Befejeződött a nevezés a 2021-es Oscar-verseny legjobb nemzetközi kategóriájában. Ez alapján kerek 90 ország jelölt filmet [apdét: 91], ebből hárman: Lesotho, Szudán és Suriname az első alkalommal. Nyelvek terén a rekorder idén is a spanyol: 15, részben vagy egészben spanyol nyelvű film versenyez, ám ezek között amerikai őshonos nyelveket is hallhatunk, mint az ajmara, kecsua, guaraní, vagy a kakcsikel. Sőt egy alkotás a némely karibi szigeten beszélt papiamento nyelven készült. A második leggyakoribb nyelv az arab, 9 filmmel, de a német és a kínai (mandarin) is minimum négy-négy alkotásban túlnyomólag előfordul. A fenti egzotikumokon kívül hallhatjuk még a dioula, szotó, dzonkha, hausza, hokkien vagy tongó nyelveket is. Műfajok és témák: dokumentumfilmből a tavalyinál eggyel kevesebb, szám szerint hat érkezett. LMBTQ témával csak három foglalkozik, női főhős 22-ben látható [apdét: 23-ban], történelmi korokban szintén 22 játszódik, két kivétellel a XX. században. Ennyit a számokról, jöjjenek a filmek.
Bosznia-Hercegovina: Quo vadis, Aida? [Hová mész, Aida?] - A világtörténelem egyik legszégyenteljesebb eseménye az 1995-ös srebrenicai mészárlás, melynek során a "Szerb Köztársaság Hadserege" nevű terrorbrigád 8372 férfit (vagy fiút) gyilkolt le, és több ezer nőt erőszakolt meg. Ehhez hozzájárult az ENSZ tehetetlensége is, ami nem látta el a békefenntartóit elegendő erőforrással, így azok a katonai túlerővel szemben nem tudták (volna) megvédeni a náluk menedéket kereső civil lakosságot. Ezért - szabad elvonulásért cserébe - maguk adták át őket a népirtást levezénylő Ratko Mladić tábornoknak (Boris Isaković). A film címszereplője, Aida (Jasna Đuričić - ez a két kiváló szerb színész amúgy férj és feleség) az itteni ENSZ-egységnél dolgozik tolmácsként, és miközben legjobb tudása szerint ellátja történelmi feladatát, saját családját - férjét és két fiát - is szeretné biztonságban tudni.
Az akkori események élethű rekonstrukciója - kezdve a szerb bevonulástól, az ENSZ-bázison berendezett tömegszálláson át az emberek kitereléséig és kivégzéséig - olyan végtelenül nyomasztó művet eredményezett, hogy a nézőnek legszívesebben ordítani és menekülni volna kedve. Még jó, hogy a vége hoz némi feloldozást, és arra is megpróbál választ adni, hogy egykori gyilkosok és túlélő áldozatok hogyan tudnak ma egy helyen létezni. A Nyugat-Balkán talán legrangosabb színészgárdájából még a szinte minden délszláv filmben szereplő Emir Hadžihafizbegović lehet ismerős, illetve a dicstelenné vált holland ENSZ-parancsnokot alakító Johan Heldenbergh, aki az Alabama és Monroe főszerepét játszotta. Mesterien kivitelezett, mély sebet vágó alkotás, ami után még inkább felfoghatatlan, hogy a XXI. század felé, Európa földjén ilyesmi egyáltalán előfordulhatott.
Esélyek: Minden bizonnyal jók.
Izgalom: [***] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Spanyolország: La trinchera infinita [A végtelen árok] - Amikor a fasiszta rendszer 1969-ben konszolidáció-képpen amnesztiát adott az 1936 és 1939 közötti polgárháború "bűnöseinek" - vagyis a vesztes köztársasági oldal embereinek, akiket annak idején nem sikerült kivégezni - számos ember mászott elő különböző helyekről, ahol harminc évig rejtőzködtek. Ez a több valós esetből összegyúrt film is egy ilyen férfi történetét meséli el, akit a felesége már a háború elején elbujtatott, majd minden házkutatás, fenyegetés és terror ellenére tartotta magát, végül mindketten megtanultak félelemben és rejtőzködésben élni. Olyannyira, hogy ezalatt még gyerekük is született, akinek szintén szigorú titoktartásban kellett felnőnie. A mű az ilyen rejtőzködőknek - vagy a helyi köznyelvben: "vakondoknak" - állít emléket, röpke két és fél órában, ami annak ellenére, hogy szinte csak egyetlen helyen játszódik, végig lekötő és izgalmas marad. Közben óvakodik a pátosztól és a mártírképzéstől, de egy kis gyilkosság és nemi erőszak azért még belefér.
Esélyek: Volt már ennél rosszabb spanyol film, ami jelölt lett (konkrétan tavaly), de jelen esetben nem vagyok optimista.
Izgalom: [***] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Jordánia: 200 Meters [200 méter] - Ekkora távolságra lakik a palesztin Musztafa a feleségétől és a gyerekeitől - csak ebben benne van a ciszjordániai védelmi fal is, ezért mindig jó nagyot kell kerülni, ha meg akarják egymást látogatni. Ugyanis amikor együtt megkaphatták volna az izraeli állampolgárságot, Musztafa dacból nem akart élni a lehetőséggel. Legszívesebben a fiát is kivenné a Makkabi Haifából, ahol focizik, és átíratná a saját palesztin kisvárosának a noname csapatába. Amikor viszont kisfia kórházba kerül, sajnos pont akkor derül ki, hogy Musztafa igazolványa lejárt, így nem tud átmenni az ellenőrzőponton. Ezért csatlakozik egy embercsempész kisbuszhoz, együtt pár jómukásemberrel meg egy állandóan kamerázó német turistalánnyal. Ám a gondos tervek elcsúsznak, az utasokon úrrá lesz a bizalmatlanság, miközben valahogy továbbra is át kéne jutni a zöld vonal túloldalára. Értelmes és izgalmas történet, ami bepillantást ad a fal kevésbé szerencsés oldalán élők sorsába, de gondosan kerüli a túlpolitizálást és a mártírgyártást. Jordániához ennek a nevezésnek sincs sok köze (már ha Ciszjordániát nem vesszük oda), de palesztin témában meglepően normális és üdítő alkotás.
Esélyek: Ha palesztin témában a 2005-ös Mennyország most jelölt lett, pláne a 2013-as Omar, akkor ez sokkal jobban megérdemelné ugyanezt.
Izgalom: [***] Érzelem: [** ] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Palesztina: Gaza mon amour [Szerlemem, Gáza] - Két idősödő ember egymásra találása, a világtól elzárt Gáza városában. Ehhez képest szinte bárhol máshol is játszódhatna, vagy legalábbis a világ jó sok más pontján. Elég kevés politikai utalást tartalmaz, az is leginkább a hamaszos hatóságok önkényeskedéséről szól. A férfi ugyanis halász, akinek egyszer egy antik szobor kerül a hálójába, de nem óhajtja bejelenteni, bejelenti hát őt valaki más. Az asszony pedig varrónőként igyekszik egyre nehezebb körülmények között megélni. A film a kettejük kis kedves, suta összekerülését mutatja be, kicsit franciás stílusban. Na jó, egy kis izraeli rakétázás azért van benne, de a tanulság mégis az: ha az ember ki tudja zárni az életéből a külvilág nyűgeit, akkor még némi boldogságra is nyílik lehetősége.
Esélyek: Úgy látszik, az egysíkú, palesztin áldozat- és mártírszerepről szóló filmeknek leáldozott. Ma már emberszerűbb karakterek és kevésbé átpolitizált, de hitelesebb történetek kellenek - láthatóan ez a darab is ezt a vonalat követi. Viszont sajnos ettől még nem egy túl erős alkotás, inkább csak kellemesen elmosolyogtató. Palesztinos témában az eggyel fentebbi jordán nevezés jóval pörgősebbre és magával ragadóbbra sikerült. (Egyébként kicsit vicces, hogy míg a jordán nevezést a Palesztin Önkormányzat területén forgatták, addig ezt a palesztin alkotást éppen Jordániában és Portugáliában.)
Izgalom: [***] Érzelem: [** ] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Norvégia: Remény (Håp) - A sikeres színházi rendezőnő karácsony előtt pár nappal tudja meg, hogy korábbi tüdőrákja kiújult, sőt ezúttal áttételes agydaganatként is megjelent. Bár az alapbetegsége gyógyíthatatlan, a tumort azért ki tudják műteni, hogy a hátralévő életét meghosszabbítsák, meg valamennyire komfortosabbá tegyék. A műtét rögtön Újév után következik, tehát az ilyenkor egyébként is nehéz lelki folyamatokra szembenézésekre alig egy hete marad. Ezalatt meg kell küzdenie saját emberi korlátaival, és megoldania olyan kérdéseket, hogy hogyan mondja el a gyerekeinek, vagy hogy mennyire engedheti be ebbe a folyamatba társát (Stellan Skargård), akivel addig se volt felhőtlen a viszonya. A betegségfilm műfajának modernebb, realistább, nem túl formabontó, de léleképítő darabja.
Esélyek: A filmben nincs semmi különösen fordulatos cselekmény, vagy bármilyen meglepő konfliktus, fő érdeme tehát abszolút a két főszereplő kiváló színészi alakítása. Ha ezt az Amerikai Filmakadémia illetékesei értékelik, akkor esélyes lehet sok mindenre.
Izgalom. [ ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Németország: Und morgen die ganze Welt [Holnapra az egész világot] - Luise, a konszolidált egyetemista lány csatlakozik egy bentlakásos antifa-csoporthoz. A társaság fő profilja széljobber rendezvények szétordibálása és AfD-politikusok tortával dobálása, ám páran ennél jóval keményebb fellépéseket szorgalmaznak. Luise is ehhez a gittegylethez csapódik, és hamar az egyre agresszívabb akciók hajtómotorjává válik. Ám új barátaival egyre messzebb megy, míg mindnyájan ott találják magukat egy bűncselekmény közepén, amivel veszélybe sodorják a saját biztonságukat és az egész csoportot. A német versenyfilm ezúttal egy szép helyi hagyomány: a társadalmi önszerveződés és aktivizmus köré von egy tanulságos történetet. Arról viszont, hogy Luise motivációi és erőszakos hajlamai milyen frusztrációkból jönnek elő, sajnos nem tudunk meg túl sokat. (Egyszer egy szkinhed tényleg durván megfogdossa, de ez még nem tűnik elégséges magyarázatnak.) Kicsit az Edukators folytatása, de az Álmodozók is többször direkten visszaköszön.
Esélyek: Ez az erősen Németországához kötött cselekmény nem valószínű, hogy a világ más részein élőket különösebben meg tudná mozgatni. Persze a nyugati világnak is megvannak a maga rendszerszintű bajai, de ebben a kategóriában, ahol a harmadik világ országai is komoly hírt adnak magukról, nem ez a legfontosabb probléma. Megvalósításban pedig tavaly a Systemsprenger elég magasra tette a lécet, ezt most szintén nem sikerült megugrani.
Izgalom. [** ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Oroszország: Дорогие товарищи! [Dorogyí távárisi! - Kedves Elvtársak!] - 1962 szomorú eseménye volt a novocserkasszki sortűz. A dolgozók egyre inkább sérelmezték, hogy a boltokban nincs áru, az árak folyamatosan emelkednek, a fizetésüket viszont csökkenteni akarták. Így hát a közeli hőerőmű munkásai sztrájkba kezdtek és a tanácsháza elé vonultak, majd benyomultak és összetörték az összes Hruscsov-képet. Erre a KGB mesterlövészei - a moszkvai pártvezetés legmagasabb szintjeinek engedélyével - tüzet nyitottak a téren összegyűlt, fegyvertelen tömegre. A túlélőket pedig elhallgattatták vagy elhurcolták, így az esetről évtizedekig hivatalosan senki nem tudhatott. Jelen történet középpontjában egy keményvonalas elvtársnő áll, aki természetesen ellenzi a rendszerellenes felfordulást, de amikor lánya eltűnik, a hatóság pedig rajta kezdi keresni, ő is hamar megtanulja, milyen az odacsapó vasököl rossz végén lenni. Andrej Koncsalovszkij a 2016-os Édenkert után ismét a XX. század egy elfelejtett témájához nyúlt fekete-fehérben, most is saját feleségét, az egészen véletlenül szintén novocserkasszki születésű Julija Viszockaját téve meg főszereplőnek.
Esélyek: Az Édenkert annak idején a legjobb (akkor még) kilencben végzett, ez pedig talán annál is nagyobbat üt.
Izgalom. [***] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Chile: El agente topo [A beépített ügynök] - Egy magánnyomozó felbérel egy idős embert, hogy épüljön be egy öregotthonba, ahol az egyik ügyfele édesanyja lakik. Feladata, hogy felmérje az ottani körülményeket, és hogy hogyan bánnak a bentlakókkal. Kap hozzá mindenféle okoskütyüket (amiket meg kell tanulnia használni), szemüvegbe rejtett kamerát, és egy valamilyen kamu-indokkal állandóan ott forgató filmes stábot is. Közben természetesen a bácsi is éli az életét: beilleszkedik, barátságokat köt, vicces és megható helyzetekbe kerül, sőt még egy besurranó tolvajt is lebuktat. Mindezzel bemutatja, hogy az idős embereknek mennyire fontos (lenne), hogy ne veszítsék el a kapcsolatot a külvilággal, és a szeretteik is néha látogassák őket.
Esélyek: Egy dokufilmes fesztivál középmezőnyében teljesen jól elmenne, de még ebben a kategóriában sem olyan erős, hogy a nemzetközi Oscarra indokolt lenne nevezni. Főleg mert a dél-amerikai ország filmjeinek színvonala az elmúlt években egészen magas szintet ért el, amit a 2018-ban elnyert Oscar is bizonyít, de az ismétlés mintha nem lenne cél. Kár.
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [** ] Mondanivaló: [* ]
Ausztria: Was wir wollten [Amit akartunk] - Késő harmincas pár a sokadik sikertelen embrió-beültetés után úgy dönt, hogy egy szardíniai nyaraláson gyűjt új erőt. Ám a szomszédos bungalóba beköltöző, szintén osztrák család némiképp keresztülhúzza a nyugodt pihenés reményét. Ők egyébként is teljes ellentétei a csöndes, gyermektelen, visszahúzódó párnak: zajosak, barátkozósak, állandóan grilleznek, két gyereküket meg elég szabadjára engedősen, hideg-megengedő módon nevelik. Az ő megjelenésük tehát nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a főszereplő pár férfi és női tagja hogyan gondolja át az egymáshoz fűződő viszonyát és jövőjét. Fogyasztható kamaradráma, amiben a férfi főszerepet a Fák jú, Tanár úr!-ban némileg más karakterben látott Elyas M'Barek játssza. továbbá a párral fentebbi jordán film német cserediákja is beköszön.
Esélyek: Egy nagyon fontos és aktuális témát: a gyermektelenséget és a gyermektelen párok helyzetét járja körbe - ezen kívül nem akar túl sokat beletuszkolni, de amit vállal, azt teljesíti is. Lehet, hogy értékelik, lehet, hogy annyira nem, amolyan fekete ló.
Izgalom. [ ] Érzelem: [***] Humor: [* ] Mondanivaló: [***]
Írország: Arracht [Szörnyeteg] - A szigetország népének egyébként is meg kellett vívnia mindennapi harcát a kizsákmányoló angol földesurak ellen. Az 1840-es években még ehhez jött hozzá a krumplivész és a nagy éhínség, amibe a lakosság negyede belehalt. A film főhősének nem csak családja tragédiájával kell megküzdenie, hanem az meneküléssel és rejtőzködéssel is, ugyanis egy ötös gyilkosság elkövetésével gyanúsítják, természetesen ártatlanul. Barlangjába befogad egy kisgyereket és megmenti az éhhaláltól, de nem csak jóságból: a gyerek a bűntény egyetlen szemtanúja, aki tisztázni tudná a vádak alól, és felismerné a valódi gyilkost - miközben utóbbi is nagyon szeretné megtalálni mindkettejüket. Kínzóan csendes, nyomott hangulatú, mellbe vágó filmes élmény, ami a folyamatos szürke fényben sem ül le egy pillanatra sem. Az pedig külön öröm, hogy ismét hallhatjuk az ékes ír-kelta nyelvet.
Esélyek: Művészi és hatásos, mégis (szó szerint) kőkemény és realista, mint amilyenek az (írországi) ír filmek lenni szoktak. Ezt eddig a Filmakadémia nem értékelte, most már végre jó lenne.
Izgalom. [** ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Elefántcsontpart: La nuit des rois [Királyok éjszakája] - Tinédzser fiút szállítanak az ország talán legkülönösebb börtönébe. Itt a fegyveres őrség csak jelképes, a rendet és a belső társadalmat valójában a rabok tartják fenn, a tekintélyes Barbe Noire (Feketeszakáll) vezetésével. Épp a fiú első éjjelén van vörös telihold: a helyi hagyomány szerint ilyenkor Feketeszakáll kiválaszt egy mesélőt, akinek egész éjszaka szórakoztatnia kell a fogvatartottakat - a döntés pedig éppen az újoncra esik. Ő pedig feleleveníti Zama King, egy abidjani bandavezér történetét, akihez odakint neki is volt némi köze. A fogvatartottak az alakuló történetet rögtönzött mozgásszínházzal és karénekléssel kommentálják - közben a vásznon megelevenednek csodás fantasy-elemek (itt kicsit sok a CGI, de nem vészes), valamint kontrasztként valós felvételek a nemrég véget ért polgárháborúról. A Don Quijote óta ismert alapsztorihoz Philippe Lacôte rendező a nagyon szép külső és félelmetesen sejtelmes belső képeivel végig fenntartja az érdeklődést, és az előző műve, a Run szintjét is sikerült megugrania. Épp ezért a mellékszereplők között Denis Lavant már nem is lett volna feltétlen szükséges, de azért jó, hogy az ő ismerősen fura arca is szembejön.
Esélyek: Afrikából ritkán érkezik egy ennyire minőségi alkotás. Kellemes meglepetés lenne, ha a legjobb tízbe, vagy akár az öt jelölt közé bekerülne.
Izgalom. [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Magyarország: Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre - Nagy nehezen felszállt a fehér füst, hazánk nevezése pont az lett, amiről ezt hónapokkal ezelőtt lehetett sejteni. Bár jómagam reménykedtem, hogy nem az év legtúlértékeltebb magyar filmje lesz a befutó, hanem talán egy eddig kevésbé felkapott, de legalább egy rendes történetívvel rendelkező alkotás. Pedig ez a film is izgalmasan indul: tehetséges idegsebésznő (Stork Natasa) Amerikából hazatelepszik, hogy összejöjjön élete szerelmével (Bodó Vikor), akivel életében egyszer találkozott (ha találkozott), de az valahogy mégsem ismeri föl (vagy csak nem akarja). A film ekörül a dilemma körül mozog: vagy a csaj skizó, vagy a férfi a genya - de ez annyira sokrétűen, és valóban mesterien föl van vezetve, hogy amit a néző ehhez végkifejletként kap, az totális pofára ejtés. Ennél jobban a legutóbbi magyaros összeállításban már kifejtettem. Legalább Bodó Viktort jó újra filmben látni.
Esélyek: Egy díjat már mindenképpen megnyert: a kategória leghosszabb filmcíméét. De ezenkívül is érdekes módon a fesztiválokon jól szerepel, a hazai visszhangja is igen pozitív, a magyar film pedig mostanában egyébként is sikeres: gyakran bekerül a shortlistelt darabok, vagy akár a jelöltek közé is. Igaz, 2014 óta valami miatt csak a páros években, most meg páratlan jön. Magyarként természetesen drukkolok neki, és fogok örülni az esetleges sikerének, de az én szubjektív bloggeri válogatásomba aligha kerül be.
Izgalom: [ ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [ ]
Lettország: Dvēseļu putenis [Lelkek vihara] - Miután az első világháborús német előrenyomulás miatt el kell hagynia otthonát, a tizenhat éves Arturs csatlakozik az orosz cári haderő frissen formálódó lett egységeihez. Itt aztán megismeri az öldöklés és a lövészárkok minden borzalmát, majd átáll vöröskatonának, aztán amikor abból is kellően kiábrándul, végül megtalálja a helyét a lett függetlenséget kivívó nemzeti hadseregben. Ezalatt átél sok mindent, megedződik lelkileg és testileg, legyőzi a korlátait, kis nyuszi közlegényből bátor parancsnokká válik, sőt természetesen még asszonyt is talál magának. Egy kemény felnövés-történet köré kerített, hősies-hazaffyas, de azért csak visszafogottan pátoszos eposz - ellentétben mondjuk a 2007-es Rīgas sargi (Riga védői)-vel. Az inkább történelemórának volt jó, így abból jobban meg is lehetett érteni, hogy ebben a háromfrontos háborúban ki kivel volt, és mit akart arrafelé. Ez a mostani alkotás tehát háttérinfók nélkül nem mindenhol érthető, de ettől még méltó és felemelő emlék a nemzeti hősöknek, de nem mitizálja túl a háborút, sőt: egy szükséges rosszként mutatja be, amibe néha bele kell állni, talán többször is egymás után, de azért a legjobb mégis a béke, önmagunkkal, egymással és szomszédainkkal egyaránt.
Esélyek: Kicsit sablonos és kiszámítható, de éppannyira motiváló is. A megszokott háborús-hazafias művekhez képest kifejezetten mértéktartó, szóval követendő minden alkotónak, aki ehhez a műfajhoz akar nyúlni. Ha én lennék a lett oktatási miniszter, mindenképpen beleraknám a tananyagba: egyrészt mert történelmileg (a kérdőjelek ellenére is) informatív, másrészt mert erkölcsileg követendő ÉS emberszerű főhőst prezentál, harmadrészt mert bemutatja, hogy a háború nem egy hősi ének, hanem egy borzalmas húsdaráló.
Izgalom. [***] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Görögország: Μήλα [Míla = Almák] - Egy járvány következtében emberek hirtelen amnéziába esnek. Akiket nem tudnak azonosítani, és a családjuk sem jelentkezik értük, azoknak az egészségügyi rendszer szervez visszailleszkedési programot. A film egy ilyen férfiról szól: kap lakást és megélhetést, meg különböző feladatokat hangüzenetben, amik mindenféle bizarr, mókás, vagy éppen kínos élethelyzetbe rángatják bele. Ám az élet elsajátítása közben egyre több és nehezebb kihívásba ütközik - így a mű a jelenkor hétköznapi emberének életéről legalább annyira szól. Kedves, helyenként humoros, de nagyon is érzékeny alkotás az emberi létről, kapcsolatokról, felelősségről, felelőtlenségről, az élet apró nehézségeinek gigászi leküzdéséről.
Esélyek: Abszolút szeretnivaló az egész film, és az ártatlan kedvessége minden bizonnyal az Akadémia ítészei közül is jó párat megérint majd. Szóval a legjobb tízbe vagy ötbe kerülése egyáltalán nem kizárt.
Izgalom. [* ] Érzelem: [***] Humor: [** ] Mondanivaló: [***]
Fülöp-szigetek: Mindanao - A cím az ország déli nagy szigetének a neve, a film egy itt élő muszlim család szomorú sorsát meséli el. Anyuka a rákbeteg kislányt viszi a Davao-i kórházba, miközben apuka katonaként az iszlamista lázadók ellen vív tűzharcot. Mindezt egy helyi eredetmonda fogja össze a két testvérről, akik a régmúltban legyőzték a szigetlakókat tizedelő sárkányokat. Kicsit szirupos, mégis realista alkotás a szakadatlan küzdelemről, veszteségekről, önfeláldozásról, és az éltető reményről.
Esélyek: Bár odahaza szétnyerte magát, nem nagyon van benne olyasmi, amitől kifejezett értékelésre tarthatna számot.
Izgalom. [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Marokkó: القديس المجهول [Alkidisz almadzsul = Az ismeretlen szent] - A régi filmes klisé szerint egy rabló a zsákmányát bárhová rejti el, mire kijön a börtönből, addigra már egészen biztosan épült oda valami. Jelen esetben egy mauzóleum, ugyanis valaki a sírnak álcázott rejtekhelyet valóban egy névtelen sírnak nézte, és épített köré egy zarándokhelyet, meg egy komplett falut. A rabló viszont nem adja fel, inkább beköltözik a faluba, és várja a megfelelő pillanatot. Közben megismeri a helyieket, akik kedves, bohókás figurák, és már-már ő is közéjük tartozik - ám eredeti célját sem felejti el: visszaszerezni a kincset, akkor is, ha ahhoz egy közösség összetartó elemét kell szétrombolnia. Aranyos és helyenként kifejezetten vicces filmszatíra, egy település békés életéről. Ha Jiří Menzel marokkói lett volna, ott készültek volna futószalagon az ilyen és hasonló művek.
Esélyek: Sajnos ahhoz túl visszafogott, hogy a díjazásnál a neve komolyabban fölmerüljön, pedig amúgy kellemes. Jövőre viszont valami olyat várok, aminek a kapcsán végre el tudom sütni, hogy "Marokkó és fivérei".
Izgalom. [** ] Érzelem: [* ] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Belgium: Filles de joie [Örömlányok] - Három prostituált két napja. Egy sokgyerekes anya, aki bántalmazó férjével él csiki-csuki kapcsolatban, és már nagyon szeretne kikerülni belőle, de fél, hogy akkor elveszti a gyerekeit. Egy tapasztalt és koránál fogva is bölcs asszony, akinek minden vágya, hogy tinédzser lánya többre vigye, mint ő. Egy végtelenül magányos afrikai nő, aki elköveti azt a hibát, hogy kötődni próbál egyik kuncsaftjához. Hogy mennyire hitelesek a látottak, és tényleg olyan vidám hely-e egy bordélyház, mint ahogy azt a film ábrázolja, az tudná megmondani, aki gyakrabban jár ilyen helyekre. De azért a mű igyekszik a szexmunkásokat úgy bemutatni, mint hétköznapi embereket a maguk szokásos és szokatlan gondjaival-bajaival.
Esélyek: Most már nagyjából általánossá vált, hogy ha belga film, akkor az jó eséllyel valami alvilági témáról fog szólni. Ez az alkotás annyira azért nem kemény - például striciről nem is esik benne szó, a rangidős madám mindent kézben tart, és a lányoknak is inkább barátnője mint főnöke - de nem is ez a lényeg. Inkább a téma emberi-női oldalát mutatja be. Nem valószínű, hogy ez elég lesz bármire.
Izgalom. [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Észtország: Viimased [Az utolsók] - Az észt nevezés ezúttal Finnországba kalauzol, annak is az északi csücskébe. A rénszarvastenyésztést már régen felváltotta a bányászat, de annak is leáldozóban. Az egyetlen szórakozási lehetőség a kocsma, ahol mindenki a főnök titkárnőjére hajt, mivel nincs is más nő a telepen. De ha bezárják az éltveszélyes bányát, már tényleg semmi értelme nem lesz ott élni, a mostani lakók alighanem az utolsók is egyben. Szóval nem ők a hibásak, ha a kétórás film alatt semmit nem csinálnak, hanem a rendező, aki azt gondolta, hogy látványos szenvedéssel érdemi cselekmény nélkül is meg lehet tölteni egy filmet.
Esélyek: Maga a film nem jó, meg eleve csak a rendező és a főszereplő észt, amúgy az egész finnül forgott Finnországban. Szóval ha nem diszkvalifikálódik a jelölő ország túl kevés valós közreműködése miatt, akkor se számíthat különösebb elismerésre. Csak a helyet foglalja egy arra érdemesebb (észt) film elől.
Izgalom: [ ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [ ]
Mexikó: Már nem vagyok itt (Ya no estoy aquí) - A Terkos nevű tinédzser-bandát onnan lehet megismerni, hogy lelassított latin zenére táncolnak, és minden tag teljesen egyedi frizurát hord. Ezen kívül nem akarnak semmi rosszat, de sajnos az éppen kitörő Monterrey-i bandaháborúba ők is belecsúsznak. A tizenhét éves Ulises ezért inkább elmenekül New Yorkba feketemunkásnak, de az ottani brigádba nem tud beilleszkedni, így hamar egyedül marad. Egy helyi tinilány veszi a szárnyai alá, de Ulises csak a saját világában szeretne élni az egyetlennel, ami van neki: a zenéjével.
Esélyek: Lassú, szomorkás alkotás, egy cseppet sem szimpatikus vagy szerethető főhőssel, ami eléggé megnehezíti a kapcsolódást. Aki szereti ezt a cumbia nevű zenei műfajt, meg a koncepciótlan körbe-körbe ugrándozást táncnak tudja tekinteni, annak biztos bejön, de filmes szempontok alapján nem túl nagy horderejű. (Bár két éve a Roma se volt az.) Akit ennek ellenére még mindig érdekel, megnézheti a Netflixen.
Izgalom. [* ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [ ]
Finnország: Tove - A múminokat nálunk leginkább a japán rajzfilmsorozatból ismerjük, pedig ők valójában Tove Jansson finn (pontosabban finnországi svéd) festőnő teremtményei. Eredetileg csak unalmában rajzolgatta őket papírfecnikre, miközben művészként próbált megélni a háború utáni Helsinkiben. A film jól bemutatja az újrakezdés nehéz, nélkülözéssel és új alkotói lendülettel egyaránt teli éveit, amiből Tove is kivette a részét. Szabad szellemi és szerelmi életével még így is jócskán megelőzte korát, biszexualitását is lényegében nyíltan vállalva. De ennél lényegesebb, hogy egyszerre volt festő, képregényrajzló, mese- és drámaíró, szóval igazán sokoldalú művészről volt szó, aki mind a finn nemzeti, mind a finnországi svéd kultúra lapjain alaposan otthagyta a kéznyomát. Ez a mű neki állít emléket, informatívan, jó ütemmel, lekötően, szóval teljesen nézhetően.
Esélyek: Tom of Finland után három évvel ismét egy hasonló alkotó élete kerül az Oscar-bizottság elé, bár itt a szexualitás a művészetnek nem része, annál inkább a magánéletnek. Viszont korrajzban és hangulatban remekül prezentálja azt a nosztalgia-hangulatot, ami az Olli Mäki-ből kimaradt. Szóval jó lenne, ha ez a mű megmozgatná a döntéshozókat, bár sajnos a finn filmet az eddigi egy darab jelölésével nem szokták a helyén kezelni.
Izgalom. [ ] Érzelem: [***] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Olaszország: Notturno - Lírai dokumentumfilm, amit többnyire Szíriában, Irakban, meg ezek kurdisztáni részén vettek föl. Ebben emberek próbálnak meg élni a még mindig jelenlévő háborúval, és az állandó távoli puskaropogások ellenére is a lehetőségekhez mérten jól érezni magukat. Így igazán a háttér a fontos, amit csinálnak, az általában se nem érdekes, se nem mindig érthető. A leginkább mellbevágó rész talán a közepe, amikor gyerekek a rajzterápia közben mesélik el (és rajzolják le) mindazt a szörnyűséget, amit át kellett élniük. Ezen kívül nem sok érdekes történik, amit a lassú és hosszú beállítások sem tudnak rendesen kipótolni. Ha három évnyi forgatás után csak ennyit sikerült összehozni, akkor a készítők valamit nagyon elszúrtak.
Esélyek: Ha Olaszországban idén egy dokumentumfilmet találtak legjobbnak, amiben ráadásul egyetlen olasz szó sincs, akkor kijelenthető: a 14 szoborral mai napig Oscar-rekordot tartó olasz film tényleg nagy bajban van. Hogy legutóbb, 2014-ben A nagy szépség hogyan tudott nyerni, számomra szintén a mai napig rejtély - mindenesetre ezt az évek óta tartó vergődést látni Európa egykori filmes nagyhatalmától különösen fájdalmas.
Izgalom. [ ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Malajzia: Roh [Lélek] - Az erdőben egy magányos kunyhóban él egy anya két kiskamasz gyerekével. Egyszer a fák között találnak egy elveszettnek tűnő kislányt, akit befogadnak, ám mint kiderül: nem kellett volna. A házikó hamarosan paranormális erők célpontjává válik, amit egy rejtélyes öregasszony és egy még rejtélyesebb lándzsás vadász érkezése bonyolít még tovább. Hogy valójában mi is történik, az nem nagyon derül ki, legfeljebb annyi, hogy van valamilyen ártó démon, aki gyerektestekből vándorol ki-be, ebből kifolyólag tényleg jó lenne, ha lehetőleg mindenki időben távol tartaná magát tőle. A tanulság meg talán az, hogy ha valaki jó szándékkal veszi fel a harcot a gonosszal, akkor azt nem lehet mindenki máson átgázolva megtenni, mert akkor a gonosz győz.
Esélyek: A másik délkelet-ázsiai horrorral, az indonéz versenyművel összehasonlítva ez jóval egyszerűbb és laposabb, de talán éppen ezért fogyaszthatóbb alkotás. Részben a műfaji sajátosságok, részben pedig a minőségi követelmények miatt ez a film se nagyon esélyes semmire se.
Izgalom. [** ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Az Amerikai Filmakadémia kiválasztotta azt a tizenöt filmet, amiből majd az öt jelölt és az egy darab nyertes ki fog kerülni. (Tehát ami nincs rajta a listán, annak véget ért a verseny.) Ahogy lenni szokott, sok esélyes vagy méltó mű maradt le róla, leginkább a svájci testvérdráma Schwesterlein (Nővérkém), görög amnézia-sci-fi Mila (Almák), vagy a macedón anyaság-szkeccsfilm Fűzfa. (Valljuk be, a sok hibája ellenére azért a magyar Felkészülést is ide vártuk.) Ellenben fölkerült pár abszolút tévedés is, mint a chilei idősotthonos nyomozós El agente topo (Beépített ügynök), vagy a mexikói dögunalmas frizura-szemle Yo no estoy aquí (Már nem vagyok itt), de még a taiwani Jángong Pucsáo (Napos) jelenlétét sem érzem indokoltnak. Ezzel szemben helyet kapott jó pár valóban odaillő darab. Ezek közül egyedül a tunéziai L'homme qui a vendu sa peau (Az ember, aki eladta a bőrét) című alkotást nem láttam még, ami a kiváló Éjszaka Tunéziában rendezőjének új filmje, szóval látatlanban is jó helyen van itt. Ami viszont garantáltan remekmű, az a bosnyák délszláv háborús Quo vadis, Aida?, a francia idős leszbikusos Ketten, az iráni gyerekbűnözős Korsid (Nap), vagy a román koncerttüzet felderítő dokumentumfilm Colectiv. Szintén idevaló lehet a dán alkoholmámoros Még egy kört Mads Mikkelsennel, az orosz Andrej Koncsalovszkij történelmi szembenézése, a Darógje Továrisi! (Kedves elvtársak!), elefántcsontparti börtönmesélős La nuit des rois (Királyok éjszakája), a cseh pisinézős Sarlatán Agnieszka Hollandtól, valamint a norvég élettől búcsúzős Remény. Továbbá kellemes meglepetésként fölkerült még a hongkongi Sáonian deni (Ifjúkori önmagad) és a guatemalai La llorona (A síró nő), amiket a kutya nem várt, de azért jó, hogy itt vannak.
A kínálatot tehát szokás szerint az európai film dominálja, hiszen a kiválasztottak csaknem fele (szám szerint hét) az öreg kontinensről való. Közülük is kettő skandináv, csak egyetlen nyugat-európai, a többi a többi négy az egykori a vasfüggöny mögülről érkezett. Latin-Amerikából és Ázsiából három került be, Afrikából meg kettő. A filmek ismertetése itt természetesen zavartalanul folytatódik tovább.
Dánia: Még egy kört (Druk) [= Vedelés] - Négy férfitanár, elérve a negyven-pluszos életközepi válságot, úgy döntenek, hogy az italba menekülnek. Ehhez ürügyül egy ködös (alighanem félreértelmezett) elméletet ráncigálnak elő, miszerint alapból kell egy öt tízezrelékes véralkohol-szint, hogy az ember mindig a kellően nyitott és pozitív maradjon, és a legtöbbet hozza ki magából. Eleinte a felszabadultság valóban meghozza a sikereket a tanórákon, ám ahogy a fogyasztás és a szint emelkedik, úgy jelentkeznek mindegyiküknél az ivás káros tünetei és életbeli következményei. Hogy az alkohol mennyire tönkreteszi az emberi sorsokat, arról már rengeteg film készült, ám abban mindegyik egyetért, és alighanem az ezzel foglalkozó szakma is, hogy a valódi függőség rendszerint nem egy pár hónapig tartó, kisiklott brahi miatt alakul ki. Szóval ez a része kicsit hiteltelen, ám a felejtési célú, mindennapos ivászathoz vezető utat jól bemutatja, felvonultatva olyan körülményeket, mint elfásultság, elvesztett önbizalom, tönkrement házasság, és a kora-középkorú férfiak életének megannyi lehetséges kisiklása.
A Születésnappal alig harminc évesen világhírűvé bált Thomas Vinterberg nemrég lett ötven, így kortársai, és talán saját maga tapasztalataiból jól össze tudta rakni ezt a művet. Illetve szomorú adalék, hogy a lánya a forgatás közben halt meg autóbalesetben - az iskolai jelenetek az ő gimnáziumában és az ő osztálytársaival készültek. A film összességében nem lett olyan erős, mint mondjuk a Vadászat, de Mads Mikkelsen ennek is jól megemeli a színészi színvonalát. Továbbá a Szegény Dzsoni és Árnika után Orbán Viktor is megkapta élete második statisztaszerepét. Nem ez lett minden idők legjobb dán filmje, de a tizenötbe kiválasztása indokolt, és akár a jelöltek közé is juthat.
Izgalom. [* ] Érzelem: [** ] Humor: [* ] Mondanivaló: [***]
Izrael - אסיה [Ászja] - Bár a cím jelenthet Ázsiát is, valójában az a főszereplő harmincöt éves ápolónő neve, aki nem túl fényesen él Jeruzsálemben nagykamasz lányával, Vikával (Sira Hász). Vika lázadozó, bandázó tinédzser, aki szeretné belevetni magát az élet sűrűjébe minden szempontból, amíg lehet - ugyanis izomsorvadásos betegséggel küzd, ami miatt meg vannak számlálva teljes értékű napjai. Ászja egy igazán kemény nő, aki nem csak felépített egy életet kettejüknek, de lányának meg akar adni mindent, amit csak tud, és amit nem - például Vika utolsó kívánságát is elintézi, hogy ne haljon meg szűzen. Mellbe vágó és megható alkotás két nőről és egy hirtelen, rövid időre szóló felnövésről. Az Unorthodox-szal világhírűvé vált Sira Hász / Shira Haas ezúttal jiddis és angol helyett héberül és oroszul játszik, a korábbihoz képest teljesen ellentétes karaktert: míg abban egy szabad akarat nélküli ember ébredt öntudatra és önálló cselekvésre, addig itt egy független lázadó lány veszti el egyre inkább az irányítást saját élete fölött.
A zsidó államnak Oscaron rendszerint két slágertémája van: a palesztin, illetve a vallásos konfliktus. Ezúttal most egy harmadik típusú, simán emberi történetet láthatunk, aminek szintén van gyenge arab szála, de egyébként önmagában egy bensőséges, lélekérintő alkotás.
Izgalom. [ ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Brazília: Babenco: Alguém Tem que Ouvir o Coração e Dizer Parou [Babenco: Valakinek meg kell hallgatnia a szívet, mielőtt megállítja] - Héctor Babenco argentin-brazil filmrendező leginkább két amerikai filmjéről: a Pókasszony csókjáról és az Acélmagnóliákról lett híres, de dél-amerikai választott hazájában ezen kívül is elég termékeny volt. Életművére ezzel a dokumentumfilmmel akarta befejezni, amiben felesége segítségével megörökíti a rákkal való küzdelmének a végét. Sőt még pár szcenírozott jelenettel is megdobja, amiben Willem Dafoe közreműködik, és ezen kívül is még gyorsan megvalósítja pár filmes álmát, mielőtt meghal. Meg persze összegzi filmes karrierjét, felidézve kedvenc jeleneteit és kollégáit. Mindezt fekete-fehérben, alighanem hogy ez a rendkívül színes és szerteágazó élettörténet végül egységessé olvadjon össze. Lírai búcsú az élettől és a filmkészítés hivatásától.
Izgalom. [ ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Szenegál: Baamum Nafi [Nafi apja] - A városka imámja, Tierno tinédzser lánya férjhez szeretne menni barátjához, aki egészen véletlenül pont a helyi fontos ember fia. Tierno viszont nincs oda az ötletért: szerinte Nafi még túl fiatal ehhez, ráadásul leendő nászura igen jóban van a környékbeli iszlamista szélsőségesekkel, amitől Tierno szintén szeretné távol tartani a családját és a városát. Utóbbi azért különösen veszélyes, mert fiúutód hiányában az imámi pozíciót így Tierno veje örökölné, ami az imám egyre súlyosbodó betegsége miatt bármikor be is következhet. Neki viszont így a csendes, békés elmúlás helyett elég súlyos konfliktusokba kell beleállnia családjával és közösségével, sőt hitével és hivatásával is. Kiválóan elkészített, érdekfeszítő, aktuális, helyspecifikus, mégis jól érthető alkotás, amiben különösen fontos, hogy bemutatja a folyamatot, ahogy az iszlamisták egy-egy települést elfoglalnak: előbb mézesmadzaggal, később meg teljesen nyílt terrorral. Érdekes, tanulságos, remek alkotás, végig teljesen élvezhető, miközben borzasztóan informatív is az ottani helyzeteket illetően. A fekete kontinens legnyugatibb országa harmadik nevezésével az eddigi legjobbját húzta.
Izgalom. [***] Érzelem: [***] Humor: [* ] Mondanivaló: [***]
Venezuela: Érase Una Vez en Venezuela, Congo Mirador [Volt egyszer egy Venezuela, abban meg egy Congo Mirador] - A Maracaibo-tó (valójában tengeröböl) partján fekszik ez a vízre és cölöpökre épült falu, amit a Chávez-imádó tanácselnöknő tart vaskezei között. Ő egyben Maduro elnök-diktátor helyi képviselője is, így fő tevékenysége, hogy a pártközponból kapott utasítások mentén, nem túl kifinomult hatalomtechnikai eszközökkel bebiztosítsa a saját és a kormánypárt helyi hatalmát: ígérgetéssel, fenyegetéssel, vagy akár teljesen nyílt szavazatvásárlással. És ahogy a hatalom is mindent megtesz, hogy az ellenzék minden térnyerését adminisztratív eszközökkel elfojtsa, úgy a tanácselnök asszony is igyekszik a falu ellenzéki tanárnőjét mindenáron ellehetetleníteni. Ám amikor valóban a lakóhelyének kér föntről segítséget, csak bürokratikus falakba és megalázó helyzetekbe ütközik. Pillanatkép egy illiberális féldemokrácia mélyéről - igazából bármelyikéről, ugyanis ezt a dokumentumfilmet szinte akármelyik magyarországi faluban ugyanígy leforgathatták volna. (Csak azt akkor garantáltan nem küldik Oscarra.) Egyébként témájában és eszközeiben igencsak hasonlít a luxemburgi-nicaraguai versenyműre, ám annál jóval komplexebb, és a közösség belső struktúráját is mélyebben ábrázolja.
Izgalom. [* ] Érzelem: [ ] Humor: [* ] Mondanivaló: [***]
Vietnam: Mắt biếc [Varázslatos szemek] - Az egyszeri passzív agresszív lúzer története, aki szomorúan szembesül vele, hogy gyerekkori plátói szerelmének tárgya a tinédzser korba érve már más iránt érdeklődik, ám ő továbbra is a nyomában marad. A lánynak meg olykor jól ön a folyton a sarkában loholó pincsikutya, és amikor (valaki mástól) bekapja a legyet, a gyereknevelést is elegánsan áttolja rá. Amaz meg sikeresen gátolja a lány minden partnerkeresési próbálkozását, és ehhez aljas módon a gyereket is felhasználja. Tehát egy ilyen, komoly műgonddal kialakított, kölcsönös kihasználásra és lelki terrorra épülő kapcsolatban telik el tizenhúsz év - a film viszont úgy állítja be, mintha mindez a soha el nem múló szerelem és örök hűség meséje volna, és lám, végül a lány is rájön, hogy végig kit kellett volna szeretnie. Közben meg természetesen a fiúnak is megvan a maga reménytelen hódolója, aki a kevés jelenetében szintén beveti az érzelmi manipuláció minden eszközét.
Már korábban megállapítottam, hogy ennek a társadalomnak a lelkületében valami nagyon el lehet rontva, de ilyen káros és beteges viszonyoknak a romanticizálása tényleg túlmegy minden eddigi határon. (Még ha a cselekmény közben született, időközben felnövő gyereklány vonzalma az őt fölnevelő "nagybácsi" iránt nem is talál viszonzásra. Az már tényleg nagyon sok lenne, bár ami van, az sem kevés.) Meg a másik furaság, amire már máskor szintén rácsodálkoztam, hogy bár a történet a hatvanas-hetvenes években kezdődik, vietnami háborúhoz mintha csak hasonló se történt volna soha. De ez már tényleg csak mellékes, a lényeg, hogy egy végtelenül dühítő förmedvényről van szó, amilyenből remélhetőleg az életben nem születik több. Vietnami témában inkább a kanadai nevezést célszerű megnézni.
Izgalom. [ ] Érzelem: [ ] Humor: [ ] Mondanivaló: [ ]
Nigéria: The Milkmaid [A tejhordó lány] - Az Iszlám Állam egyik afrikai sejtje megtámad egy falut, és elrabol három lánytestvért. Egy év elteltével ketten megszöknek, abból egyikük meghal, de a másikat sem fogadják már túl szívesen egykori otthonában, főleg, mert egy terrorista gyermekét hordja a szíve alatt. Ezért visszamegy a sejthez, hogy egyetlen megmaradt emberi kötődését, az ott maradt nővérét megtalálja és kihozza. Csakhogy ő már azóta rendesen betagozódott, és a helyi vezető feleségeként öngyilkos robbantós merényletek fő szervezőjévé vált. A film ezúttal női oldalról mutatja be a motivációkat, hogy mitől lesz valaki terrorista: például élvezi, hogy ott valaki lehet, nem csak a tehenet kell fejnie egész nap. Az egzisztenciális előrejutással járó lelkiismereti belső konfliktusok kezelése pedig egy másik kérdés, de a bő két órás mű mindenre választ ad, több-kevesebb hihetőséggel. Az idősíkok közötti ugrálás viszont sok esetben zavaró, főleg mert avatatlan szemmel a szereplőket se mindig lehet megkülönböztetni egymástól. Az ország első érvényes nevezése nagyobb durranás lett (szó szerint), mint a tavalyi próbálkozás. A kritikák is szeretik, bár a hasonló témájú szenegáli versenyművel kicsit ütötték egymást. Ez mindenképpen borúsabbra és drámaibbra sikerült.
Izgalom. [***] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Szlovákia: Správa [A jelentés] - Hogy mi történik Auschwitzban, arról sokáig csak találgatások folytak, meg nem is igazán tudták elképzelni az elképzelhetetlen valóságot. Az első adatokat két szlovák zsidó fogoly vitte ki, név szerint Alfred Wretzler és Rudolf Vrba. Hetekkel, hónapokkal előtte jegyzetelték hullák közé dugdosott papírfecnikre, hogy hányan érkeznek a táborba és hány embert vittek a gázba. A film az ő szökésüknek állít emléket, bemutatva az előkészületeket, a kockázatos végrehajtást, majd az utat a határon át, a Nemzetközi Vöröskereszt zsolnai kirendeltségéig, ahol szintén nem nagyon akartak nekik hinni. (Hiszen a Vöröskereszt több millió tonna élelmiszert és gyógyszert küldött a táborokba, azokkal vajon mi történhetett? Csak nem elsikkasztották a nácik? Még ilyet...) Bár az Auschwitz-jelentés 1944-ben alapjaiban változtatta meg a világról és az emberi pusztításról alkotott addigi elképzeléseket, maga a film nem sok újat mond a Holokausztról. Jellemrajzok se nagyon vannak benne, csupán a menekülés hosszú kilométerei. Ami viszont kiválóan sikerült, az az operatőri munka: a különböző beállításokkal, dőlésszög változásával, zaklatott mozgással nagyon jól átadja a menekülés hangulatát. Kicsit hajaz a Saul fiára is, de ez nem lett annyira erős alkotás. Meg ugye ennek tudjuk a végét, szóval nagyon izgulni sincs miért. Soá témában idén a fehérorosz Perzsa nyelvleckék jóval ütősebb lett, csak azt sajnos kizárták. Ám jelen mű esélyein ez se javított sokat.
Izgalom. [** ] Érzelem: [ ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Grúzia: დასაწყისი [Daszackiszi = A kezdet] - Egy vidéki Jehova tanúi közösséget brutális támadás ér, de a rendőrségnek nem igazán célja a tettesek felkutatása, inkább csak az ügy eltussolása, és a vezető feleségének a zaklatása. Az asszony egyébként színészi karrierjét dobta oda a főállású családanyaság kedvéért, és azóta nem is igen tud mit kezdeni magával. A bűncselekmény nyomozásából és a mikro- és makroközösség, valamint az állam viszonyából bizonyára kiváló filmet lehetett volna csinálni. Ehelyett végig csak az asszony céltalan bolyongását láthatjuk, borzasztó hosszú beállításokban, ami egy ilyen hangsúlyos kezdés után olyannyira érdektelen, hogy a végső katarzisnak (vagy amit az alkotó annak szánt) sincs már semmi súlya. Módszerében nagyon hasonlít az ukrán Atlantidára, de valós tartalom még annyi sincs benne.
Izgalom. [* ] Érzelem: [ ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Egyiptom: لما بنتولد [Lámá bántuld - Születésünkkor] - Három párhuzamos történet Kairó forgatagában: egy fiatal házas fitneszedzőé, akinek egy gazdag női kuncsaftja olyan másodállást ajánl, amitől megoldódnának anyagi gondjai; a keresztény lányé, aki pont egy muszlim fiúval szerelmesedik össze; és a filmet zeneileg végigkísérő gitárosé, aki apja gyárának igazgatása helyett szívesebben menne világkörüli turnéra. Hétköznapi emberek sorsfordító helyzetekben, tele lelkiismereti kérdésekkel és életre szó döntéshelyzetekkel. Kis aranyos, franciás, romantikus alkotás a Közel-Kelet legnagyobb városából, egyúttal bemutatva a húszmilliós település színes, izgalmas légkörét és vibráló kulturális életét.
Izgalom. [ ] Érzelem: [* ] Humor: [* ] Mondanivaló: [***]
Kambodzsa: ដើម្បីកូន [dembáj kón = Gyermekeknek vagy Fathers = Apák] - A hajléktalan, falábú biciklis fuvarozóhoz egyszer beállít volt felesége, és ott hagyja neki két gyereküket, hogy akkor mostantól ő tartsa el őket. Az ember meg mindent meg is tesz értük, de mivel eközben nincs semmi önértékelése és méltósága, folyamatosan megalázó helyzetekbe kerül, és napról napra lejjebb küzdi magát egzisztenciálisan. Ebben az is benne van, hogy abszolút nem tudja kezelni kiskamasz lányát, aki mindenképpen okostelefont szeretne, mert az a menő. Még jó, hogy a sors összehozza őket egy fiatal doktornővel, aki dacolva saját apja vasakaratával, visszautasítja a jól menő kórházi állást, és elhatározta, hogy a szegényeken fog segíteni. Szóval egy ékegyszerű történet, béna szappanoperás eszközökkel, baltával faragott karakterekkel, valamint egy igazán lúzer főhőssel. És nem azért lúzer, mert szegény, hanem mert folyamatosan csúszik-mászik mindenki előtt, állandóan siratja magát, és csak mások sajnálatára játszik. Bár az alkotók úgy próbálják bemutatni, mint egy hétköznapi hőst, akinek törékeny termetét a tőke megtörte (gondoljátok meg, proletárok), de egy ilyen tartás és önbecsülés nélküli figurán tényleg csak szánakozni lehet. Végre egy kambodzsai film, ami nem a Pol Pot-rezsimről szól, de ettől még az idei felhozatal talán legrosszabbika. (Aki szörnyülködni akar, annak itt van.)
Izgalom. [* ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [ ]
Pakisztán: زندگی تماشا [zindagi tamasa = Az élet egy cirkusz] - A vallásos daloknak, pontosabban recitativo-nak nagy hagyománya van az iszlám világban. Aki ezt a műfajt űzi, főleg ha jól csinálja, azt vallásos tisztelet övezi, veszik a lemezeit, és gyakran hívják esküvőkre, meg mindenféle alkalmakra. Ám elég egy rossz lépés, hogy valaki elveszítse a hitelességét, és azzal minden mást. Éppen ez történik a film főhősével, aki egy baráti beszélgetés során mókából bemutatja egykori tánctudását: kedvenc színésznőjének egyik táncát járja el, ami így kap némi homoerotikus jelleget, de ott és akkor még simán poénra vehető. (Kábé mintha nálunk egy pocakos, szakállas ember akarná a Flashdance híres táncjelenetét utánozni.) Ám amikortól valaki ezt fölveszi telefonra, majd másnap föltölti az internetre, máris kezdődik a kálvária. A virális videónak és a szaporodó mémeknek köszönhetően megismerik az utcán, és szelfizgetnek vele - ám ezzel együtt összeomlik a karrierje (ki hívna meg egy ilyen vállalhatatlan embert a családi eseményére?), otthagyják a barátai, még felnőtt lányának is szégyenkeznie kell miatta, nem beszélve rákbeteg feleségéről, akinek így a gyógykezelésére sem marad több anyagi forrás.
Szomorú történet egy emberi élet széteséséről és a társadalom álszentségéről, ami csak a pózokhoz hűséges, és nem a bennük élő emberekhez. A film kicsit lassú, talán túl sok benne a real time, emiatt közel két és fél óra alatt sem sikerül egyértelmű befejezéssel lezárni. Viszont valamit nagyon eltalálhatott, ugyanis hazájában rögtön betiltották, alighanem a helyi meleg szubkultúra bemutatása miatt, ahova a szegény főhőst tévedésből szintén be akarják vonni. Ehhez képest érdekes, hogy Oscarra viszont nevezik. Az álszentségről szóló részek alighanem igazak.
Izgalom. [ ] Érzelem: [***] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Kanada: Funny Boy [Furafiú] - A Sri Lanka-i tamil kisebbség időről időre ki volt téve a többségi szingaléz milíciák pogromjainak, amikor pedig ez a szokás kitermelte a tamil szélsőségeseket is, az egész egy 26 évig tartó polgárháborúba torkollott. A fővárosban élő, módos tamil család igyekszik távol maradni a mindennapos politikától, és gyermekeit is a nixugribugrira neveli, ezért is igyekszik leszoktatni kisebbik fiát a lányosnak ítélt szokásoktól és ösztönöktől. Ám ez nem sikerül, így a srácnak, már egyetemi évei alatt, egyszerre kell megküzdenie tamilságával és melegségével - miközben utóbbit családja továbbra se nagyon tudja hova tenni. Az immár hetvenéves Deepa Mehta hivatalosan tizenöt éve fejezte be az Elemek-trilógiáját - ám a tűz, a föld és a víz mellett a levegő még hiányzott, ez a műve tehát akként is beilleszthető lenne. Ám ez nem feltétlen dicséret, főleg hogy az indo-kanadai filmrendezőnő a kilencvenes évekbeli munkáihoz képest sem filmnyelvben, sem mondanivalóban nem tudott semmi újat nyújtani. Ez az alkotás egy negyedszázada még valóban merész és tabudöntögető lett volna, de XXI. századi szemmel csupán csak sablonos és szirupos. Egyáltalán nem baj, hogy a Föld második legnagyobb országa - a zömében angol nyelvű párbeszédek miatt - végül mégsem ezzel a művel indul az idegen nyelvű Oscaron.
Izgalom. [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
14 jours. 12 nuits [14 nap, 12 éjszaka] - Quebeci középkorú nő tinédzser lánya halála után ismét elmegy Vietnamba, ahonnan annak idején örökbe fogadta, és megkeresi a vér szerinti anyját. Kisvártatva meg is találja, sőt egész véletlenül ő is pont perfektül beszél franciául. Ám a kanadai nő, ahelyett, hogy egyszerűen elmondaná a szomorú hírt, inkább felfogadja őt privát idegenvezetőnek, és ketten utazzák körbe Hanoi-t és környékét, együtt a halott lány hamvaival. Nyomott hangulatú, érzékeny, női film, sok szép trópusi és jeges tájjal, valamint kevés elmés forgatókönyvi megoldással, pedig lehetett volna rá mód bőven. Például a vietnami nőt rá lehetett volna vezetni, hogy akit visz, valójában nem egy egyszerű turista, és erre kreálni egy fokozatos felépítést, de az alkotókban erre láthatóan semmi szándék nem volt. Persze így is élvezhető, meg jó látni a két nő egymásra hangolódását, és várni az egésznek a felborulását, csak kár az elmaradó katarzisért.
Esélyek: Vannak benne szép képek és csillezős percek, esetleg ezek adhatnak neki némi esélyt. Az eredetileg jelölt filmnél mindenesetre eredetibb alkotás.
Izgalom. [ ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
