Még javában, egészen pontosan - a koronavírus-járvány miatt - az eddig megszokott október helyett december 1-ig tart a versenyfilmek nevezése a legjobb nemzetközi film Oscar-kategóriára, de itt a blogban már most tudunk némi felhozatallal tudunk szolgálni. Ennek fő oka szintén a korona, pontosabban a járvány miatt részben vagy egészben az internetre költözött filmfesztiválok, így egy-két mozijegy áráért olyan filmekhez is hozzá lehet férni, amikhez korábban itthonról csak nagyon nehezen lehetett. Ez persze nem jelenti, hogy minden egyes nevezés bekerül a tarsolyba, de az elmúlt években megszokott 60-70 százalékos arányt idén is szeretnénk hozni.
A kis dél-afrikai ország, Lesotho idén küldte el története első filmjét, de az előzetes hírek szerint a dél-amerikai Suriname szintén most fog először művet jelölni. Sőt a tavalyi fiaskók után várhatóan Nigéria és Uganda is küld filmet, tehát nekik is meglehet első érvényes nevezésük. A nagy visszatérő azonban mindenképpen Bhután, ami az 1999-es Isteni játék után idén másodszor indul a megméretésen. A várhatóan szintén másodszor szereplő Malawi, illetve a harmadszor induló Guatemala és Elefántcsontpart is minden bizonnyal kellemes színfoltjai lesznek a mezőnynek.
Bhután: Lunana - A fiatal, de már kiábrándult, és zenészi világkarrierről álmodozó tanárszakos egyetemistát kiutalják gyakorlatra Lunanába, a himalájai ország talán mindentől a lehető legtávolabb eső falujába. Innen a legközelebbi település több nap járásra van, járművel pedig meg se lehet közelíteni. Az iskola egy komfort nélküli vályogkunyhó, ahol még tábla sincs - de idővel a főhős jellemfejlődésével kialakul a felelősségtudat is, és ügyes innovációkkal feltalálja magát. A faluközösség részévé és a gyerekek kedvencévé válik, ám szükségszerűen közeledik a kényszerű búcsú pillanata. Pedig ahogy a filmben is elhangzik: egy jó tanár is van olyan értékes, mint egy megtermett jak.
Esélyek: A kis hegyi királyság az idei felhozatal egyik meglepetése, hiszen ez a második nevezése a 1999-es, magyar mozikban is játszott Mennyei játék után. Sőt mivel az valójában tibetiekről szól és Indiában játszódik, kijelenthetjük, hogy valójában ez az első bhutáni versenyfilm. A sablonos kerettörténet nem emeli a fényét, de a japános, már-már meghatóan ártatlan hangvétel szerethetővé teszi az egészet. Az élvonalba kerüléshez ez viszont aligha lesz elég. (Apdét: a film valami miatt mégsem szerepel a nevezett filmek hivatalos listáján.)
Izgalom: [ ] Érzelem: [***] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Ukrajna: Атлантида (Atlantis) [Atlantisz] - A most még tartó kelet-ukrajnai háború minden bizonnyal ott fogja hagyni az örök nyomát emberek életében, lelkében, de még az okozott környezeti károkban is. A közeli jövőben játszódó film szerint legalábbis: a háborút Ukrajna (természetesen) megnyeri, de utána csak apokaliptikus tájakon elterülő tömegsírok maradnak, és egy lakhatatlan földterület. A főhős katona mégis itt szeretne új életet kezdeni, de ehhez saját maga poszttraumatikus depresszióját is le kell győznie, és föl kell ismét építenie emberi kapcsolatait. Ahogy Valentyin Vaszjanovics előző művében, a Riveny csornoho-ban, a történet most is egy pontba beállított kamerával felvett, hosszú jelenetekből áll össze, de itt azért beszélnek is - bár a csöndeknek még mindig nagyobb szerepük van.
Esélyek: Bár a fent említett műhöz hasonlóan itt is csak egyetlen kameraállásból fölvett, hosszú jeleneteket láthatunk (úgy látszik, ez Valentyin Vaszjanovics védjegye), azért már jóval több minden történik, és a feszültség is több. Mint az ukrán nevezések mostanában, ez is a kelet-ukrajnai háborúra reflektál, ám egyáltalán nem propagandafilm, mint a 2018-as Donyeci történetek. Szóval északkeleti szomszédunk a saját vonalán meghaladta a korábbi szintjeit, ám egyáltalán nem biztos, hogy ez a legjobbak közé kerülésre is elég lesz.
Izgalom: [ ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [***]
Tajvan: 陽光普照 [Janggong pucsao = Napfényes, angolul A Sun címmel fut] - Egy középosztálybeli család története, ahol a kisebbik fiú váratlanul javítóintézetbe kerül, majd beállít egy tinédzser lány, aki(nek az anyja) közli, hogy a fiútól terhes, és meg akarja tartani a gyereket. És ez csak a kezdete mindannak a kálváriának, amin ennek a pár embernek át kell mennie, hogy végül lelkileg kissé megtörtté, de tapasztalatban gazdagabbá váljon. Két és fél órás, több évet átfogó alkotás a felszínen maradásról, erkölcsi tartásról, és a nehézségek által elnyert jellemfejlődésről. Olykor van egy kis szappanoperás jellege, de alapvetően a gyermekded-szomorkás japános hagyományokat követi.
Esélyek: A családi összetartásról szóló, érzelmi húrokat is pengető távol-keleti filmek az elmúlt években elég jól szerepeltek: tavaly az Élősködők utcahosszal nyert, előtte egy évvel pedig a Bolti tolvajok volt nagy esélyes. Ez a mű az ő szintjüket nem feltétlen éri el, de ha az idei felhozatal nem lesz túl erős, akkor még a legjobb tízbe is bekerülhet.
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Koszovó: Exil [Számüzetés] - Németországban élő albán gyógyszerész egyre több jelben véli fölfedezni, hogy addig biztos menedéket, megélhetést és családot biztosító új hazájából mintha ki akarnák szekírozni. A háza kapujára valaki állandóan döglött patkányokat aggat, a munkahelyén mindenki vele akar kiszúrni, és német felesége (a Toni Erdmann-ból is ismert Sandra Hüller) is mintha valamit nagyon titkolna. Próbál utánajárni, hogy a Hitchcock-i alaphelyzet csupán egybeesések véletlen sorozata, vagy tényleg valamiféle összeesküvés folyik ellene, amiben alighanem az ő bevándorló létének is szerepe van. Szür-realista és nyomasztó, de tanulságos keresztmetszet egy látszóval tüchtig-fertig, de valójában frusztrált és gyanakvó társadalomról, laza kapitalizmus- és Willkommenskultur-kritikával. A Szarajevói Fiilmfesztiválon sem ez volt a legjobb, a fődíj elnyerése valahol mégis indokolt volt.
Esélyek: Szarajevóban is lett volna győzelemre érdemesebb, szóval nem biztos, hogy az ottani első hely itt belépő a tízes shortlistbe.
Izgalom: [ ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Szingapúr: Wet Season [Esős évszak] - Késő harmincas tanárnő házassága romokban, még magatehetetlen apósa gondozása is rá marad. Ám emellett a legfőbb gond, hogy minden vágya: a hosszú próbálkozások utáni teherbe esés is végleg elúszni látszik - viszont egyik (fiú) tanítványával egyre intenzívebbé válik a személyes kapcsolata. Hogy mire megy ki a sztori, az első pillanattól egyértelmű, ám mivel az alaphelyzet önmagában elég érdekes, gond nélkül lehet ráépíteni egy filmet. A hasonlóan visszafogott Ilo Ilo rendezőjének új filmje szintén elég csendesre sikerült, talán túlságosan is, legalábbis a kialakult helyzet intenzitásán bőven lehetett volna még növelni. De így is érthető, kerek, egész mű lett az eredmény. Aki pedig evett már duriant, és tudja, milyen az íze, legyen szíves megkommentelni, köszönöm.
Esélyek: Nem sikerült rosszul, de alighanem lesz még tíz erősebb alkotás a mezőnyben.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Románia: Colectiv - 2015. október 30-án a bukaresti Colectiv nevű szórakozóhelyen egy metálkoncert közben tűz ütött ki, amiben 64 fiatal meghalt. Közülük 26-an a helyszínen, 38-an pedig kórházba szállítás után - utóbbiak jellemzően kórházi baktériumfertőzésben, pedig legtöbbjük élete simán megmenthető lett volna. Az esetettel kapcsolatban egy sportlap(!) kezdett oknyomozó riportba, aminek következtében rámutattak az egész egészségügyi rendszer korrupt romlottságára: kezdve a tízszeresére(!) higított fertőtlenítőszerektől az égési sebeken tenyésző baktériumokon és lárvákon át a kórházigazgatók által elsikkasztott vagyonokig. A dokumentumfilm első fele az újságírók munkáját követi, majd a második felében bevezet a frissen kinevezett, ambiciózus, de az intézményesített korrupcióval szemben tehetetlen egészségügyi miniszter irodájába is. A legmegrázóbb képsor azonban a valódi videófelvétel az októberi koncert utolsó percéről, illetve magáról a tűzvészről, a villámgyorsan terjedő lángokról és a menekülő, kiabáló emberekről. (Talán ezt ki is lehetett volna hagyni, ha másért nem, akkor kegyeleti okokból.) Egyébként egy jól felépített, végig feszült, lebilincselő és végtelenül dühítő alkotás - főleg ha belegondolunk, hogy a "kéz kezet mos" urambátyám világ nálunk is pont így működik, ha nem még durvábban. Reméljük, itthon mindez nem fog tömegtragédiába torkollni, mint keleti szomszédunknál.
Esélyek: Dokumentumfilm ebben a kategóriában nem nagyon szokott labdába rúgni, pedig a maga műfajában kiváló alkotás, a Verzió Filmfesztivál nemzetközi közönségdíját sem véletlenül kapta meg.
Izgalom: [***] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Svédország: Charter - Különélő anyától megtagadják, hogy láthassa a gyerekeit, arra meg, hogy a bíróság neki ítélje őket, a hivatal packázása miatt esélye sincs. Ezért egyszer csak fogja nagylányát és kisfiát, és elviszi őket Tenerifére. Az elvadított gyerekekkel lassan újra megtalálja a közös hangot, ám egzisztencia és jövőkép nélkül elég nehéz innen továbblépni, főleg ha az internet is velük van tele, és a rendőrség is a nyomukban. Realista családi-társadalmi dráma egy (sajnos) mindig aktuális helyzetről, valamint az ilyenkor elképzelhető reakciókról és stratégiákról. Közben egyfolytában ott lebeg a nézőnek a kérdés, hogy vajon az apa valóban erőszaktevő, vagy inkább a nő a zakkant? Vagy mindkettő? Vagy egyik se?
Esélyek: A súlyos problémafelvetés mellett egy, a feszültségekkel jól játszó történetet láthatunk, ami nem kizárt, hogy valahol az élbolyban végez.
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Szlovénia: Gesztenyeerdők meséi (Zgodbe iz kostanjevih gozdov) - A jugoszláv-olasz határ valamelyik oldalán összeakad egy idős olasz asztalos és egy fiatal szlovén lány, aki erdei gesztenyeszedésből él. A férfi nemrég vesztette el beteg feleségét, a nő pedig a férjéhez készül kivándorolni. Egyiküket az egész élete, múltja, emlékei ehhez a csodálatos, de lecsúszó és elnéptelenedő vidékhez kötik, másikuk pedig mindent hátrahagyva menekülne a kiüresedés elől. Hangulatos múlt és reménytelen jövő hús-vér találkozása. Szép, lírai filmköltemény két emberről és egy álomképpé váló, régenvolt világról.
Esélyek: Különösebb cselekmény nélkül nem sok, pedig tényleg egy szomorkás, de hangulatos alkotás.
Izgalom: [ ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Costa Rica: Ceniza Negra [Fekete hamu] - Kiskamasz lány kedvenc hobbija a halál. Kedvenc játékszerei döglött kígyók és rákok, de nem valamiféle szadizmusból, sokkal inkább a dolog misztikum-oldala érdekli. Persze emellett éli a kis életét, iskolába jár, barátnőzik, fiúzik, szívesen táncol latin és egyéb muzsikára, meg gondoskodik nagyszüleiről, akikkel együtt él egy őserdei kunyhóban. Ám amikor mostoha-nagyanyját halva találja, rájön: a halál emberi oldala közelebb van hozzá, mint addig gondolta. A tavalyihoz hasonlóan ez is borzasztóan lassú, csendes, de nem elnyújtott alkotás. Érdekes színfolt az idei versenyben.
Esélyek: Valószínűleg semmi, de akkor is egy kellemes, bár kicsit morbid bepillantás Közép-Amerika alighanem legnyugisabb államának az életébe.
Izgalom: [ ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Lesotho: This Is Not a Burial, It's a Resurrection [Ez nem temetés, hanem feltámadás] - A falu helyén gátat szeretnének építeni, a lakosság még bele is törődik, ám egy idős asszony példáján felbuzdulva mégis zenés-táncos ellenállásba kezdenek, aminek a néni válik a vezéralakjává. A konfliktus kibontásán túl nem is történik sok minden, szóval egy lassú és történésmentes mű, ami viszont intim bepillantást ad egy mikroközösség életébe és folklórjába.
Esélyek: Egy gyakorlatilag önálló filmipar nélküli ország esetében az is elismerésre méltó, hogy meg tud itt jelenni az Oscaron, ráadásul nem valami gagyival. A nevezés egyben tisztelgés is a főszereplő Mary Twala emléke előtt, aki nyolcvan éves korában hunyt el idén nyáron.
Izgalom: [ ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Svájc: Schwesterlein [Húgocskám] - Lisa egyetlen vágya, hogy rákbeteg színész ikertestvérét láthassa újra színpadon, lehetőleg az egy hónap múlva esedékes Hamlet-premier főszerepében. Ez egy előrehaladott stádiumú, csontvelőátültetésen átesett ember esetében igencsak irreális, de a nő mégis ennek veti alá tanári munkáját, drámaírói karrierjét, valamint családi és házaséletét. Testvérét a berlini kórházból is kihozza, hogy svájci alpesi házukban lábadozhasson, ám a jelenléte akaratlanul is terhet ró a család többi tagjára - elsősorban Lisa férjére, aki éppen egzisztenciális válaszúthoz érkezett, és a döntésben nagy szüksége volna feleségére is. Az altruizmus és az önzés közötti határvonal sokszor igen vékony tud lenni.
Kiváló alkotás, főszerepben a számos alkotásban, például a Barbarában és a Phoenixben is látható Nina Hoss-szal. Végig remekül fenntartja a drámai feszültséget, felrajzolja a nőnek a testvéréért vállalt konfliktusait, miközben a film ritmusa is feszes marad. Utóbbinak a mű címéül szolgáló, és a filmben is fölcsendülő Brahms-dal is kellő alaphangot ad.
Esélyek: Igen erős mű a mezőnyben, a majdani öt jelölt között mindenképpen ott a helye.
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Csehország: Sarlatán (Šarlatan) - Jan Mikolášek neve hazájában a mai napig ismert mint a természetgyógyászat XX. századi úttörője. És itt nem a homeopátiára vagy az ezoterikus humbugra kell gondolni, hanem a természetes gyógymódok, a gyógynövények alapos ismeretére és alkalmazására, ami az orvosi kezelést nem helyettesíti, de kiegészítheti vagy megelőzheti. Ő ezen felül abban is profi volt, hogy egy kis üvegcse vizeletből ránézésre bárkiről komplett diagnózist tudott felállítani. Tehát egy saját útját járó, minden rendszeren kívüli figuráról van szó, ezt pedig a káeurópát elfoglaló két totális rezsim közül egyik sem díjazta, aminek a nácik alatt jó pár pofon, az ötvenes években pedig koncepciós per lett a vége. Két idősíkon: filmbeli jelenben és múltban futó történet alaposan körbejárja, hogyan is lett a legkisebb királyfiból egy komplett szakmai birodalmat felépítő, és a történelem szeleinek - lehetőségei szerint - a végletekig ellenálló, egyenes derekú, nagybetűs Ember.
Szinte elkerülhetetlen az összehasonlítás a Béres József életéről szóló A feltalálóval - bár míg abban a Béres-cseppet valami mindenes csodaszerként mutatják be, addig itt többször is felelősen egyértelművé teszik, hogy a teakeverék a végstádiumú rák ellen nem hat. Bár mindkét mű alapvetően egy hősi ének, a Sarlatánban látszanak a főszereplő napfoltjai is, ettől pedig az ő alakja jóval hitelesebb, emberarcúbb. Továbbá a cseh kolléga történetének szerves része egy antik típusú mester-tanítvány férfiszerelem is, amilyet nemrég a Szólíts a neveden-ben láthattunk - miközben A feltalálóból az análszex, valljuk meg, némileg kilógott volna. A Sarlatán egy aránylag konzervatív stílusú életrajzi alkotás, megtűzdelve olyan formabontó elemekkel, mint a már említett meleg-szál, vagy a pisinek a kvázi folyékony aranyként való bemutatása.
Esélyek: Még ha Agnieszka Holland legutóbbi műve, a Pokot elég gyatrára is sikerült, ő azért tett le annyit az asztalra, hogy akármit csinál, arra érdemes figyelni. A rendezőnőnek volt már jelöltje a kategóriában (a 2011-es A város alatt), és ez sem esélytelen a tízes shortlistre.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Szudán: ستموت في العشرين [Szatamut fi alesrin = Húszévesen meg fogol murdelni, angolul You Will Die at Twenty] - Főszereplő fiúnak születésekor egy dervis azt jósolja, hogy húszévesen meghal. Innentől kezdve egész élete a majdan bekövetkező haláláról szól: gyerekkorában az anyja nem engedi el sehova, később meg a szerelmét is máshoz adják feleségül, nehogy túl korán özvegyen maradjon. A külföldről hazatért fura ember pedig azt tanácsolja neki, hogy ha tényleg csak ilyen kevés ideje van, használja ki és éljen bele a vakvilágba. Mindenki ellátja kiváló tanácsokkal, miközben éppen csak annyi kellett volna, hogy egy vallási babona miatt ne rontsák el az egész életét. Az életvezetési dráma mellett a mű nagyon szép képekkel bevezet egy ismeretlen világba, ami egyfajta híd a Maghreb-országok és Fekete-Afrika, az iszlám és a törzsi vallási kultúra között. Az alkotó a filmet a 2018-as (nálunk lényegében visszhang nélkül maradt) szudáni forradalom áldozatainak ajánlja, szóval a film cselekménye is valahol biztos összefügg ezzel, és talán utalások is vannak benne annak, aki ért hozzá.
Esélyek: Az arab világ - gondolva Mauritánia, Jordánia és Libanon közelmúltbeli jelöltségeire - az elmúlt pár évben kellemesen tudta meglepni a világ moziközönségét. A nemzetközi kritika ettől az alkotástól is odavan, és tényleg nem alaptalanul. Nálam nem biztos, hogy bekerül a legjobb tízbe, de attól még érdemes nem elfeledkezni róla.
Izgalom. [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Albánia: Derë e hapur [Nyitott ajtó] - Fiatal lány jön haza Olaszból, a kikötőben nővére és az ő kisfia várja. A lány várandós: nem vetette el, mint ahogy eredetileg tervezte. Így viszont gyorsan ki kell találni valamit, hogy mit mondjanak majd vidéken: egy gyönyörű tengerparti faluban élő apjuknak a lány kerekedő pocakjáról. Meg kell egy férfi, aki eljátssza, hogy a lány férje és születendő gyerekének az apja. Ez remek komikus alap is lehetne, de ehelyett amit kapunk egy közepesen mély, balkáni drámát, amit két nő rezdülései kiválóan visznek előre.
Esélyek: Bár egyértelműen a felhozatal jobbik feléhez tartozik, nem valószínű, hogy a filmakadémia erre figyel majd fel.
Izgalom: [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Franciaország: Ketten (Deux) - Két idősödő asszony egymás lépcsőházi szembeszomszédja és szerelmi társa. Már tervezgetik közös életüket, hogy együtt otthagynak mindent, ám egyikük kap egy agyvérzést, amitől magatehetetlenné és kommunikációképtelenné válik. Másikuk (Barbara Sukowa) szeretne mellette lenni, ám mivel a beteg nő családja nem tud semmit a nagymama titkos életéről, inkább fogadnak mellé egy ottalvós gondozónőt, aki nagyon nem akar lemondani új állásáról. A barátnő innentől őt próbálja folyamatosan kicselezni, és úgy elérni, hogy egyfolytában párja mellett lehessen, hogy közben nem fedi fel titkos viszonyukat. Végtelenül bájos, kedves, megható, léleképítő alkotás, a megfelelő mennyiségű humorral, kiválóan eltalált arányokkal és alakításokkal. (És nagyon nem a 2013-as győztes Amour leszbikus változata, mint ahogy az elsőre tűnhet.)
Esélyek: Nagyon régen jött már ki ilyen jó francia Oscar-nevezés. Több mint valószínű, hogy a jelöltek között landol.
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [* ] Mondanivaló: [** ]
Indonézia: Perempuan Tanah Jahanam [A pokolból / rossz földről jött nő] - Miután egy rejtélyes idegen megtámadja, a huszonéves Maya úgy dönt, hogy elmegy abba a faluba, amit a támadója emlegetett. A lány ugyanis semmit nem tud kisgyerekkoráról, de a név, ahogy támadója őt hívta, szintén ismerős neki régről. Így tehát legjobb barátnőjével útra kerekedik, hogy felkutassa valódi gyökereit - persze csak inkognitóban, hiszen nem hiányzik neki, hogy megint valaki le akarja kaszabolni. Kisvártatva kiderül, hogy a falun átok ül, ami miatt születéskor minden gyereket meg kell ölni. A falubeliek emellett azt tartják, hogy az átok akkor múlik el, ha az azt okozó család utolsó sarját megölik - aki természetesen nem más, mint maga Maya. Riogatós, vérben úszós, b-kategóriás trash-horror, ami lehet, hogy a helyi tinédzsereket bevonzza a moziba, de amúgy nem nagy szám. A kötelező elemek benne vannak, de meglepően csavaros fordulatokat nem nagyon tartalmaz.
Esélyek: Horrorfilmnek egyébként sincs sok esélye az Oscaron, de ez még a műfajban sem sikerült valami átütőre.
Izgalom. [** ] Érzelem: [ ] Humor: [* ] Mondanivaló: [ ]
Bulgária: Бащата [Bástáta - Az apa] - A középkorú férfi főhős édesanyja temetésére megy haza a falujába, és megpróbálja szellemi talajt vesztett apját visszavezetni a realitásba. Közben mindenféle kínosan hülye helyzetekbe keveredik, amikbe leginkább ő sodorja saját magát, döntésképtelensége, felelőtlensége, és fölösleges összevissza hazudozása által. Aztán persze kiderül, hogy mindezt volt honnan örökölnie. Két férfi szembenézése egymással és önmagával, a végén kölcsönös jellemfejlődéssel. A főszereplő Ivan Barnev, akire a Hrabal-Menzel-féle Őfelsége pincére voltam főszerepe után tizenhúsz évvel talán még rá lehet ismerni.
Esélyek: Szituációs humorra épülő balkáni keserédes dráma, komikus elemekkel. Nem sikerült valami emlékezetesre.
Izgalom. [ ] Érzelem: [** ] Humor: [** ] Mondanivaló: [* ]
Irán: خورشید [Korsid - Nap] - A kiskamasz Ali és négytagú bandája gyerekmunkából tartja fenn magát, de alvilági figuráknak is elvállalnak ezt-azt. Egyik megbízójuk utasításba adja, hogy épüljenek be az utcagyerekeknek fenntartott Nap Iskolába, és szerezzék meg a kincset, amihez a pincéből nyíló alagútrendszeren tudnak eljutni. Az iskolában aztán nem csak tudásra, hanem közösségre is szert tesznek, tanáraik pedig sokszor a széllel szemben pisilve tartják egyben az intézményt. Amikor viszont senki nem figyel, akkor jön az ásás, a legkeményebb fizikai munka, teljes csöndben és titokban. Szomorú és felemelő történet ártatlanságukat elvesztő gyerekekről, valamint felelősségteljes és önfeláldozó felnőttekről. Valahol Ázsiában.
Esélyek: Bár jó pár részletet nem mutat, ami pedig a teljes képhez jó lenne, eszközökben és üzenetben a színvonalat abszolút hozza. Nem csodálkoznék, ha az élmezőnyben végezne.
Izgalom. [***] Érzelem: [** ] Humor: [* ] Mondanivaló: [** ]
Montenegró: Grudi [Keblek] - A cím kiválóan alkalmas heteró férfi nézők érdeklődésének a felkeltésére, de a cselekmény ennél azért visszafogottabb. Huszonötödik érettségi évfordulón találkozik újra négy volt osztálytárs (három nő és egy férfi), majd kisvártatva egyikükről kiderül, hogy melldaganattal küzd. Vagyis nem küzd, csak várja a végét, addig meg szeretné kiélvezni az életet. A többiek viszont szeretnék őt megmenteni, ezzel pedig a saját negyvenes, kiüresedett életüknek is valami új értelmet adni. Az évek múlva találkozás, régi barátságok, sérelmek, nő- és pasiügyek fölhengergetése elég régi alaphelyzet, de sok lehetőség rejlik benne. Ehhez képest ez a film nem nagyon próbál a dologból túl sokat kihozni, még a másfél óra is elnyújtottnak tűnik. Viszont a női mell motívuma tényleg szépen végig van vezetve.
Esélyek: A montenegrói filmek általában jól szoktak sikerülni, meg abszolút szerves részei a máig egységes délszláv audiovizuális kultúrkörnek, de ez most valahogy nem lett olyan jó.
Izgalom. [ ] Érzelem: [** ] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Fehéroroszország: Perzsa nyelvleckék (Persischstunden) - 1942: a belga zsidó fiú Gilles, hogy az életét mentse, elhiteti a német katonákkal, hogy valójában Rezának hívják, és perzsa. És mivel a közeli koncentrációs táborban az egyik tiszt éppen perzsául akar tanulni, elviszik hozzá. Gilles természetesen egy szót nem beszél perzsául, de hogy fenntartsa a látszatot, apránként kitalál egy egy saját nyelvet, amit nemcsak a tisztnek kell apránként beadagolni, de neki magának is meg kell jegyeznie, természetesen minden íróeszköz nélkül. Persze erre is kidolgoz egy asszociációs módszert, és közben a tiszttel is egyre közelebbi emberi viszonyba kerül. Meg az őrök háttérbeli párbeszédeiből, egymás közötti viszonyaiból is előbukkan az ember a szürke egyenruha mögött, ami szintén nem a legnemesebb. A film véletlenül sem relativizál, ellenkezőleg: megmutatja, milyen tulajdonságok (vagy azok hiánya) kellett ahhoz, hogy valaki táborőrnek menjen, vagy az SS-ben akarjon karriert csinálni. Akkor is, ha éppen egy egyszerű, alapvetően jólelkű, ám nem túl okos emberről van szó, aki emiatt könnyen tud adaptálódni a náci normákhoz. Szóval jó komplex és összetett, és a feszültséget, a lebukástól való állandó félelmet is végig fenntartja. A főhőst Nahuel Pérez Biscayart alakítja, akit pár éve a 120 dobbanásban és a Stefan Zweig-filmben is láthattunk - a német tisztet pedig az a Lars Eidinger, aki idén a Schwesterlein fő-mellékszerepében is megjelenik.
(Az a kérdés viszont nem hagy nyugodni, hogy ha a srácnak sikerült mindenkivel elhitetnie, hogy valójában perzsa, mit keresett még mindig a táborban? Annak idején elég kategorikusan meg volt határozva, hogy kit miért zárnak be, a perzsák viszont árjának számítottak, Irán neve is innen ered. Mivel tiltott határátlépési kísérletért kapták el, valószínűleg köztörvényesként tartották számon, de erről azért nem árt megkérdezni egy hozzáértőt.)
Esélyek: Fehéroroszország (vagy most már közkeletűbb nevén Belarusz) szénája elég rosszul áll külföldi megítélés terén, szóval nagyon kéne neki most valami pozitív visszajelzés a külvilágtól. Ez vissza is üthet: nem biztos, hogy az AMPAS tagjai szívesen szavaznának olyan ország alkotására, ahonnan most ilyen ronda hírek jönnek ki. Sőt mivel a filmet bár Belaruszban forgatták a Belaruszfilm közreműködésével, egyetlen belarusz szó sem hangzik el benne, és elég kevés benne a nevező ország kreatív inputja, szóval emiatt akár még ki is zárhatják. Ha viszont ezt a szempontot, illetve a világpolitikai szituációt nem veszik figyelembe (elvégre a Szovjetunió is többször nyert Oscart, és a közelmúltban Irán is), és tényleg csak az asztalra lerakott mű milyensége számít, akkor simán ott lehet az élvonalban. Mindenesetre rácáfol arra az elő-előkerülő tévedésre, miszerint a Holokausztról nem lehet már filmileg újat mondani.
(Apdét: Sajnos beigazolódott a félelem, miszerint a túl kevés, ténylegesen belarusz érintettség miatt kizárták a versenyből, ezért nem indulhat az Oscarért. Igazán kár érte, tényleg kiváló alkotás.)
Izgalom. [***] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Törökország: Csoda a hetes cellában (7. Koğuştaki Mucize) - Az értelmi fogyatékkal élő falusi pásztor börtönbe kerül egy el nem követett gyerekgyilkosságért. Bent természetesen megalázzák és bántalmazzák, de neki ezek mellett is legjobban a kislánya hiánya fáj. Idővel aztán a cellatársai is kezdik megkedvelni, és rájönnek, hogy ez az ember teljesen ártatlan, eztért időről időre megszervezik, hogy becsempésszék a kislányt a fegyház falai közé. Odakint meg természetesen mindenki mindent megtesz az igazság kiderítéséért - kivéve a halott gyerek apját, aki katonai ügyész (az 1980-83-as katonai diktatúrában járunk), és egyrészt személyes bosszújának tekinti az ügyet, másrészt ő sem szeretné, ha kiderülne, hogy az egész koncepciós per valójában az ő machinációja volt. Egy végtelenül jó embernek és kislányának - reálisan nézve két gyermeknek - története, akik még a kemény bűnözők szívét is képesek meglágyítani, és puszta kisugárzásukkal is terjesztik a jóságot.
Esélyek: Kiváló családi tévéfilm, amiben a főszereplő is hiba nélkül hozza a mentálisan sérült, gyermekként élő karaktert. A forgatókönyvben sincsenek elvarratlan vagy kérdéses szálak, szóval ha nem is egy Oscar-színvonal, a műfajában tényleg lekötő, lélekemelő és szórakoztató. Persze ehhez hozzájárul az a tény is, hogy ez egy 2013-as, ráadásul igaz történet alapján készült koreai film remake-je, szóval ez semmiképpen sem növeli az esélyeit. Az viszont jó kérdés, hogy a történelmi háttérre azért volt-e szükség, mert manapság ilyen kreált perek és erőszakkal kicsikart vallomások már nem fordulhatnának elő, vagy azért, hogy a filmben elrejtett rendszerkritikai elemek könnyebben átcsússzanak a helyi cenzorbizottságon. Amúgy fent van Videán, magyar felirattal, Szulejmán-nézők pedig még ismerős arcokat is fedezhetnek fel maguknak (IMDB szerint).
Izgalom. [***] Érzelem: [***] Humor: [* ] Mondanivaló: [* ]
Argentína: Los sonámbulos [Alvajárók] - Nagymama házában összejön a család, vagyis gyerekei, és azok házastársai meg kamasz gyerekei, akik következésképp unokatestvérek. A film első órájában semmi említésre méltó nem történik, majd egyszer csak előbukkan a főszereplő házaspár belső konfliktusa, ami nem teljesen érthető - másik vonalon pedig a háztól messzebb rendezett ifjúsági buliban történik egy sajnálatos esemény. A cím egyrészt szól a tinédzser lányról, aki konkrétan járkál éjszaka álmában, illetve őneki az anyjáról (Érica Rivas, aki elég felkapott színésznő lehet hazájában, az Eszeveszett mesékben is ő volt menyasszony), aki annyira el van foglalva a saját testetlen problémáival, hogy fogalma sincs, mi folyik körülötte.
Esélyek: Tekintve, hogy dögunalom az egész, a forgatókönyvbe pedig egyetlen érthető és életszagú párbeszédet sem sikerült betuszkolni, lényegében semmi nincs, amitől szélesebb körben értékelhetővé válna.
Izgalom. [ ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Hongkong: 少年的你 [Sáonien döní = Ifjúkori önmagad] - Még jóformán ki sem hűlt az iskolai zaklatás elől a halálba menekülő diáklány holtteste, a gimnázium agresszorai máris megtalálják következő áldozatukat. Sajnos ez a lány se tud a helyzettel mit kezdeni, de egy titokzatos fiatal fiú a segítségére siet, és testőrként követi. Mivel a lány az otthonában sincs biztonságban, a fiúhoz költözik, és egyre szorosabb plátói kapcsolat alakul ki közöttük. Amíg a lány gőzerővel készül az érettségire, addig a különbségek is jól kiütköznek a jó tanuló, egyetemre készülő lány, valamint az utca által fölnevelt, nyers erőhöz szokott fiú között. Eközben pedig egy másik haláleset kapcsán kettejük köteléke is próbára kerül.
Esélyek: Az iskolai zaklatás mostanában szerencsére aktuális téma, hiszen bár mindig is létezett, ma már végre nem söpörjük a szőnyeg alá. Mint az a film, végi felolvasásból kiderül, a népi Kína kormánya a film alapjául szolgáló valós sztorit követően dolgozta ki a saját bullying elleni programját. Mostanában valóban nehéz lenne Hongkongról, és vele kapcsolatban Kínáról pozitív képet nyújtani. Filmileg jól sikerült, ám ez sajnos nem garancia az élmezőnybe kerülésre.
Izgalom. [** ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [***]
Kína: 夺冠 [Donguán = Győzelem] - Az addig bezárkózva működő Kína a hetvenes évekbeli nyitáskor határozta el, hogy sportban is felzárkózik a világ élvonalához - ezen belül is egyik sikertörténet volt a női röplabda-válogatott, ami 1981 és 1986 között a két világverseny-sorozatot összesen négyszer nyerte meg, plusz a Los Angeles-i olimpiát. Aztán a nagy sikerek elmaradtak, majd miután a 2008-as pekingi olimpián hazai pályán verte őket a nagy rivális Egyesült Államok (aminek kínai edzője ama nyolcvanas évekbeli aranycsapat egyik kulcsjátékosa volt) jött a párthatározat: edzőt hazahozni, munkatábor kinevezni csapat élére, 2016-os olimpiát megnyerni - és így is lett. Ezt a harminc-negyven évet meséli el ez a bő két órás filmeposz, amiben a Rióban győtzes csapat játékosai saját magukat játsszák. Sőt a nagy ellenfél: Brazília röpis lányait is sikerült összehozni, és velük együtt újra leforgatni a két ország közötti élet-halál mérkőzést. (Amúgy valódi meccs is fent van Youtube-on.)
Csilivili vágásokban, lelkesítő beszédekben és hazaffyas szólamokban bővelkedő alkotás, de sajnos az alapkonfliktuson túl (ami egy sportfilmnél adott: le kell győzni előbb a saját gyengeségeiket, majd az ellenfelet) nem túl sok pluszt tudott adni. A szereplők fejébe-lelkébe-életébe alig kapunk betekintést - legfeljebb az ad némi karakterrajzot, amikor az Amerikából hazatérő edző szakít az addigi falanszter-versenyistálló filozófiával, és sokkal inkább a játékosok individuumára akarja a csapatot fölépíteni. Az azért egy elég szomorú rész (meg valahol finom kritika), amikor lazításként elküldi a lányokat szórakozni, és nekik fogalmuk nincs, hogy az mi.
Esélyek: Bár a két kínai filmet (vagyis az eggyel föntebbi hongkongit és ezt) ugyanaz a producer jegyzi, elég kevés hasonlóság van közöttük. Amaz mindenképpen emberileg tartalmasabbra és szellemileg élvezhetőbbre sikerült. Ez inkább egy 140 perces reklámfilm lett, és a műfajban valóban kiváló iparosmunka. Különleges technikai bravúr a régi meccsek részben újraforgatása, illetve mesteri összevágása a valódi archív felvételekkel - ideértve a már említett '16-os brazil-kínait is.
Összegezve: filmművészetileg kábé értékelhetetlen, de technika, és főleg kivitelezés terén mutat pár elképesztést.
Izgalom. [** ] Érzelem: [* ] Humor: [ ] Mondanivaló: [ ]
Észak-Macedónia: Fűzfa (Врба) [Vrba] - Az ország leghíresebb rendezője, Milko Mancsevszki 1994-ben az Eső előtt-tel ismertette meg a világgal a balkáni film egy új dimenzióját. Amerikai tartózkodása után idén ismét odahaza készített filmet, és most is három, tematikusan és cselekményileg összefüggő történetből állított össze egy ikonosztázt. Ráadásul a tíz évvel ezelőtti Majki (Anyák) után megint az anyaság kérdésköre kerül fókuszba, pontosabban olyan helyzetek, amikor az a rengeteg várakozás ellenére sem úgy jön össze, ahogy tervezték. Egy anya, aki egy javasasszonynak odaígéri elsőszülött gyermekét, aztán meggondolja magát; egy másik, aki ikrekkel lesz várandós, de az egyik magzat deformálódik; és egy harmadik, aki árvaházból fogad örökbe egy enyhén szólva nem szokványos gyereket. Ötletes elképzelésből született egy remek forgatókönyv, abból pedig újabb kiváló mű.
Esélyek: A macedón film mostanában nagyot megy: tavaly a (korábban nálunk Méz-királynő címmel is futó) Honeyland lett Oscar-jelölt, az Isten létezik és Petrunijának hívják pedig megnyerte az Európai Parlament LUX-díját. Ezek után óriási csalódás lenne, ha ezt a művet nem értékelnék legalább ennyire. Egyértelműen az öt jelölt közé várnám. (A Budapest Film Távmozi egyébként mindkét oscaros macedón filmet műsoron tartja, érdemes kihasználni a lehetőséget.)
Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [* ] Mondanivaló: [***]
Thaiföld: Hogyan lépjünk tovább? (ฮาวทูทิ้ง ทิ้งอย่างไรไม่ให้เหลือเธอ) [Háutu tintin nyengráj míhí jüe kő vagy angolul Happy Old Year] - Huszonéves lány hazatér Svédországból, ahol belsőépítészetet tanult. Ennek megfelelően a saját (és családja) otthonát is minimalista stílusban akarja átalakítani, ehhez pedig minden felesleges tárgytól meg kell szabadulnia. Kisvártatva pedig az is kiderül, hogy ennek a lakás- és lélektisztító munkának mi is a valódi célja: egyrészt hogy rendezze magában apját, aki őt kiskorában elhagyta - másrészt hogy rendbe tegye érzelmeit exével kapcsolatban, akit a külföldre távozásakor éppen ő hagyott ott búcsú nélkül. Aztán persze kiderül, hogy a tárgyakon, főleg a hozzájuk kapcsolódó emlékeken való túllépés mégsem olyan egyszerű, ahogy azt a Móricka elképzeli - főleg amikor a túllépő azt veszi észre, hogy másnál meg éppen ő lett az, akin túllépnek. Lírai, mégis kellően lendületes film a múlton való továbblépésről, mint a XXI. századi ember életének egyik fontos, mégis elég keveset tárgyalt mozzanatáról. Ezen belül is különféle okokról, következményekről, stratégiákról, jó és rossz döntésekről, amiket a film vége után is nyugodtan tovább lehet görgetni.
Esélyek: Meglepően jól sikerült mű, aminek egyetlen gyenge pontja talán az, hogy semmi thai jellemzője nincs. Játszódhatna a világ szinte bármely pontján, legalábbis ahol az ipari-társadalmi fejlettség elérte azt a szintet, hogy a fölhalmozott tárgyak és lelki élmények közötti szortírozás idővel szükségessé váljon. Talán túlságosan is könnyed és fiatalos alkotás, hogy az Oscaron esélyessé váljon, de idővel egészen biztosan egy amerikai remake áldozatává válik.
Izgalom. [* ] Érzelem: [***] Humor: [** ] Mondanivaló: [***]
Kenya: Barua [Levelek] - Huszonéves fiú meglátogatja nagymamáját, aki szó szerint boszorkányperbe keveredett. A srác utánajár, hogy ezt a komoly, névtelen feljelentést, fészbúkkal írva, ki kezdte terjeszteni, és főleg miért. Így a nézőnek is fény derül egy jelenségre: ha idős emberek tulajdonára, házára, földjére valaki szemet vet, akkor elég csak elterjeszteni róla a boszorkányság - értelmes emberek számára egyértelműen ostoba - vádját, és onnantól máris az ő nyakába varrják a környék minden baját. Halálos fenyegetéseket kap levélben, ráadásul a családjára is rásütik a bélyeget, így ők is arra kényszerülnek, hogy a nagymama ellen forduljanak - már ha a szándékos gyanúkeltés eleve nem családon belülről röppen fel. Két éve a brit-zambiai Nem vagyok boszorkány foglalkozott a témával, de ez a dokumentumfilm kitér általában az idősek kiszolgáltatott helyzetére is, és felhívja a figyelmet az ellenük folyó genocídiumra. Az alaptéma informatív, ideértve a hosszas boszorkánytalanítási szertartást is, de elég sok benne a hangulatkép és az üresjárat.
Esélyek: Dokumentumfilmként a nemzetközi filmek versenyében elég kevés esélye van, de a dokus műfajon belül sem sikerült túl acélosra.
Izgalom: [* ] Érzelem: [** ] Humor: [* ] Mondanivaló: [** ]
Guatemala: La llorona [A síró nő] - A régi szellemhistóriáknak visszatérő toposza a váratlanul felbukkanó síró nőalak, aki valamilyen régi sérelem (általában gyerekei elvesztése) miatt akar revansot venni, de addig is halálra rémíti az élőket. Ezúttal a nyugdíjas tábornok és családja házában bukkan fel, emlékeztetve a népirtásra, amit ő a nemrég véget ért polgárháború alatt a maja lakosság, köztük nők és gyerekek ellen elkövetett. Az erről szóló ítéletet a bíróság viszont megsemmisíti, így a családnak a házat körülzáró, tüntető tömeg mellett a nagypapa közveszélyes, pisztollyal hadonászós elborulásával, valamint a megörökölt történelmi felelősséggel is szembe kell néznie. A horroros vonal nincs igazán kifejtve, de nem is baj, hiszen itt a lényeg az érvényes kontextus és mondanivaló. Attól még feszült és nyomasztó alkotás, egyben a 2015-ös Ixcanul rendezőjének új műve, aminek a főszereplője is megjelenik a rejtélyes őslakos cselédlány szerepében, és még a végcímdalt is ő énekli.
Esélyek: A horror műfaja itt nem szokott jól szerepelni, és a Mexikón kívüli közép-amerikai filmek csendes, nyomott hangulatát se nagyon szokták díjazni. Igaz, ezek az országok nem is nagyon szoktak indulni, Guatemalának is bő negyedszázad alatt ez a harmadik nevezése. De ettől még mindenképpen az idei nevezések értékesebbjei közé tartozik.
Izgalom. [* ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [***]
Peru: Cím nélküli dal (Canción sin nombre) - Különféle sötét diktatúrákból kerül elő egyre több olyan történet (leginkább talán a közeli Argentínából vagy Spanyolországból), hogy szülés után anyáktól elvették a gyerekeket, és odaadták hatalomhoz közeli pároknak, vagy csak simán eladták őket külföldre. Hasonló esetek történtek Peruban is a nyolcvanas években - jelen esetben egy őslakos lányt fosztanak meg újszülött gyermekétől. Miután a rendőrség nem akar vele foglalkozni, egy újságíró szegődik a segítségére, aki be tud jutni helyekre, és ki tud sajtolni olyan infókat, ahova és amiket egy faviskóban élő krumpliárus egymaga nem tudna, ám csodát ő se tud tenni. Nyomott, lassú, lírai, de nem vontatott mű, végig fekete-fehérben - ami ezúttal nem biztos, hogy jót tesz, hiszen elég sok színes kecsua folklorisztikus elemről és csodás tengerparti tájképről maradunk így le. A hiányérzet szándékos keltése persze indokolt, de attól még nem kényelmes.
Esélyek: Latin-amerikai, fekete-fehér, történelmi dráma egy szülő, majd gyerekét elvesztő indián lányról - mintha a két éve nyertes Roma tartalma lenne pepitában, csak éppen ún. cselekménnyel meg értelemmel megspékelve. Szóval ha az akkor megnyerte az Oscart. ennek is esélye kell legyen ugyanerre, habár az érdekes téma és meleg-szál ellenére akad ennél is jobb a mezőnyben.
Izgalom. [* ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Lengyelország: Soha többé nem fog havazni (Śniegu już nigdy nie będzie) - A Varsó melletti, újgazdag kertvárosi környék házait egy rejtélyes alak járja. Hivatalosan masszőr, valójában kuncsaftjai - többnyire középkorú, boldogtalan nők - lelkiállapotát ápolja, telepatikus képességeivel. Utóbbihoz minden bizonnyal Csernobilban töltött gyerekkorához is köze van, aminek egyszerre varázslatos és keserű emlékképei magányos óráiban kísértik. Amikor viszont dolgozik, akkor vele együtt beláthatunk abba a steril, élére hajtogatott és kilúgozott világba, amit már számos filmben láthattunk belülről. Ez ennek a műfajnak egy különleges légkörű, misztikus kiadása, amolyan Amerikai szépségbe oltott Simon mágus.
Esélyek: Az idei Oscar-nevezéseket időben Lengyelország kezdte, szóval az időbeli versenyt már megnyerte. De egyébként is jó kritikákat kap, meg tényleg jól ötvözi az álnyugati csilivili és a káeurópai lepukkantság közötti kontrasztot.
Izgalom. [* ] Érzelem: [** ] Humor: [* ] Mondanivaló: [***]
India: ജെല്ലിക്കെട്ട് [Dzseilkattu = Zselé] - A falu eljegyzésre készül, ám a levágásra ítélt bivaly megszökik. Előbb az utcákon gázol át mindenen és mindenkin, majd bemenekül az erdőbe, ahova a falu népe egyként a nyomába ered. A közös munka viszont kihozza a közösségben eleve meghúzódó konfliktusokat - ahogy pedig az emberek egyre inkább lealjasodnak, a néző annál inkább drukkol az üldözött állatnak, míg végül az egész egy gigantikus szimbolikus disztópiává áll össze. "Egy hatalmas negatív mementó a maga korában" - ahogy ezt egy Oscar-díjas filmben mondták egy másik Oscar-díjas filmről, de erre is igaz.
Esélyek: Ábrázolásmódban elég forradalmi, ideértve a film eleji tízperces vizuális költeményt és az ikonikusnak is beillő zárójelenetet. Történetvezetésben viszont nyugati szemnek és agynak nem mindig követhető - persze ettől még örülnék, ha az Oscaron az ilyen filmeket is díjaznák, de sajnos erre kevés esély van.
Izgalom. [***] Érzelem: [* ] Humor: [* ] Mondanivaló: [***]
Luxemburg: Cuentos del río [A folyó meséi] - A nicaraguai San Juan folyó összeköti az Atlanti- és a Csendes-óceánt, a Panama-csatorna megépítése előtt ezt használták a hajósok átjárónak, még harcok is folytak a fennhatóságáért. Ám ma már csak egy tönkrement ártér az egész, aminek az élővilága is nagyrészt eltűnt, a lakosság elvándorlása jelentős, aki pedig maradt, jórészt az is ingázik a fővárosba vagy a szomszédos Costa Ricába. Igaz, állítólag valami kínai üzletember megvette az egészet, és rendes csatornát fog itt építeni, ami várhatóan majd a gazdaságot is fellendíti, de egyelőre se híre, se hamva. (Ráadásul azóta még egy polgárháború-szerű konfliktus is kirobbant az országan, ami szintén nem segíti a felemelkedést.) Egy innen elszármazott, fiatal színházi rendező célja, hogy szülőfaluja kiskamaszaival összehozzon egy színjátszóköri előadást, amin keresztül ők is elsajátíthatják lakóhelyük történelmét és a környezetért érzendő felelősséget. Az alapsztori nem rossz, de nem volt venne annyi infó, hogy mindenképp egész estés (80 perces) dokufilmet lehessen belőle csinálni. Főleg úgy, hogy a felnőttek világába és a komoly problémákba alig vezet be, csak a vízfelszínt karcolhatja.
Esélyek: Nicaragua egy évtizede jelölt utoljára filmet, szóval ez tekinthető amolyan visszatérés-félének is. Akárhogy is, mindezt az infót egy rövidfilmbe is bele lehetett volna gyömöszölni, a játékidő nagy része önismétlés és üresjárat. A hasonló témájú és koncepciójú venezuelai alkotásnál semmiképpen sem sikerült jobban.
Izgalom. [ ] Érzelem: [ ] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Dél-Korea: 남산의 부장들 [Namszané Budzsangdő = A Namszan vezetői, ami egy hegy Szöulban, ahol az ország kormányzati központja is található] - Az ázsiai kistigris-ország nem mindig a Samsung-kütyüket meg a K-popot jelentette: a nyolcvanas évekig ott is kemény katonai diktatúra tombolt, amit legfeljebb az ingatott kicsit meg, amikor 1979-ben az aktuális elnököt a titkosszolgálat vezetője sikeresen megmerényelte. A film ezt a történelmi eseményt dolgozza fel, de annyira hiteltelen és gagyi módon, hogy az elképesztő. Pedig láthatóan tényleg rengeteg pénzt feccöltek bele, meg van benne sok lövöldözés meg autósüldözés, és a politikai krimi-vonalat is elég jól kidomborították. Szóval egy egy olyan forgatókönyvvel, amit nem B-kategóriás amerikai akciófilmekből vágnak össze, és a párbeszédek sem mind ugyanolyan mesterkélten épülnek fel, ebből akár egy jó film is lehetett volna. Ám sajnos nem lett.
Esélyek: A 2020-as év a koreai filmnek kiválóan indult: az Élősködők nemcsak a legjobb nemzetközi film díját, hanem első, nem angol nyelvű alkotásként a fő kategóriát: a legjobb filmet is megnyerte. Ugyanezen év sajnos nagyon szomorúan végződött: elhunyt Kim Ki-duk, akinek korai film a világhírt köszönheti - illetve az is nyilvánvalóvá vált, hogy az Oscar-újrázás 2021-ben egyik kategóriában sem lesz reális célkitűzés.
Izgalom. [** ] Érzelem: [ ] Humor: [ ] Mondanivaló: [ ]
Üzbegisztán: Faridaning Ikki Ming qo'shig'i [Farida kétezer dala] - A sztyeppe közepén élő turbános nagyember negyedik feleséget vesz magának: egy fiatal lányt, aki nem nagyon akar beilleszkedni új szerepébe, sem a meglévő feleségek hierarchiájába. Közben odakint dübörög az oroszországi polgárháború, az addig ismert rend pedig egyre inkább a végét járja. Néhol kicsit érthetetlen, de azért jól összeálló kamaradarab. A pusztában kóválygó, népviseletbe öltözött lányok, illetve az olykor átvonuló lovashadsereg egyértelműen Jancsó-i hatásra utalnak, ennek megfelelően a film is néha kicsit leül, de alapvetően megvan a maga lüktetése. A közép-ázsiai ország története második nevezésével a tavalyi elsőt máris nagységrendekkel sikerült felülmúlnia.
Esélyek: Nem lenne rossz, ha a legjobb tízbe bekerülne, ám ez elég hiú ábrándnak tűnik.
(Apdét: A film valami miatt nem szerepel az idei nevezések hivatalos listáján, így idő előtt kiesett a versenyből.)
Izgalom. [ ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [** ]
Portugália: Listen [figyelni, hallgatni] - Angliában élő portugál családtól egy tévedés miatt elveszik három gyereküket. Innentől - a helyi gyámügyi rendszer sajátosságai miatt - az abba bekerült gyermekeket jóval nagyobb eséllyel adják ki nevelőszülőknek, mint vissza a saját szüleiknek. Főszereplő szülőpár szerencsére talál segítséget egy jogvédő ügyvédnő személyében, ám így is lélektépő és megalázó helyzeteken kell átmenniük. Hogy egy ilyen szituációnak mennyi valós alapja lehet, tényleg jó kérdés, ugyanis a film a brit gyámhatóságot tényleg annyira inkompetens, rosszindulatú és korrupt alakok gyűjtőhelyének mutatja be, hogy az már valószerűtlen. Például hogy a siket kislány odabent nemcsak semmilyen szakszerű segítséget nem kap, de még az édesanyjának sem engedik meg, hogy a láthatásokon kézjelekkel kommunikáljon vele, az a valóságban erősen elképzelhetetlennek tűnik. Szóval aki tudja, hogy hogyan megy ez, talán biztosabb válaszokat adhatna. Ám filmileg egy igen megindító és (jó értelemben véve) dühítő alkotás. Kár, hogy a túl sok angol nyelvű dialógus miatt kizárták a versenyből.
Izgalom. [** ] Érzelem: [***] Humor: [ ] Mondanivaló: [* ]
Visalina Varela - Címszereplő főhősnő a Zöld-foki-szigetekről utazik Portugáliába, hogy negyedszázada oda vándorolt férjét megkeresse, ám ott megtudja, hogy őt éppen három napja temették. A nő, aki huszonharminc évig várta vissza hűségesen párját, most kézbe veszi a dolgokat: beköltözik a férfi romos szükséglakásába, és utánajár ottani élete titkainak. A végtelenül lassú és vonatott film két órája alatt nem talál sok mindent, de azért megízleli az egykori gyarmatokról érkező vendégmunkások keserű kenyerét, és megtapasztalja a szégyellnivalóan nyomorúságos életüket, amiért biztos nem éri meg elmenni otthonról évtizedekre.
Izgalom. [ ] Érzelem: [** ] Humor: [ ] Mondanivaló: [ ]
Esélyek: Ha már az ibériai ország eredeti nevezését kizárták, de az Amerikai Filmakadémia engedélyezett egy másik filmet, akkor már sokkal inkább választhatták volna az első világháborúban egy afrikai törzs rabszolgájává váló gyarmati katona történetét elmesélő Mosquito-t is, ami eleve másik lehetőségnek volt megjelölve. Ez így most elég félrenyúlós lett. De legalább egy jó kép van benne, ez:
