - A második világháború után egy romos kastélyban megalapítják a jövendő népművészek iskoláját. Itt ismerkedik össze a sármos, fiatal zenész-tanár és az ifjú növendéklány, majd a férfi disszidálása után a kapcsolatuk némileg más irányt vesz, de olykor azért rövidebb-hosszabb időkre sikerül találkozniuk Európa különböző pontjain. A film az ő céltalan nyökörgésüket követi jó pár évig, miközben a néző egyrészt a fejét fogja: két ilyen önsorsrontó, szerencsétlen hülyét hogy hordhatott valaha is hátán a Föld? Másrészt meg türelmesen várja, mikor fejlődik ki ebből valami épkézláb cselekmény vagy koncepció, de hiába. A szóban forgó történelmi kor sajátosságai is épphogy csak meglibbennek, pedig akár még ebbe is bele lehetett volna menni. Pedig az egyes jelenetek egészen nézhetőek, és még a zene is kifejezetten kellemes (mármint nem a lengyel népiesch vagy a Sztálin-kantáta, hanem a franciás, sanzonos jazz), de maga a mű sajnos nem tart sehova, így nagy csalódás.
Esélyek: Az idei verseny többek között azért is nagyon kiélezett, mert három olyan rendező is újrázni szeretne, akik már készítettek győztes filmet. Egyikük Pawel Pawlikowski, aki az Idával nyert 2015-ben, és most is hozza az ismerős kort, témát, vizuális nyelvet, képi beállításokat, de az ismerős háttér és formavilág mögé semmilyen különösebb tartalmat nem pakolt. Így pedig aligha esélyes a második lengyel Oscar elnyerésére. (A másik két, hasonlóan bizonyított alkotó Nemes Jeles László a Napszálltával, illetve A mások életét jegyző Florian von Donnersmarck, aki idén ismét az NDK témaköréhez nyúlt - róla egy következő részben lesz szó.)
Izgalom: [ ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Olaszország: Dogman [A kutyás ember] - Dél-Itália egy lepukkant, tengerparti lakótelepén él Marcello, akit a maga kis esetlenségével is szeret a közössége, de igazi barátai mégis a kutyák, akikkel főállásban foglalkozik. A helyi nehézfiú azonban drogfutárnak és palimadárnak kihasználja, emiatt Marcello, mivel - már csak a fizikai különbségek miatt is - nem mer ellentmondani, illetve elhiszi, hogy majd a másik segítségével kitörhet a helyi nyomorból, egyre menthetetlenebb helyzetbe hozza magát.
Esélyek: Némileg érthetetlen, hogy az előre beharangozott A szent és a farkas vagy a Silvio és a többiek helyett Olaszország miért ezt a közepes szociodrámát nevezi. Főleg úgy, hogy már tavaly is ezzel a műfajjal próbálkoztak, miközben az olasz közönségfilm meg pont a reneszánszát éli. Bár ebből is lehetne valami jót kihozni, de ez most nem az lett.
Izgalom: [* ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Tajvan: 大佛普拉斯 (Great Buddha +) [Nagyon nagy Buddha] - Van egy szakadt figura, akit Köldöknek hívnak, és esténként az egy fokkal rendezettebb Uborka nevű haverjához jár. Pontosabban annak munkahelyére: a fémtelepre, ahol ő éjjeliőrként dolgozik. Uborka főnöke pedig egy csodált ember, mert egyrészt az egyik műhelyben épp építtet egy jó nagy Buddha-szobrot, másrészt mert fekete Merdzsóval jár mindenhova, a fedélzeti kamera felvételei pedig a központi adatbázisba futnak be. Köldök és Uborka ezeket szokták nézni esténként, csodálva a főnök nagy gazdagságát, meg a nőket, akiket a kocsiban magáévá tesz. Aztán egyik este a kamera egészen véletlenül megörökíti, ahogy a főnök megöli aktuális szeretőjét, holttestét pedig a Buddha-szoborba rejti.
Alacsony költségvetésű szatíra a társadalmi különbségekről, meg hogy a gazdagoknak bezzeg mindent szabad, míg a szegényeknek kuss. Nem valami érdekfeszítő, legfeljebb az a megoldás említésre méltó, hogy a két főhős pocsék élete - vagyis a film túlnyomó része - fekete-fehér, csupán a fedélzeti kamera képei, azaz a távoli, mesés(nek vélt) élet a színesek. Amúgy több is lehetett volna benne.
Esélyek: Érdekes próbálkozás, de nix.
Izgalom: [* ] Érzelem: [ ] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Dél☲Korea: Gyújtogatók (버닝) [Beoning - Elégetés] - Lúzer Srác és Bohó Lány találkoznak, kis időre össze is jönnek, majd Bohó Lány mégis a Menő Fej mellett köt ki. Egy darabig együtt lógnak, eközben Menő Fej elárulja Lúzer Srácnak, hogy van egy hülye hobbija, konkrétan szeret nejlonsátrakat gyújtogatni. Aztán Bohó Lány egyszer csak nyomtalanul eltűnik, Lúzer Srác pedig ebben egyre inkább a Menő Fej kezét véli. Egyik rétege egy közepesen izgalmas thriller, ami a Lúzer Srác nyomozása és a két férfi macska-egér játéka körül forog. Másik rétege a Lúzer Srác ambivalens érzései a Menő Fej iránt: egyrészt növekvő gyanúja, hogy az megölte szerelmét, másrészt csodálata az ő gazdagsága és életmódja iránt. Harmadik rétege pedig mindaz a világ, ami különböző esélyeket és lehetőségeket kínál mindenkinek, születési helytől és osztálytól függően. Egzisztencialista krimi, amiben a kérdések a válaszokkal együtt nőnek, és a végkifejletnél sem feltétlen rendeződnek el.
Esélyek: Cannes-ban két díjat is nyert, az ázsiai fesztiválokon is jól szerepel, de az euroatlanti kultúrához kissé hosszú és vontatott. A két és fél órás játékidő valóban kissé túlzás, az eleje kicsit tényleg el van nyújtva, de ez még mindig nagyságrendekkel jobb annál, mintha a vége lenne. Nem rossz film, de erősen kétesélyes, hogy az Oscar döntnökei is értékelni fogják-e.
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Svédország: Határeset (Gräns) [Határ] - Tina, a szokatlan külsővel élő, kikötői vámőrnő méterekről ki tudja szagolni (szó szerint), ha valakinél valami nincs rendben. A szakmájában tehát ő a legjobb, ennek ellenére befordulva, lelki magányban él egy faházban, és igazán csak az erdő ad neki nyugalmat. Ám véletlenül találkozik egy hozzá hasonlóan különös figurával, akitől megtudja: kívülállóságának az oka az, hogy valójában nem is ember, hanem a skandináv mitológiából ismert trollok fajához tartozik. (Nem a hülyeségeket kommentelők, hanem az igaziak.) Vore, az új társa bevezeti őt a trollság rejtelmeibe, ami által Tina is átlépi addigi határait, és fölfedezi magában elfojtott ősi ösztöneit és a valódi szerelmet. Így előbb-utóbb döntenie kell: valóban ott tudja-e hagyni az emberi világot, amiben egész életét leélte, és ahol végtére is megvan a maga helye?
Az önfelismerés és testi-lelki felszabadulás témája ellenére elég komoly és néhol nyomasztó alkotás. Igaz, a valódi gyökereit lelkesen felfedező, majd mégsem olyan lovat akaró főhős alakja egy pár éve gyakori téma - például elég csak az Iszlám Államhoz csatlakozó nyugati fiatalokra, illetve a róluk készült filmekre gondolni, mint a tavalyi holland Layla M, az algériai-francia Út Isztambulba, vagy a tunéziai Aleppó virága. A másik asszociáció egy másik skandináv történet: A rút kiskacsa meséje, csak itt nem olyan egyszerű a hattyúvá igazolás. A dinamikát tehát a modern világ egy jól ismert szituációja és az ősi kulturális háttér egymásnak feszülése adja, akárcsak a fenti, kolumbiai alkotásnál.
Esélyek: Az előző két év svéd Oscar-nevezése jelölt lett, de svéd film egyébként is bekerül két-három évente a legjobb kilenc, vagy akár az öt közé. Ez a film Cannes-ban megkapta az Un certain regard ("sajátos nézőpont") kategória díját, szóval az Oscaron idén is jó esélyekkel indul.
Portugália: Peregrinaçao [Zarándoklat] - Fernão Mendes Pinto a portugál hajózás egyik nagy alakja, aki nemcsak bejárta az Indiai-óceánt, így Indiába, a mai maláj-indonéz szigetvilágba, sőt Japánba is eljutott, de utazásait később fantáziadús elmesélésekben és némileg kiszínezett leírásban örökítette meg. (Ez magyarul Bolyongás, illetve Zarándoklat Indokínába címekkel jelent meg.) Gyakran találkoztak kalózokkal, estek rabságba, vagy éppen maguk fosztották le az adott helyet - máshol pedig barátságosan fogadták őket, sőt Kínában még pompában és vadházasságban is élt egy nővel. A film ezt a könyvet viszi vászonra, leginkább a mai szemmel nyilvánvaló ferdítéseket és túlzásokat, amik így kiváló teret adnak a kollektív öniróniára és az egykor dicső múltnak nevezett fosztogatások és hódítások leleplezésére. Például valószínűleg az sem igaz, hogy amerre mentek, alapból tisztelték őket kereszténységük miatt, és az ázsiai nők alig várták, hogy a dicső portugál tengerészek őket magukévá tegyék. Szóval egy komoly történelmi szembenézés, csak éppen görbe tükörben, a valóság és álomképek határán, a tengerészek olykor fölcsendülő, többszólamú kórusával.
Izgalom: [** ] Érzelem: [* ] Humor: [** ] Mondanivaló: [* ]
A következő részben többek között a dán, a macedón, az ukrán és a belga alkotások kerülnek majd terítékre.
