Zupasta filmélményei

A legjobb idegen nyelvű filmek ("Best Foreign Language") Oscar-szemléje idén sem marad el, ám más néven: az Amerikai Filmakadémia (AMPAS) korszerűsítési szempontból (angolul a "foreign" szó távolit is jelent, olyan meg ezen a bolygón már nincs) átnevezte nemzetközinek ("Best International"). Három ország: Ghána, Üzbegisztán és Nigéria először jelentkezik filmmel. Az idei listán ismét szerepel rajzfilm, rögtön kettő is, és a hét dokumentumfilm is eléri a tavalyi számot. A szokásos és/vagy aktuális témák idén is beköszönnek: zsidós témájúból van hat (ebből három holokausztos), LMBTQ-ból öt, bevándorlósból szintén öt, történelmiből tizenhat, női sorsosból pedig huszonhárom. Nyelvek tekintetében is érdekes adatok jönnek ki: szokás szerint spanyolból van a legtöbb (szám szerint tizenöt), arabból nyolc, franciából három, de még portugálból, albánból, sőt grúzból, khmerből és héberből is akad kettő-kettő. A többi nyelv között előfordul wolof, amhara, kiszuahéli, tatár, jakut, és interszláv is. Ennek a sokszínűségnek egyik oka, hogy a szubszaharai Afrikából minden eddiginél több: szám szerint hét alkotás érkezett - igaz, ezek közül Uganda bejelentette, hogy mégsem nevez.

További újdonság még, hogy decemberben nem kilenc, hanem tíz alkotásból választják majd ki az öt jelöltet, bár a szobrocskát ugyanúgy csak egyetlen mű kapja meg. Na vajon melyik lesz az?

Dél☵Korea: Élősködők (기생충) [Gizengcsu - Bélféreg] - A Kim család egy alagsorban él, lopják a wifit, és még a rovarirtást is elintézik azzal, hogy a közterületi permetezéskor nyitva hagyják az ablakot. Eleve szeretik az életet a könnyebbik végén megfogni, pedig ha valami hasznos és értékes munkába fektetnék azt az energiát, amit megúszásra, kikerülésre és színlelésre fordítanak, tán még vinnék is valamire. Ám szerencsére megtalálják maguknak a dúsgazdag Park családot, ami biztos megélhetést nyújthat számukra. Először a fiúgyerek épül be mint helyettesító angoltanár (miközben nyilván egy szót nem tud), majd később a többi családtagnak is sikerül beférkőzni ilyen-olyan pozíciókba, természetesen az addigi személyzet ügyes és szorgalmas kitúrásával. Persze naivitás lenne azt gondolni, hogy ez a végtelenségig így mehet, főleg amikor titkukat egy rivális család is megtudja. 

Esélyek: A történet alapján könnyen felsejelhetnek a tavalyi japán Bolti tolvajok, ám amíg ott egy szerethető családot ismertünk meg, akik leginkább saját maguk fenn- és összetartásáért bűnöznek, addig koreai kollégáik minden hájjal megkent, fifikás kóklerek, akiknek a görbe út a kitűzött életcél, és arról már csak elvből sem térnének le. Az ő karakterrajzuk önmagában is remek alapanyagot adna egy érdekes filmhez, ám erre jön még egy szórakoztató feketekomédia-réteg is, miközben a drámai él is kellően kitűnik. Talán a befejezés sikerült kicsit túl olvadósra, de a filmes szakma - főleg a Cannes-i Arany Pálma után - joggal tartja a kategória nagy esélyesének. Ráadásul A szólíts a neveden után az őszibarack is visszatér. (Meg van dobozolás, hogy egy másik filmes klasszikus is megidéződjön.)

Izgalom: [***] Érzelem: [** ] Humor: [** ] Mondanivaló: [** ]

BlacKkKlansman - Csuklyások (2018) - Igaz történet az afró nyomozóról (John David Washington), aki beépült a Ku-Klux-Klánba. Bár négereket már a hetvenes években sem lincseltek, azért még felkapták a fehér csuklyáikat, állítgattak égő kereszteket, és álmodoztak feketék tömeges legyilkolásáról. Főhősünk persze nem személyesen ment a gyűlésekre, hanem ilyenkor egy kollégája (Adam Driver) ugrott be helyette, de közös munkával sikerült némileg bezavarni a szervezet konszolidációnak tűnő újjászervezésébe, sőt a (ma is aktív) fővezér David Duke látogatásába is. Ráadásul még barátnőt is szerzett egy helyiérdekű Angela Davis személyében. Igaz, a történet az alapsztorin túl nincs sok köszönőviszonyban a valósággal, sőt a barátnő sem igazi. De ez a ferdítés eltörpül a jelenkori felvételeken bemutatott igazság mellett, miszerint a Klánnal vívott harcnak még nincs vége - sőt most újul csak fel, hogy sikerült maguknak egy amerikai elnököt csinálniuk. Ezt a sorozatos utalásokkal is jó előre az ember szájába rágják, amiből talán tényleg jobb lett volna kevesebb. De az öreg Spike Lee még a szinte ismeretlen színészekkel is hozza a színvonalat, és Denzel Washington fia az erőltetett mikrofon-paróka ellenére is egészen hitelesen alakít. 

Izgalom: [***] Érzelem: [** ] Humor: [*  ] Mondanivaló: [*  ]

Utolsó frissítés: 2023. július 6.

Az Amerikai Filmakadémia (AMPAS) decemberben szokása szerint nyilvánosságra hozta a soron következő idegennyelvű Oscar-nevezések legjobb kilenc alkotását, majd januárban ezek közül az öt jelöltet, ami a leendő győztest is tartalmazza. Nagy meglepetés nem történt: a kritikusok mindegyik bekerült filmre nagy reményekkel tekintettek, és az ezeket nevező országok is vagy filmes nagyhatalmak, vagy már volt korábban nevezésük. A dán, a kolumbiai, lengyel és dél-koreai alkotásról már írtunk korábban, szóval a többségük: a mexikói, a japán, a libanoni, a német és a kazah még hátravannak. Mivel a maradék nyolcvan film esetében a versenynek már nincs tétje, így immár az esélyek latolgatása nélkül folytatódik a mustra.

Japán: Bolti tolvajok (万引き家族) [Manbiki kazoku - Bolti tolvaj család] - Apa és fia egy közös bolti lopás után megmentenek egy kislányt bántalmazó szüleitől, és hazaviszik saját otthonukba. A jövevény lassan beilleszkedik új családjába, miközben szép lassan világossá válik: nagymamától a pubertás fiúgyerekig minden családtagnak megvan a maga saját és kollektív titka, amit nyilván nem lehet örökké a tatami alá söpörni. Mi teszi generációk egy fedél alatt élő közösségét családdá? Meddig lehet egy közös illúziót fenntartani? Lehet-e szeretetet átadni a gyerekednek, miközben bűnözni tanítod? Kis aranyos történet, tipikusan japán formába öntve, a végén az alaposan előkészített katarzissal, és a három évvel ezelőtt nevezett 100 Yen Love női főszereplőjével. Cannes-ból elhozta az Arany Pálmát (keresik is azóta), immár az Oscar-jelöltséget is megkapta, így akár a győzelemre is esélyes. 

Izgalom: [*  ] Érzelem: [***] Humor: [*  ] Mondanivaló: [*  ]

Legutóbbi frissítés: 2025. január 17.

Afdeling Q (2011-2014-2016-2018) 

1. Nyomtalanul (Kvinden i buret, 2011)

A hűvös, skandináv krimi műfaja most éli virágkorát, és filmes adaptációkból sincs hiány. Most éppen a dánok jelentkeztek egy sorozattal, ami egyelőre négynél tart (vagyis trilógia plusz egy), de - mivel teljesen különálló történetekről van benne szó - akármikor folytatható, újabb ügyekkel. Abból pedig van jó sok, hiszen a kerettörténetet két, parkolópályára tett rendőr: a kemény, pókerarcú Carl (ki más, mint Nikolaj Lie Kaas), illetve az eleve különc, arab származású Assad (Fares Fares). Ők ketten büntetésképp kapják meg az újonnan létrehozott "Q ügyosztályt", azaz az évek óta megoldatlan ügyek iratraktárát, és máris nekilátnak a közös munkának. Elsőként a Kvinden i buret-ban (mely angolul a Keeper of Lost Causes, magyarul a Nyomtalanul címet kapta - pedig a Döglött akták találóbb lett volna) egy fél évtizede eltűnt fiatal nő nyoma után erednek, aki a gyanújuk szerint mégsem lett öngyilkos, hanem elrabolták, és tán most is sínylődik valahol. (Az eredeti cím is ezt sugallja, melynek magyar jelentése: "nő a ketrecben".)

A két nyomozó 2011-ben...

Tévedés, hogy a blog (szerzője) csak bizonyos műfajokra van ráállva. Készülnek rövid ismertetők (emlékeztetők?) máskor is, csak nem lesz belőlük bejegyzés. Álljon hát itt egy kis válogatás az elmúlt évek(!) ilyetén terméséből.

Locke (2013) - Soha, de SOHA nem szabad úgy filmet nézni, hogy az ember bármit is elvár tőle, mert az csak csalódással végződhet. Ettől a filmtől is mindenki elájult, hogy milyen menő már, hogy végig csak a London felé autózó jómunkásembert látjuk, a többiek csak telefonon kapcsolódnak be. (Volt régen egy olyan műfaj, hogy rádiójáték - ez is valami olyasmi, csak filmen.) És valóban igaz, hogy másfél óráig végig leköt, de csak azért, mert a néző várja, hogy hová fut ki a történet? Ám az alaphelyzet már a legelején világossá válik, ahhoz képest meg sok változás nem áll be a film végéig. Csupán kirajzolódik egy ember alakja, aki csinál egy hülye hibát, de ahhoz mérten a végletekig korrekt és határozott próbál maradni, még akkor is, ha ehhez az egész addigi életét föl kell számolnia.

Az ekkor még ismeretlen Tom Hardy már itt is jól gyakorolja az azóta tökélyre fejlesztett, abszolút jelentéktelenséget, így azzal is ügyesen vissza tud élni, hogy végig csak őt mutatja a kamera. Talán ez a tökéletes semmilyensége az, amitől őt gondolták legalkalmasabbnak a banális hétköznapi ember szerepére, aki föláldozza magát a tisztességesség oltárán. Nem az a tipikus példakép-típus, de hasonló helyzetekre remek útmutatóval szolgálhat mindnyájunknak.

Izgaliom: [*  ] Érzelem: [** ] Humor: [   ] Mondanivaló: [*  ]

Utolsó módosítás: 2024. szeptember 3.

Kolumbia: Az átkelés madarai (Pájaros de verano) [Parajos, de ver a nő] [Nyári madarak] - Tizenéveket felölelő történet egy őslakos családról, ami a hatvanas években elkezd marihuánával kereskedni, és ahogy a bűn és az erőszak segítségével egyre tehetősebbé válik, annál inkább veszíti el tisztességét és kulturális gyökereit. Ciro Guerra rendező a három éve jelöltté vált A kígyó ölelése után ismét az ősi kultúra és a külső hatások harcáról készített filmet, csak ezúttal sokkal érdekesebben. Ráadásul fekete-fehérség helyett ezúttal egy igen színes, a sivatag közepén is vibráló világot tár elénk, bemutatva egy helyi törzs belső struktúráját, szokásait, babonáit (például a címben is szereplő madárjóslást), illetve mindez szomorú elpusztulását.

Esélyek: Ha a kígyós film jelölt lett, akkor ebből még annál is inkább lehet bármi. Mindenesetre nem véletlen, hogy a szaksajtó ezt az alkotást is a finisbe várja.

Izgalom: [** ]   Érzelem: [** ]   Humor: [   ]   Mondanivaló: [***]

Idén október elsején ismét lezárult az alkotások nevezése a jövő évi idegen (=nem angol) nyelvű filmek Oscar-kategóriájára. Összesen 87 film érkezett, ami nem kevés, de a tavalyi 92-höz képest némi visszaesés, főleg az elmúlt évek emelkedő tendenciája tekintetében. Igaz, a sajtó (és a Wiki) szerint valójában 89 ország nevezett, de Kirgizisztán és Kuba indulását valami miatt nem fogadta el az Amerikai Filmakadémia (AMPAS). De ott van például a kazah Ayka című alkotás (ami a címével ellentétben NEM a dunántúli iparvárosban játszódik), amiről szintén arról szóltak a hírek, hogy nem fog megfelelni, de aztán mégis. Két ország: Malawi és Niger nevez története során először filmet, de a másodszor induló Jemen is kellemes meglepetés. A nagy visszatérő pedig egyértelműen Fehéroroszország, ami huszonhárom év után jelentkezik újra Oscar-nevezéssel. Szóval a létszámban szűkebb kínálat ne tévesszen meg senkit, a felhozatal minősége alighanem meg fogja ugorni a szükséges szintet.

Svájc: Eldorádó (Eldorado) - A cím egyet jelent a mesebeli, örökös jólétben lubickoló aranyvárossal, illetve utalás az aranyszínű lepedőre, amibe a tengerből kimentett, és szintén jólétet, vagy legalábbis békés és emberhez méltó életet kereső menekülteket tekerik. Markus Imhof rendező immár a hetvenen túl úgy döntött: róluk forgat dokumentumfilmet, mindezt egykori pót-nővére emlékének ajánlva, aki a második világháború alatt szintén menekültként került Olaszországból Svájcba. A párhuzam a két történelmi kor között tehát adott: az egyikről Markus Imhof már elkészítette A csónak megtelt (Das Boot ist voll) című művet, ami Svájc második világháborús, elutasító menekültpolitikáját kritizálta, és szintén ebben a kategóriában lett jelölt anno, éppen a Mephistoval szemben. Ezúttal a mostani európai menekültpolitikát bírálja hasonló szemszögből, és nem csupán a tengerből kimenekítés képeivel (amit két éve az olasz Tűz a tengeren már bemutatott), hanem a kimentettek életét tovább követve interjúkat készített mind az ő, mind az olasz és svájci hatóságok képviselőivel. Így láthatjuk már a menekültek sokszor szintén elborzasztó európai sorsát, illetve a be (nem) fogadó országok önáltató és önellentmondó rendszereit.

Esélyek: Bár a témáról láthatóan még 2018-ban sem lehet eleget beszélni, a menekültválság témája ma már lerágott csontként hat. A rendező a saját személyes élményeit kicsit sután, nem mindig odaillően belepasszírozta bele a fő témába, így a két kor közötti párhuzam sem tudott teljesen jól összeállni. Dokumentumfilm ebben a kategóriában még egyébként sem jutott a jelöltségig (legfeljebb a 2013-as kambodzsai A hiányzó kép, de az is inkább animáció volt). Svájc az elmúlt években rendre emberi jogi témájú alkotásokkal nevezett, nem is sikertelenül, de ez most filmileg nem állt össze olyan jól.

Izgalom: [*  ] Érzelem: [***] Humor: [   ] Mondanivaló: [** ]

Nemes László, az Oscar-díjas Saul fia rendezője idén új névvel és új művel jelentkezik. Ennek főhőse egy fiatal lány: Leiter Írisz, aki 1913-ban, az első világháború előestéjén Budapestre érkezik, hogy szülei egykori kalapszalonjában dolgozhasson. Itt - az egyébként árvaházban nevelkedett lány - megtudja, hogy valahol él egy bátyja, innentől pedig új célja, hogy őt megtalálja. Nappal a kalapszalonban megismeri a nyüzsgő város nagyvilági életét, napszállta utáni sétáin pedig szembesül a keserű igazsággal: a csilivili, élükre vasalt díszletek mögötti súlyos és előtörni készülő titkokkal.

Tűnj el! (Get out) - Afró srác a fehér barátnője szüleihez megy vidékre, a nagy bemutatásra. A lány biztosítja, hogy a bőrszínbeli különbség nem fog gondot okozni, de odaérve a pszichiáter anyuka (Kathleen Keener) és agysebész apuka kezdenek egyre kevésbé őszintének tűnni, és ez már lassan túlmutat a faji tolerancia kérdésén. Aztán betoppan a szomszédság is egy igen bizarr kerti partira, szóval egyre több furcsaság szól amellett, hogy főszereplőnek minél előbb le kéne lécelnie, ahogy ezt a cím is sugallja. De ő csakazértis utánajár, miről is van itt nagyban szó. Romantikus filmként indul, ami később izgalmas thrillerbe, majd horrorba csap át, de ennél többet elárulni már spoiler lenne. A metaforák mögé nézve viszont megkapjuk az álságos píszí szétcincálását - aki meg erre nem annyira fogékony, az is kap egy kis esti borzongást, ami még az ordító bakikkal együtt is egész jól elműködik. A legjobb eredeti forgatókönyvért járó Oscart mindenesetre megkapta. (Alabama)

 Izgalom: [***] Érzelem: [** ] Humor: [*  ] Mondanivaló: [*  ]

A Titanic Filmfesztivál idén is Budapestre hozza a független filmek legjavát. Persze ahhoz jobban kéne ismerni a teljes kínálatot, hogy ezt kijelenthessük, márcsak mert az itteni filmek színvonala is igencsak változó, de mindig megvan az a két-három darab, amiért érdemes volt beülni a többire is. Keressük meg, melyek azok!

A fesztivál idei vendégországa Izland, így ennek apropóján kezdjünk is vele, majd rátérünk a többire.

Izlandi gyilkosok (Out of Thin Air) - Az alig néhány százezres izlandi társadalomban pár évtizede még annyira ismeretlen volt a bűnözés, hogy amikor 1974-ben eltűnt két ember, bepánikolt az egész ország. A rendőrség sem volt felkészülve ilyesmire, ezért jobb híján olyan gyanús elemek között keresgélt, mint a hosszú hajú, zajos zenét hallgató, és olykor még egy spanglira is rágyújtó hippik. El is fogtak hat fiatalt, akiket aztán bizonyítékok nélkül, kicsikart vallomásokra alapozva ítéltek el tizensok évre. A dokumentumfilm az ő kálváriájukat mutatja be, valamint megkésett harcukat az igazságért. A film fő értéke talán az, hogy a számos érintett mellett sikerült kamera elé állítania a még élő meghurcoltakat, de a halottakról való megemlékezést is tisztességgel elvégzi. A szcenírozott jelenetek nem tolakodóak, a fokozatos felépítés is remekül működik, és aki nem ismeri a sztorit, annak tényleg az utolsó pillanatig lebegteti a végkifejletet. Sajnos a lendületet nem tudja végig fenntartani, ezért csak 4.