A legjobb idegen nyelvű filmek ("Best Foreign Language") Oscar-szemléje idén sem marad el, ám más néven: az Amerikai Filmakadémia (AMPAS) korszerűsítési szempontból (angolul a "foreign" szó távolit is jelent, olyan meg ezen a bolygón már nincs) átnevezte nemzetközinek ("Best International"). Három ország: Ghána, Üzbegisztán és Nigéria először jelentkezik filmmel. Az idei listán ismét szerepel rajzfilm, rögtön kettő is, és a hét dokumentumfilm is eléri a tavalyi számot. A szokásos és/vagy aktuális témák idén is beköszönnek: zsidós témájúból van hat (ebből három holokausztos), LMBTQ-ból öt, bevándorlósból szintén öt, történelmiből tizenhat, női sorsosból pedig huszonhárom. Nyelvek tekintetében is érdekes adatok jönnek ki: szokás szerint spanyolból van a legtöbb (szám szerint tizenöt), arabból nyolc, franciából három, de még portugálból, albánból, sőt grúzból, khmerből és héberből is akad kettő-kettő. A többi nyelv között előfordul wolof, amhara, kiszuahéli, tatár, jakut, és interszláv is. Ennek a sokszínűségnek egyik oka, hogy a szubszaharai Afrikából minden eddiginél több: szám szerint hét alkotás érkezett - igaz, ezek közül Uganda bejelentette, hogy mégsem nevez.
További újdonság még, hogy decemberben nem kilenc, hanem tíz alkotásból választják majd ki az öt jelöltet, bár a szobrocskát ugyanúgy csak egyetlen mű kapja meg. Na vajon melyik lesz az?
Dél☵Korea: Élősködők (기생충) [Gizengcsu - Bélféreg] - A Kim család egy alagsorban él, lopják a wifit, és még a rovarirtást is elintézik azzal, hogy a közterületi permetezéskor nyitva hagyják az ablakot. Eleve szeretik az életet a könnyebbik végén megfogni, pedig ha valami hasznos és értékes munkába fektetnék azt az energiát, amit megúszásra, kikerülésre és színlelésre fordítanak, tán még vinnék is valamire. Ám szerencsére megtalálják maguknak a dúsgazdag Park családot, ami biztos megélhetést nyújthat számukra. Először a fiúgyerek épül be mint helyettesító angoltanár (miközben nyilván egy szót nem tud), majd később a többi családtagnak is sikerül beférkőzni ilyen-olyan pozíciókba, természetesen az addigi személyzet ügyes és szorgalmas kitúrásával. Persze naivitás lenne azt gondolni, hogy ez a végtelenségig így mehet, főleg amikor titkukat egy rivális család is megtudja.
Esélyek: A történet alapján könnyen felsejelhetnek a tavalyi japán Bolti tolvajok, ám amíg ott egy szerethető családot ismertünk meg, akik leginkább saját maguk fenn- és összetartásáért bűnöznek, addig koreai kollégáik minden hájjal megkent, fifikás kóklerek, akiknek a görbe út a kitűzött életcél, és arról már csak elvből sem térnének le. Az ő karakterrajzuk önmagában is remek alapanyagot adna egy érdekes filmhez, ám erre jön még egy szórakoztató feketekomédia-réteg is, miközben a drámai él is kellően kitűnik. Talán a befejezés sikerült kicsit túl olvadósra, de a filmes szakma - főleg a Cannes-i Arany Pálma után - joggal tartja a kategória nagy esélyesének. Ráadásul A szólíts a neveden után az őszibarack is visszatér. (Meg van dobozolás, hogy egy másik filmes klasszikus is megidéződjön.)
Izgalom: [***] Érzelem: [** ] Humor: [** ] Mondanivaló: [** ]