Zupasta filmélményei

Utolsó frissülés: 2024. augusztus 5.

December 21-én kijött a tizenöt filmes shortlist, amiből majd az öt jelölt, végül az egy győztes ki fog kerülni. A Blokád valahogy nem került be (az Origo hamarosan megírja, hogy a listát Soros György személyesen rakta össze) - mint ahogy némi meglepetésre lemaradt a San Sebastián-ban nyertes kolumbiai Los rejes del mundo, az arany medvés spanyol Alcarras, a Cannes-ban díjazott iráni World War III, a szarajevói fődíjas horvát Safe Place, és a legjobb rendezést elnyert ukrán Klondike. De még az ausztrál You Won't Be Alone, és a román Imaculat is simán beférhetett volna.

Viszont ott van a belga Közel, az osztrák Fűző, a dán Szent Pók, a svéd Fiú a mennyből, az ír A csendes lány, az argentin Argentina, 1985, valamint a dél-koreai A titokzatos nő. Továbbá az új Iňárritu-mű: a mexikói Bardo, a pakisztáni Joyland, a német Nyugaton a helyzet változatlan, a lengyel EO, a francia Saint Omer, a marokkói A kék kaftán, az indiai Last Film Show, valamint a kambodzsai Retour à Séoul. Ezek hamarosan érkeznek itt is, és még sok másik darab, ami viszont kiesett az Oscar-versenyből. Nézzük hát őket tovább:

Románia: Szeplőtlen (Imaculat) - A tizennyolc éves Daria drogelvonóba kerül: egy színtelen, hangtalan, ingertelen világba, ahol ő a csendes, szelíd, naiv természetével, valamint börtönben ülő barátjához való tiszta hűségével első pillanattól a társaság különcévé válik. Meg persze azzal, hogy ő szinte az egyetlen lány a társaságban. (Rajta kívül egy másik lány van még, de ő pasival van, szóval kívül esik a prédakörön.) Dariát valamiféle földre szállt angyalként tisztelik, és persze minden fiú vágyálmává válik - még a bandavezér is a szárnyai alá veszi. Azonban ez a jószándékkal fojtogató helyzet egyre inkább teherré válik. Innen kiutat csak az új fiú jelenthet, aki a börtönből hozott üzenetet.

Borzasztóan nyomasztó látlelet egy örömtelen világról, ahol ami jó, az is csak rossz lehet. A védettségben ott a fojtogatás, a közös vidámságban a bezártság és a kiszolgáltatottság. Még a becsempészett csokit is csak úgy lehet enni, hogy majdnem hányásig tömje vele magát az ember, nehogy a fölfedezzék az ápolók - akiket amúgy szinte végig nem is lehet látni. Meg az időt se lehet érezni: nem tudjuk, hogy hetekről, hónapokról, tán évekről van-e itt szó. A film tehát abszolút a bentlakók belső struktúrájára és Daria érzésvilágára fókuszál, akit a még ismeretlen Ana Dumitrascu csodásan formál meg. Nem könnyű darab, de a belemerítkezés és megtisztulás lehetősége a nézőnek is adott.

Esélyek: A román hiperrealista filmes újhullámnak nincs vége, sőt ezzel most talán új lendületet is vett. A kritikák és a nemzetközi fesztiválok régebben a román műveket rendszerint az egekbe emelték, ám sajnos ezt az Oscar nem értékelte. Remélhetőleg most már jobban fogja.

Izgalom: [*  ]  Érzelem: [** ] Humor: [   ]  Mondanivaló: [***] 

Megtörtént a nevezés a 2023-as Oscar nemzetközi kategóriájára is: ezúttal 93 ország nevezett filmet, ám Máltáét kapásból kizárták (róla majd később). Idén is Európa, Amerika és Ázsia a legaktívabb, érdekes viszont Kelet-Afrika aktivitása: Kenya pár éve rendszeres vendég, Uganda viszont idén tette meg első hivatalos nevezését, és Tanzánia is 2001 után másodszor küld filmet. A másik meglepetés a perzsa felülreprezentáció, ugyanis Irán mellett Dánia és az Egyesült Királyság is fárszi nyelvű produkcióval nevez. Illetve Dél-Korea is három filmmel van jelen: a hazai nevezésen kívül a szingapúri és a kambodzsai alkotás is ott játszódik.

Van két nagy hiányzó is: Dél-Afrika, valamint az Oscart bojkottáló Oroszország. Utóbbit mostanában joggal utáljuk, de ne felejtsük el: az ilyen nemzetközi versenyek éppen az önkényuralmakban élő művészek kitörési lehetősége is egyben, és teher alatt olykor tényleg kiváló alkotások születnek. (A legjobb magyar filmek nálunk sem véletlenül a Kádár-korban készültek.) Most erről is lemaradunk. 

Nézzük, hogy állunk.

Ukrajna: Клондайк [Klondike = kb. "Aranyásók"] - Fiatal pár, Tolja és Irka a Donyecki régióban él, az orosz határnál, az asszony jó pár hónapos terhes. Nem nagyon szeretik a falubeli szeparatistákat, kiváltképp amikor egy eltévedt rakéta leviszi a házuk falát. Egy másik rakéta meg egy utasszállító gépet talál el, konkrétan a Malaysia Airlines Amszterdam-Kuala Lumpur járatát. A környékre hirtelen rengeteg újorosz katona érkezik, így a szerteszóródott roncsok és hullák eltakarítása érdekében Toljának is be kell állnia a szakadárok közé. Ráadásul megérkezik még Irka öccse is, aki viszont nagy ukrán hazafi, így kialakul közöttük egy borzasztóan labilis háromszög-helyzet. Ehhez jön egy gyászmenet, egy gyermekét kereső holland pár, és egy csecsen különítmény. Tolja és Irka eközben csak szeretnének kijutni a faluból, és bemenni egy kórházba szülni, de erre egyre kevesebb esély látszik.

Esélyek: Ukrajna nevezései az elmúlt néhány évben mind a keleti háborújukról szólnak, és ez a filmet is már tavaly leforgatták. Pedig február óta most aktuálisabb. Ukrajna mostanában jól fekszik nemzetközi versenyeken, szóval ez is eléfjrz nátnim. [Nem tudom, itt mit akartam írni. Félálomban ilyeneket sikerül.]

Izgalom: [** ]  Érzelem: [*  ] Humor: [   ]  Mondanivaló: [*  ]

Utolsó módosítás: 2023. augusztus 7.

Kijött az aktuális Oscar-jelöltek listája, így a legjobb nemzetközi tizenötből is megvan az az öt, amiből majd a kategória győztese kerül ki. A múltkori tippek nem igazán jöttek be, többek között a nálam fő esélyes izlandi Bárány is kihullott a rostán. Akik viszont bekerültek:

Dánia: Menekülés - Ez az egyetlen, amit én is tippeltem, ergo szerintem a legjobb. Kérdés, hogy rajzfilmnek mennyi esélye van ebben a kategóriában. Mindenesetre jelölték legjobb animációs, sőt legjobb dokumentumfilmnek is.

Norvégia: A világ legrosszabb embere - A skandináv vonal idén is erős, bár ez a film inkább fontos, mint amennyire jó. Egészen jó látlelet a mai harmincasok életéről, szóval aktualitása az van, meg egy-két jó filmes megoldása is.

Bhután: Lunana - Ez pedig aranyosabb, mint amennyire jó, meg bemutat egy egzotikus tájat érdekes emberekkel, de egy Oscar túlzás lenne.

Olaszország: Isten keze - Meglehetősen érzelemközpontú, ám emellett tartalmatlan és öncélú. Sorrentino előző győztes filmje, A nagy szépség legalább egy várost be akart szépen mutatni, de ebben semmi nincs, ami Oscart érdemel.

Japán: Vezess helyettem (ez lett a hivatalos magyar címe) - Ez is eléggé érzelgős, bár nem terjengős olasz, hanem visszafogott japán módon. Vet föl érdekes kérdéseket, de a legutóbbi japán győztesnek, az Eltávozásoknak a közelébe nem jön. Ennek ellenére jelölték legjobb film, legjobb rendezés, sőt legjobb adaptált forgatókönyv kategóriájában is, szóval a legjobb nemzetközi filmek versenye lényegében el is dőlt.

A többi viszont, ami nem lett jelölt, de attól még érdemes megnézni (vagy nem):

Lengyelország: Nem hagytak nyomokat (Żeby nie było śladów) - Míg minálunk a nyolcvanas évek eleje a késő kádárizmus kezdete és a legvidámabb barakk utolsó pár nevetése volt, addig lengyel testvéreinknél a szükségállapot, az elnyomás és a Jaruzelsky-féle katonai diktatúra időszaka. A hatalomnak így a megszokottnál is kevesebb korlátja volt abban, hogy bárkivel azt tegyen, amit akar. Ebben az időben történt, hogy két rendőr igazoltatott két gimnazistát, majd bevitték őket az őrse, ahol mindkettejüket úgy megverték, hogy egyikük bele is halt. A halott fiú édesanyja - maga is aktív ellenzéki - nem hagyja annyiban, és följelentést tesz az ügyben. A dolog mind a lakosságban, mind a legmagasabb politikai körökben is feszültségeket okoz, így a hatalom - különösképpen a közvetlenül érintett minisztérium - beveti minden eszközét, hogy aki beszélhet, azt elhallgattassa: megfigyelés, bemikrofonozás, házkutatás, megfélemlítés, zsarolás, barátok és családtagok egymás ellen fordítása, fizikai és pszichikai erőszak széles palettája. A cél egyrészt a várható bírósági tárgyalás koncepciós perré változtatása, másrészt a túlélő fiú, az egyetlen tanú ellehetetlenítése. Meglehetősen nyomasztó, két és fél órás mű, ami elég pontosan részletezi, hogy miért is nem kell nosztalgiát érezni az államszocialista önkényuralmak iránt.

Izgalom: [***]  Érzelem: [** ]  Humor: [   ]  Mondanivaló: [***]

Hamarosan nyilvánosságra kerülnek az idei Oscar-jelöltek, és itt még a tavalyiakat se vettük sorra. Akkor most röviden, a teljesség igénye nélkül.

Az apa (The Father) - Egy idős demens ember (Anthony Hopkins) és odaadással gondoskodó lánya (Olivia Colman) kapcsolatának története - mindez az idős ember szemszögéből. Így a néző sem igazán tudja, hogy éppen mi történik, a színre lépő emberek kicsodák és mit keresnek ott, vagy hogy éppen melyik az igazi arcuk. Sőt az se teljesen világos, hogy mennyi időt ölel föl a film, hiszen az időérzékelés is teljesen szétesik. Sokszor ugyanazok a jelenetek játszódnak le újra, mindig kicsit másképp, csak nem tudni, hogy melyik az igazi, és melyik történik a filmbeli jelenben - netán a bácsi, vagy éppen a lánya fejében. Szóval miközben láthatunk egy megható történetet egy idős ember szellemi leépüléséről, illetve a háttérben lánya vívódásairól és kríziseiről - közben pedig egy izgalmas filmes kísérletet arra, hogy betekintést adjon egy támpontjait vesztett elme foszlányai közé. A film mellett a két főszereplőt is abszolút megérdemelten jelölték Oscarra, akik közül Sir Anthony Hopkins meg is nyerte. 

Izgalom: [** ] Érzelem: [***] Humor: [   ] Mondanivaló: [** ]

Alig pár hónapja indult a nemzetközi filmes Oscar-szezon, és másfél hónapja zárult le a nevezés, az Amerikai Filmakadémia már ki is választotta azt a tizenöt filmet, amiből majd az öt jelölt és az egyetlen győztes fog kikerülni. A kilencvenhárom nevezésből egy már előre ki is esett: palesztin szervezetek tiltakozása miatt Jordánia visszavonta Amira című alkotását, merthogy állítólag érzékeny témába - palesztin rabok kicsempészett örökítőanyagába - tenyerelt bele. (Mármint nem szó szerint, hanem teccenekérteni. Konkrétan egy palesztin lányról szól, aki rájön, hogy biológiai apja valójában egy izraeli börtönőr.) Miért, amúgy mi más lenne a filmművészet célja, mint érzékeny témák feszegetése? Sosem fogom ezt a házmester-attitűdöt megérteni. 

Szóval ennek így már esélye sem volt bekerülni. Ugyanígy nagy meglepetésre kimaradt az arany medvés román Zűrös kettyintés és az arany pálmás francia Titán, de a bangladesi Rehana is nagyon megérdemelte volna, hogy legalább ide beférjen. Bekerült viszont két német nyelvű alkotás: a német Én vagyok a te embered és az osztrák Große Freiheit. Itt van négy(!) skandináv mű is: az izlandi Bárány, a norvég A világ legrosszabb embere, a dán Flee, illetve a finn Hytti nro 6. Ezeken kívül Európából itt van még a belga Un monde, a spanyol A jó főnök, az olasz Isten keze - keletről viszont csak a koszovói Kaptár. (Tizenötből tíz: az európai film túlsúlya most is egyértelmű.) Rajta van még három ázsiai: az iráni A hős, a japán Drive My Car, és némileg váratlanul a bhutáni Lunana. Latin-Amerikából pedig a mexikói Noche del fuego, valamint a lista talán legnagyobb meglepetése: a panamai Plaza Catedral (ezekkel összesen három spanyol nyelvű alkotás került be).

Öröm, hogy a tizenötös listából tizenkettőről már volt szerencsém írni, és amint megnézem, a többi is szerepel majd itt. Tippjeim az öt jelöltre: Bárány (Izland), Große Freiheit (Ausztria), Kaptár (Koszovó), Flee (Dánia), és látatlanban A hős (Irán). Addig is a többi, amiről még nem volt itt szó:

Franciaország: Titán (Titane) - Van egy nő, aki egy gyerekkori balesete óta titán protézist hord a koponyájában. Emiatt különös vonzalmat érez gépjárművek, és még különösebb gyűlöletet emberek iránt. Olyannyira, hogy előbb teherbe esik egy autótól(!), majd később valami rejtélyes okból sorozatgyilkolásba kezd. Menekülés közben (szó szerint) brutálisan megváltoztatja a külsejét, és egy hírekben látott, sok éve eltűnt fiúnak adja ki magát. Őneki az apja, egy helyi tűzoltóparancsnok (Vincent Lindon) veszi így magához, akitől megkapja, amit addigi életében sohasem: feltétel nélküli szeretetet. A két magányos ember megtanul együtt élni és kötődni - ám a lánynak egyre nehezebb titokban tartani valódi kilétét, nőiségét, valamint egyre növekvő hasát, amiből folyamatosan csöpög az olaj. Ez az egész gép-ember szimbólum alighanem az emberi elidegenedés és érzelemmentesség metaforája, és ebből a szempontból már az ész nélküli gyilkolászás is beillik a képbe. Amíg ez nincs meg, addig a film első fele csak egy öncélű vérengzés, amit elég nehéz értelmes aggyal kibírni, de aztán összeáll.

A szintén botrányfilmnek kikiáltott Nyers rendezőjének új filmje, amibe már többet akart beleadni - kérdés, hogy nem lett-e így nagyobb a füst, mint a láng (ha már tűzoltókról van szó), illetve a mondanivaló és az eszköztár nem egymástól veszik-e el a fókuszt? Mindenesetre a horrorfilm műfaja idén a korábbi évekhez képest felülreprezentált, de ezen belül ennek volt a legtöbb esélye a széleskörű értékelésre. (Egyébként a Nyers főszereplője itt is feltűnik, és ugyanúgy is hívják, szóval lehet, hogy ugyanarról a karakterről van szó.)

 Izgalom: [** ]  Érzelem: [***]  Humor: [   ]  Mondanivaló: [*  ]

Kijött a jövő évi nemzetközi Oscar-nevezések listája is, szám szerint kilencvenhárom, ami alig pár darabbal marad el a tavalyi számtól - igaz, ebben három olyan ország is van - Algéria, Bhután és Üzbegisztán - amik idén a tavaly kizárt vagy visszavont versenyművüket nevezik újra, remélhetőleg ezúttal sikeresen. A járvány tehát nem látszik a számokon, sőt Szomália esetében egy első alkalommal versenyző ország is szerepel - Málta, Csád, Haiti és Malawi pedig másodszor küldött filmet Losziba. Ezzel szemben olyan eddig stabilan nevező országok filmjei hiányoznak, mint Pakisztán vagy a Fülöp-szigetek, de a leginkább talán Afganisztán hiánya a legszomorúbb, ahonnan most egy jó darabig megint nem fog film érkezni. A többiek viszont itt vannak, nézzük is őket. 

Izland: Bárány (Lamb) - Fiatal házaspár (a női fele Noomi Rapace) mezőgazdaságból és juhtenyésztésből él. Személyes kommunikációjuk rideg és üres, önmagukra leginkább egy kétszemélyes termelőszövetkezetként tekintenek, tehát megvan köztük a kötelék, és szükségük is van egymásra, de intimitás nem sok van az életükben. Aztán egyszer csak az akolból az egyik újszülött kisbárányt magukhoz veszik és saját gyerekükként kezdik nevelni. Hogy ő mitől olyan különleges, hogy pont őt választják ki gyerekpótléknak, az csak a film közepén derül ki, bár az összes leírás és trailer jó előre elspoilerezte, szóval nem titok: valójában egy félig bárány, félig ember teremtményről van szó. Innentől hármuk egysége elkezd családként funkcionálni, a ház életében pedig megjelenik a zene, az emberi hang, a mosoly, a boldogság - valamint a férj öccse, aki már nem nézi ezt olyan toleránsan, és megborítja a nehezen kialakult egyensúlyt. Miközben a bárány emberi értelme is kezd nyiladozni, és némán fölteszi magának az önidentitás kérdéseit. Különleges légkörű, csöndesen magával ragadó, misztikus realista alkotás, ami feszegeti ember és természet konfliktusát, ember és állat együttélését egy térben, vagy akár egy testben. 

Esélyek: Ha van versenymű, amit már most potenciális győztesnek lehet kikiáltani, akkor az ez.

  Izgalom: [** ]  Érzelem: [***]  Humor: [   ]  Mondanivaló: [***]

A második világháború folyamán a magyar hadsereg egyik egysége megszáll egy orosz falut. Az egyik tiszt, aki később a csapat vezetőjévé is válik, név szerint Semetka István, a legjobb tudása szerint végrehajtja a rábízott feladatokat. Ám a partizánok felkutatása és a falusiak megfélemlítése helyett fő célja sokkal inkább a háború átvészelése, minél kevesebb konfliktus generálása, valamint úgy megfelelni az egyenruha és fegyver adta hatalomnak, hogy közben a fegyelem és az emberségesség is megmaradjon. A háború borzalmait és a civil lakosság elleni kegyetlenkedésben való bűnrészességet viszont ő sem tudja elkerülni. Vagy tán nem is akarja - ezt nehéz megmondani, ugyanis az adott bűn valódi fő elkövetőjével láthatóan igen bensőséges viszonyban van, de ennél több nem tartozik ránk. Mint ahogy Semetka életéről is csak egy beszélgetésfoszlányból tudunk meg pár banális tényt, a többiekéről még ennyit se. Mintha az egész film egy természetes fénynél lekapott pillanatkép lenne, pont mint amilyeneket maga Semetka készít a maga fotómasinájával. 

A Szarajevói Filmfesztivál tavaly költözött először az internetre, és bár idén  - augusztus 12. és 20. között - már vannak helyszíni vetítések is, bizonyos filmek megtekinthetőek online is. Rengeteg országból és műfajban érkeztek alkotások: hosszú és rövid játékfilmek, dokumentumfilmek, gyerek- és ifjúsági filmek, animációk... Ezek közül a blog fókuszában az egészestés játékfilmek szerepelnek, két hét éppen csak azokra volt elegendő, és messze nem is mindegyikre. Helyileg meg természetesen idén is a Balkán-félsziget országaié a főszerep, de akadtak grúz, török, görög, vagy akár nyugati: német, belga, francia, brit, sőt amerikai és mexikói alkotások is. Íme egy kis válogatás közülük.

Letters from the Ends of the World [Levelek a világ végeiről] - A járvány és a bezártság még a filmeseket is megviselte. Valakinek a házimunka maradt, más a gyerekével foglalta le magát; valaki egyszemélyes rövidfilmeket készített, más az árnyékokat leste a falon, és elnevezte magát fényvadásznak; valaki elhunyt szerettét gyászolja, valaki a szexuális életét, más meg az otthoni nyugalmat, kiváltképp egy sokgyerekes család szomszédságában. Erről ezek a filmesek - Mexikótól az Egyesült Államokon, Nagy-Britannián és Hollandián át egészen Koreáig és Szingapúrig - el is készítették a maguk kis szkeccseit, Tarr Béla meg összegyúrta őket. Sajnos igazán emlékezetes nem készült, legfeljebb egy levél, amit egy nő a szomszédainak olvas föl, miszerint mennyire sajnálja, hogy kinyírta őket családostul (majd persze jön a homlokra vágó csattanó). Viszont kétségtelenül ez az első panoráma, ami a Covid-járványnak, annak áldozatainak és átvészelőinek átfogó emléket állít.

Izgalom: [   ]  Érzelem: [*  ] Humor: [*  ]  Mondanivaló: [*  ]

Az idei Oscar-gála a koronavírus miatt kissé eltolódott, de ez Zupastát nem gátolja abban, hogy még többet késsen. Jönnek majd a nagyfilmek is, nyitásnak íme a rövidfilmes kategóriák (játékfilmes és animációs) jelöltjei, köztük a két nyertessel.

Játékfilm

The Present [Az ajándék] - Palesztin jómunkásember a kislányával átmegy Izraelbe, hogy a házassági évfordulójára vegyen egy új hűtőt. Valami miatt ezt gyalog, autó nélkül képzelik el, még jó, hogy a jó fej árus kölcsönadja a tologatós kocsiját, ám az visszafelé nem fér át a checkpointon, az izraeli katonák meg az úton nem engedik át, puszta genyaságból. Nemrég írtam a palesztin filmgyártásban egy pozitív trendről, hogy ha már az összes filmjük az izraeli-palesztin konfliktusról szól, legalább mintha az áldozati szerepkörös filmek helyett elkezdenének őszintébb, életszerűbb műveket gyártani. Ehhez képest ezzel az alig fél órás alkotással sikerült a mártírképzésnek egy olyan borzasztóan életszerűtlen változatát összehozni, hogy azt már tényleg csak a legostobábbak (és/vagy a zsidókról alapból minden rosszat elképzelők) hiszik el hitelesnek.

Utolsó frissítés: 2022. július 19.

A mai nap filmes szempontból nem nemzeti ünnep, hiszen a magyar filmet már régebben kiszórták, így a jelöltek közé sem került be. A tizenötös előzetes listából az öt jelölt kiválasztására matematikailag 3003 féle lehetőség volt, és 3002 végül nem jött be. Abba a maradék egybe szerencsére nem került be a mexikói Már nem vagyok itt és a chilei Kedves kém, amik eleve nem annyira ütötték meg a színvonalat. Ugyanígy kimaradt viszont a francia Ketten és az iráni Khorsid, amik akár a végső győzelemre is esélyesek lettek volna, joggal. Bekerült viszont három európai mű: a Még egy kört-tel Dánia ismét beérkezett, menetrend szerint. A Quo vadis, Aidá?-val Bosznia-Hercegovina húsz évvel eddigi egyetlen díja után ismét közel került az Oscarhoz, sőt a Colectiv-vel Románia is megkapta első, már régen megérdemelt jelölését. Rajtuk kívül ott a tunéziai Az ember, aki eladta a bőrét, így hat év után ismét van afrikai jelölt, illetve talán legnagyobb meglepetésként bekerült az iskolai szekálás elleni hongkongi kiáltvány, a Better Days is.

A blogger saját véleménye: a Még egy kört a nagy sajtókampány ellenére sem volt olyan ütős, mint akár az eddigi dán filmek. Az ember, aki eladta a bőrét is hasonló okokból nem érdemelné meg igazán. A Better Days aranyos és jó is, de szintén nem olyan erős - közben ne feledkezzünk el a hongkongi napi eseményekről se, amiről el akarja terelni a figyelmet, a kínai pártállamnak meg jópontokat szerezni. A Colectiv és a Quo vadis Aida? közül mindkettőnek érdeme, hogy képesek valódi érzelmeket, konkrétan mélyről jövő dühöt és felháborodást generálni a nézőben, és akár megváltoztatni az ember világképét. A Colectiv viszont egyrészt dokumentumfilm (nemhiába jelölték - a Kedves kémmel együtt - legjobb dokumentumfilmnek is), ily módon másmilyen élvezetet ad, mint egy játékfilm - másrészt kicsit túl sokat akar markolni, és a végére kissé el is távolodik az eredeti témájától. A Quo vadis, Aida? viszont minden szempontból hibátlan, a szerb színészek szereplése pedig felér egy nemzeti történelmi szembenézéssel is, ami külön süvegelendő. A blogger ezért személy szerint neki drukkol.

Tunézia: L'homme qui a vendu sa peau [A férfi, aki eladta a bőrét] - A Bejrútban éppen túlélő szíriai menekült sürgősen Belgiumba szeretne eljutni, hogy láthassa menyasszonyát, akit szülei oda adtak férjhez. Ezért beadja a derekát egy extrém képzőművésznek, aki szintén pont brüsszeli - sőt nem csak a derekát, hanem az egész hátát, hogy a művész arra alkothassa meg legújabb művét. A cél az, hogy szemléltessék: manapság egy műtárgy sokkal szabadabban mozoghat és élhet, mint egy ember. Ám így a performansz éppen azzá válik, amit kritizál: a rátetovált műalkotás miatt a férfi saját maga lesz a műtárgy, és ennek megfelelően bánnak vele, használják, adják és veszik. Közben meg hiába a garantált luxus, ha közben az ember alárendelt szerepet tölt be a saját életében.

A négyzet után egy újabb film használja a kortárs képzőművészetet, hogy rávilágítson a nyugati világ álszentségeire, többek között az emberek eszközként kezelésére és a menekültek fölkarolása mögötti kapitalista érdekre. Ezáltal pedig egy ponton arra is választ ad, hogy egyes bevándorló hátterű fiatalnak miből lesz elege, amikor lázadásképp a terrorizmusba menekül - anélkül persze, hogy a film a terrorizmust egy pillanatig is helyeselné vagy mentegetné, sőt. Fentebb említett svéd mű három éve jelölt lett, ám ebben a filmben az emberi dráma nagyobb szerepet kapott, így a társadalmi mondanivaló némileg leegyszerűsített és szájbarágós lett. De legalább húzónévként Monica Bellucci is közreműklödik. A jelöltséghez ennyi már elég is volt.

Izgalom. [   ] Érzelem: [*  ] Humor: [*  ] Mondanivaló: [***]