Utolsó frissítés: 2022. július 19.
A mai nap filmes szempontból nem nemzeti ünnep, hiszen a magyar filmet már régebben kiszórták, így a jelöltek közé sem került be. A tizenötös előzetes listából az öt jelölt kiválasztására matematikailag 3003 féle lehetőség volt, és 3002 végül nem jött be. Abba a maradék egybe szerencsére nem került be a mexikói Már nem vagyok itt és a chilei Kedves kém, amik eleve nem annyira ütötték meg a színvonalat. Ugyanígy kimaradt viszont a francia Ketten és az iráni Khorsid, amik akár a végső győzelemre is esélyesek lettek volna, joggal. Bekerült viszont három európai mű: a Még egy kört-tel Dánia ismét beérkezett, menetrend szerint. A Quo vadis, Aidá?-val Bosznia-Hercegovina húsz évvel eddigi egyetlen díja után ismét közel került az Oscarhoz, sőt a Colectiv-vel Románia is megkapta első, már régen megérdemelt jelölését. Rajtuk kívül ott a tunéziai Az ember, aki eladta a bőrét, így hat év után ismét van afrikai jelölt, illetve talán legnagyobb meglepetésként bekerült az iskolai szekálás elleni hongkongi kiáltvány, a Better Days is.
A blogger saját véleménye: a Még egy kört a nagy sajtókampány ellenére sem volt olyan ütős, mint akár az eddigi dán filmek. Az ember, aki eladta a bőrét is hasonló okokból nem érdemelné meg igazán. A Better Days aranyos és jó is, de szintén nem olyan erős - közben ne feledkezzünk el a hongkongi napi eseményekről se, amiről el akarja terelni a figyelmet, a kínai pártállamnak meg jópontokat szerezni. A Colectiv és a Quo vadis Aida? közül mindkettőnek érdeme, hogy képesek valódi érzelmeket, konkrétan mélyről jövő dühöt és felháborodást generálni a nézőben, és akár megváltoztatni az ember világképét. A Colectiv viszont egyrészt dokumentumfilm (nemhiába jelölték - a Kedves kémmel együtt - legjobb dokumentumfilmnek is), ily módon másmilyen élvezetet ad, mint egy játékfilm - másrészt kicsit túl sokat akar markolni, és a végére kissé el is távolodik az eredeti témájától. A Quo vadis, Aida? viszont minden szempontból hibátlan, a szerb színészek szereplése pedig felér egy nemzeti történelmi szembenézéssel is, ami külön süvegelendő. A blogger ezért személy szerint neki drukkol.
Tunézia: L'homme qui a vendu sa peau [A férfi, aki eladta a bőrét] - A Bejrútban éppen túlélő szíriai menekült sürgősen Belgiumba szeretne eljutni, hogy láthassa menyasszonyát, akit szülei oda adtak férjhez. Ezért beadja a derekát egy extrém képzőművésznek, aki szintén pont brüsszeli - sőt nem csak a derekát, hanem az egész hátát, hogy a művész arra alkothassa meg legújabb művét. A cél az, hogy szemléltessék: manapság egy műtárgy sokkal szabadabban mozoghat és élhet, mint egy ember. Ám így a performansz éppen azzá válik, amit kritizál: a rátetovált műalkotás miatt a férfi saját maga lesz a műtárgy, és ennek megfelelően bánnak vele, használják, adják és veszik. Közben meg hiába a garantált luxus, ha közben az ember alárendelt szerepet tölt be a saját életében.
A négyzet után egy újabb film használja a kortárs képzőművészetet, hogy rávilágítson a nyugati világ álszentségeire, többek között az emberek eszközként kezelésére és a menekültek fölkarolása mögötti kapitalista érdekre. Ezáltal pedig egy ponton arra is választ ad, hogy egyes bevándorló hátterű fiatalnak miből lesz elege, amikor lázadásképp a terrorizmusba menekül - anélkül persze, hogy a film a terrorizmust egy pillanatig is helyeselné vagy mentegetné, sőt. Fentebb említett svéd mű három éve jelölt lett, ám ebben a filmben az emberi dráma nagyobb szerepet kapott, így a társadalmi mondanivaló némileg leegyszerűsített és szájbarágós lett. De legalább húzónévként Monica Bellucci is közreműklödik. A jelöltséghez ennyi már elég is volt.
Izgalom. [ ] Érzelem: [* ] Humor: [* ] Mondanivaló: [***]
Japán: 朝が来る [Ászá gá kürü = Virrad, angolul: True Mothers = Igazi anyák] - Terméketlen pár egy alapítványhoz fordul, ami nyílt örökbefogadásokat szervez, illetve a lányanyáknak menedéket és közösséget ad, amíg meg nem szülik gyermeküket, majd örökbe adják gyermektelen szülőknek. Egy így keletkezett család békésen neveli négyéves kisfiát, amikor is betoppan a biológiai anya, és kéri vissza a gyereket. A backflash-sztorikból pedig kirajzolódnak különféle emberi sorsok, amik választ adnak az addigi döntésekre is: ki miért döntött az örökbe adás és örökbe fogadás mellett, a lányt milyen meleg-korlátozó családi légkör hajszolta bele az egész folyamatba, és miért döntött úgy, hogy évekkel később újra színre lép. Érdekes kérdéseket felvető és dilemmákat körüljáró alkotás. A bő két óra alatt végig leköt, és csak a vége válik kicsit cseppfolyóssá, odáig elég érzékeny és informatív. (Egyébként távol-keleti országokban azért praktikus az örökbefogadás, mert a gyerek az új szüleire is garantáltan hasonlítani fog.) ;)
A japán film pár évente villant valami jót, két éve a Bolti tolvajok került az Oscar közelébe, ami szintén elég sokat foglalkozott az anyaság-szülőség kereteivel. Idén a macedón versenymű indult még hasonló témával, mindkettő megérdemelte volna legalább a tizenötös shortlistet.
Izgalom. [***] Érzelem: [***] Humor: [* ] Mondanivaló: [***]
Uruguay: Alelí - Három középkorú testvérnek mind más elképzelése van, hogy az egykori közös otthonukkal, az Alelí névre keresztelt családi házzal mit kezdjenek. Az idősebb nővér, aki egyben a legnyomulósabb is, szeretné lebontatni és eladni a telket, lehetőleg mindent a másik két testvér háta mögött intézve. Az apuka búcsúztatásának a napján aztán a konfliktust nem lehet tovább elnyomni, és persze a gyerekkor óta hordozott, több évtizedes sérelmek és terhek is felszínre kerülnek. Lehetne családi dráma is, ehelyett sikerült egy igazán szellemes, humoros, de mégis tartalmas és jól összerakott művet készíteni. Egy ilyen film már nagyon hiányzott mind az eddigi uru filmek sorából, mind az Oscar-nevezések kínálatából. Az Élősködők tavalyi győzelme különben is bebizonyította, hogy nem csak vérkomoly borongásoknak van itt esélyük, hanem vicces, de elmés alkotásoknak is. Ez itt épp olyanra sikerült, szóval kellemes meglepetés lett volna, ha az illetékesek is számolnak vele.
Izgalom. [** ] Érzelem: [** ] Humor: [***] Mondanivaló: [** ]
Litvánia: Nova Lituania [Új-Litvánia] - 1939 elején a kis balti állam léte már igencsak veszélyben forgott, ám a politikai és szellemi elit akkor még Lengyelországot tartotta elsődleges fenyegető tényezőnek. Egy földrajztudós fejéből kipattanó ötlet szerint erre az lett volna a megoldás, ha valahol a trópusokon keresnek pár szigetet, és ott építik újra fel a litván hazát. Ez egyedül talán csak az ex-miniszterelnököt érdekelte, persze őt is csak legfeljebb érdekes ötlet szintjén, meg valamiféle pótcselekvésként, ha már az előre látható, így vagy úgy bekövetkező véget nem lehet megakadályozni. Fekete-fehér, melankolikus alkotás egy éppen elmúló ország agóniájáról.
Hogy a sztori mennyire valós, az elég kétséges, legalábbis a filmben szereplő politikusok a valóságban nem léteztek, vagy legalábbis nem ezen a néven - ez meg kábé olyan abszurd, mint Magyarországról forgatni egy hasonlót, amiben a kormányzót nem Horthy Miklósnak hívják. Szóval éppen a potenciális célközönséget: a XX. század rejtett történelme iránt érdeklődőket bizonytalanítja legjobban el. De ettől eltekintve sem egy ütős darab, inkább csak egy hangulatos díszletek között játszódó, ám a történetvezetésével kevésbé lekötő tévéfilm.
Izgalom. [ ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Dominikai Köztársaság: Mis 500 locos [Ötszáz bolondom] - A huszadik század ötvenes éveiben új főorvos érkezik az őserdei elmegyógyintézet élére. Az Európában tanult, felvilágosult Dr. Zaglul egy addiginál jóval humánusabb gyakorlatot hoz a falak közé, és megmutatja: emberi szóval, szeretettel és megértéssel sokkal többet el lehet érni a bentlakókkal, mint erőszakos fegyelmezéssel. Miközben az intézetből egyre kellemesebb hely válik, addig odakint dübörög a Trujillo-diktatúra, ami - mint minden diktatúra - nem nagyon tűri, hogy bárhol az országban ne az ő uralma és az ő módszerei érvényesüljenek, ami alól Dr. Zaglul világa sem kivétel. Így tehát az is relatívvá válik, hogy a valóban veszélyes őrültek a fal melyik oldalán is laknak. Igaz történet egy rendes, elhivatott, és a lehetőségekhez mérten tisztességes emberről.
Izgalom. [** ] Érzelem: [* ] Humor: [* ] Mondanivaló: [** ]
Banglades: ইতি, তোমারই ঢাকা [Iti thomari Dhaka = Dhakából szeretettel] - Tizenegy történet tizenegy rendezőtől. Valószínűleg a jól bevált párizsos, New York-os, riós, jerus receptet akarták a bengáli ország kilencmilliós fővárosára alkalmazni, nem túl sok sikerrel. Pont amiért a bollywoodi-lollywoodi (indiai és pakisztáni) filmek túlnyomó többsége európai szemmel élvezhetetlen, úgy ezen szkeccsekről is nehéz eldönteni, hogy az eltérő filmes kultúra miatt nézhetetlenek, vagy tényleg hülyeség az összes. Nem is nagyon van olyan történet, ami érdemes lenne a kiemelésre - talán csak a nyitó darab, amiben egy segédszínész első komolyabb szerepét az életben kell eljátszania; illetve a záró, amiben egy fiatal nő erőt vesz magán, és kilép az őt kihasználó és megalázó párkapcsolatból. De nem tudunk meg sokat a városról, a nevezetességeiről, a hangulatáról - sokkal inkább megismerünk egy tragikusan szétszakadt társadalmat, ahol ember embernek farkasa, egy orvos vagy egy ügyvéd felfogadására rámegy az ember egész egzisztenciális biztonsága, és még piálni se lehet egy jót. Szóval nem egy olyan hely, ahova akár csak látogatóba is szívesen mennénk, ellentétben mondjuk Párizzsal, New York-kal, Rióval vagy Jeruzsálemmel.
Izgalom. [ ] Érzelem: [** ] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Kazahsztán: Ұлы дала зары [Ulü dala zarü - A nagy sztyeppe sírása] - A múlt század harmincas éveinek nagy szovjet éhínségében a kazah nép negyven százaléka vesztette életét. Ez a filmeposz nekik állít emléket - vagy még inkább a túlélőknek, akiknek szintén elképzelhetetlen kínokat kellett átélniük. A megvalósítás elég gagyi és több ponton hiteltelen, de az embertelen szenvedések részletezése közben valóban érvényes erkölcsi kérdések és döntési helyzetek merülnek fel. Főleg amikor életben maradás, család és gerinc között kell választani. Egyébként arról a vélemények a mai napig megoszlanak (akárcsak az ukrajnai Holodomor esetében), hogy mindez "csupán" állami fosztogatás eredménye volt-e, vagy valóban volt-e szó szándékos etnikai tisztogatásról. Ez a film erősen az utóbbi mellett foglal állást, márcsak mert az emberek öldöklése nem csak éhhalállal történik, hanem válogatott egyéb eszközökkel is. De van itt bőven mindenféle aljasság, erőszak, gyerekhalál, kannibalizmus, repülő végtagok, élve szétégő emberek, szóval a korlátozott minősége ellenére sem feltétlen egy könnyű darab. Éhínséges témában idén az ír Arracht versenyzett még.
Izgalom. [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Izland: Agnes Joy - Vidéki diszfunkcionális család, mindenre stresszelő anyukával, folyton kivonuló apukával, valamint Agnes nevű, filippin származású, lázadó, nagykamasz, adoptált lányukkal. Az alaphelyzetet a frissen beköltöző, sármos szomszéd bonyolítja tovább, aki a család minden tagjához veszélyesen közel kerül. Visszafogott család- és felnövéstörténet emberi mélypontokkal és jellemfejlődéssel. Az izlandi filmek általános színvonalát hozza, de semmi átütő.
Izgalom. [* ] Érzelem: [***] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Hollandia: Buladó - A karibi Curaçao szigetén él Kenza, a kiskamaszlány. Rendőr apja a racionalitások embere, aki nem akar tudomást venni sem lánya anyahiányáról, sem a pubertáskor velejáróiról. De mivel Kenza minden vágya, hogy halott anyja lelkével kapcsolatba lépjen, ezért bohókás nagyapjától el akarja tanulni a helyi vallás és sámánság csínját-bínját. Ezért helyrehozza a mindenféle vasakból összerakott lélekfát, amit a lélektelen külföldi földvásárlók döntöttek ki, hogy életben tartsa saját reményeit, valamint hazája ősi kultúráját.
Szép dolog, hogy Hollandia a gyarmatainak is ad némi teret a filmgyártásában, így egyben egy különös nyelvet, a portugál eredetű papiamento-t is megismerhetjük. (Miközben egy volt holland gyarmat, Suriname is nevezett idén filmet, szintén érdekes nyelvekkel.) A karibi és közép-amerikai filmek sorába abszolút beillik, alaptémájában például egészen hasonlít az idei Costa Rica-i alkotáshoz. Színvonalban is passzol hozzájuk, de európai mércével inkább egy kedves egzotikum, mint valóban esélyes versenymű.
Izgalom. [ ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Kamerun: The Fisherman's Diary [A halász naplója] - Nem is a halász naplója, hanem kiskamasz lányáé, Ekah-é, aki talál egy képet Malala Juszafzajról, attól kezdve pedig minden áron iskolába akar járni - annak ellenére, hogy apja határozottan megtiltja neki. Nem rosszindulatból, csak nem akarja, hogy olyanná váljon, mint néhai anyja, akit szintén az oktatás és látószögének bővülése szakított el a falujától és a családjától. Ekah emiatt csak titokban jár a tanárnőhöz, aki így szintén az állásával játszik, hiszen szülői engedély nélkül foglalkozik egy gyerekkel, aki még csak nem is a diákja. Ráadásul Ekah apja egyre inkább a primitív bunkó bátyjának a hatása alá kerül, aki felhalmozott tartozásai fejében ki akarja házasítani a kislányt a falu uzsorásának. Bő két órás, nagyon szomorú életkép a harmadik világ legmélyéről, ahol ma is a patriarchátus és erőkultusz dominál. Mindez kameruni pidzsin nyelven, aminek alapja állítólag az angol, de hangzás alapján a klingonnal is szoros rokonságot mutat. (A címben is valószínűleg "diary" helyett a "daughter" szó szerepelne, úgy mint "A halász lánya", csak kiejtés alapján így ment át.) Bár a minőségi követelményeket nem nagyon ugorja meg, elég hatásos kiállás az oktatás és a nők emberként kezelése érdekében, a főszereplő kislány pedig remekül elviszi a hátán az egész filmet.
Izgalom. [ ] Érzelem: [* ] Humor: [* ] Mondanivaló: [***]
Mongólia: Die Adern der Welt [A világ erei] - Kiskamasz fiú harca a bányászati cégóriással, ami egyrészt veszélyt jelent a helyi kisebb bányavállalatra, másrészt tönkre akarja tenni a természetet, az azzal összhangban élő, állattartó, félnomád lakosságot el akarja üldözni a földjéről. Eleinte az ő apja az ellenállás vezetője, de annak hirtelen halála után a fiúnak kell kitalálnia valamit az ipari agresszorok ellen. Mindemellett gyerekmunkát vállal a helyi barátságos bányászoknál, hogy eltartsa a családját - miközben özvegy édesanyja azt hiszi, hogy iskolába jár, vagy sajtot árul a piacon. A felnövés-történetbe némi fénysugarat hoz, hogy a Mongol Megasztár ulánbátori fordulójára is behívják, ami szintén kitörési pontot jelenthet neki. Egyébként az "Arany erek" című népdallal indul, ami a címével ellentétben nem egy rektológiai látlelet, hanem az anyaföld és a természet csodáinak a zenébe öntése. Szépen fényképezett, és más szempontból is jól összerakott mongol-német koprodukció, hihető érzelmekkel és külső-belső konfliktusokkal.
Izgalom. [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Kirgizisztán: Жөө Күлүк [dzső külük = Gyalogosan] - Másfél országgal arrébb egy másik kiskamasz fiú alkoholbeteg apjával él, és a szegénység miatt az iskolában is folyamatos nehézségekkel és csúfolásokkal kell szembenéznie. Ráadásul az iskolapénzt se tudja befizetni, ezért a tanár is buktatással fenyegeti. (Elég fura egy iskolarendszer lehet ez, ahol a legszutyokabb oktatásért is fizetni kell, és az érdemjegyek is ezen múlnak.) Az egyetlen, amiben sikerélményt és örömöt talál, az a futás. Jó, hogy ennek azon a vidéken hagyománya is van: amikor egy kisgyerek járni tanul, az első lépései örömére a nagyobb gyerekeknek futóversenyt rendeznek. A győztes rituálisan elvághatja a kisgyerek lábait összekötő szalagot, és jutalmul valamilyen háziállatot is hazavihet. Főhős fiúnak tehát a megélhetés miatt is fontos, hogy minél több ilyet nyerhessen, hosszútávon pedig kitörhessen a faluból. Több vonalat jobban kidomboríthattak volna, például a kissrác nőkhöz fűződő viszonyát nem csak annyiban elintézni, hogy bejön neki a tornatanárnő. Egyébként kedves, aranyos, de semmi kiemelkedő.
Izgalom. [* ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Bolívia: Chaco - Az 1930-as évek egyik legvéresebb és legfölöslegesebb konfliktusa a Bolívia és Paraguay közötti Chaco-i háború volt, ami a két ország határán elterülő, fás-bokros, de iható víz nélküli, jobbára haszontalan területért folyt. A bolíviai hadsereg többnyire őslakos fiatalokat sorozott be, és egy Németországból importált tiszt vezetésével küldte őket a harcba - ám legtöbbjük el se érte az ellenséges vonalakat, hanem egyszerűen szomjan vagy éhen halt a semmi közepén. Lassú, nyomasztó, kissé depresszív film a háború értelmetlenségéről, egyúttal történelmi szembenézés az indiánok halálra kényszerítésével, és emlékállítás a szomszéd ország helyett a természettel vívott harc elesettjeinek.
Izgalom. [ ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Szerbia: Dara iz Jasenovca [Dára Jaszenovácból] - A szerb történelem keserű emléke a jaszenováci koncentrációs tábor, ahova a második világháború alatt a horvát fasiszta bábállam sorra hurcolta a zsidó, roma, de javarészt szerb polgári lakosokat: férfiakat, illetve nőket és gyerekeket külön táborba zárva. Így kerül ide a kiskamasz lány Dara is, aki családja elvesztése után egyedül marad öccsével, meg persze a táborba árt asszonyokkal. A hely szörnyűségei és túlélési stratégiái nem nagyon különböznek bármelyik Holokauszt-filmben bemutatottaktól, mint ahogy a fogvatartó usztasák kegyetlenkedései is a jól ismert nácikéhoz mérhetőek, sőt talán még túl is kompenzálják. Szóval újdonság nincs benne, meg hát elég sziruposra sikerült. A témában némileg szárazabb és hitelesebb a Szarajevóban látott Diana B. naplója (akinek az alakja itt is megjelenik) - az meg rejtély, hogy Szerbia miért nem a kiváló Otac-ot (Apa) nevezte. (Ez a mű bizonyára a Quo vadis, Aida? ellenpontja akart volna lenni, de sem minőségben, sem máshogy nem lett olyan.)
Izgalom. [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [ ]
Honduras: Dias de luz [A fény napjai] - Egyszer csak egész Közép-Amerikában kimegy az áram, a lakosoknak pedig szokatlan körülmények között, a világtól és egymástól elszigetelve kell boldogulniuk. A térség hat országából, Guatemalától Panamáig egy-egy rendező megmutatta, milyen is az, ha mi emberek pár napig csak a belső fényönkre figyelünk. A kisfiú, aki beteg édesanyjához igyekszik, és talál egy barátot; a kamaszlány, aki a születésnapján tanulja meg becsülni önmagát és a valódi barátait; a fiatal pár, akik egy repülőszerencsétlenség áldozatát ápolják; a középkorú házaspár, aki újra fölfedezi a testiséget; egy kamulelkész, aki mégis megvilágosodik; és egy cselédlány, aki munkaadójával egy felhőkarcoló közepében ragad. Nincs köztük olyan erős, ami különösebben bővebb kifejtést is megért volna, de a maga módján mind-mind képet ad az ottani társadalmak tetejéről és aljáról, gondolkodásmódjukról, életükről. Külön érdekesség, hogy - sok más hasonló alaptémájú filmektől eltérően - itt az emberek nem esenek rögtön egymásnak, hanem megtanulnak együttműködni, és fölfedezni a bennük rejlő fényeket.
Izgalom. [* ] Érzelem: [* ] Humor: [* ] Mondanivaló: [** ]
Örményország: Սողոմոնի երգերը [Szohomoni jergeri = Salamon dalai] - Eleinte egy színes, szélesvásznú portré indul Komitászról (eredeti nevén Szohomon), akit az örmény nemzeti zene atyjának tartanak. Csak sajnos rosszkor élt, pont az örmény népirtás idején. Ez pedig elég is volt ahhoz, hogy egy elvileg róla szóló filmből gyakorlatilag teljesen kimaradjon. (Ráadásul itt nem is az ismertebb 1915-ösről van szó, hanem egy húsz évvel azelőttiről. Aztán a végén persze a későbbibe is megérkezünk.) A mű így végül a genocídium áldozatainak állít emléket, illetve azoknak a törököknek, akik emberek maradtak az embertelenségben. Minőségileg nem valami magas szint, amolyan szappanoperás-tévéfilmes, de pár résznél elég jól sikerül a feszültséget felsrófolni.
Izgalom. [***] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Kolumbia: El olvido que seremos [Létezésünk elfelejtése] - Portréfilm Héctor Abad Gómez doktorról, akiről azt kell tudni, hogy a hetvenes években kiállt a közegézségéügy fejlesztése és a szegénységben élő gyermekek étellel és ivóvízzel ellátása mellett. Emiatt aztán kommunistának bélyegezték, pedig a politikából abszolút kimaradt, egészen a nyolcvanas évekig, amikor is eldöntötte, hogy indul Medellín polgármesteri székéért, ellenzéki színekben. Ennek a tervének aztán meggyilkolása vetett véget. Mivel Dr. Gómezt a kiskamasz fia szemszögéből ismerhetjük meg, ezért a valóban komplikált konfliktusaiba is épp annyira látunk bele, mint amennyire egy tizenéves gyerek belelát az apja dolgaiba. Amikor például az apa elutazik hosszú időre külföldre, abba semennyire se, pedig biztos érdekesebb lenne, mint a gyerek beszámolóit hallgatni az otthoni nihilről. Szóval ezt a részt erősen túlnyújtották, legfeljebb a film végi politikai szerepvállalás lesz megint érdekes. Főszerepben az Almodóvar-filmekből, meg innen-onnan ismert Javier Cámara.
Izgalom: [* ] Érzelem: [* ] Humor: [* ] Mondanivaló: [** ]
folyt. köv.
