Tévedés, hogy a blog (szerzője) csak bizonyos műfajokra van ráállva. Készülnek rövid ismertetők (emlékeztetők?) máskor is, csak nem lesz belőlük bejegyzés. Álljon hát itt egy kis válogatás az elmúlt évek(!) ilyetén terméséből.
Locke (2013) - Soha, de SOHA nem szabad úgy filmet nézni, hogy az ember bármit is elvár tőle, mert az csak csalódással végződhet. Ettől a filmtől is mindenki elájult, hogy milyen menő már, hogy végig csak a London felé autózó jómunkásembert látjuk, a többiek csak telefonon kapcsolódnak be. (Volt régen egy olyan műfaj, hogy rádiójáték - ez is valami olyasmi, csak filmen.) És valóban igaz, hogy másfél óráig végig leköt, de csak azért, mert a néző várja, hogy hová fut ki a történet? Ám az alaphelyzet már a legelején világossá válik, ahhoz képest meg sok változás nem áll be a film végéig. Csupán kirajzolódik egy ember alakja, aki csinál egy hülye hibát, de ahhoz mérten a végletekig korrekt és határozott próbál maradni, még akkor is, ha ehhez az egész addigi életét föl kell számolnia.
Az ekkor még ismeretlen Tom Hardy már itt is jól gyakorolja az azóta tökélyre fejlesztett, abszolút jelentéktelenséget, így azzal is ügyesen vissza tud élni, hogy végig csak őt mutatja a kamera. Talán ez a tökéletes semmilyensége az, amitől őt gondolták legalkalmasabbnak a banális hétköznapi ember szerepére, aki föláldozza magát a tisztességesség oltárán. Nem az a tipikus példakép-típus, de hasonló helyzetekre remek útmutatóval szolgálhat mindnyájunknak.
Izgaliom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]